2007.06.01. 

Az űrön áthajolva

P. Sajgó Szabolcs jezsuita, költő 1951-ben született Budapesten, hét testvér közt negyedikként. 1969-ben a Regnum Marianum közösség tagja lett. 1974-ben szentelték esztergomi egyházmegyés pappá. 1981-től 1990-ig külföldön élt; 1982-ben Kanadában belépett a magyar jezsuita rendtartományba. 1984 és 1994 között A Szív újság szerkesztésével és kiadásával foglalkozott Kanadában és Magyarországon. 1990 és 1994 között a Szent Ignác Szakkollégium lelki vezetője. A Szív Szentjánosbogár mozgalmának 1990-től kísérője, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége (MAKÚSZ) alapító tagja és alelnöke. Évekig a Magyar Pax Romana országos lelkésze, a tábori lelkészek spirituálisa, a polgári szolgálatra készülők oktatója és az Együttműködő Vallások Kezdeményezésének (URI), ennek a hivatalosan 2000-ben indult, a vallásközi párbeszédet szolgáló világszervezetnek 1998-tól meghívottja, majd évekig az európai vezetőség tagja. A Keresztény Élet Közösségének magyarországi egyházi asszisztense. Műfordította a 2006-ban kilencven évesen elhunyt Jan Twardowski verseit a nagyszerű műfordító Tereza Worowska nyersfordításai segítségével, ami Egy remete skrupulusai címmel jelent meg. Önálló verses kötetei: Elárult látomás (1987, Toronto, Amerikai Magyar Írók), Még csak péntek este (2000, Kecskemét, Korda), Talált sorok –új versek (2004, Kecskemét, Korda), Az űrön áthajolva (2007, Kecskemét, Korda). Lelkigyakorlatokat rendszeresen 1983 óta vezet/kísér, csendmeditációs szemlélődő lelkigyakorlatokat 1992 óta. 1993-tól dolgozik a Manrézában. Szentelésekor választott bibliai mondata Jézus néhány szava volt Jn 10,16-ból: „Más juhaim is vannak, melyek nem ebből az akolból valók. Ezeket is vezetnem kell”. Ezüstmiséjére a folytatást választotta, mert megtapasztalta, hogy Jézus szavai valóban nem visszhangtalanok a mai világban sem. Azt mondta övéinek nagy, biztos nyugalommal: „Hallgatni fognak szavamra”. Ennek biztos tudatában végezik szolgálatukat a magyar jezsuiták a dobogókői Manrézában is.

 Idén, a Szent István Könyvhétre jelent meg Sajgó Szabolcs jezsuita pap, költő negyedik verseskötete: Az űrön áthajolva. Czakó Gábor író, publicista előszavából idézek: „a kötet tele van finom poénokkal…; a téma az őzsuta hátulja, a lepusztított kápolna, a reggel, a hivatás, a hegy, az erdő, a cigánysor nyomora, de hát nincsen külön téma és külön Lét, mert a Lét a csönd, az esemes, Trianon, a fű, a test és lélek, ami mind az Egyetlennek, az Aki Vannak, a Valóságnak a –nem találok szót, hogy megmondjam mije…; sehol, semmi szószátyárkodás…; megtalálja a megtalálhatatlant és leírja, pilinszkys finomságú képekben villantja elénk…; a versek egyik központi gondolata a test és a lélek eggyé válása: testünk lélekké párlása és lelkünk megtapasztalása…” Az új kötet bemutatójára május 16-án este került sor az óbudai Térszínházban. A rendezvényen a költő olvasta fel verseit, s egy-egy szakaszt követően négy fiatal zenész - a Szív Szentjánosbogár mozgalmának egykori tagjai - produkcióit hallhatták az érdeklődők. Bucz Hunor, a színház igazgatója, s az est házigazdája a könyvbemutató előtt – többek közt - elmondta: „Rendhagyó estről van szó. Azért is, mert egy kötet született magyar nyelven. Ez önmagában is ünnep. Most nem törekszünk külsőségekre, de szépre igen. Gyönyörű ez a könyv, már csak szemre is. Gyönyörű a szövegszedése. A versek talányosak, sejtelmesek. Mi is az űr? A semmi? Az űr erkölcsi értelemben űr? A költő is a választ keresi.”

A rendezvény után Sajgó Szabolcs atyát új kötetéről, munkásságáról és a dobogókői Manréza lelkigyakorlatos központról kérdeztem.

