|
 2007.08.31.
Következetesen... és körültekintően...
Felvidéki
pillanatképek
Géppisztolyos katonák sorfala között állt a vonat 1959
nyarán a párkányi vasútállomáson, amikor szüleimmel először
jártam a Felvidéken. Ezt a szót azonban itthon és a határ túloldalán
egyaránt tilos volt kiejteni. Apám szülőföldjén járva
idegen országban kellett éreznünk magunkat, a hatóságok
minden tőlük telhetőt meg is tettek ennek érdekében. Kezdődött
ez mindjárt az útlevél- és vámvizsgálatnál a vonaton,
amelynek ablakából közben hazaláttunk, a tájat innen nézve
ugyanúgy az esztergomi bazilika uralta.
A
két "testvéri szocialista ország" között idővel átjárhatóbbá
vált a határ, ma már elég, ha felmutatja az ember a személyi
igazolványát - jövőre már erre sem lesz szükség. A Felvidék
érzékelhetően közelebb került az anyaországhoz, de amit
nyolcvanhét éve kettévágtak, az aligha gyógyulhat már össze.
Ezt tudomásul kell venni, de nem szabad beletörődni.
Bény
(Biňa) mintegy 1500 lakosú település, Esztergomtól húsz
kilométerre, a Garam mentén. Lakosainak kilencvenöt százaléka
magyar anyanyelvű és katolikus vallású. Bény megúszta a ki-
és betelepítést, nemzetiségi szempontból a maga természetes
módján fejlődhetett a község. Korábban túlnyomórészt a
mezőgazdaságból éltek itt az emberek - a szövetkezet még működik,
de már kevesebb embert foglalkoztat. A sokaknak kenyeret adó párkányi
papírgyárban a privatizálást követően komoly leépítésekre
került sor. Mióta áll a híd, sokan dolgoznak Magyarországon:
az esztergomi Suzuki autógyárban, a kórházban. Jó, hogy az
emberek munka híján nem kényszerülnek elköltözni innen,
ugyanakkor az utazás több időt vesz el a családoktól. Az ingázók
mégis inkább vállalják ezt, mint az elköltözést, vagy hogy
a létminimumot jelentő segélyen, a megélhetés állandó
bizonytalanságában tölthessenek több időt a családdal.
Nagy András plébánossal beszélgetünk mindezekről, aki
tizenhárom éve dolgozik a faluban, és a fíliaként hozzá
tartozó nyolcszáz lelkes Kétyen.
- Nemcsak az anyaország, de Európa is közelebb került -
mindenféle pozitív és negatív hatásával. A lelkipásztor számára
ebben a helyzetben az jelenti a kihívást, hogy meg tudja-e szólítani
a híveit, sikerül-e személyesebbé tenni vallásosságukat. Évszázadokon
át a vallásos környezet jelenítette meg az egyes ember számára
az értékrendet, amelyet alaposan kikezdett a fogyasztói társadalom:
ennek nem állja útját országhatár, nincs ebben sok különbség
város és falu között sem.
Bényben egy átlagos vasárnap háromszáz hívő vesz részt
a szentmisén.
A harmincas éveinek vége felé járó plébános igyekszik
nyitott lenni: bárki fordulhat hozzá gondjával-bajával, sokat
van együtt a gyerekekkel, az ifjúsággal a hitoktatás alkalmain
kívül is. A fiatalabb felnőttek számára is tart katekézist,
amely ugyancsak több, mint hitbéli ismeretek továbbadása.
- Egyre fontosabbnak látom a házaspárokkal való gyakori
találkozásokat: ha az ő értékrendjük helyre kerül és megerősödik,
akkor gyermekeikért sem kell nagyon aggódni. Az értékrendnek
meghatározó eleme az Istenhez, a nemzethez, a szülőföldhöz
és az anyanyelvhez való ragaszkodás.
Az első négy osztályt végezhetik a bényi gyerekek
idehaza, a magyar tannyelvű iskolában, a nagyobbak a szomszédos
Kéménden, a közeli Párkányban és Zselízen tanulnak. Itt korábban
sem volt gyakorlat, de általában a Felvidéken is kevesebb
magyar szülő taníttatja már szlovák nyelven a gyermekét - az
államnyelvet a magyar iskolában is jól meg lehet tanulni -, úgy
látszik, megértjük végre: tudást idegen nyelven is lehet
szerezni, de igazi műveltséget csak anyanyelven.
