2007.06.08. 

Hátrányban

Szakály József, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) főtitkára 1953 októberében született Nyíregyházán. Középiskolai tanulmányait a debreceni Mechwart András Gépipari Technikumban végezte. Ezt követően a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskolán, majd a Rendőrtiszti Főiskolán szerzett oklevelet. 1989-ben hivatásos katonaként balesetben megsérült. 1992 óta rokkantsági nyugállományban van, rendfokozata alezredes. 1992-ben kapcsolódott be az Mozgássérültek Budapesti Egyesületének munkájába. 1997-től a MEOSZ Ellenőrző Bizottságának a tagja. 1999. január 1-jétől a MEOSZ irodavezetője, 2004-től főtitkára.

 -Az esélyegyenlőség napján, május 5-én kezdte meg a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége a hazai aláírásgyűjtést annak érdekében, hogy olyan Európai Unióban éljünk, amelyben nincs hátrányos megkülönböztetés. Ez azt jelenti, hogy annak idején mi olyan EU-hoz csatlakoztunk, ahol a mozgáskorlátozottaknak sok akadállyal kell megküzdeniük akár fizikai, akár jogi értelemben?

 -Nem. Egy kis korrekció: nem csak a MEOSZ, hanem a Fogyatékos Emberek Szövetségeinek Tanácsa is gyűjti az aláírásokat. Az aláírásgyűjtést az Európai Fogyatékosügyi Fórum (EDF) kezdeményezte annak érdekében, mert nincs az EU-ban egységes jogszabályozás a fogyatékos emberekre vonatkozólag, hanem országonként különböző törvényekről beszélhetünk. Magyarországon előrehaladottak vagyunk, mert EU-s normáknak is megfelelő jogi szabályozásunk van. A régebbi tagországokban ilyen jogszabályok nincsenek, viszont jobb a fogyatékosoknak a helyzete.

 -Anyagiak miatt?

 -Főleg. Nálunk, hogy egy súlyos fogyatékossággal élő ember állandó gondozása meg legyen oldva, ahhoz az egyik hozzátartozónak fel kell adnia karrierjét, állását. Ezért kap kb. 28 ezer forintot havonta. Egy nem gyermekkorú súlyos mozgáskorlátozott, aki születése óta kerekesszékben él, s dolgozni nem tudott elhelyezkedni, iskoláit későn tudta befejezni, kap egy rokkantsági járadékot - ami egy jövedelempótló járadék - és még fogyatékossági támogatást. Ez a kettő összesen kitesz kb. 45 ezer forintnyi összeget. Ebből neki nem csak az életét kell megfinanszíroznia, hanem azokat a többletkiadásokat is, amik pontosan a fogyatékosságából, tehát az állapotából adódóan jelentkeznek. Pl: a tömegközlekedést nem tudja használni, ezért speciális szállítóeszközt kell igénybe vennie, ami jóval drágább. A szolgáltatásokat meg kell fizetnie. Extrém dolgot mondok: azért, hogy ő kilásson az ablakon a kerekes székéből, meg kell azt fizetni, hogy valaki lemossa az ablakot. Amikor balesetet szenvedtem 36 éves voltam; egy pillanat alatt megváltozott minden. Rájöttem: azokat a dolgokat, amiket addig könnyen, játszva csináltam meg, nem bírom megcsinálni. Vagy valaki a családból besegít- az a jobbik eset-, ha ez nem megy, akkor a segítségért bizony fizetni kell valakinek.

 -Mennyi aláírást szeretnének összegyűjteni Magyarországon, illetve a tagállamokban?

 -Az aláírásokat az EDF az EU összes országában gyűjti, s 1 millió aláírásra várnak. Magyarországon 30 ezer aláírást szeretnének összegyűjteni, szerintem ennél jóval többen fogják aláírni az ívet. Az átadásra 2007. október elején kerül sor, az Európai Parlamentben.

