2007.07.20. 

Bukások nélkül nincs beteljesülés

Borbély László író, hírlapíró 1968-ban született Budapesten. 1987-ben érettségizett a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban. Attól az évtől 1995-ig a Magyar Rádió Szalag-és Felvételtárának munkatársa volt. 1995-től 2001-ig sportújságíróként dolgozott különböző lapokban (Nemzeti Sport, Színes Sport), idővel a nehézatlétikára szakosodott. 1997-től 2001-ig az Eszterházy Károly Főiskola kommunikáció szakán tanult. 2002-ben jelentek meg első novellái (Szent Mihály lován, Balkezesek, Tizenkilencezer forint) különböző irodalmi folyóiratokban (Havi Magyar Fórum, Lyukasóra, Polísz, Életünk). 2002-ben Az antikvárius c. novellájával nemzetközi nagydíjat nyert az Európai Tárca –Visegrádi Tárca 2002 pályázaton. 2003-ban írta meg Csicsa c. drámáját, melyet Koncz Gábor színművésznek ajánlott. Ebből született Az utca napos oldalán c. kisregénye, melyet 2004-ben a Lyukasóra c. irodalmi folyóirat folytatásokban közölt. 2005-ben jelent meg első könyve, mely két kisregényét - A lándzsa Longinusa, Az utca napos oldalán - tartalmazza. 2004-ben és 2005-ben irodalmi folyóiratokban megjelent novelláit (Mire megvirrad, Orbán Margit árnyéka) beválogatták Az év novellái c. antológiába. 2005-től számos kulturális témájú portréját és interjúját közölte a Helyi Théma színes hetilap. 2006-ban jelent meg A rivaldától a vérpadig c. portrékötete Dózsa László színművészről. 2007 tavaszán fejezte be a Bohóc vérben és vasban c. életrajzi regényét, melyet Dózsa Lászlóval írt együtt, s a színművész pályafutásáról és életéről szól. 2007-ben jelent meg a Kaszkadőr nélkül c. életrajzi könyv, melyet Koncz Gáborral közösen írt. Jelenleg Reviczky Gábor színművészről készít egy portrékönyvet, mely a Kairosz Kiadó Magyarnak lenni c. sorozatában jelenik meg – várhatóan – ősszel vagy télelőn. 2002 óta a Magyar Írók Egyesületének, 2006 óta pedig a Magyar Írószövetség tagja. (Weboldala: www.borbelylaszlo.mlap.hu)

 -Névjegykártyáján az olvasható: hírlapíró. Hogyan definiálná a hírlapírás fogalmát, s miben különbözik az újságíró a hírlapírótól? Azt tudjuk, hogy Ady, Mikszáth és Krúdy hírlapíró is volt.

 -Sőt még mások is, akiket úgy neveznek az irodalomtörténetben: ködlovagok. Ők tulajdonképpen úgy ködlovagok, hogy hozzájuk képest, előremutató éles látásukhoz és éles érzékenységükhöz, merészségükhöz képest mi vagyunk inkább holdkórosak, nem ők ködlovagok. Ide tartozik: Cholnoky László, Tömörkény István és Ambrus Zoltán. Ők a magyar újságírás aranykorának nagy alakjai. Érdekes, hogy az üzletiessé váló sajtóban helyet kapott az irodalom is. Folytatásos regények, novellák jelentek meg egy-egy napilapban. A hírlapíró olyan szépíró, aki újságba is ír. Nem csak a hírek után rohan, hanem jelen van a mindennapokban, kommunikál az emberekkel, s embereket akar ábrázolni. Az említett írók amellett, hogy tudósítottak a napi eseményekről, nyitottak voltak az emberi sorsok, az emberi drámák iránt. Mivel a szigorú értelemben vett újságírói műfajokban ezek teljes mélységükben nem jelenhetnek meg – esetleg a riportban -, tehetségük révén képesek voltak emberi sorsokat, drámákat novellákban, tárcákban, regényekben ábrázolni. A klasszikus értelemben vett hírlapírás időszaka sajnos a második világháború után leáldozott. A hírlapírás majd’ teljesen kiveszett a mai magyar sajtóból. Nagyon kevés napilapban van klasszikus értelemben vett tárca, novella. Nem nagyképűségből mondom: első irodalmi elismerésemet 2002-ben éppen egy tárcanovellával vívtam ki. Érdekes, hogy a szomszédos országokban annyira erős, szép, romantikus és irodalmi értékekkel bíró, napilapokban megjelenő írások, mint nálunk soha nem születtek. Igaz, Jaroslav Hasek és néhány kortársa anno publikált számos kis történetet magazinokban, de azok művelődéstörténeti szempontból nem hasonlíthatók össze Krúdy, Ady vagy Cholnoky írásaival.

 -Mi volt az a hatás, ami az írás felé irányította?

