2007.07.27. 

A Zúg március poétája

Utassy József költő, műfordító 1941. március 23-án született Ózdon. 1959-ben érettségizett az egri Dobó Gimnáziumban. 1959-1961-ig Pétervásárán, az OTP-ben, 1963-tól egy évig pedig a borsodnádasdi lemezgyárban dolgozott. 1967-ben az ELTE magyar-népművelés szakán szerzett oklevelet, majd 1972-ig a fővárosban nevelőtanár volt. Tagja volt az Elérhetetlen föld című antológia szerzői gárdájának. 1970-től tagja a Magyar Írószövetségnek, 1995-től pedig a Magyar Írók Egyesületének. 1972-től szabadfoglalkozású író. Nagy László, Kormos István és Juhász Ferenc segítségével megjelent 1977-ben második kötete, a Csillagok árvája, ami után József Attila-díjat kapott.

Díjai: József Attila-díj (1978), Magyar Művészetért díj (1989), Déry Tibor-jutalom (1989), Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (1994), Pro literatura-díj (1997), Babérkoszorú (2001), Év Könyve-díj (2001), Balassi Bálint Emlékkard-díj (2001), Kulturális Örökség Nagydíja (2003) Édes Anyanyelvünk-díj (2004). Bükkszenterzsébet díszpolgára.

A Kilencek költői csoportjának tagja. Megjelent kötetei: Tüzem, lobogóm! (1969), Csillagok árvája (1977), Mézgarázdák (gyerekversek) (1980), Áve, Éva! (1981), Pokolból jövet (1981), Júdás idő (1984), Ragadozó Föld (1987), Hungária kávéház? Kávéház Hungária! (1988), Irdatlan ég alatt (1988), Hóemberség (gyerekversek) (1989), Keserves (1991), Rezeda-álom (1991), Hol ifjúságom tűnt el (1992), Fény a bilincsben (1994), Kálvária-ének (1995), Földi szivárvány (1996), Havak hatalma (gyerekversek) (1996), Ötvenöt ördög (gyerekversek) (1997), Szép Napkeltő Holnap (1998), Furcsa világ (2000), Isten faggatása (2000), Hóvirágbűvölő (gyerekversek) (2000), Tüzek tüze (2001), Balambér és Habakuk (2002), Farkasordító (2006). 2000-ben mutatták be a Betlehem csillaga c. rockoperát, melynek Illés Lajossal együtt társszerzője volt. A Digitális Irodalmi Akadémia tagja.

Utassy eredeti költő. Az eredeti szó „eredetileg” nem egyénit, merőben újszerűt jelent, hanem az eredethez hívet. Hű az elődeihez, nagynevűekhez és névtelenekhez. És önmagához, családi emlékeihez – árvaságához – és gyerekkorához. Utassy József egész életműve a szabadságfogalom jegyében szerveződött. Ezért van az, hogy bár szervesen kötődik egy történelmi korszakhoz, ki is szól belőle: időtlen és így ma is időszerű. A költőt, aki csak tiszta forrásból hajlandó meríteni, azt joggal illeti az olvasók szeretete. Az méltán kaphatta meg 2001. március idusán a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja-Díjat. A költővel életének és pályájának szakaszairól rédicsi otthonában beszélgettünk.

-A negyvenegyes tavasz harmadik napján születtem Ózdon. Alig kétéves koromban árvaságra juttatott a második világháború. Egerben érettségiztem. Utána három év munka következett: voltam OTP-tisztviselő, részes cséplőmunkás és művészeti előadó. Majd az ELTE Bölcsészettudományi Karának magyar–népművelés szakára kerültem. A diploma megszerzése után egy zuglói szakmunkásképző iskola diákotthonában nevelősködtem öt évig. Feleségemet, Horváth Erzsébetet – aki majdan általános iskolai igazgató volt – az egyetemen ismertem meg. Szintén az egyetemen kerültem szoros kapcsolatba a Kilencek költőcsoport sok majdani tagjával, pl. Mezey Katalinnal, Oláh Jánossal, Péntek Imrével.

-Érdekes módon a Kilencek tagjai népművelő szakon tanultak…

-Igen. Az 1960-as évek elején indult ez a szak, s mindenki, akit valamilyen politikai okból addig egyetemre nem vettek fel, oda jelentkezett. Felsőfokú tanulmányom után az akkor az Irányi utca - Egyetem utca sarkán lévő Metro klubban éjféli zárós voltam, tehát a rendezvények után én zártam a helyiséget. Ez a klub volt az Omega együttes első fellépési helye. Ez az „állás” megszűnt, s mivel meg kellett élnem valamiből, így munkát keresve az egyik telefonfülkében felütöttem a telefonkönyvet – nyílik, ahol nyílik! A Vasas Szakszervezetnél nyílt ki a könyv, felhívtam őket. Ott közölték velem: náluk nincs munka, de felvesznek a Magyar Hajó-és Darugyár könyvtárába. Ezt örömmel elvállaltam. No meg ők is örültek, mert rég vártak egy olyan bolondra, akinek kell egy ilyen állás. Három hónapig dolgoztam ott. Majd jött a nevelőtanárkodás.