 -A hazai gyűjtőív első aláírója a szociális és munkaügyi miniszter volt. Kaptak mást is az aláírásán kívül a tárcavezetőtől? Itt nem jókívánságokra, hanem ígéretekre gondolok…

 -Természetesen. Bármelyik párt van hatalmon ígéretet mindig kapunk. Tettek kellenének, hiszen ha csak a legutóbbi időket nézzük, akkor az ún. takarékossági intézkedések a fogyatékossággal élőket halmozottan érintették. Egyrészt érintette azt a réteget, amelyik a rokkantsági nyugdíja mellett dolgozik, s az új jogszabály miatt jelentősen csökkent a jövedelme. Másrészt azt a réteget, amelyik valamilyen szolgáltatást vett igénybe. Egy példa: ha egy súlyos fogyatékos ember orvosi kezelésre utazott, megtérítették neki az üzemanyag költséget, azért mert nem tudta a tömegközlekedést használni. Január 1-jétől ezt megszüntették, olyan mértékben, hogy csak annyi támogatást kap egy adott fogyatékos személy, ami egy másod osztályú viteldíjnak megfelelő, de a rá vonatkozó kedvezményekkel csökkentve. Vagyis a diákok jóval kevesebbet, a 65 év felettiek pedig semmit sem kapnak január óta. Érdekes a súlyadó kérdése is. A jogalkotó azt mondta, hogy csak azután a jármű után nem kell fizetni, amelyik a fogyatékos személy vagy pedig a 18 év alatti fogyatékos gyermek szülei tulajdonjogában van.

 -Gondolom a hatályos gyámhatósági rendelkezések mellett egyáltalán nem könnyű egy cselekvőképtelen személynek megszerezni egy gépkocsi tulajdonjogait…

 -Nem a megszerzés a probléma. Hanem, amikor az autót ki kéne cserélni, vagy el kéne adni, akkor lép közbe a gyámhatóság.

 -Mit lehet tudni a fogyatékosok alkalmazásáról?

 -2001-ben az állampolgári jogok országgyűlési biztosa állásfoglalásában kimondta: a legnehezebb helyzetben Magyarországon a fogyatékossággal élő emberek vannak. Aki nem fogyatékos, és nincs munkája, elmegy a feketegazdaság irányába. Egy fogyatékos embert, pedig legtöbbször a rendes munkaerőpiacon sem alkalmaznak, nemhogy a feketegazdaságban. A probléma gyökere abban rejlik, hogy az állam túlságosan alacsony összeget szed be a fogyatékosokat nem alkalmazó cégektől. Azoknak a 20 főnél több embert alkalmazó vállalkozásoknak ugyanis, amelyek nem foglalkoztatnak legalább öt százalékban megváltozott munkaképességűeket, évente 132 ezer forintos rehabilitációs járulékot kell fizetniük dolgozónként. A befolyt összegből támogathatja aztán a költségvetés a fogyatékosok munkavállalását. A cégeknek azonban jelenleg inkább megéri ezt az összeget kifizetni, mint néhány fogyatékos embert felvenni. A helyzeten úgy lehetne érdemben változtatni ha a nyugati példákhoz hasonlóan az éves munkabér négy-ötszörösét kellene leróni, ha nem alkalmaznak sérült embereket.

 -Két évvel ezelőtt 10 milliárd forintot vontak ki a megváltozott munkaképességűek alkalmazását támogató alapból. A munkaügyi tárca akkor azzal indokolta a szigorítást, hogy a látszatfoglalkoztatást, vagyis a támogatással való visszaélést akarják kiszűrni, és csak másodsorban játszott szerepet a költségvetési megszorítás. Ezt elfogadható indoknak tartják?

 -Ez egy nagyon szép és hangzatos indok. Az ún. súlyadó-változatásnál is azt kaptuk magyarázatként, hogy a visszaélések miatt kellett a módosításokat meghozni. Hány olyan esetről hallottak, mikor a független magyar bíróság jogerősen elítélte egy megváltozott munkaképességűt foglalkoztató cég vezetőjét a látszatfoglalkozatásért, vagy egy mozgáskorlátozottat, mert a súlyadókedvezményt jogtalanul vette igénybe? Visszaélésről pedig csak akkor beszélhetünk, ha történnek visszaélések, melyeket felderítenek, s ítélet is születik. Addig az ártatlanság védelme mindenkit megillet. Elhiszem, hogy egy-két ember talált kiskapukat, de ez nem jelenti azt, hogy a fürdővízzel együtt kiöntsék a gyereket is. A 2001-es népszámlálás adatai szerint Magyarországon 570 ezer ember él valamilyen fogyatékossággal – közöttük 276 ezer a mozgáskorlátozott -, akiknek mindössze 9 százaléka dolgozott. Egyébként az ön által említett 10 milliárd kivonás hatására közel 10 ezer megváltozott munkaképességű ember került az utcára. Ez egy takarékossági intézkedés volt, amit a visszaélésekkel ideologizáltak.

