2007.07.06. 

Prostik és csövesek

A Mátyás téri nyomornegyed

 Valamikor a prostitúció szerzett kétes értékű hírnevet  a józsefvárosi Mátyás térnek, vagy ahogyan a helybeliek bizalmasan egymás között hívják, a Matyinak. A pénzért vásárolható szex egyik fővárosi központjaként az elmúlt század 80-as és 90-es éveinek fordulóján élte fénykorát a Mátyás tér. Akkoriban lenge öltözetű – főként kreol bőrű – lányok sokaságából válogathatott az érdeklődő férfiember, míg a testüket áruló nők ugyancsak barna barátai a tér rendjét felügyelték. Rendőrt szinte alig lehetett látni a Matyin, stricik, kisebb-nagyobb bűnözői csoportok uralták a környéket.

Aztán a hatóságok – talán az ott lakó kisjövedelmű emberek tűrhetetlen életkörülményeit is figyelembe véve – megelégelték az alvilág garázdálkodását, és a múlt század utolsó évtizedének második felétől véget vetettek a prostitúcióval és a bűnözéssel szembeni toleranciának. A kevés ruhát viselő, szexuálisan kihívó magatartást tanúsító lányokat összegyűjtötték és a rendőrség Víg utcai fogdájába – népszerűbb egykori nevén a Pogány Józsiba – szállították őket, ahol még a tiltott kéjelgés bizonyíthatatlansága esetén is hosszú órákat kellett eltölteniük. Mindezen túl még be is kamerázták a környéket, így a prostik és a Mátyás teret uraló bűnszövetkezetek számára ínséges idők következtek, más területeken kellett folytatni tevékenységüket.

Jól szemlélteti a változásokat az a Mátyás téri ház, amely a terület pillanatnyi helyzetétől független többféle funkciót is ellátott az elmúlt évtizedekben. A 80-as évek végén még fogtechnikai laboratórium működött az épületben, ahol szorgos kezek készítették a protéziseket. Azután hotel lett a házból, ám tisztességes ember nemigen szállt meg benne. Elsősorban szobáztató helyként használták a szállodát, ahol a kurvák és a stricik alkották a törzsvendégeket. Gyilkosság is történt az épületben, amikor az egyik strici agyonverte azt a lányt, aki az elvártnál kevesebbet keresett. Külföldi vendégek is gyakran megfordultak a Mátyás Hotelben, amely kedvelt tartózkodási helye volt a hazánkban tevékenykedő orosz, ukrán, szerb, albán és csecsen maffiózóknak.

Amint azonban forró lett a talaj az alvilági alakok lába alatt, a házat eladták, és a kurvák szobáiba nyugdíjasok költöztek. Arany Alkony néven öregek otthonává alakították át az épületet, ám a kuncsaftok egy részét a változás meglepetésszerűen érintette. Így fordulhatott elő, hogy a Forma 1-re érkező német turisták egy része órákon keresztül sorban állt az öregotthon előtt. Mentségükre szolgáljon, hogy az otthon piros alapon aranysárga betűkkel olvasható felirata, amelyet ráadásul vörös fénnyel világítottak meg, kísértetiesen hasonlított egy kupleráj cégtáblájára. Végül is a csalódott németek rádöbbentek tévedésükre, a piros táblát pedig zöld színűre cserélte ki az öregotthon üzemeltetője. Így óvva meg Juliska, Mari és Rozi néni tisztességét a német veszedelemtől. Túlzás lenne azt állítani, hogy a prostitúció teljesen eltűnt a Mátyás térről, ám tény, hogy napjainkra a Józsefváros egészében is jelentősen visszaszorult a legősibbnek nevezett mesterség. Manapság családi vállalkozásként folytatódik a Matyin a kurválkodás. Néhány szerényebb jövedelmű – főként roma – család esetében ugyanis előfordul, hogy pénzhiány esetén az asszony – esetleg felnőtt lányaival együtt – kiáll a Mátyás térre, és kezdődik a manusvadászat. A kereslet visszaesése miatt ez mostanság már nem túl eredményes, ám az, hogy a napi megélhetéshez szükséges néhány ezer forint összejöjjön, csak türelem kérdése.