 -Családunkban nem volt se művész, se író. Tizenéves, általános iskolás koromban kezdtem el írni Attila nevű barátommal együtt. Írásaink diáklapokban jelentek meg. Attila később költő lett, de sajnos fiatalon elhunyt. Kamaszkoromtól kezdve az írás hosszú ideig nem foglalkozatott. Gimnázium, munka, katonaság, szerelem, buli…Minden érdekelt, ami egy huszonéves fiatalra hatással lehet. Mikor a Magyar Rádióhoz kerültem, akkor érlelődött meg bennem, hogy szeretnék valami mást is csinálni: alkotni. A szalagtár akkor egyfajta szellemi központja volt a Rádiónak. Mi adtuk ki a nyersanyagot egy-egy riporternek, de archív anyagot is, hogy fel tudjanak készülni az interjúra. A kész műsorokat pedig mi kezeltük. Mivel meg kellett hallgatnom az adott hanganyagokat, így sok ismeretre, tudásra tettem szert. A riporterek közül néhányan megláttak bennem valamit, ami a média-munkához kell, s megkérdeztek: szereted a sportot, miért nem mész el a sportosztályra azzal a kéréssel, hogy szeretnél riportokat készíteni? Mivel a hangom rádiózásra nem volt alkalmas, így az újságírást választottam.

 -Hogyan került kapcsolatba a sport témakörével? Sportolt valamit, vagy pedig voltak sportoló barátai?

 -Nagyon sokáig vízilabdáztam, s így ismerem ennek a sportágnak a szabályait. Először a testépítésről - mint újdonságról- akartam írni. Majd közölték, hogy válasszak ki valami komolyabb témát. Így születtek meg a vízilabda-tudósítások. Ezt követően a nehézatlétikára szakosodtam. Van egy olyan adottságom, aminek köszönhetően a nehézfiúk megnyílnak előttem. Sportújságíróként nem csak az eredmény érdekelt, hanem az, aki az eredmények mögött áll. Az ő múltja, küzdelme, kudarcai. Majd a sport révén kerültem kapcsolatba színészekkel.

 -2002-ben jelentek meg első novellái. Ezekben –olvasatomban- az egyén küzdelme jelenik meg egy-egy torz társadalmi trenddel szemben. Nem hibátlanok, de nem kérnek a hamisságból. A sztorik többsége valós eseményen alapszik?

 -Pontos a megfogalmazás. Valami valóságalapja mindegyiknek van, de nem valós eseményeket írok le.

 -Milyen írói metódust követ?

 -Soha nem találok ki történetet az elejétől a végig. Ami először megjelenik nálam, az az alak, és egy jelenet, ami „előttem” lezajlik. Amíg nincs meg a hősöm, addig képtelen vagyok egy történetet kitalálni. Szükségem van egy olyan figurára, akit „meg tudok ragadni”.

 -Javítson ki, ha rosszul látom; műveire nagyfokú realizmus jellemző. Aranytól „lopva”: nem a való, hanem annak égi mása. Realistának tartja magát?

 -Írásaim atmoszférája nagyon hasonlít az olasz neorealizmus képi világához. Luchino Visconti, Vittorio De Sica, Cesare Zavattini nevét említhetem. A nehéz sorsú emberek közül azok foglalkoztatnak, akiknél látom, hogy megvan rá az esély, hogy kitörjenek hétköznapi világukból. Az EMBERT ábrázolom. Viszont nem szocialista-realista módon.

 -A belpolitikai események mennyire vannak hatással novelláira, kisregényeire? A Tizenkilencezer forintnál a nyugdíjasoknak beígért összegről van szó?

 -Igen, de se bel -se külpolitikai eseményt direkt módon nem ábrázolok. Azok hatását az emberekre már igen, de sok áttéten keresztül. Ebben a novellában megpróbáltam egy embert a sokból kiemelni, s megmutatni: változtatott-e rajta bármit is ez a tizenkilencezer forint. Nem. Pedig a nyugdíjas mellett ott áll a fiú, aki megpróbálja kiemelni őt beszűkült világából. Ha tragédiát ábrázolok, akkor is meg kell „villannia” a kiút lehetőségének. A reményt mindig megadom figuráimnak.

 -1956 eseményei és a „kisember” sorsa is témái között szerepel. E téren említhető a Mire megvirrad c. novellája. Miért foglalkoztatja ennyire ez a téma?

 -Mindig olyan témát és hőst próbálok bemutatni, amivel/akivel még nem foglalkoztak, vagy ha igen, akkor másféle rátekintésből. Új történeteket nem tudunk írni, hiszen mindent megírtak már. De másképpen próbálom megírni a legalapvetőbb emberi szituációkat. Az említett mű vagányok között játszódik. Megpróbáltam leírni azt, hogy a nehézfiúk miként reagálhattak a forradalom eseményeire. Miért foglalkoztatnak ’56 eseményei? Arról, hogy mi volt 1956-ban, sokat beszéltünk a családban. Amit csak tudtam elolvastam, vagy filmen megnéztem a forradalomról. De csak Dózsa László és volt bajtársai története alapján ismertem meg azt az ’56-ot, ami a történelemkönyvekből kimaradt.

