2007.04.27. 

Piac vagy szupermarket?

Csökkenő reáljövedelmek, növekvő árak és adóterhek mellett a magyar lakosság túlnyomó részének már nagyon is meg kell gondolni, hogy hol és mire költi el az európai uniós átlagnak csupán töredékét kitevő keresetét. Az országunk gazdaságát tönkreverő, az állami megrendelésekből, közpénzekből milliárdos magánvagyont összeharácsoló kiváltságosok szűk rétegét leszámítva a magyar társadalomban általánossá vált az élelmiszerek és közszükségleti árucikkek sokféle helyről történő beszerzése. Az emberek többsége számos üzletet, piacot és bevásárlóközpontot is felkeres, hogy minél kevesebb pénzből jusson hozzá az alapvető szükségleteit kielégítő termékekhez. Mindenütt csupán azt vásárolva meg, ami ott szerezhető be a legkedvezőbb áron. Főleg a rendkívül alacsony jövedelemből gazdálkodó nyugdíjasok tanúsítanak meglepő találékonyságot a különféle árucikkeket legolcsóbban kínáló helyek felkutatásában. Olcsó élelmiszert elsősorban azokon a hagyományos, őstermelőknek is árusítási lehetőséget kínáló piacokon lehet beszerezni, amelyeken az eladásra kínált termékek, termények döntő többsége még ma is magyar áru. Peresze egyik-másik nagy bevásárlóközpontban elképesztően alacsony áron is be lehet szerezni hústermékeket. Például kötözött sonkának álcázott, ám valójában rendkívül gyenge minőségű, nagy víz- és zsírtartalmú húskészítményeket már kilónkénti hatszáz forintért is lehetett vásárolni Húsvét előtt. A házi készítésű valódi füstöltsonka vagy tarja ára – termelőtől vásárolva – ennek a dupláját is elérte, ám az így megvett terméknek összehasonlíthatatlanul nagyobb volt a hústartalma és jobb a minősége. A nagy bevásárlóközpontokban sokszor előfordul az is, hogy kirívóan alacsony áron kínálnak Nyugat-Európában már eladhatatlan – vegyszerekkel teletömött, lejárt szavatosságú vagy alapvetően szójából előállított – húskészítményeket. Hasonlóan a különféle húsárukhoz, a zöldségeket és gyümölcsöket is a piacokon, csarnokokban lehet a legolcsóbban beszerezni. A nagy áruházláncok és bevásárlóközpontok legfeljebb a silány minőségű, agyonpermetezett és rothadó terményeket kínálják a piacinál kedvezőbb áron. A termelői piacokon a paprika kilóját már hatszáz forintért is megvásárolhatjuk, míg a zöldségüzletekben vagy az élelmiszer áruházakban ugyanazért a mennyiségért és minőségért sokszor a dupláját kell fizetni. Hasonló a helyzet a többi terménnyel is. A piacokat járva a krumpli kilóját már nyolcvan forintért is beszerezhetjük, az almák árai száz forintnál kezdődnek és az olcsó narancs sem kerül sokkal többe. A bevásárlóközpontokban azonban akár a négyszeresét is kifizethetjük a piaci árnak. Tojáshoz is többnyire a termelőktől lehet hozzájutni a legkedvezőbb áron. A piacozó parasztoktól akár tizennyolc forintért is megvásárolhatjuk darabját, míg akad olyan bolt, ahol harminc forintot kérnek el egyetlen tojásért.

Vannak ugyanakkor olyan élelmiszerek, fogyasztási cikkek is, amelyeket a szupermarketekben lehet a legolcsóbban beszerezni. A tej és tejtermékek, a kávék, a fűszerek, üdítőitalok, mosóporok, tisztítószerek annál olcsóbbak, minél nagyobb kiszerelésben vásároljuk meg őket. Általában az adott áruházlánc emblémájával ellátott termékek ára a legkedvezőbb.

Néhány éve jelentek meg az úgynevezett százforintos boltok, amelyek árukínálatát kifejezetten a kispénzű vásárlók igényeinek és lehetőségeinek figyelembevételével állítják össze. Az ilyen típusú üzletekben az olcsó élelmiszerektől a gyenge minőségű háztartási és kozmetikai szerekig minden olyan termék megtalálható, amire szükség lehet egy szerényebb anyagi körülmények között élő család háztartásában. Leszámítva az olcsó termékek árusítására szakosodott üzleteket, a kisboltok általában lényegesen drágábbak a piacoknál és az élelmiszer áruházaknál. Különösen az éjjel-nappal nyitva tartó üzletekben kell sokat fizetni – akár a máshol elkért ár kétszeresét is – a megvásárolt termékekért. Viszont nagy előnye ezeknek az üzleteknek a folyamatos nyitva tartás, és aki a szomszédságukban lakik, egy kisebb vásárlás – például egy kiló kenyér vagy egy darab joghurt megvétele – kedvéért nem fog a bevásárlóközpontba utazni. Érdekes, hogy a kiélezett piaci verseny ellenére is akadnak olyan szupermarketek, amelyek a vásárlók udvarias kiszolgálása, hiteles tájékoztatása helyett csalással igyekeznek növelni nyereségüket. Sokszor előfordul, hogy a polcon másfajta termék található, mint amit a rá utaló címke jelez. Például a polcon lévő felirat azt mutatja, hogy az ott elhelyezett halkonzerv ára százhúsz forint, és csak fizetéskor derül ki, hogy a címke felett nem a jelzett, hanem egy háromszor drágább áru található. A kenyerek, pékáruk esetében szinte soha nem lehetünk biztosak abban, hogy a kenyeres polc címkéin jelzett termékek azonosak a ténylegesen ott elhelyezettekkel. Sokszor – amíg el nem jutunk a pénzárig – nem is tudjuk, hogy milyen értékű és minőségű sütőipari árut vesszünk meg. Vásárlás közben számos kisebb kellemetlenség is érheti az embert. Például előfordulhat, hogy egyazon üzletlánc boltjaiban is eltérnek az azonos a terméknek az árai és a nyitvatartási időket tekintve is teljes a zűrzavar: ugyannak a cégnek az üzletei a legkülönfélébb időpontokban nyithatnak és zárhatnak.

Annak ellenére, hogy az elmúlt években elképesztő mértékben szaporodtak el a különféle üzlet- és bevásárlóközpontok, az ár és minőség tekintetében még mindig a hagyományos termelői piacok kínálata a legkedvezőbb. Ezeket felkeresve pedig a magyar gazdákat és kiskereskedőket segítjük az agresszíven terjeszkedő, a profit érdekében még az egészségtelen, lejárt szavatosságú termékeket is kiárusító – többnyire külföldi tulajdonú – bevásárlóközpontok ellenében.

Varga Imre