 -Mi a helyzet az átképzéssel? Tételezzük fel, hogy egy mezőgazdasági dolgozó egy baleset következtében elveszíti lábait. Kezei épek maradnak és nincs agyi károsodása. Számítógépes ügyintéző szeretne lenni. Ezt meg tudja tenni? S mekkora anyagi ráfordítással?

 -Érdekes kérdés. Nem véletlen, hogy napjainkban folyik a rokkantsági nyugdíjazási rendszernek a felülvizsgálata, átdolgozása és új jogszabály kialakítása. Már ez olyan stádiumban van, hogy társadalmi vitára bocsátották. Eddig a rokkantsági nyugdíjazás azt vizsgálta, hogy milyen képességet vesztett el az ember és milyen százalékban. Az új rendszerben már azt fogják vizsgálni, hogy milyen munkaképesség maradt meg, és bevezetik a rehabilitációs járadék fogalmát. Tehát az illető választhat majd, hogy járadékot választ, vagy a rokkantsági nyugdíjat. Az utóbbi összege lesz az alacsonyabb. Azokat, akik a rehabilitációs járulékot választják, a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató védett szervezetek két-három év alatt átképzik és visszabocsátják nyílt munkaerőpiacra. S ezután, ha felveszik, - tehát sikerül neki munkát találnia - a keresetéből fog élni. Ha erre valaki alkalmatlan lesz, vagy nem vállalja a rehabilitációt, illetve nem találnak neki megfelelő munkát, még mindig elmehet rokkantsági nyugdíjra.

 -Ha viszont a rokkantsági nyugdíj mellett munkát vállal, akkor 8,5 százalékos nyugdíjjárulékot kell fizetnie…

 -Természetesen. Ezt a terhet, akkor fizetni kell. A lényeg: olyan összegűnek kéne lennie a rokkantsági nyugdíjnak, hogy meg tudjon élni belőle az illető, s nem kéne munkát vállalnia mellette. Hiszen pontosan az a probléma, hogy egy megrokkant személynek a plusz kiadásai nem ugyanannyival növekszenek, mint egy járó, halló, látó embertársáé, hanem sokkal többel.

 -Fontos, hogy a lakóhely, ahol élnek akadálymentes legyen. Mi a helyzet a lakások akadálymentesítésének támogatásával?

 -A lakások akadálymentesítésének támogatását 1987 óta változatlan áron folyósítják. Ez a meglévő lakás esetében 150 ezer forint, amit életünkben csak egyszer vehetünk igénybe. Húsz évvel ezelőtt a fenti összegből egy fürdőszobát teljesen akadálymentesíteni lehetett, ma egy akadálymentes mosdókagyló megvételével kimerül az összeg. Hiába próbáltuk azt jelezni, hogy emeljék az összeget, akár differenciáltan is, nem nyúl hozzá senki. 2001-ben történt egy érdekes kísérlet ezzel kapcsolatban. Azt tudni kell, hogy ennek az állami támogatásnak az ügyintézését a MEOSZ, a kifizetést pedig javaslatunk alapján az illetékes a pénzintézetek végzik. Valaki agyából kipattant, hogy az ügyintézést végezzék helyettünk az önkormányzatok, erre készült egy számvetés is, s kiderült: többe került volna az éves ügyintézés költsége, mint az éves támogatási összeg.

 -2006. márciusában egy közleményt adott ki a Köztársasági Elnöki Hivatal. E szerint: "Egy, már több mint egy éve lejárt hat és fél éves határidő végső soron újabb öt, illetve nyolc évvel történő meghosszabbítása Sólyom László szerint aránytalan és méltatlan lenne, és jelentősen hátráltatná a fogyatékkal élők társadalmi integrációját." Tehát az elnök a 2013-as határidőt távolinak találta, ezért visszaküldte az Országgyűlésnek a törvénymódosítást az akadálymentesítésre vonatkozólag. Az elfogadott verzió szerint az önkormányzati épületek esetében a 2010-es határidőt fogadták el, ütemezéssel-az orvosi rendelőket 2008 végig, míg az általános iskolákat 2009 végéig kell akadálymentesíteni. Ezt el tudják fogadni?

