vissza a főoldalra

 2007.12.14. 

A politikai pakliból kijátszott zsidó adu

Vámos György legutóbb Gyurcsány Ferencnek írt nyílt levelet. Mint mondja, zsidó emberként afelől érdeklődött a kormányfőnél, hogy mikor hagyja abba a kormányoldal a Vámos által zsidó aduként aposztrofált gyakorlatot. Szerinte a hazai zsidóságnak rövid időn belül szemléletváltásra és újabb önértékelésre van szüksége. 

 – Miért írt nyílt levelet a miniszterelnöknek?

– Két esemény is motivált ebben. Gyurcsány Ferenc fogadta a Zsidó Világkongresszus elnökét, és azt vártam, hogy ha korábban képes volt az egész kormányt összehívni egy antiszemita kép miatt, akkor most példát mutat, s nemcsak szóban, hanem tettekben is kiáll a zsidóság mellett.

 – Mire gondol?

– Arra, hogy fogja magát, és átnyújtja annak a villának a kulcsát, amelyben lakik, s amelyet jogtalanul vettek el egy zsidó tulajdonostól. Persze ezt nem tette meg. A másik eset, hogy a közelmúltban egy szocialista képviselő Izraelbe küldött vissza egy izraeli-magyar kettős állampolgárságú fideszes képviselőt. Gondoltam, van valami hitele a kormányfő korábbi kijelentésének, miszerint ő is zsidó, ha zsidóznak. Ehhez képest semmilyen módon nem határolódott el párttársának mondataitól. Ez a tipikus kettős mérce, az a fajta politikai árnyékjátszma, hogy csak baloldali zsidó létezik, jobboldali sosem, hiszen ott kizárólag antiszemiták vannak. A baloldal a történelem folyamán mindig is kijátszotta az általam csak zsidó adunak hívott kártyát, azaz antiszemitizmussal, szélsőjobboldalisággal ijesztgetett és bélyegzett meg bárkit.

 – Miért tenné ezt?

– A politikai hatalom megtartása érdekében. Ehhez pedig a baloldal mindig felhasználta a magyar zsidóságot.

 – Történelmünk melyik időszakában kezdődött az ön által említett politikai játszma?

– Ez az irányvonal   1945 óta figyelhető meg. Az ötvenes évek politikai vezetői, Rákosi, Gerő, Révai, Farkas valamint az ÁVH vezetője, Péter Gábor is zsidó volt, de nem akartak zsidóként élni, ehelyett tevőlegesen részt vettek a hazai zsidóság kifosztásában. Dénes Béla, a Magyar Cionista Szövetség vezetője ellen koncepciós pert is indítottak, melyben a vád többek között a hatalom megdöntésére irányuló törekvés volt. Mindezek után a politikai vezetők ’56-ban azt kezdték terjeszteni, amire többek között mostanában Havas Szófia is utalt, hogy a forradalmárok antiszemiták, nyilasok voltak. A forradalom idején valóban kerestek a felkelők embereket, köztük zsidókat is, de nem a vallásuk miatt, hanem azért, mert a gyűlölt államgépezet kiszolgálói voltak.

 – Az ötvenhatos forradalmárok között számos zsidó is harcolt.

– Bizony. Nickelsburg László például a Keleti pályaudvar parancsnoka, Angyal István pedig a Tűzoltó utcai forradalmi csoport vezetője volt. Mindketten Auschwitzból jöttek haza. Renner Péter, a Corvin köz egyik szakaszparancsnokaként, Bán Róbert pedig a Széna tériek parancsnokhelyetteseként harcolt. Mindegyiküket kivégezték. Említhetném még Marián Istvánt, ő a Műegyetem nemzetőrségének parancsnoka volt, a győri színházi rendezőt, Földes Gábort vagy a Nagy Imrével és Maléter Pállal együtt kivégzett Gimes Miklós újságírót. A sort még hosszan folytathatnánk, de ebből is látszik, mennyire manipulatív volt már akkor a baloldali kommunikáció. Aztán hatvanhétben újra fordítottak gondolkodásmódjukon. Az izraeli–arab háború kitörésekor a Szovjetunió és csatlós államai megszakították diplomáciai kapcsolatukat Izraellel. A magyar sajtóban és a politikai kommunikációban rendre támadták a zsidó államot. Majd eljött az álrendszerváltás, és újra felújítottuk kapcsolatunkat Izraellel, a baloldal pedig rögtön a hazai zsidóság legnagyobb pártfogójaként lépett elő újra.

 – Hogyan értelmezi mindezt?

– A kilencvenes évek elején tevékenykedő politikusokat, akik ténylegesen rendszerváltást akartak, becsapták. Elhitették velük, hogy ez lehetséges, miközben már azon dolgoztak, hogy az újonnan megszületendő demokráciát hogyan lehet bemocskolni az antiszemitizmus rémképével. Az antiszemitizmus rémével, a félelemkeltéssel ugyanis választásokat lehet, lehetett nyerni. Ezzel csak egy nagy probléma van, hogy ezek a csoportok gondolataikat nem meggyőződéses zsidóként hangoztatják, hanem kampányjellegűen. Teszik mindezt úgy, hogy őket erre a magyar zsidóság jó része nem kérte, és nem adott arra sem felhatalmazást, hogy antiszemitázzanak. Közülük jó néhánynak a szülei az állampártot szolgálták, maoista, sztálinista és ávós gyökereik vannak, és nagyon messze állnak a liberalizmustól is. Ezek a baloldali és liberális körök az idős zsidó emberek régi és jogos félelmeit egyaránt felhasználják, ehhez pedig senkinek, a mostani kormányoldalnak sincs joga.

 – Mi lehet a megoldás a mostani helyzetre?

– A magyar zsidóságnak szembe kell néznie múltjával. Azzal a tragédiával, hogy hazajön a háború után a lágerből vagy a munkaszolgálatból, a felszabadító Vörös Hadsereg pedig beállítja a málenkij robotra vitt emberek soraiba, akár korábbi fogvatartójával egy szakaszba, majd túlélve mindezt, az ötvenes években a kommunista állampárt gépezetének része lesz. Ez nem volt senkinek kötelező ugyan, mégis rengetegen választották. Le kell számolni azzal a régen kialakult formával is, hogy csak a baloldal vagy a liberális párt létezik. Ha valaki nem is így gondolja közülünk, az is fél kimondani, mert tart attól, hogy a vele egy társaságba járók mit szólnak majd a véleményéhez. A jobboldal nyolc évig kormányzott itthon, és egyetlen zsidónak sem lett semmi baja, sőt a szélsőjobboldali mozgalmakat is visszaszorították. Mindenki tisztában van azzal is, hogy Magyarországon nem akar senki zsidókat a Dunába lövetni, csak a politika pufogtatja ezeket a frázisokat. Ha ezen felülemelkedünk, akkor képviselhetjük igazán magunkat és léphetünk fel az ellen, ha tényleg antiszemitizmust tapasztalunk. A Nagy-Magyarország területéről elszármazottaknak szembe kell nézniük azzal, hogy vállalják, honnan jöttek, ugyanis ezt nagyon sokan szégyellik. Vállalni mindezt abban az országban, amely történelmet írt azzal, hogy önmagával is határos. 

 (forrás: magyarhirlap.hu)