vissza a főoldalra

 2007.08.24. 

Válságban a hazai konzervipar

A táplálékok tartósítása, a gyűjtögetés, vadászat, halászat útján nyert eleség megszerzésének és elfogyasztásának egymástól térben és időben való különválasztása a legősibb emberi tevékenységek közé tartozik. Aszalással, szárítással, sózással, füstöléssel, savanyítással, erjesztéssel, hűtéssel az évezredekkel ezelőtt élt óegyiptomi és szláv népeknél ugyanúgy találkozhatunk, mint a mai legprimitívebb fokon álló törzseknél. A civilizált társadalom embere már nem elégszik meg eleségének mindennapi biztosításával, hanem táplálkozási szükségleteinek kielégítését változatosan elkészített élelmiszerek széles választékából igényli. Ez az alapja a házi tartósító eljárások népszerűségének és elterjedtségének. A légmentesen zárt edényben, hőkezeléssel végezhető élelmiszer-tartósítást Nicolas Appert francia szakács fedezte fel 1796-ban. Kísérleteinek eredményét 1810-ben tette közzé. Ugyanebben az évben szabadalmaztatta az angol Durand a forrasztással zárt fémdobozok konzervedényzetként való használatát. A hővel való tartósítás iparilag alkalmazható eljárássá azonban csak akkor vált, amikor R. Chevalier Appert 1852-ben elkészítette a mai autokláv ősét a Papin-fazekat, megteremtve ezzel a 100 fok feletti hőkezelés feltételét. (Autokláv: olyan sterilizáló készülék, melynek munkaterében létrehozott túlnyomásos, telített vízgőz hatására, az előírt paraméterek betartása mellett jön létre a munkatérbe behelyezett anyagok sterilitása.) Magyarország kedvező talaj- és klimatikus adottságai alapján a zöldség - gyümölcs termesztés feltételei szempontjából az európai országok élvonalába sorolható. Az már más kérdés, hogy 1945-től napjainkig ezekhez a feltételekhez – sokszor direkte – hibásan viszonyultak. A konzervipar élelmiszeriparunk egyik legfiatalabb ágazata. A magyar háztartásokra a házi tartósítás volt a jellemző, a konzervfogyasztók szűk köre a 19. század végéig még külföldről vásárolta a különlegességeket. Az ebben rejlő üzleti lehetőségeket felismerve alapította Weiss Manfréd 1882-ben az első gyári jellegű konzervüzemet. Az üzem főleg a honvédség és a haditengerészet számára hús- és kávékonzerveket, emellett kisebb mennyiségben gyümölcs-, zöldségkonzerveket, leveskivonatokat gyártott. Nyereséges üzemelése csakhamar bővítésre nyitott lehetőséget. Konzerv- és egyéb dobozgyártó berendezéseket telepítettek, és megalakult Budapesten a Weiss Manfréd Első Magyar Konzerv- és Ércárugyár, amely Magyarország későbbi legnagyobb nehézipari üzemének, a csepeli Weiss Manfréd Műveknek lett az alapja.

A századforduló táján az Alföldön alakultak ki a konzervipari telepítés feltételei. Kecskemét volt az ország kiemelkedő gyümölcstermelő városa, így itt létesült 1901-ben a Gyümölcs- és Főzelékkonzervkészítő Rt. Első Kecskeméti Konzervgyára. Felszereltsége az akkori viszonyok között korszerű volt. Késztermékei voltak: borsó, bab, uborka, gyümölcsízek, lekvárok, gyümölcssajtok, vegyes befőttek, aszalt gyümölcsök és szárított főzelékek. Különlegessége volt a sougat (cukrozott gyümölcs), amelynek technológiáját szigorúan titokban tartották. Értékesítési gondjai miatt 1910 végére válságba került, és amikor adómentessége és állami segélye megszűnt, üzemelését beszüntették, majd állami szubvencióval 1913-tól Első Kecskeméti Konzervgyár Rt. néven üzemelt tovább. Az 1900-as évektől kezdve sorra alakultak a gyárak: Bartha-féle gyár, Kolényi, Meinl, Schleicher, Fabriczky Lipót, Weiss Jakab, Pollatschek. E gyárak legfontosabb termékei a gyümölcsíz, gyümölcslé, szörp, savanyú káposzta és uborka voltak. Gépi berendezésük alig volt, háziipari jellegű termelést folytattak. A 20. század elejétől kezdve figyelt fel a külföld a magyar fűszerpaprikára is, bár annak Szeged környéki termesztése, feldolgozása és értékesítése a 16. század közepére nyúlik vissza. A szárított hüvelyek zúzására ekkor még famozsarat, a finomabb szemcsék kiválasztására lószőrből készült szitát használtak. A 19. század első felétől — ekkor már Kalocsa környékén is — az őrlést lapos, korong alakú kövekkel vízi- és száraz malmokban végezték. A feldolgozást 1859-ben forradalmasította a Pálfy-testvérek találmánya, az acél hengerszék, amelyen a kövön történő őrlés előtt eresztették át a paprikát. Korábban a termelők árujukat piacozás vagy házalók útján juttatták el a vevőkhöz, a növekvő exportigény azonban szükségessé tette viszonylag nagy tételben egységes minőség biztosítását. Így jött létre 1917- ben a világon elsőként Kalocsán a Paprika- és Vegykísérleti Állomás, amelynek igazgatója Obermayer Ernő volt, aki elsőként nemesített a szegedi népi termesztés anyagából paprikát.

