vissza a főoldalra

 2007.08.17. 

Úttalan utakon

Kerékpárral Budapesten

Néhány hete az MSZP egyik közismert, bár nem élvonalbeli politikusa, Vadász János pisztolyt fogott egy biciklis futárra, akivel konfliktusa támadt. A híradások szerint Vadász elvtárs agya azért borult el, mert a kerékpáros rácsapott az autójára, aminek viszont az volt az oka, hogy a kormányoldal jeles személyisége leszorította őt az útról. A szocialista közszereplő indulatainak felszításához állítólag az is hozzájárult, hogy a futár, a kerékpárutat elkerülve, a gépkocsik között biciklizett. A budapesti bicikli utakra jellemző állapotok mellett azonban ez a választás egyáltalán nem tekinthető rendkívülinek.

Egyébként a neoliberális kormánykoalíció politikusai előszeretettel tetszelegnek a környezetbarát városi kerékpározás támogatóinak szerepében. Ilyenkor a hülyéi biciklit kerítenek, majd öltönyben és nyakkendővel – fejükön az elmaradhatatlan bukósisak – kerekeznek néhány métert az országház épülete előtt. Pózolnak egyet a tévékameráknak, ám hivatali gépkocsijukat eszük ágában sincs lecserélni kerékpárra. Sőt, mint azt Vadász elvtárs esete is mutatja, mélységesen lenézik, az eszeveszett száguldozásukat zavaró tényezőnek, kellemetlen akadálynak tekintik a biciklizőket.

Jól mutatja a kormánykoalíció és a vele azonos pártállású fővárosi vezetőség negatív hozzáállását az egészséges és környezetbarát kerékpáros közlekedéshez az, hogy Budapest többnyire rossz minőségű bicikliútjai nem alkotnak a biztonságos közlekedést lehetővé tevő összefüggő hálózatot, és még a meglévő utakon is sokszor akadályozzák gyalogosok vagy parkoló autók a kerékpárok folyamatos haladását.

Bár Demszky Gábor főpolgármester előszeretettel fényképezteti magát a két kerék fölött trónolva, és a kerékpárosoknak szóló nagyra törő ígéretekkel sem fukarkodik, uralma alatt Budapesten alig épült bicikliút. Például a több ezer kilométer hosszú bécsi hálózathoz képest, az összességében is alig több, mint száz kilométeres hosszúságot kitevő budapesti kerékpárutak a minimálisan elvárható igények kielégítésére sem alkalmasak. Ha úti célunk néhány kilométernél távolabb van, kényszerűségből biztos, hogy a gépkocsik között az életünket, testi épségünket kockáztatva kell megtenni a távolság egy részét. Tulajdonképpen már akkor is szerencsések vagyunk, ha legalább részben a biztonságot jelentő kerékpárúton haladhatunk.

Ellentétben a bicikli nyergében előszeretettel pózoló, de még a vécére is kocsival járó politikai bohócokkal, azokhoz az emberekhez tartozom, akik közlekedésre, helyváltoztatásra napi rendszerességgel használják a kerékpárt. Így saját tapasztalataim alapján is meg tudom érteni azokat a biciklis futárokat, akik csak ritkán, elvétve használják a kijelölt kerékpárutakat. Ezeken ugyanis – nem számítva azt, hogy a kerékpárutakat választva többnyire jelentős kerülője kényszerülünk – számos akadály nehezíti az előrehaladásunkat. Például a Kőbányai útnak az Orczy tér és a Hungária körút közötti szakaszán elvben kerékpárúton is közlekedhetnénk, ám a bicikliknek kijelölt útszakaszt a nappali órákban szinte járhatatlanná teszik a szomszédos kínai piachoz kapcsolódó tevékenységek. A kerékpárúton történik a kézikocsis áruszállítás, ott közlekednek a piacra érkező vásárlók és néhány tilosban parkoló autóval is mindig találkozhat az útvonalat választó kerékpáros. Bár a Kőbányai út a nagy forgalom miatt rendkívül veszélyes, annak, aki siet sokkal gyorsabb haladást tesz lehetővé, mint a mellette húzódó kerékpárút.