 -Honnan eredeztethető az irodalom és a költészet iránti érdeklődése?

 -Van egy magyar „népbetegség” vagy népáldás, miszerint minden második-harmadik ember megpróbálkozik versírással. Én is közéjük tartozom. Azon kívül a magyar irodalom már általános iskolás koromban nagyon megfogott, s ennek valószínűleg az áll a hátterében, hogy édesanyám nagyon szereti a verseket. Sok költeményt kívülről tud magyarul, németül, franciául és angolul.

 -Mikor írta első verseit? Már felszentelt pap korában?

 -Írtam hamarabb is, de azok nem jelentek meg. Papként írtam azokat, amik meg is jelentek különböző újságokban.

 -Katolikus médiumokról van szó?

 -Részben. Hála Istennek sose mondták, hogy papköltő vagyok, inkább azt: pap és költő. Nehéz tetten érni nálam a vallásos Isten-képnek a szavakba öntését. Ez nem jelenti azt, hogy nem vallásos, csak másként vallásos. Úgy, ahogy minden ember vallásos. A puszta létével is. Még az is, aki nem tartja magát vallásosnak. Valahogy állandóan belebotlik az ember a titokba, olyan titokba, amelyet nehéz racionálisan megfogalmazni. Az ember Isten képmása. Isten a titkok titka, aki tulajdonképpen bennünk van. Ebben az értelemben mondom, hogy valahol minden, ami van, és mindenki, aki van vallásos lény.

 -Voltak-e/ vannak-e példaképei a költészet művelői közül?

 -Mindig voltak olyan költők, akiket szerettem. Középiskolás koromban sokat olvastam Adyt olvastam, tanultam. Aztán eljött egy idő, mikor idegesített Ady a nagy egojával. Ady és az Ady-típusú versek után József Attilát fedeztem föl és a József Attila-típusú verseket. Nagy élmény volt a ’70-es évek legelején a találkozás Pilinszky Jánossal. Aztán „leszoktam” a példakép - keresésről. Sokat jelentett számomra Jan Twardowski lengyel költő műveinek fordítása. Majdnem 10 évig dolgoztam rajta, bár volt közben olyan év, amikor egyéb elfoglaltságaim miatt egy versét sem tudtam lefordítani. Mikor Twardowski már rákérdezett, hogyan áll a fordítás,. akkor egy hónapig éjt nappallá téve ezen dolgoztam. Erős élményt jelentett a találkozás a költő egyszerűségével, világlátásával és eredetiségével.

 -Beszélhetünk-e a költészeten belül valami közös kelet-közép-európai gondolkodásmódról? Múltunk hasonlatos a lengyelekével, jelenünk már nem annyira. Gondolom a múlt –ha látensen is - benne él az emberben, a költőben.

 -A sorskérdések hasonlóak. A szenvedések, a tragédiák, a kiszolgáltatottság mint nemzeti sorskérdés jelenik meg mind nálunk, mind a lengyeleknél. Egy németre, egy franciára, vagy egy angolra ez így nem jellemző. Szükséges, hogy visszataláljon az ember a nemzeti léte nyelvi, kulturális gazdagságára, megtartó erejére, áldás voltára. Ez az a természetes dolog, amit nem kellene magyarázni. Amint az anyai szeretetet, a szülői ház fölötti örömet sem magyarázzuk, úgy a hazaszeretetet sem kéne magyarázni, ha egészségesek vagyunk.

 -Az ön verseit is lefordították?

 -Az egyik kötetem megjelent Kanadában angolul is. És létezik egy jó német fordítás is, de az még nem jelent meg.

 -Magyarországon igen kevesen olvasnak könyveket. Verseket meg alig-alig. A szépirodalom iránt általában, mondhatni radikálisan csökken az érdeklődés, és ezen belül romlik a minőség. Ma Magyarországon minden harmadik kézbe vett könyv amerikai szórakoztató mű; Stephen King, Robin Cook és Daniel Steel. Ők viszik el tehát a magyar olvasóközönség harmadát. Ez nem veszi el a kedvét a versírástól?