Teltek az évek, jött a keleti piac, majd szépen összeomlott. Jött az EU, s a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar összeomlott. Jelenünkben sajnos kimondhatjuk: lehetetlen helyzetbe kerülhet a hazai konzervipari vállalkozások jelentős része a zöldség- és gyümölcstermés csökkenése és a felvásárlási árak növekedése miatt. Egyrészt az idei fagykár és az aszály miatt nincs elegendő magyar termés, amit feldolgozhatnának az üzemek: a Magyar Hűtő- és Konzervipari Szövetség adatai szerint idén csak 405 ezer tonna zöldséget és gyümölcsöt fognak konzervbe zárni a tavalyi 477 ezer tonnával szemben. Másrészt az a kevés termés ami van, nagyon drága: a nyersanyag átlagos kilónkénti ára a tavalyi 42 forintról 46 forintra nőtt, de néhány alapanyagnál a többszörösére szöktek a felvásárlási árak. Ősztől ezért biztosan drágulnak majd a konzervek is, de szakértők szerint a költségnövekedésnek csak egy része hárul majd át a fogyasztókra. A feldolgozók ugyanis nem emelhetik annyival az áraikat, mint amennyivel a költségeik nőttek, mert elveszítenék a hazai és külföldi piacaikat is. Az ágazati szakértők szerint ha nem születnek sürgős intézkedések, akár a társaságok hetven százaléka is csődbe juthat az év végére, és veszélybe kerülhet a közel tízezer iparági dolgozó egy részének állása. A Magyarországon működő konzerves cégek közül elsősorban a magyar tulajdonú kis- és közepes vállalkozások jövője forog kockán. A magyar konzervipar árbevétele a tavalyi év során 100 milliárd forintot tett ki. Ebből 16 milliárd forint származott a belföldi eladásokból, a többi pedig exportból. A hazai konzervesek is megisszák a levét annak, hogy Kína a zöldség- és gyümölcspiacon, a feldolgozásban óriási léptekkel halad előre. A munkaerő ott olcsó, így a terméket is kevesebb pénzért adhatják. A legnagyobb gond Békés-megyében van. A békéscsabai hűtőházban legnagyobb mennyiségben kukoricát, borsót és babot dolgoznak fel. A répa-, hagyma- és karfiolfeldolgozás jelentősen csökkent. Továbbra is gyártanak viszont derelyét. Sajtóinformációk szerint a termelés visszaesése miatt küldtek el dolgozókat, de éppen a derelyevonal az, ahol nem tudják csökkenteni a kézi munkaerőt. Szakemberek szerint a gabonaárak idén annyira elszabadultak, hogy jövőre mindenki búzát akar termeszteni, és nem akar vesződni a borsóval, babbal, paradicsommal. Emellett jó üzletnek ígérkezik a kukorica és a repce beszállítása a bioetanol- és biodízelgyárakba.

Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy a nagy bevásárlóközpontok a hazai beszállítók és termékeik helyett előnyben részesítik az olcsó, sokszor gyengébb minőségű külföldi - elsősorban kínai, és német- importárukat. A több mint 200 hazai konzervipari vállalkozás közül mindössze tucatnyi társaság számít nagytőkésnek, ezek gond nélkül átvészelik ezt az időszakot. Az összes többi kis és közepes méretű vállalkozás regionális feldolgozónak minősül, és bár zömmel kézi feldolgozású, jó minőségű terméket gyártanak, az év végére veszteségessé válnak. A tényleges költségnövekedésüknek csupán egy részét tudják a lakosságra áthárítani áremelés formájában, és hathatós állami támogatás nélkül, szakértői számítások szerint 70 %-uk csődbe juthat. A konzervipari szövetség ezért a küszöbön lévő válság leküzdéséhez állami segítségnyújtást kér. Állami garanciát szeretnének az iparági vállalkozók által felvett mintegy ötmilliárd forint nagyságú banki kölcsön 6-8 évre szóló átütemezésére, a 2007. évre pedig kamattámogatást szeretnének kapni. Emellett szükségesnek tartják a közvetlenül a feldolgozásban résztvevő közel tízezer dolgozó járulékainak elengedését. Bízhatnak –e Gyurcsányékban a konzervesek? Hiszen a kormány kis- és középvállalkozások tönkretételére irányuló politikája közismert. A hazai vállalkozások ellehetetlenítése, és az idegen cégek feltétel nélküli kiszolgálása – semmivel sem több a kormány gazdaságpolitikája. Az ún. multik adókedvezményt kapnak, míg a magyar cégeket elviselhetetlenül magas adóterhekkel sújtják. Piacvédelemről pedig nem is lehet beszélni! Egy valóban nemzeti kormánynak meg kéne védenie a hazai vállalkozásokat, csökkenteni azok adóterheit, hogy törvény által biztosítva élvezzenek előnyt a magyar piacokon.

Medveczky Attila