 -Tudni kell: az 1998-as esélyegyenlőségi törvényben 2005 elejét szabták meg határidőként. Az elnöki közleményt olvasva az egyik szemünk sírt, a másik nevetett. Azért nevetett, mert végre a köztársasági elnök is felismerte, hogy egy emberi jogi kérdésről van szó. A fogyatékossággal élő embereknek ugyanolyan joguk van részt venni a társadalom életében, mint bárki másnak, s ha pl. egy középület nem akadálymentes, akkor nem tudnak. Sírtunk, mert tudtuk, hogy az elnöki beavatkozás miatt 2006-ban az akadálymentesítésre szánt több százmillió forintnak csak a töredékét használjál fel.

 - Tisztázódott már, hogy mi számít középületnek? Hiszen még 2005-ben az Esélyegyenlőségi Minisztériumból egy közleményben azzal magyarázzák a mulasztásokat, hogy nem tisztázott, mi számít középületnek.

 -Már sikerült tisztázni a középület fogalmát. Szerencsére a 2013-as határidőt kijelölő módosítás már azt mondja ki, hogy a közszolgáltatást végző cégek, vállalatok – pl. ELMŰ - épületeit is akadálymentesíteni kell. Egyébként minden jogszabály annyit ér, amennyit betartanak belőle. 2005. január 1-jén lejárt egy határidő. Érdekes módon egy parlamenti párt nem kezdeményezte vizsgálóbizottság felállítását azért: mi vezetett odáig, hogy közel 1 millió ember életét meghatározó akadálymentesítésre nem fordítottak kellő figyelmet. Azért mondom ezt a számot, mert az akadálymentesítés, nekünk mozgáskorlátozottaknak szükséges, kismamáknak, öregnek viszont a kényelmes közlekedést biztosítja. Nem mindegy, hogy egy babakocsit fel kell-e emelni, vagy sem, hogy bejusson valaki egy középületbe.

 -„A közlekedési rendszereknek, továbbá a tömegközlekedési eszközöknek, utasforgalmi létesítményeknek - beleértve a jelző- és tájékoztató berendezéseket is - alkalmasnak kell lenniük a fogyatékos személy általi biztonságos igénybevételre.” –idéztem az 1998. évi XXVI. törvény a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról. Mi a jelenlegi helyzet? Arról lehet olvasni, hogy alacsony padlós buszokkal akarják helyettesíteni a lifteket.

 -A BKV a saját keretein belül, lehetőségeihez mérten igyekszik az akadálymentesítést megoldani. Nagyon jó a kapcsolatunk a BKV-val. Ezt mutatja, hogy 4 db. olyan kisbuszt üzemeltet, amelyik taxirendszerben a mozgáskorlátozottak háztól házig szállítására szolgál. A szépséghibája a dolognak, hogy a négyből csak kettő üzemel folyamatosan, egy tartalék, a másik beugró. A metró - liftkérdésről: sajnos az ma már szinte köztudott, hogy belátható időn belül nem lesz megoldva a tömegközlekedés akadálymentessége. Ám a tömegközlekedést csak összességében, az átszállási kapcsolatokkal lehet nézni. Hiába jön fel valaki vonattal Budapestre, s leszáll a Keletiben, s onnan nem tud hova menni. Közlekedési hálózatban kell gondolkodni, tehát meg teremteni az akadálymentes átszállási kapcsolatokat is. Az akadálymentesítés egyébként legtöbbször nem pénz, hanem akarat és hozzáállás kérdése. Nagyon jó példa erre a „hannoveri villamosok” ügye. Ezek nem akadálymentes villamosok. 2001-ben vették ezeket a villamosokat. Akkor már érvényben volt az 1998-as esélyegyenlőségi törvény. A Főpolgármesteri Hivatal munkatársai ígéretet tettek arra, hogy akadálymentésíteni fogják a forgalomba állítás előtt ezeket a szerelvényeket. Nem történt meg. A főváros vezetősége régebben büszkélkedett: villamosonként 700 milliót takarított meg azzal, hogy a „hannoveri villamosokat” vette meg. Én azt mondtam erre : még 10 millió forintba se került volna, ha egy villamosnak csak egy peronját akadálymentesítették volna. Igaz, így villamosonként „csak” 690 milliót spóroltak volna meg, viszont nem rekednének ki az utazásból a mozgáskorlátozottak.

 Medveczky Attila