-Nagy László költőt akkor már ismerte?

-Igen. Első évfolyamos koromban viszont még nem. Juhász Ferencet és Kormos Istvánt ismertem már tanulmányaim megkezdése előtt is, de Nagy Lászlóról nem hallottam. Kormos hívta fel a figyelmemet Nagy Lászlóra. Kormos Istvánnal nagyon jó kapcsolatunk volt. Több versemet vittem fel hozzá, hogy véleményezze azokat. Rengeteget mesélt, s én rajongtam a stílusáért. Szójátékokat és rímjátékokat játszottunk egymással. Egyszer megkérdezte tőlem: ismered-e Nagy Lászlót? Feleltem: nem. Ott ül – mondta. Az iszkázi mester egyik példaképem volt. Hozzá írtam a Csillagvirágváza című verset.

-Miért akarta megakadályozni az Elérhetetlen föld megjelenését az akkori kultúrpolitika?

Juhász Ferenc, Kormos István, Váci Mihály és Nagy László ajánlást is írt a kötethez…

-Igen. Nagy László írta az előszót. Kimondatlanul a legnagyobb indok az volt, hogy ne legyen utóvédserege se Nagy Lászlónak, se Juhásznak.

-Kormos is „félre volt téve”?

-Igen. Pistát, mint hótiszta embert, a hatalom gyűlölte. Pedig neki nem volt olyan „problémája”, mint nekem, a Zúg március c. költeménnyel. A tisztaságát nem tudták elviselni. Az ötvenes években elhallgatott, szinte két évtizeden át gyermekverseivel és műfordításaival volt jelen a költészetben. Költészete időközben átalakult: a népi hagyományokat természetes módon egészítették ki a modern francia líra vívmányai. A hallgatás egyik gyümölcse volt a Vackor, amit tulajdonképpen kislányának írt.

- Ön is írt gyerekverseket. Weöres Sándor mondta egyszer: „Szerintem gyermekvers az, ami közvetlenül, szavakkal nem oktat, hanem olyan hangulatot, dallamot, élet- vagy természetdarabkákat próbál adni, ami a gyerek – és a felnőtt – lelkét gazdagabbá, finomabbá teszi.” Egyetért vele?

-Természetesen. Ez egy pontos megfogalmazás. Sokat gondolkodtam azon: miként lehetne felkeresni Weöres Sándort. Nem tudtam rávenni magamat a találkozásra. Egyszerűen féltem. Féltem attól, hogy rá fog kérdezni valamelyik versére, nekem meg nem fog eszembe jutni az adott költemény, s ezért meg fog orrolni rám. Halogattam tehát a dolgot. Weöres időközben elhunyt. Később írtam egy Sándor-napi verset, melynek az a címe: Melegzsák. Ajánlása: W.S-nek. A cím erre a mondásra utal: Sándor, József, Benedek, zsákban hozzák a meleget.

„Sándor-nap/hevülnek a hatalmas zsákok/lihegnek a fény trógerei/zsákolnak”- így kezdődik a költemény.

- El lehet mondani, hogy a Zúg március c. költeménye, melyben Petőfit szólítja meg, hozta meg önnek fiatalon a népszerűséget?

-Valóban így van. A fiatalok között nagyon népszerű volt ez az 1968. március 15-én született költemény. Másolták, osztogatták. Én lepődtem meg a leginkább azon, hogy a Magvető Kiadónál azt közölték a verssel kapcsolatban: csak ilyeneket írjál, s akkor nem lesz semmi baj. Mégis lett, hisz futótűzként terjedt el a költemény.

-Nem lett kellemetlensége ebből a versből? Hiszen lopásról, jogtiprásról van szó…

-Érdekes módon, nem hívott fel senki, csak üzenetek érkeztek Aczél Györgytől. Nyolc év letiltást kaptam. Szilenciumra tettek. Azt hitte Aczél: sikerült befogni a számat. Tévedett.

-1948 táján, a bolsevik diktatúra eluralkodásakor, az egyetlenné váló párt ideológusai kiadták a jelszót: Lobogónk Petőfi! Tudjuk: nem éltek, csakis visszaéltek a költő nevével. Ez a költemény erre is válasz?

