|
 2007.08.31.
Gyurkovics Tibor: Nagyvizit
(Soproni
Petőfi Színház)
Gyurkovics
Tibornak ezt a színművét 29 évvel ezelőtt, 1978-ban mutatták
be. Aktualitásán az elmúlt közel 30 esztendő alatt sem esett
csorba. Példa rá ez a legutóbb, tavaly december 15-én fölújított
változat, amelynek a Soproni Petőfi Színház ad otthont. A
Nagyvizit mondanivalója nem korfüggő, sohasem veszti el érvényességét,
mert betegek és őket látogató hozzátartozók, valamint kórházi
osztályok mindig is voltak és lesznek. Az emberi karakter a kőkorszak
óta se nem jobb, se nem rosszabb, legföljebb a lakásunk lett
komfortosabb. A Nagyvizit az úgynevezett állapotdrámák közé
tartozik, jellemfejlődés nincs benne, egyik szereplő sem változik
meg a mű végére, ugyanolyan marad, mint a színmű elején. Érdekes,
sőt izgalmas, szerteágazó története nincs, ennek ellenére a
közönség a függöny szétnyílásától a legördüléséig
odafigyel a színpadi eseményekre, felszabadultan nevet és jót
mulat rajtuk. Az igazi, vérbő komédia nemcsak a sokszínű
bonyodalomszövéstől lehet élményt nyújtó, hanem amiatt is,
hogy a darab szereplőinek a jelleme csupán egy hangyányit tér
el az átlagemberétől, vagy a társadalmilag elfogadottétól.
Gyurkovics Tibor vígjátéka is az előbb fölsorolt színművek
sorába tartozik. A négyágyas férfikórterem a meg nem nevezett
kórház negyedik emeletén található. Itt fekszik négy beteg:
a kétszer operált, idegbeteg Cziegler, a mozgásképtelen, szekánt
Badari, a nőbolond, duhaj Fazekas és a szerelmét féltő, dúvad
F. Tóth. A pszichológia ismeri a hospitalizáció fogalmát,
amikor a gyógyintézetbe került egyén számára a normális, hétköznapi
foglalatosságok, tevékenységek egyszer csak elvesztik jelentőségüket,
fokozatosan háttérbe szorulnak, és helyükbe a kórházi élet
apró-cseprő gondjai-bajai lépnek. Az itt fáj, ott fáj, itt szúr,
ott szúr lassan minden gondolatot kitölt. Beszűkült tér ez,
és mégis képes kicsiben kifejezni a teljes emberi életet.
Ugyanolyan fonák szituációk keletkeznek, és furcsa viszonyok
alakulnak ki, mint a kinti világban. Itt is vannak kényelmes
emberek, akik a másik ugráltatásában lelik örömüket, vagy
akik kihasználják társaik segítőkészségét. Akadnak
olyanok, akik betegebbnek hiszik magukat, mint valójában, és
folyton sajnáltatják magukat. Mindenféle nyavalyákat képzelnek
be maguknak, és ha hallanak valamilyen, általuk nem ismert
betegségről, akkor annak tüneteit rögtön fölfedezik magukon.
A szebbik nem hódolói pedig akárhol vannak, azonnal a prédát
lesik. Mindegy nekik, csak szoknya legyen rajta. Akiket meg a féltékenység
zöld ördöge mardos, azok mindig rémeket látnak, lelki szemeik
előtt feleségül viszonyt folytat a legjobb barátjukkal, vagy a
postással. Kiderül, az egészségesnek látszó még betegebb,
mint az, aki az ágyat nyomja. A fáradt, éhbérért dolgozó
személyzet pedig úgy egészíti ki a keresetét, ahogyan tudja:
csip-csup szívességekért pénzt kér, és csak akkor ad fájdalomcsillapítót,
ha azt vastagon megfizetik. Ezek a mindannyiunk által megélt
abszurd szituációk adják a vígjáték komikumát. A Nagyvizit
egyszerre jellem- és helyzetkomédia is. Fergeteges bohózat,
annak dacára, hogy a szereplők a mű elejétől a végéig vízszintes
állapotban vannak, nem mozognak, csupán a begipszelt lábú nőcsábász
képes egy-két lépést megtenni. Gyurkovics Tibor darabjában az
összes párbeszéd ismerős, hétköznapi és hozzánk közel álló.
Azért derülünk olyan nagyokat mind a jellemeken és mind a
helyzeteken, mert érezzük, velünk is bármikor megeshet
ilyesmi. Ki ne tudná beleképzelni magát annak a halálos beteg
szereplőnek a sorsába, akit tapintatból csak hitegetnek, hogy
nemsokára egészségesen jön ki a kórházból, vagy akihez
olyanok jönnek látogatóba, akiket a háta közepébe kíván,
mert hangoskodnak, jól elvannak egymással, nincsenek tekintettel
senkire és semmire. A Nagyvizit parádés szerepekkel ajándékozza
meg a színészeket, és a Soproni Petőfi Színház művészei ki
is használják a darabban rejlő összes lehetőséget. A rigolyás
Badarit Makay Sándor alakítja. Mintha neki írta volna
Gyurkovics Tibor a szerepet. Olyan utálatos, annyira kukacoskodó,
hogy már haragudni sem lehet rá. Incze József a fancsali képű,
elviselhetetlen fájdalmakat hordozó, kényszerképzetektől gyötört
Czieglert játssza. A nagytermészetű Fazekast Selmeczi Roland
igazi nőfalóként viszi színre. Dóczy Péter formálja meg a féltékenységtől
gyötört F. Tóthot. A csinos nővérkét a dekoratív Németh
Borbála jeleníti meg. A betegeket kihasználó takarítónőt
Csonka Hajnalka olyan tenyeres-talpas asszonynak mintázza meg,
akivel minden kórházban szembetaláljuk magunkat. A két lármás
látogatót Nagy Gábor és Zsolnay András kelti életre. Ez a Málnay
Levente rendezte Nagyvizit kitűnő produkció. Gyurkovics Tibor
színjátékának mondanivalója időtálló, nem kopik meg, hanem
mindig egyforma erővel hat. Bebizonyítja, hogy nemcsak az emberi
nem szaporodását illusztráló jelenetekkel, durva szavakkal,
illetlen mutogatásokkal lehet megnevettetni a nagyérdeműt,
hanem a közönség élvezi a szellemes, ötletes párbeszédeket
és vevő a különös helyzetekből adódó, azokban megbújó
humorra.
Dr. Petővári Ágnes
|