Szinte mindenhol akadályozza a kerékpárosok haladását az is, hogy nagyon sok gyalogos nem veszi figyelembe a bicikli utat jelző táblákat. Saját tapasztalatból tudom például, hogy olyan helyeken is, ahol korláttal elválasztva, de egymás mellett vezet a gyalogos és a kerékpárút, sok járókelő a bicikliseknek kijelölt útvonalat választja. Amikor pedig rájuk szól az ember, hogy miért nem a szomszédos gyalogjárdán közlekednek, ahol senkit nem zavarnának, még fel vannak háborodva.

Másfajta kellemetlenséget vagy inkább veszélyt jelentenek a kerékpárúton közlekedőkre azok a motorosok, akik előszeretettel száguldoznak – persze súlyosan megsértve a KRESZ előírásait – a biciklisek között. Őrült ámokfutásuknak éveken keresztül kedvelt színtere volt az Északi összekötő vasúti híd, melyen egy rendkívül keskeny, körülbelül két méter széles sáv áll a gyalogosok és a biciklisek rendelkezésére. A motoros őrülteket manapság egy tiltó táblának kellene távol tartania a hídon átvezető hosszú és keskeny kerékpárúttól, ám ezt sokan nem veszik figyelembe, folyton veszélyeztetve az ott haladó gyalogosok és kerékpárosok biztonságát.

Sokszor az Andrássy úton – ahol végig külön útvonal van fenntartva a kerékpárosoknak – is nehéz a biciklivel való közlekedés. Az Erzsébet tértől az Oktogonig terjedő szakaszon főleg a kerékpársávon leparkolt autók okoznak bosszúságot, a Hősök teréig tartó részen pedig a kerékpárút jelzést figyelmen kívül hagyó gyalogosok. Vadász elvtárs is itt rántott fegyvert a biciklis futárra, aki munkáját végezve, nyilván a gyorsabb haladás érdekében választotta a gépkocsiknak kijelölt, ám a kerékpárosok számára sem tiltott útvonalat.

Akár ragaszkodunk a többnyire rossz minőségű, töredezett, kátyús és különféle akadályokkal telített kerékpár utakhoz, akár nem, rendszeres biciklizés estén nem kerülhetjük el a gépjárműforgalomban való közlekedést. A személygépkocsik, buszok, kamionok között cikázva viszont folyamatos veszélyhelyzetben kell haladnia minden biciklisnek. Ráadásul szép számmal akadnak Vadász-féle, rosszindulatú autósok is, akik előszeretettel szorítják le az útról a kerékpárosokat, és sokszor még az elsőbbséget sem adják meg nekik.

Persze a biciklisek között is akadnak jó néhányan, akik semmibe veszik a közlekedési szabályokat. Meglehetősen gyakran látni például az éjszakában lámpa és prizma nélkül pedálozókat, illetve sokakat a részegség sem tart vissza a kerékpárra üléstől. Vannak aztán olyanok is, akik gyér gépjárműforgalom mellett sem hajlandók az úttesten közlekedni, inkább veszélyeztetik a járdán szabályosan haladó gyalogosokat. Sajnos a kerékpározást illetően közlekedési kultúránk szintje valahol még mindig a béka feneke alatt található, és ezért egyértelműen a politikai hatalom hozzáállása tehető felelőssé. Bár ezt az egészséges és rendkívül környezetbarát közlekedési formát Európa valamennyi országában népszerűsítik, segítik, támogatják és a tárgyi, infrastrukturális feltételeit is biztosítják, nálunk többnyire még a biciklizést elősegítő látszatintézkedések is hiányoznak. Pedig fővárosunkban is nagy szükség lenne a jó minőségű és akadálymentes, Budapest egészét behálózó kerékpárutakra, melyeket nem pótolhat az önmagát vigyorogva két keréken fotóztató Demszky Gábor. Vadásznak pedig, ha már fegyvert tart magánál, inkább a főpolgármestert kéne – eredménytelensége okán – megfegyelmeznie.

 Varga Imre