vissza a főoldalra

 2007.12.21. 

Nagy Ignác: Tisztújítás

(Új Színház)

Az 1810-ben született és 1854-ben elhunyt Nagy Ignác emlékét ma egy V. kerületi utca és a Tisztújítás című vígjátéka őrzi, ez utóbbit meglehetős gyakorisággal tűzik műsorukra különböző teátrumok. Nagy Ignác kényesen ügyelt arra, - ahogyan ma mondanánk - politikailag korrekt, azaz pártoktól független legyen. Vérbeli hírlapíró volt, ezért is tartotta meg mindennel és mindenkivel szemben a két lépés távolságot, ennek ellenére Széchenyi István nézetei igencsak közel álltak hozzá. Szerkesztőként is dolgozott, ő állította össze 1838 és 46 között a Külföldi Regénytárat, 1838 és 43 között pedig a Színműtárat, amiben 18 eredeti dráma és 38 fordítás kapott helyet. Az 1845-ben napvilágot látott Magyar titkok című regényében az egyesítés előtt Buda és Pest életét, társadalmi viszonyait ábrázolja. Ő indította el a levert szabadságharc után az első szépirodalmi folyóiratot, a Hölgyfutárt. Mikszáth Kálmán így fogalmazta meg véleményét róla: „Az úgynevezett okos írók közé tartozott, akik nem indulnak eszmények után, nem kergetik tüskön-bokron a halhatatlanságot, megelégszenek, ha míg élnek, jól élnek, s minden igyekezetük odairányul, eltalálni a közönség ízlését.”

Színháztörténetünk egyik legtöbbet előadott darabja a Tisztújítás, amit Nagy Ignác az MTA pályázatára írt, és meg is nyerte vele az első díjat meg a hozzá járó 100 aranyat. A Nemzeti Színház 1843 és 48 között 39-szer játszotta, ami az akkori viszonyok között kiugróan magas előadásszám, ugyanis egy művet átlagosan 4-5 alkalommal mutattak be. Mi ennek az azóta is tartó népszerűségnek a titka? Nem nehéz megfejteni, a színészek azért szeretik, mert hálás szerepekkel ajándékozza meg őket, dialógusai pergők, a nézők pedig azért, mert minden koron átívelő cselekménye fordulatos, mondanivalója pedig mindig naprakész, 150 év alatt sem veszített aktualitásából, sőt egyre inkább azzá válik. Korrupt, hivatalához foggal-körömmel ragaszkodó kiskirály, handabandázó, felelőtlenül ígérgető, választóit pálinkával, gulyáspörkölttel lekenyerező képviselőjelöltek nem csupán a reformkorban voltak, hanem a szovjet megszállást követő ötven év kivételével mind a mai napig vannak. A Tisztújításban is két férfi küzd az alispáni rangért: az egyikük Farkasfalvy, aki továbbra is szeretne alispán maradni, mereven ragaszkodik ehhez a zsíros, jól fizető álláshoz, a másik pedig doktor Heves, a pesti ügyvéd, aki semmit sem ért a vidéken élők gondjából-bajából. Mindketten nagy szavakat puffogtatnak, hazafias lózungokat hangoztatnak. Ráadásul ugyanazt a szép és gazdag özvegyet akarják feleségül venni. De hoppon maradnak, mert az okos asszony kicselezi őket, és szíve választottjához, a mérsékelt nézeteket valló, az alispánságért magát egyáltalában nem törő Tornyai szolgabírónak nyújtja a kezét.

 Parti Nagy Lajos szereti a klasszikusokat átdolgozni, Nagy Ignác Tisztújítása nem az első, és bizonyára nem az utolsó darab, amihez hozzányúl. Úgy véli, a mához szóló üzenetek kibontása ürügyén módjában áll megváltoztatni bármilyen drámai alkotást. Egyáltalában nem zavarja az, ha annyira átírja a művet, hogy arra még a szerzője sem ismerne rá. Honnan veszi a bátorságot ehhez? Mi jogosítja fel őt, hogy ellopja a klasszikus művek szereplőinek nevét, cselekményének egy részét, és azokat jócskán kiforgatva, napjaink multikulturális zagyvaságaival „felturbósítva” adja vissza? Milyen alapon kontárkodik? Nem érzi magát annyira jó írónak, vagy ügyes mesterembernek, aki tud magának saját darabot írni? Ezért kell ellopni a másét? Mitől fél? Még el is dicsekszik a www. 168 óra internetes portálon: „És persze húztam, beleírtam, összevontam. A végén egy mondat sem maradt az eredetiből. A darab mentén írtam egy másikat.” Ezzel az erővel archaizáló stílusban hozhatott volna létre politikai visszásságokról szóló vígjátékot, aminek középpontjában a választókat becsapó kampányolás időtlen idők óta azonos fogásai állnak! Csak nem tart attól, hogy nem tud ilyet írni?

Már két évvel ezelőtt a József Attila Színház is bemutatta ezt az átszabott Tisztújítást, amihez hasonló produkciónak volt Szinetár Miklós rendezésében a premierje az Új Színházban tavaly, november 9-én. Itt énekelnek is, a magyar népdalok, nóták szövegének kifacsarását a rendező maga követte el, amiket Rossa László meg egy alkalmi cigánybanda kíséretében adnak elő a társulat tagjai. A színészek mind egy szálig igyekeznek, hogy tudásuk javát nyújtsák. Harsányan komédiáznak, időnként túljátsszák magukat, de ez ebbe a darabba belefér. Eperjes Károly a tőle megszokott magas színvonalon alakítja a hatalmaskodó alispánt. Persze ő kiabálja jó mérgesen ellenfelének: „te böszme”. Nincs olyan néző, aki ezt nem értené...Hirtling István, Huszár Zsolt, Vass György viszi színre a fontosabb férfi szerepeket, a nőkét pedig Györgyi Anna, Pokorny Lia és Botos Éva. Kár, hogy nem Nagy Ignác Tisztújítását tűzi műsorára az Új Színház, hanem ezt a Parti Nagy Lajos által „lenyúlt” változatot.

 Dr. Petővári Ágnes