 -Novelláit olvasva azt veszem észre, hogy jól ismeri a társadalom perifériáján élők életvitelét. Honnan ez az ismeret?

 -A sport révén. A nehézatlétika társadalmi közege nem a Rózsadomb, hanem a peremkerületek. Az ott élők közül sokan a sport révén akarnak kitörni a mindennapokból. Az az ember érdekel, aki valami miatt leszakadó félben van a társadalomtól, és mindent elkövet azért, hogy legalább talpon maradjon és ne zuhanjon tovább.

 -Tazsomaru c. novellájában ezt a mondatod adja a főhős szájába: „Írók! Csak arra képesek, hogy ellopják mások sorsát, mert maguktól képtelenek kitalálni épkézláb történeteket. Csak a látszatra ügyelnek.” Ez egy kritika írótársai felé?

 -Nem az én véleményemről van szó. A Vihar kapujában c. filmben egy erdei gyilkosság történetét mesélik el. A kihallgatáson feltűnik a gyilkossággal vádolt Tazsomaru, a megerőszakolt feleség és a megidézett férj szelleme is. Elbeszélésükből különbözőképpen olvasható ki a történet. Kiderül, hogy senkinek sincs igaza. A valóság megismerhetetlen. A film Akutagava Rjúnoszuke elbeszélésén alapul. Novellám ezen a sztorik alapszik. S amit Tazsomaru mond, az az ő véleménye az írókról.

 -Ugyanebben a műben olvasható: „Vajon miért kell ahhoz bűnbe zuhanni, hogy valaki jobban és mélyebben megismerje önmagát?”

 - Vannak bizonyos emberek, akiknek egyfajta krízisbe kell ahhoz kerülni, hogy megismerjék saját magukat és mélyebb valójukat. A mű mondanivalója: az ember csak a krízisben érzi meg, hogy maszkot visel, de az, hogy ki van a maszk mögött, csak a test börtönfalának lehullásakor derül ki. Ez fontos alaptétel, mert minden hősömre vonatkozik.

 -2005-ben jelent meg nyomtatásban két kisregénye. Az első, A lándzsa Longinusa címéről nekem a Grál-legenda jut eszembe. Úgy mondják, hogy a Szent Grál az Utolsó Vacsora kelyhe, és hogy ezt használta Arimathiai József a keresztre feszítéskor a Krisztus oldalán, Longinus centúrió lándzsája ütötte sebből kiömlő vér és víz felfogására. A középkorban pedig Longinust szentként tisztelték. Mások szerint ez egy beszélő név, mert longinus lándzsát jelent. Itt is a Grál misztériumáról van szó?

 -Nem csak a Grálról szól. Ami a legfontosabb: ez nem egy olyan típusú ezoterikus regény, amiből a mai könyvpiacon több tucat található. Nem is akartam új ösvényt kitaposni se a teológiába, se a metafizikába, s térítési szándékom se volt. Ebben a regényben szerettem volna reagálni az emberi élet, és a lét tragikumára és örömére, s tisztázni az életfelettiség alapkérdéseit. Ugyanakkor nem egy elvont filozófiai regényt írtam, hanem megpróbáltam ábrázolni a Jézus korabeli római és zsidó társadalmat. Szerettem volna hitelesen megjeleníteni azt a római századost, aki Jézus bordái közé döfte a lándzsát. Ki volt ez az ember? Honnan jött? Olyan alakot kerestem, akiről nagyon kevés szó esett eddig az irodalomban.

 -„Kiragadtuk sorsunk irányítását az Örökkévaló kezéből”-olvasható a mű első fejezetében. Ez a saját véleménye?

 -Ez a mondat az emberi önzőségre utal. Az emberi ego olyan szinten hatalmasodott el az egész világ felett, ami tragédiák sorozatát vonta, vonja, és vonni fogja maga után.

 -Ennek a regénynek a megírását megelőzte egyfajta vallás-és művelődéstörténeti kutatás?

 -Nagy segítségemre volt a Magyar Írószövetség könyvtárosa Mezővári László. Tőle kaptam olyan hiteles forrásokat, amikből kiderült a római, a zsidó tradíció, s a Mithrasz-kultusz is.