 -Biztos, hogy a visszajelzés, a visszhang, a reakció, a befogadás nem közömbös annak, aki alkot. Szokták kicsit végletesen mondani: minden költő exhibicionista, s tele alkotóvággyal kissé ego- túltengésben szenved. A költő magának is alkot, másnak is. Nálam erős a sorok szüntelen direkt személyessége. Saját magamat is faggatom: miért így, miért ezt írom, kit szólítgatok? Magamat? Mást? Istent? Embert?

 -Sokat foglalkozik fiatalokkal. Van –e egy külön korosztály, vagy csoport amit meg szeretne szólítani?

 - Van jó programköltészet. Egyesek felkérésre írnak adott aktuális politikai vagy társadalmi helyzetre reagálva. Ennek is megvan a helye. A költészetnek egy másik vonulata viszont olyan módon fogalmaz, hogy nem gondol külön meghatározott csoportokra a befogadást illetően. Talán mert így kevésbé korlátozza a saját lehetőségeit?

 -Nap, hajnal, fény, sötétség, űr, Tejút- ezek a szavak több költeményében szerepelnek. Pl. a Milyen is? Mi lesz azután és az Áldott állapot c. versekben. Szimbólumokról van szó?

 -Egyrészt szimbólumok, másrészt az életünk fontos, alapvető részei.

 -De ritkán vesszük őket észre…

 -Attól még vannak és fontosak. A levegőt se vesszük észre, de csak lenne egy pillanatra levegőtlen a Föld, máris pánik törne ki.

 -Azért ír róluk, hogy felhívja ezekre a fontos dolgokra a figyelmet?

 -Egyszerűen így élem meg a problémákat, vagy magamat, vagy az örömöket. Nincs ezzel figyelemfelkeltő célom.

 -Az űrön áthajolva c. költeményében az űr a semmit – űr-üresség – jelenti, vagy pedig a világűrt?

 -Az űr az, amitől szenvedünk.

 -Azt mondják: versei nem optimisták, de a reménység versei. Egyetért ezzel?

 -Régebben kaptam olyan kritikákat, melyekben pesszimistának mondták soraimat. Nem attól lesz egy vers pesszimista, hogy megjelenik benne a sötét, hanem attól, ha nincs benne más. Ha nem öleli át a fény, a ráció. Valamennyi versemben – lehet, hogy egyikben-másikban csak nyomokban lehet felfedezni, de azért – egyértelmű: a fény öleli át a sötétséget.

 -Egyszer azt mondta: Isten szép. Mit értünk itt szépség alatt? Ez egyfajta univerzálé? Olyan, mint a jóság?

 - A szép jó, a jó szép. A szép tartalmazza mindazt, ami pozitív, mindazt ami érték. Az a szépség, ami maradéktalanul tetszik, betölt és vonz. Igazság, jóság, szépség, szentség-olyan fogalmak, melyek egymást képesek helyettesíteni.

 -1969-ben a Regnum Marianum közösség tagja lett. Nem volt ez akkor veszélyes dolog, hiszen tudtommal a közösség papjait és felnőtt civil vezetőit három hullámban tartoztatták le (1961, 1964, 1970) és összesen 72 év büntetést kaptak az ifjúság hitoktatásáért, katolikus szellemű gyereknevelésért.

 -Nem vertük nagydobra azt, amikor összejöttünk.

 -Besúgok lehettek…

 -Biztos voltak ott is, mert nagyon kegyetlenül működött a gépezet. Akinek csak lehetett megroppantották a gerincét is, ha kellett, hogy legalább a képzetét bírják annak a hatalomban lévők, hogy ők mindent tudnak. Ez egy nevetséges dolog. Barátaimmal sokszor összejártunk a IX. kerületben. Akkoriban egy erdélyi származású káplán, Györgydeák Márton volt a Bakáts téri templom káplánja. Ő a közösséghez tartozott, s mikor elfoglalta új helyét, máris elkezdett foglalkozni a fiatalokkal. Hívta őket a plébániára, s titokban zajlott minden ilyen összejövetel. Először nem is tudtuk, hogy milyen megfontolásból teszi mindezt. Később derült ki, hogy a káplán egy olyan hitoktató közösséghez tartozik, ahol nem félnek a tagok az esetleges börtönbüntetéstől. A Regnum Marianum abból az eszméből, vagy abból a tényből jött létre, hogy az embert komolyan veszi az Isten, és Szent István felajánlotta az országot a magyarok Nagyboldogasszonyának és kérte a segítségét. Mi ezt igyekeztünk tovább vinni. Abban, hogy nagyon hamar szemináriumba kerültem ennek a közösségnek is volt szerepe. Tizenhat évesen erős depressziós és ateista időszakban voltam, amiből egy erős lelki élmény kivezetett.

