2007.04.09. 

Állam és (kettős) polgárság

A Magyarok Világszövetsége újra kezdeményezi a kettős állampolgárságról szóló népszavazást. Mit mondjak, a Bourbonok semmit nem tanultak és semmit nem feledtek. Patrubány Miklós sem tanult semmit, ellenben mindent elfelejtett. Mindez olyan szánalmasan magyaros, mert ugye az észt belügyminisztériumban munkadokumentum az ország önállóságára szavazók listája. Annak idején a szavazás titkos volt, így aztán az, hogy ki hogyan szavazott, titok is maradt. De, hogy volt-e szavazni az állampolgárságot kérő és réges-régen Észtországban lakó egyén, az ott van a listán, és ha nem volt szavazni, többnyire azt a választ kapja: "Uram, foglalkozunk az ügyével, de hát ugye önnek Észtország sorsa nem volt fontos a szavazás idején, így most egyelőre várjon, és tanulja szorgalmasan tovább az észt nyelvet." Így járt sok Kárpátaljáról Észtországba került földink is.

Izraelben a zsidó származású egyéneknek alanyi jogon jár az állampolgárság, éljenek a világon bárhol. Viszont még az ott született palesztinok is sok huzavona után kapják meg az állampolgárságot, ha megkapják. A szerbek, az pedig egy fantázia nélküli nép. Olyat még el tud képzelni, meg akár el is fogadni, hogy egy más nemzetiségűnek van szerb állampolgársága, de olyat, hogy szerb embernek ne legyen szerb állampolgársága, ez számukra elképzelhetetlen. A román parlamentben egy liberális honatya a belügyminiszternek szegezte a kérdést, hány moldovai illetőségű embernek adtak román állampolgárságot? A válasz: "Képviselő úr, ez egy nemzeti ügy, ezzel minden rendben van, és úgy van jól, ahogy van. Viszont én Önnek semmilyen információt ezzel kapcsolatban nem adok." A román parlamentben az egyik oldal hívei hetente lazán lehazaárulózzák a másik tábor tagjait, akik viszont kilátásba helyezik számukra az akasztófát, és ez a parlament négy-öt ember kivételével egyhangúlag jóváhagyta a belügyminiszter válaszát. Különben ez a civakodás 16 éve tart, és ez alatt az idő alatt a román külügyi politikában még nagyítóval sem lehet találni egy hajszálrepedést sem. Vagy például aki Ukrajnában orosz állampolgárságot akar, és orosz nemzetiségűnek vallja magát, az megkapja. De ha le is akar telepedni Oroszországban, akkor egy félmillió forintnyi dollár is üti a markát. Mi, magyarok sajnos másképp politizálunk. Elmondok egy példát a saját tapasztalatomból. A 90-es években, amikor itt Kárpátalján munka nélkül, szörnyű körülmények között, az éhezés határán éltünk, kerestük a kiutat, hogyan lehetne túlélni ezt a helyzetet. Felcsillant a remény a Győri Munkaügyi Központ jóvoltából. Azonnal léptünk, a KMKSZ vezetői kihallgatást kértek az MSZP-s munkaügyi minisztertől. Szívélyes fogadtatás, kávé, jó akaratú biztatás, és mi előadtuk a mondókánkat. Elmondtuk, hogy Győr körzetében azonnal munkába állhatna néhány száz kárpátaljai, és ez a szám a továbbiakban akár kétezer főre is rúghat, mivel ebben a régióban kevés a magyarországi munkavállaló. Amire szükség lenne, az a gyorsított munkavállalási engedély és a munkavállalási vízum kiadása - természetesen a KMKSZ közreműködésével és felelősségvállalásával. A miniszter láthatólag örült az ügynek, és lelkesen támogatta. Be is hívott három tisztviselőt, és itt kezdődött a probléma. A hivatalnok urak elmondták, hogy ezt csak úgy lehetne megvalósítani, ha Ukrajna és Magyarország között létrejönne egy munkavállalói egyezmény. Mi, ismerve az ukrán viszonyokat, tudtuk, hogy ez lehetetlen. Hosszú vita után egy lépést nem haladtunk előre. Ők ragaszkodtak az ukránok engedélyéhez, a mi álláspontunk pedig az volt, hogy Ukrajnának semmi köze ahhoz, hogy Magyarország milyen munkavállalási engedélyt és vízumot ad ki és kinek, és ezt szerintünk önállóan is megteheti. Megelégedéssel állapítottam meg, hogy csak azután kezdtünk el káromkodni, miután elhagytuk a minisztérium épületét. Ha az olvasó azt hiszi, hogy itt vége a történetnek, akkor téved. Még egy év sem telt el, és választások voltak Magyarországon. Úgy éreztük, eljött az idő, és az új lehetőség újrakezdeni a harcot, annál is inkább, hogy Győr közelében még mindig munkaerőhiány volt. Habár a munkahelyek egy részét már betöltötték szlovákiai munkavállalókkal. Tehát újra kihallgatáson a KMKSZ-vezetők a munkaügyi, most már Fideszes miniszternél. Szívélyes fogadtatás, kávé a már ismert csészékből, komoly beszélgetés a magyarság sorsáról. Majd előadtuk jövetelünk célját. A miniszterből sugárzott a jóakarat, és azonnal be is hívta munkatársait, és be is sorakozott a már általunk ismert három úr, és egy óra kemény beszélgetés után már a miniszter is azon a véleményen volt, hogy Ukrajna hozzájárulása nélkül ezt az ügyet lehetetlen megoldani. A minisztériumot elhagyva nem káromkodtunk, szótlanul mentünk egymásra sem nézve. Majd mintha előre megbeszéltük volna, befordultunk egy kocsmába.

Milován Sándor, a KMKSZ alelnöke

 (forrás: Kárpátalja)