2007.07.27. 

Kármán és Kálmán, két remek magyar

Valami lényegi, ab ovo azonosság van közöttük, még akkor is, ha Kármán nő, és utóneve Irén, Kálmán férfi, és utóneve László, Kármán újságíró, Kálmán nyelvész. Nem az a közös nevezőjük, hogy mindketten médiasztárok lettek egyik napról a másikra, még csak nem is az, hogy valami jelentős dolgot hoztak volna létre eddigi munkásságukkal. A közöttük lévő lényegi azonosság személyiségi hajlamaikból ered: nagyon okosnak hiszik magukat egy nagyon buta társadalomban, és azt hiszik, hogy kedvükre manipulálhatják azt.

Ha lehetek őszinte, semmi sem jellemzi jobban jelen életünket, mint a minden szinten (egyén, hivatal, kormány) elburjánzó manipuláció, orrunknál fogva vezetés, az, hogy semmi sem az, ami rá van írva. Nincsenek demokratikus igenek és nincsenek diktatúrás nemek, csak mellébeszélés, handabandázás, a dolgok lassú kifárasztása – elnézést a naturális fogalmazásért –, széttaknyolása van. A gumilövedék valóban nem volt rendszeresítve a rendőrségi gyakorlatban, de azért nem lehet azt mondani, hogy törvénysértő volt alkalmazása... A rendőrökön valóban nem volt azonosító szám, amit valóban előír a törvény, de ezért mégsem lehet senkit felelősségre vonni… A brutális rendőrök, a túlkapások egyenruhás elkövetői ellen hosszú hónapok óta folynak ugyan vizsgálatok, de sem nevet, sem arcot, sem tényleges ítéletet nem mellékelnek hozzájuk… Gergényit először Pro Urbe-díjjal tüntetik ki, azután leváltják szakmai alkalmatlanság miatt… Hogy a kis Zsanettet megerőszakolta-e az öt rendőr, olyan ügyesen elmismásolták a törvényesség szentségére való hivatkozással, hogy már nincs ember e hazában, aki meg tudná mondani, mi az igazság, mi történt azon a napon, és akit egyáltalán érdekelne még a dolog. (Hasonló politikai csiki-csuki figyelhető meg a baráti, NATO-szövetséges, EU-tagállamban, Szlovákiában is Malina Hedvig ügyében.) Igazi magyaros huszárvágással kiengedik a börtönből a magyar alvilág egyik vezető személyiségét, Tasnádi Pétert, mert hirtelen nyilvánvalóvá válik, hogy beszűkült tudatú, mentálisan beteg bűnözőről van szó. Aztán hallom a hírt: feltehetőleg anyagi kártérítést is fog kapni állami közpénzből, az adóforintokból, amiért vizsgálati fogságban merték tartani – noha beteg! Folytathatnám tovább a példák sorjáztatását, de minek, tudjuk jól, érezzük naponta: az ország nem működik, vagy ha igen, csak annyiban, amennyiben bizonyos körök és személyek gazdasági érdekei kívánják. Újabban nem az a fontos, ami történik, hanem az, hogy ki akarta, miért akarta, hogy megtörténjen, hogy milyen hátsó szándékok, rejtett érdekek mentén történik. Erre szép példa Horn apó 75. szülinapjának gorbacsovos-genscheres cirkusza.