-Nem. Igazság szerint nem is hallottam erről a szlogenről. Mivel reálgimnáziumban tanultam, így nem jutott el hozzám ez a szöveg…

-1976-ban íródott a Pohárköszöntő c. költeménye, melynek záró sorait sokan ismerik: „EMBERNEK MAGYART, MAGYARNAK EMBERIT!” Jól látom, hogy ebben a költeményben a kimondás igényét – és veszélyét a totális diktatúra idején – fogalmazza meg? „Huncut kis hóhérok mennek ölre / szavaid tisztásán / nyakadért (…) s függsz majd: / egy vízszintes mondatért!”

-Igen. Egy költőnek ki kell mondani azt, amit igaznak gondol. Ez a feladata, küldetése. Először az Alföld c. lapnak küldtem el ezt a költeményt. Ott nem akarták megjelentetni, pedig négy példányt is küldtem a szerkesztőségnek. „Kedves Joe! Köszönjük a verset! Nagyon tetszik, de sajnos nem tudjuk lehozni. Ez a negyedik példány. Ne küldjél még egyet, mert nem tudunk vele mit kezdeni.”- kaptam meg levélben a választ. Azért pohárköszöntő a vers címe, mert akkor Illyés Gyula születésnapjára írtam. Azt akartam, hogy a költemény vége egy illyési üzenet legyen.

-Költészetében többször is megjelenik a tűz. A Zúg március tüze a forradalmas ifjúságé: „suhog a zászlós tűz a vérben”,, a Pokolból jövet költőjét már „kór tüze ragyogtat”-ja, a Vasban a világ című versben „láng legeli a világot”. A tűz megtisztít, vagy pedig elhamvaszt?

-Ami a legjobban szemlélteti a választ, az a Szemfedő föld c. versem zárómondata: „Intsen partjához, s mosson a tenger/ tisztító, nagy tüzek hajnalán!” Tehát a tisztító tűzről van szó, elvonatkoztatva a Bibliától, de abból kiindulva. Sokat gondolkoztam azon, hogyan is nézhet ki, mi lehet a purgatórium.

-Mondják: korai forradalmas és apa-sirató verseinek motivikája megújítva tér vissza a költő szülőföld-verseiben, amelynek összefoglaló kötete a Hol ifjúságom tűnt el.

-A szilencium idejében írtam meg ezeket a költeményeket. Sokan mondják, hogy azt sugallom a kötetben lévő versekkel: minden elveszett. Ez nem igaz. Érdekesség: szülőfalumnak Bükkszenterzsébetet vallom, hiába születettem Ózdon. Az utóbbi településen dolgozott édesapám. Akinek nem sikerült a faluból tovább tanulni, vagy Borsodnádasra, vagy Ózdra került, ahol iszonyatosan kizsákmányolták a dolgozókat. Most még kilátástalanabb és reménytelenebb azon a környéken a helyzet.

-Könyörtelen könyörgés c. költeményének zárójelbe tett első mondata: „Mert a szabadság: az emberiség fejlődésének Abszolút Nulla Foka.” Hogyan kell ezt értelmezni?

-Az abszolút hőmérséklet a testek hőállapotára jellemző mennyiség. A testeket alkotó részecskék átlagos mozgási energiájának mértéke. A nemzetközi mértékegységrendszer egyik alapmennyisége. Mértékegysége a kelvin. Az abszolút hőmérsékleti skála kezdőpontja, az  abszolút nulla fok, amely -273,16 °C- nak felel meg. Ez a hőmérséklet, amely a legkisebb érték a Világegyetemben, gyakorlatilag nem érhető el. Tehát tudunk róla – mint a szabadságról-, de nem tudjuk elérni.

-Több ún. haikut írt. Mit kell tudni erről a japán eredetű műfajról, s mi az, ami önt ebben megragadta?

-A haiku a japán költészet egyik jellegzetes versformája, mely a 20. század elejétől egyre több nyelv irodalmában megjelent. Három sorból áll, melyek rendre 5, 7 és 5 morásak, a fordításokban szótagosak. Egyebekben formailag kötetlen, a sorvégek – mintegy mellékesen – rímelhetnek, de ez nem előírás. A 7. században formálódott ki a tanka japán népdalokból, némi kínai hatással. Öt sorból áll - 5-7-5-7-7 szótagos -, az első három valamely látvány, vagy az általa előidézett benyomás leírása, megfogalmazása, a 4-5. pedig az erre adott reflexió. Ez is nagyon kifejező versforma. Haikut először Fenyvesi Félix Lajos költőtőnél olvastam, s nagyon megtetszett nekem. A haikut ugyanakkor nagyon erős zeneiség jellemzi, részben a szimmetrikus forma ritmusa, részben a magán- és mássalhangzók hangulati értéke miatt, melyekre a vers rövidsége miatt a befogadó is nagyobb figyelemmel van.

-1984-ben egy olyan antológia jelent meg a Kozmosz Könyvek kiadásában, amely Színkép címmel az ön műfordításait is tartalmazza. Főleg bolgár és orosz nyelven írott költeményeket fordított. A műfordítás megélhetési robotnak számított, vagy pedig kihívásnak?