 -1982-ben lépett be a magyar jezsuita rendtartományba Kanadában. Ez akkor abban az országban működött?

 -Magyarországon 1950-ben megvonták a működési engedélyt a jezsuitáktól. Az akkori törvénytelen törvények szerint tilos volt összejönni, tilos volt jezsuitaként létezni. Sok akkori fiatal novícius külföldön fejezte be tanulmányát és külhonban élt tovább, mint jezsuita. Ezért a külföldön élő magyar jezsuitáknak egy ún. sectio secundába szerveződtek külön provinciálissal. Hazánkban is éltek azért jezsuiták, attól függetlenül, hogy mit mondott ki a törvény. Nem egy kormánynak, hanem az örök és végtelenül jó, mindenható Istennek szól a szerzetesi fogadalom.

 -1993-tól a Manrézában dolgozik. Világias a kérdés: nagy az érdeklődés a lelkigyakorlatok iránt? Korunkban, ha valakinek valami lelki gondja van inkább pszichológushoz fordul, mint hogy lelki vezetőt keressen magának…

 -Ha fanyarul fogalmazok: biztos azért mennek pszichológushoz, mert sok a pénzük… A lelkigyakorlatozók közt minden korosztály és „életállapot” megtalálható. Fiatalok, öregek, középkorúak, családosok, egyedülállók is részt vesznek lelkigyakorlatainkon. Főleg civilek keresnek meg minket, de vannak papok és szerzetesek is, akik „elvonulnak” egy-két napra, vagy akár egy hétre a Manrézába.

 -Ez a ház a Pilis szívében magasodó Dobogókőn fekszik. Ezért esett a választás erre a területre?

 -Azt szokták gondolni: ezek a ravasz jezsuiták lenyúlták Dobogókőn azt a helyet. Ez badarság. 1991-ben elindult a törvényi rendezése a volt egyházi ingatlanoknak, azoknak, amiket törvénytelenül és önkényesen vettek el. Amikor a törvény életbe lépett, mi is szerettük volna visszakapni a régi zugligeti Manrézát, ami a Belügyminisztérium használatában volt. Nem akarták visszaadni, csereingatlan útján szerették volna megoldani a kártalanítást. Elég sokáig elhúzódott a folyamat, míg egyszer felvetették cserelehetőségként a dobogókői volt pártingatlant. Elfogadtuk.

 -A régi Manréza a két világháború között fogalommá vált úgy is, mint a magyar katolikus férfitársadalom megújulásának helye. Jelenleg is beszélhetünk erről?

 -Ahogy az a társadalom egy kicsit más volt, mint a mai, úgy a régi Manréza is kicsit más volt, mint a jelenlegi. Az biztos, hogy a mainak is van egy erős szellemi, lelki kisugárzása. Sokaknak a megújulást, a megtisztulást tudja felajánlani. Eredményesen.

 -Újságíróknak is tartanak lelkigyakorlatot. Mint a MAKUSZ alelnöke, hogyan látja a hazai médiaviszonyokat?

 -A médiumoknak a közösséget kellene szolgálni, előítélet-mentesen tájékoztatni. Egy valódi médium nem lehet semleges az értékekre, a közjó előmozdításáért van. Ha semleges az értékekre, azt jelenti, hogy nem látja el a feladatát. Hiszen az életre, a megtartó értékre, a holnapra és mindarra ami ezt segíti kell igent mondani. Különben mi értelme van a médiának? A média mindezek nélkül csak egy manipulációs eszköz, egyesek mások feletti basáskodásának, mások hülyítésének eszköze. A közelmúlt hazai politikai eseményei napvilágra hozták az országromboló káoszt - ha valaki számára még nem lett volna egyértelmű. Mintha éppen azoknak, akiknek az országért és a közjóért felelősnek kéne érezni magukat, fogalmuk sem lenne a megtartó értékekről. Itt nem csak a kormányra gondolok, hanem mindazokra, akik felelős beosztásban a nyilvánosság elé állnak. Létszükséglet, hogy mindenki tevékenysége, szava egyértelműen egy világos, megbízható, életet szülő értékrendet tükrözzön.

 Medveczky Attila