De térjünk vissza Kármánra és Kálmánra, e két remek magyarra, a manipuláció mestereire. Kármán, a hölgy, inkább improvizatív típus: a kialakult helyzetet igyekszik a lehető legelőnyösebb módon saját érdekeinek szolgálatába állítani. Hogy mi történt vele ott a Duna-parton, mi nem, azt már valószínűleg sosem fogjuk feketén-fehéren megtudni, de azt azért kiszivárogtatta a rendőrség, hogy egészen biztosan nem az történt, amit Kármán mond. Ily módon a Kármán-ügy is - sok más üggyel együtt – lebeg a semmiben, mint Mohamed próféta koporsója. Ennél figyelemre méltóbb, mert társadalmilag veszélyesebb a szemfüles Kálmán úr akciója. Tőle távol áll minden rögtönzés: alapos, mindenre kiterjedő jogi, eljárási, technikai – és fogalmazási - szempont figyelembe vételével tervezte meg akcióját, ahol még a másodperceknek is komoly jelentőség jutott. Alkortmánybírósági szinten lehet csak eldönteni, hogy a Fidesz 16 óra 00 perckor beadott kérvényét annullálja-e, Kálmán úr 16 óra 01 perckor beérkező kérelme. Avagy fordítva? Ki lett ez számítva, meg lett ez tervezve, kérem: itt nem valamiféle fatális véletlenről van szó, hanem nagyon is tudatos, alaposan átgondolt politikai merényletről, amelyet - körülményeit és végrehajtását is figyelembe véve -, nem nézek ki egy nyelvészből. Nyilván jótét balliberális pártelmék az éceszgéberek ott a háttérben. Ha lehetek őszinte – már pedig egy jogállamban miért ne lehetnek? -, engem az sem lepne meg, ha egyenesen az Országos Választási Bizottság (OVB) berkeiből pattant volna ki a megleckéztetés ötlete. Ugyanis a hatalom ma retteg mindentől, ami a nép szájából elhangozhat, rettegnek a demokrácia gyakorlatának komolyan vevésétől.

Mert, hogy Kálmán úr akciója a nemzet megleckéztetése, semmi több. Miként a kiskutya orrát verik bele némelyek a potyadékába, azonképpen Kálmán úr a nemzet orrát verte bele a demokráciába: kell nektek demokrácia, népszavazás, népakarat, népfenség, amikor ilyen kiváló, koalíciós kormányotok van, mint a mostani? Na akkor most ezt kapjátok ki, ami tőlem pontosan 16 óra 01 perckor érkezett, és cuclizzatok azon, hogy mik az alkotmányos jogok, meg hogy mi a demokrácia! Kálmán úr elképzelései szerint lehet igazságos, és makulátlanul demokratikus az a társadalom, ahol Justitia asszony mérlegének egyik serpenyőjében a példátlan népszerűséggel, százezres tömegtámogatással bíró, parlamenti párt, az ellenzék legfőbb erejének akarata van, a másikban meg egy „civil kezdeményező”, egy magánszemély, egy nyelvész, azaz az ő akarata, és a mérleg az ő akaratát mutatja súlyosabbnak. Nos, az én olvasatomban ez cinikus szembeköpése mindennek, amit a görög poliszokban egykoron kitaláltak, és demokráciának neveztek el.

A két, önmagát nagynak vélő taktikus, Kármán és Kálmán lebukott. Azért buktak le, mert nem maradtak szakterületük kaptafájánál, amely mellett – esetleg – verhetetlenek.     Továbbá azért buktak le, mert miközben túlértékelték saját agyasságukat, sértően alulértékelték a magyar tömeget, gondolván, ezekkel bármit meg lehet etetni. Hát nem bármit. Különösen vonatkozik ez Kálmán úrra – akit több sajtóközlésben professzorként titulálnak, ezért feltehetően egyetemi tanár valahol, nem néztem utána -, aki semmibe révedő tekintettel, pajkos, fölényes mosolygással játszotta el a tévé riportere előtt, hogy ő nem is érti valójában, miért is lett országos ügy az ő kis ártatlan, privát beadványából? Nagyon elmés. Ha-ha-ha!

                Szerencsére van nekem egy jóbarátom. Már nem él, személyesen nem tudunk találkozni, de gyakran módomban áll olvasni néhai üzeneteit. Blaise Pascalnak hívják, és valamikor, úgy 350 évvel ezelőtt félre nem érthető határozottsággal megállapította, és megüzente nekem: „Elméskedő: rossz jellem.” Kálmán László nyelvész úr vajon olvassa Pascalt? Ha nem, tudom ajánlani.

Szőcs Zoltán