2007.08.03. 

Karinthy Frigyes: Hogy kell bánni a férfiakkal?

(Főnix Művészeti Műhely)

Az 1887-ben Budapesten született és 1938-ban Siófokon elhunyt Karinthy Frigyes a Nyugat első nemzedékének kiemelkedő alkotója. Költőnek, elbeszélőnek, műfordítónak készült, ennek ellenére úgy él a köztudatban mint paródiaíró és humorista. A komikus irodalmat magas művészi szintre emelte, egész életében fájt neki, hogy a kortársainak java része és a közönség is a szórakoztató s nem az elgondolkodtató, filozofikus írót látta benne. 1907-től kezdődően egyre több lapban közölte különböző műfajú írásait: humoreszkeket, krokikat, paródiákat s elvétve néhány verset is. Az országos ismertséget az Így írtok ti című humoros-szatirikus antológia hozta meg számára 1912-ben. 1916-ban jelent meg máig legolvasottabb könyve, a régi diákéletet felidéző Tanár úr kérem. Regényei, novellái, humoreszkjei, karcolatai, tárcái sorra jelentek meg, s ezek mellett számtalan kabaréjelenetet, színpadi tréfát írt. Ő is – mint a nagy nevettetők általában – a borúlátó, szomorkás, keserűségre hajló emberek közé tartozott. Karinthy Frigyesről az a sommás megállapítás járja, hogy nőgyűlölő volt, de ezt nem lehet ilyen egyértelműen kijelenteni. Az igaz, hogy művei zömében a férfi-nő kapcsolatról írt, a nemek kibékíthetetlen harcáról, egyenlőtlen küzdelméről, amiben mindig a teremtés koronája húzza rövidebbet, ő az elnyomott, a kihasznált és a megcsúfolt fél. Szállóigévé vált az a mondása, ami szerint „hogyan érthetné meg egymást a nő és a férfi, hiszen mindegyik mást akar: a nő a férfit, a férfi a nőt”. Életének első, mélyen ható lelki sérülését nem egészen hat éves korában akkor kellett elviselnie, amikor imádott édesanyja 1893-ban meghalt. Fiatalkori szerelmei is csalódást okoztak neki, így közöttük Harmos Ilonka is, akinek az 1910-es években először ő udvarolt, de Kosztolányi Dezső elszerette tőle. Nagy, romantikus szerelme 1912-ben kezdődött el Judik Etel színésznővel, akivel egy év múlva házasságot kötöttek. Kivételesen harmonikus kapcsolat fűzte össze őket. A sors azonban nem volt kegyes hozzá: felesége 1918 novemberében spanyolnáthában meghalt. Karinthy rettenetesen megszenvedte és soha nem tudta kiheverni az asszony elvesztését. 1920-ban újra nősült, felesége Böhm Aranka orvostanhallgató lett, aki fenekestül felforgatta életét. Aranka – az Ady-versek Aranya – feltűnő jelenség volt, hódító, erős akaratú asszony, aki egyéniségét nem áldozta fel híres és tehetséges ura kedvéért.

A Főnix Művészeti Műhely Karinthy Frigyes írásaiból állította össze a Hogy kell bánni a férfiakkal című előadásának az anyagát, ami két alcímet is kapott: az egyik Etüdök Karainthy Frigyes műveire, a másik pedig Kávéházi kabarészínház. Ez utóbbi a szó szoros értelmében is igaz, mert produkciójuknak a Dohány utcai Nelson kávéház ad otthont, ugyanis ennek az együttesnek nincs állandó játszóhelye, darabjaikat különböző színházakban, művelődési házakban mutatják be. Miután a jelzésértékű díszlet és jelmez nem vonja el a nézők figyelmét, így a színészi játékon sok múlik, ugyanis ennek kell mindent pótolnia. A Főnix Művészeti Műhely fiatal gárdája derekasan helytáll, mély átéléssel, markáns kifejezőerővel jelenítik meg Karinthy műveinek örök Éváit és Ádámait. Hartay Laura, Nyerky Zsanett, Weisz Ildikó, Bodor Géza, Hole Dániel, Pásztor Zsolt és Zsitva József nem tart távolságot egyik figurától sem, nem kívülállóként ábrázolja ezeket az esendő embereket, hanem azzal a jó „nézőbarát” szenvedéllyel, amitől a publikum minden tagjának melegebb lesz a szíve. Varázslatos másfél órával ajándékozzák meg a közönséget! A Karinthy-szöveg és az arra való rácsodálkozás, valamint a társulat pontos, precíz játéka az, ami ezt a jóleső, testet-lelket melengető érzést kiváltja. Az ebben az évben a Magyar Kultúra Lovagja megtisztelő címmel kitüntetett Bicskei Kis László rendezi ezt a színjátékot, amiben mint egy néhol görbe, néhol azonban a velencei kristályok tisztaságával rendelkező tükörben mi, nézők magukra ismerhetünk. Mi, nők ilyenek vagyunk? Ilyen hisztérikák és boszorkák? Így elbánunk, kibabrálunk a szegény, mit sem sejtő, bennünket angyaloknak tartó férfiakkal? Életünk párjának sanyargatásában és gyötrésében meddig mehetünk el? Hol a határ? Lehetünk-e ennyire önzők, szemellenzősek? De a férfiak sem különbek, tudniillik hiszékenyek, könnyen becsaphatók, és csak azt látják, hallják meg, amit akarnak. Persze nem véresen komoly, inkább erősen karikírozott és mosolyra fakasztó mindaz, amit a kis pódiumon látunk, mégis számvetésre késztet bennünket. Nézzünk magunkba, mi hogyan bánunk a hozzánk legközelebb állókkal? Megállapíthatjuk, bizony nem vagyunk angyalok, nagyon is emberek, azaz kedvesek és gorombák, vajszívűek és kemények.

 Dr. Petővári Ágnes