2007.04.27. 

Az Emigráns – Minden másképp van

(Dárday István és Szalay Györgyi filmje)

A gyertyák csonkig égnek című Márai-regényből készült színdarabról 2005-ben forgattak már játékfilmet, amit 2006-ban mutattak be. Márai ideje címmel pedig dokumentumfilmet is láthattak már a nézők, Az Emigráns viszont az első játékfilm, ami Márai Sándor életéről szól. Dárday István és Szalay Györgyi nem csak rendezi Az Emigránst, hanem ők írták a forgatókönyvét is, amin 2001-ben kezdtek el dolgozni, és öt év kemény munkája kellett ahhoz, hogy elkészüljenek vele, és még csak ezek után jött a neheze, a pénzügyi feltételeket megteremteni, azaz szponzort találni. Először az idei, a 38. Magyar Filmszemlén vetítették, az érdeklődő nagyközönség pedig április 19-től ülhet be rá az art mozikban.

Márai Sándor szavára a két háború között odafigyeltek az emberek, mert súlya volt annak, amit mondott és papírra vetett. Hazánkat 1948-ban hagyta el, előbb Olaszországban, Salernóban élt, - ahol nemrégen avatták fel szobrát, - majd átköltözött az óceánon túlra, és 1979-ben a kaliforniai nagyvárosban, San Diegóban telepedett le. Itt vetett önkezével véget életének 1989 februárjában. Az elmúlt 16-17 évben hallhatunk újra róla. A rendszerváltozásnak nevezett hatalomátrendeződés óta szabad Márairól nemcsak suttogva, hanem fennhangon is beszélni. Sőt! Azt is mondhatnánk: divatba jött. Műveinek újabb kiadásait egyre gyakrabban láthatjuk a könyvesboltok kirakataiban, drámáit is fölfedezték, sorra játsszák a színházak. Bátran kijelenthetjük: egyre erősödő Márai-reneszánsz bontakozik ki, és most itt van az egész estés nagyjátékfilm, Az Emigráns is. Ennek a filmnek az alapja Márai utolsó Naplója, amit 1984-től 1989-ig írt. A Márai házaspár együtt töltött életének végső szakaszát, és a magára maradt idős férfi egyedül töltött napjait és önként vállalt halálát ismerhetik meg belőle a nézők. Márai 1923-ban esküdött örök hűséget Metzner Ilonának, becenevén Lolának akivel 62 esztendőt húztak le egymás mellett. Az Emigráns nem csupán egy szimpla férfi-nő kapcsolatról, olyan szappanoperásan szólva: sírig tartó szerelemről szól, hanem arról a kivételes barátságról, szövetségről, ami ezt a két embert összekötötte. Ezen felül még az emberi tartásról, morális tisztaságról és írói tisztességről, az elegyedni nem akarásról is.

A filmnek több idősíkja van, ezek közül a legteljesebben bemutatott az, amelyik Lola gyengélkedésével kezdődik és Márai öngyilkosságig terjed. Ebbe villannak be időnként hol álomlátásként, hol esti beszélgetésként a Nápolyban töltött nászútjuk képei. Archív felvételek is láthatók a korabeli Budapestről, a két háború közötti jelentősebb történelmi eseményekről. A film többféle Márait ábrázol. A feleségét óvó, féltő, majd súlyos beteg asszonyát éjjel-nappal ápoló férjjel párhuzamosan jelenik meg az alkotó, a megfogalmazás pontosságáért, kifejezőerejéért küzdő író is, akiben viaskodik a magányát nehezen hordozó ember az elveiből egy fikarcnyit sem engedő, meg nem alkuvó, büszke énjével. A film motívumai közül kiemelkedik, hogy Amerikában mennyire idegennek érzi magát a Márai házaspár, hiába van szépen, mindenféle kényelmi eszközzel berendezett lakásuk, háztartási alkalmazottjuk, beszélő arapapagájuk, Amerika bár befogadta őket, mégsem vált igazi otthonukká. Zavarodottan, kissé tanácstalanul mozognak a hatalmas felhőkarcolók között, hozzászoktak már, ezért meg sem hallják a repülőgép-kolosszusok leszállásának fülsiketítő zaját. A család sem nyújt biztonságot, ugyanis örökbefogadott fiuk, János új hazája szokásait igyekszik felvenni, itt nősült meg, lányai az amerikai tömegkultúra által elbutított, Barbie-babák. Márai és Lola az óceán partján tett sétákon találja meg a nyugalmat, mert az a rengeteg víz ugyanolyan békésen hullámzik, mint az Adria. A Napló monológjait a filmben belső hangként hallhatja a publikum, és a színdramaturgia is világosan érzékelteti a különböző időszakokat, a mézeshetek képei verőfényesek, színesek, a amerikaiak viszont tompák, színtelenek. A hajlott korú Márai Sándort Bács Ferenc kelti életre. Alakításáról csak a legnagyobb elismerés hangján lehet és szabad szólni. Sallangmentesen állítja a nézők elé a kemény, elveihez ragaszkodó írót, a feleségéről és fiáról magától értetődő szeretettel gondoskodó férjet és édesapát. Gyöngyössy Katalin gyöngéd, megbocsátó, okos és lényeglátó asszonyt játszik, az ő Lolája mindenben méltó párja az urának. A fiatal Márai Welker Gábor, az ifjú Lolát pedig Balsai Móni jeleníti meg. Az Emigráns tényszerűen és kronologikus pontossággal beszéli el Márai és felesége életének öt esztendejét. Dárday István és Szalay Györgyi nem igyekszik valamiféle újfajta filmes megoldások fölvonultatására, a nézők elkápráztatására, inkább szépen, sorjában elmesélnek egy olyan történetet, amiben egy idős házaspár példáját adja az egymás iránti hűségnek, szeretetnek és tanúi lehetünk egy nagy író belső vívódásának, aki elhagyta ugyan a hazáját, hogy belső világát megóvja, szellemi szabadságát megőrizze.

 Dr. Petővári Ágnes