A Matyi a helybeli roma fiatalok találkozóhelyeként és EU-konform játszótérként is funkcionál, bár kérdés, hogy mennyire tekinthető EU-konformnak a kutyaszar. Az viszont biztos, hogy a porban játszó cigánygyerekeket egyáltalán nem zavarja a kutyapiszok, boldog mosollyal szedik fel és falják be a szüleiktől kapott, de a földön szétszóródott csokidarabokat.

Bár cigányokat állandóan látni a téren, mára a hajléktalanok lettek a Matyi igazi urai. Az elmúlt években már többször is átalakított, felújított, jelenleg is a félbehagyott földmunkák sokhónapos buckáitól borított téren az otthontalanok alkotják a legnépesebb közösséget. Bizonyára annak köszönhetően, hogy a szervezett prostitúció eltávozását követően több, a hajléktalanokat segítő karitatív szervezet is a környékre költözött. A Máltai Szeretetszolgálat a Dobozi utcában segíti az otthonnélkülieket, a Tömő utcában Teréz anya rendjének apácái gondoskodnak a rászorultakról, a Homok utcában a Menhely Alapítvány osztja a segélyt, míg a kormánypártokhoz kötődő metodista pap, Iványi Gábor birodalma – Oltalom Karitatív Egyesület néven – a Dankó utcában található.

Annak ellenére, hogy a saját otthon nélkül tengődő emberek között a legkülönfélébb képzettségű, a legváltozatosabb életutat bejárt személyek találhatók, közös jellemzőjük – kevés kivételtől eltekintve – az igénytelenség és az alkoholizmus. Azzal, hogy a prostituáltak és futtatóik helyére léptek, semmit nem javítottak a Mátyás tér rossz hírén.

Vannak rendesen dolgozó, önmaguk külsejével törődő otthontalanok is, akik meg tudják fizetni a karitatív szervezetek által fenntartott, de kultúráltabb körülményeket biztosító szálláshelyeket, csakhogy ők többnyire elkerülik a Mátyás teret. Viszont nagyon jól érzik magukat a Matyin azok a tömegszállásokon – főleg az Iványi-féle fedett (télen fűtött) utcában tengődő dologtalanok, akiknél életforma lett a semmittevés. Számukra a munka kimerül az élelemért való sorban állásban és a kannás bor beszerzésében. Az ennivalót biztosítják számukra a karitatív szervezetek, az alkohol megszerzése azonban már komolyabb feladat. A hajléktalanok többnyire részesülnek némi nyugdíjban vagy segélyben, ezen felül pedig addig kéregetnek, gyűjtögetnek, amíg össze nem jön az alkoholéhségük kielégítéséhez nélkülözhetetlen pénzösszeg.

Sokan vélik közülük úgy, hogy egyetlen igaz barátjuk, hű társuk, sőt valódi családjuk az alkohol. Ezek az emberek már reggel letelepednek a Matyi padjaira, ápolatlanságukkal, izzadtság- és alkoholbűzükkel elriasztva minden jobb érzésű arra járót. Többnyire addig isznak, amíg le nem fordulnak a padról, de az is előfordul, hogy az utcai járókelőket kérik meg, hogy hívják ki hozzájuk az orvost, a mentőt. Tevékenységük következményeként estére már szeméthalmok sokasága borítja be a teret. Sajnos többségüket még a legjobb szándékkal sem lehet visszatéríteni a normális életbe.

Pedig a hajléktalanság által felvetett gondokra is meg kellene találni a megoldást, hiszen az emberhez méltatlan körülmények között tengődő otthontalanok, önpusztító életmódjuk mellett, környezetüket, életterüket is folyamatosan rombolják. Bizonyára az ő tömeges megjelenésük is hozzájárult ahhoz, hogy a Mátyás tér és környéke napjainkban az egyik legkevésbé vonzó, legvisszataszítóbb térsége Budapestnek. Célszerű lenne talán szétszórtabban elhelyezni a karitatív tevékenységnek otthont adó létesítményeket, és komolyabb pénzeszközökkel segíteni a hajléktalanok visszatérését a polgári életbe.

Hacsak nem szándékosan kezdődött el a szegények összeterelése, elkülönítése, egy új nyomortelep, a hátrányos helyzetű emberek sokaságát befogadó lepusztult városrész kialakítása az egykor szebb napokat is látott nyolcadik kerületben.

 Varga Imre