-Nincs szó kihívásról. Nagy László segíteni akart, a műfordításra az ő buzdítása, bátorítása ösztökélt. Nagy László bolgárból fordított, ezt a lehetőséget és a támogatását ajánlotta fel nekem. Megpróbáltam, de először visszautasítottam. Úgy éreztem, képtelen vagyok elviselni, hogy pl. egy olyan kifejezést, mint a csillagok árvája – ami csak az enyém – bárkinek is fordítás útján „odaadjak.” Majd eltelt még vagy 3-4 év, s jelentkeztem Nagy Lacinál, hogy mégis vállalom, s így lefordítottam az egyik fiatal bolgár költő versét.

-A nyelvet és az adott nép kultúráját mennyire kell ismerni a fordításhoz?

-A lényeges, hogy a kultúrát ismerjük meg. Természetesen jó, ha minél jobban beszélünk az adott nyelven. Többször voltam kint Bulgáriában, s így alapfokon sikerült elsajátítanom a nyelvet. Kizárólag kortárs költőktől fordítottam, de Utassy-verseket is átültettek bolgár nyelvre.

-Költőnek lenni c. versében írja: „Költőnek lenni: gályarabság/Robot egy képzelt tengeren!” Így elmondható, hogy a ’60-as évek végétől gályarabságban élt?

-Átvitt értelemben. Szellemi áttételről van szó. Oda kell kötni magamat az evezőkhöz, s húzni a lapátot előre-hátra a tengeren. Miközben a hullámok csapdossák a gályát.

-Tartja a kapcsolatot az olvasókkal? Hívják író-olvasó találkozóra?

-Pont ma lendültem túl egy alkotói válságon. Szinte letepert a sikertelenség, amely Szombathelyen ért. Soós Józseffel, a rédicsi kultúrház vezetőjének ötlete nyomán egy kis társulatot hoztunk össze; költői esteket tartottunk. Itthon, Rédicsen és a környékbeli településeken is teltházat vonzott a produkció. Sóos József barátom „későn kezdő”, kiforrott, tiszta szavú költő, a hetési táj szerelmese, több évtizede Rédicsen dolgozik, s eszi a kultúra napszámosainak keserű kenyerét. Az közönségünk lenyűgöző volt. Szinte együtt dobogott a szívünk. A megyeszékhelyen is erre számítottunk. Heten jöttek el. Azt hittem belehalok. Máig nem értem, mitől ez az óriási különbség. Azt hittem belehalok az érdektelenségbe. Sokáig tartott…Túljutottam! Felhívtam Sóos Józsefet, s közöltem vele: újra nekilendülünk és megismertetjük az érdeklődőkkel verseinket.

Örülünk, hogy túl esett a válságon, s tiszta szívből kívánjuk: folytassa értékőrző-és teremtő munkáját. A Magyar Fórumban pedig ezzel az interjúval elkezdjük- hozzájárulásával- verseinek közlését, életművének elemzését. Utánajárunk egy fontos kérdésnek: hova tűnt Utassy Józsefnek megszavazott Kossuth-díj.

Medveczky Attila

Március 15-én a Széphalom vendéglőben kerekedett egy jó kis társaság. Véletlenül futottunk össze, ki-ki a maga rendezvényéről hazatérőben, talán az ünnepet megpecsételendő? Vacsora után kis danolászás közben, mint az esti szél, bujkált közöttünk először csak a dallam, majd a vers is, Utassy Jóska verse: „Küszöbén az estnek/csillagfakadáskor/dalba fog az ember /ha már fáj a sorsa: nagyon szépen fájjon/Küszöbén az estnek,/csillagfakadáskor”.

M.G. szobrászművész ébresztgette szívünkben a szépre a vágyat gazdag repertoárjával, tiszta hangjával. Elragadóan szerepelt. Azután nemcsak a bortól kissé mámoros egyetmondás hangulata hozta, hanem egy örvendetes pillanatban valóságosan lelepleződtünk: mi itt együttvagyunk. A széphalmi polgári körösök, meg mi, ahogy ők mondták rólunk, miépesek. Lassan mind Cs.I köré gyűltünk, s immár belülről létrejött közöttünk az egyetérzés, egyetértés: Utassy Jóska a kapocs. Bármi történjék is ő a miénk marad, mindig visszatértünk hozzá, dalban és prózában. Ekkor hallottam, hogy az undok pesti világ elől elment, elmenekült a Kerkán túlra Zalába. Feltettem magamban: meglátogatom. Rédicsen M.G. segítségével lettünk Babi néni és Erzsike vendégei. A kedves hölgyek testi táplálékát Utassy Jóska szellemi kosztja és kvártélya tette feledhetetlenné számunkra. Köszönjük ezúton is.

P.G.