A falu temploma jeles műemlék, 1217-ben épült, késő
román stílusban a premontrei szerzetesek számára, akik a török
időkben hagyták el a települést. A templomhoz közeli körkápolna
még régebbi: a XI. század elejéről való.
Harminc kilométerrel északabbra, Léván, gyerekkoromban,
negyven-ötven éve még szinte mindenki magyarul beszélt az utcán,
a boltokban. Ma alig hallani már magyar szót, a temetőben dédapám
és nagynénéim nyughelyén még magyar a felirat, de a környező
sírokon a család szó már szlovákul szerepel: rodina. A
nyelvhatár valamikor tíz kilométerrel feljebb húzódott, erre
utal a község neve, Tolmács (Tlmače), innen már a régi időkben
is a szlovákok alkották a többséget. Az elmúlt évtizedekben
a felvidéki magyarság igencsak megfogyatkozott: az erőltetett
és spontán asszimiláció, a természetes szaporulat visszaesése,
a kitelepítések és az elvándorlás következtében. A határhoz
viszonylag közeli falvak egy része még őrzi magyar jellegét,
de a városokban - az egyetlen Komáromot kivéve - már a szlovákok
vannak többségben.
A mátyusföldi Nádszeg (Trstice) négyezer lelkes, szinte
teljesen magyarlakta település Galánta és Dunaszerdahely között.
Vasárnap körülbelül nyolcszázan vesznek részt a szentmisén,
ami igen jó aránynak számít, az átlagos tíz százalékkal
szemben. A negyvenéves plébános, Herdics György egyben a
felvidéki magyar katolikus hetilap, a Remény főszerkesztője. A
lap 14 ezer példányban jelenik meg, ami nagy népszerűségre
vall, hiszen - a népszámlálási adatok szerint - a Felvidéken
ma 383 ezer katolikus él. Működtetnek egy magyar nyelvű
honlapot is (www.spesnet.info), amelyen szlovákul is vannak
fontos, magyar vonatkozású hírek, és magyarul szólnak a
jelentős szlovák egyházi eseményekről is.
- Fontos, hogy tudjunk egymásról - vallja Herdics György.
- Önazonosságunk megőrzésének nem az elzárkózás a helyes
útja, hanem magyarságunk öntudatos vállalása.
Tervezik továbbá lelkiségi témájú, kétnyelvű könyvek
kiadását is: hiszen sok magyar hívő él vegyes házasságban,
így az egész család számára szólna a könyv...
A vegyes házasságok természetesen a kevert lakosságú
vidékeken, elsősorban pedig a városokban gyakoriak. Az esetek többségében
a szlovák identitás kerekedik felül ezekben a családokban, de
vannak ellenpéldák is. Hasonló a helyzet a vallásos és közömbös
felek házasságában: többnyire a vallásos "enged",
de itt is akadnak kivételek. Ez utóbbira ebben a színmagyar
faluban is van példa.
- A vallási és a nemzeti önazonosság valahol mélyen összefügg.
A szlovákoknál éppúgy, mint a felvidéki magyarok esetében.
Szinte minden közösségi ünnepünket a templomban és annak környezetében,
az egyház szervezésében vagy közreműködésével tartjuk.
Szlovák paptársaink, egyházi elöljáróink nem mindig nézik
ezt jó szemmel, de biztos vagyok benne, hogy ez változni fog. A
mai szekularizált világban, a liberalizmus ideológiája jegyében
az egyházat egyre inkább igyekeznek a társadalmi élet perifériájára
szorítani. Ez a szlovák nemzetiségű katolikusokat is érinti:
úgy vélem, ez a hasonló helyzet enyhíteni fog az egyházon belül
ma még tapasztalható szlovák-magyar feszültségeken.
Addig is és azután is - Herdics György véleménye
szerint - nem várni kell a nagy változásokat, hanem szívós
munkával kell megküzdeni a legkisebb eredményért is. Nagy András
ennek mikéntjéről Aquinói Szent Tamást idézi: következetesen
az elvekben, körültekintően a megvalósításban. (Képünkön
a Komáromban lévő Deportáltak emlélműve.)
Kipke Tamás
(forrás:ujember.hu)
|