 -A rómaiak társadalmát jellemzik az alábbi mondatok: „Általában mindenki lopott, vagy becsapta a másikat. Aki ügyetlenül csinálta, azt megverték, vagy pert indítottak ellene. Minél többet tudott valaki lopni, annál nagyobb lett a tekintélye. A vagyonok eredetét senki sem kutatta, ha birtokosa hűséges alattvalója volt Augustus császárnak. A békés évek alatt rengetegen gazdagodtak meg, mások pedig földönfutók lettek.” Mintha kétezer év óta semmi sem változott volna…

 -A világ változik, de az ember nem. Az emberi becsvágy se változik. Az ókorban ugyanolyan hibával jöttek-mentek emberek, mint most. Akkor is virágzott a korrupció.

 -Az utca napos oldalán c. kisregényben a színház, a sport és a börtönélet témája egymás mellett és egymást kiegészítve jelenik meg. Egyik figurája, Török Zoltán a jelenlegi kultúrpolitikát és az értékrendek eltűnését bírálja. Kikel a kommersz ellen. Rajta keresztül is üzen az olvasóknak?

 -Török egy több színészből „összegyúrt” alak. Tudjuk jól, hogy több színész osztja ennek a figurának a véleményét. Büfébeszélgetésekben lehet ilyet hallani. Ebben a kisregényben be akartam mutatni egy fiatalembert, egy középszerű bokszolót, Csicsát, aki színész akar lenni, s végül eljut a börtönig. A mű végén mégis felcsillan a reménysugár, hogy élete rendeződni fog.  

-Ez a mű eredetileg dráma volt. Miért lett belőle kisregény?

 -Koncz Gábor javaslatára dolgoztam át Csicsa c. drámám cselekményét kisregénnyé, hiszen olyan sok a helyszín, hogy azt színházban nem tudnák két felvonásban előadni. Koncznak nagyon tetszett, hogy átvettem tőle az alábbi mondatokat: „Másutt a demokrácia olyan erős, mint egy krokodil. Nálunk még gyíknak sem nevezhetném. Ráadásul a gyíkot hiába eteted, abból sohasem lesz krokodil.”

 -Azt szokták mondani, hogy az írók koruk profétái. De úgy veszem észre: a művészet is olyan úton jár, amit a piac diktál. Jól látom?

 -Nem mindenki igazodik a kor, s az üzlet elvárásaihoz. Én se azért írok, hogy híres és gazdag legyek. Bizonyos fokig az írás és az olvasás életem részévé vált. Nem kilincselek azért, hogy megjelenhessenek írásaim.

 -Az író mindig érzékenyebb arra, hogy mi történik egy országban, a mi kultúránkon belül. Hogyan látja a politikai elitnek a kultúrához való viszonyát?

 -A magyar irodalom, most is, mint száz évvel ezelőtt, szekértáborokra oszlik. Vannak bizonyos táborok, akik valamiért több támogatást kapnak, s vannak olyan írók, akik semmit sem kapnak. Nem is reklámozzák őket. Viszont, ha csak ezzel foglalkozunk, akkor nem vagyunk képesek leírni egy mondatot sem. Az már egy másik probléma, hogy a magyar olvasási szokások miatt – ismerjük a különböző felméréseket, elidegenedtek az emberek az olvasástól –nehezen tudunk eljutni az olvasókhoz. Szerencsére kezd kialakulni egy második nyilvánosság. A író-olvasó- találkozókra, s azok közönségére gondolok. Talán újra olvasóköröket kéne létesíteni.

 -Három híres színésszel dolgozott eddig együtt. Mi van a maszk mögött?

 -Koncz Gábor kezdettől támogatott, felvállalt, mint írót. Sőt szakmai segítséget is kaptam tőle. Elmondta: hogyan kell megírni egy jelenetet, s mi is az, hogy szerep. Egy folyamatos munkakapcsolat alakult ki köztünk már a Kaszkadőr nélkül című könyv megírása előtt. Sőt egy idő után, már nem újságíróként, hanem barátként jártam hozzá, s az általa remekül elkészített vadételek elfogyasztása közben mesélt életéről, élményeiről. Dózsa Lászlónak kissrácként rengeteg filmjét láttam. Mindig imponált az a vagány stílusa, ami a szerepei egy részét jellemezte. Később Gyurkovics Tibor bemutatott minket egymásnak. Megbeszéltük, hogy ketten megírjuk a Bohóc vérben és vasban című életrajzi regényt. Dózsa László egy nagyon mélyen érző művész, a lelkiség alapvető életében. Vándorkomédiások, mutatványosok és bohócok szellemi gyermeke. Hontalanná vált, mivel gyermekkori környezetét lerombolta a kommunista rendszer. Reviczky Gábor rendkívül érzékeny az abszurd élet-és léthelyzetek iránt. Mindent el tud játszani. Azt remélem az idén megjelenésre kerülő kötettől, hogy az olvasó rá fog jönni, ki van az ő sok álarca mögött, s hogyan lett az osztály bohócából Thalia kiváló papjává.

 Medveczky Attila