2007.06.15. 

Szomory Dezső: Hermelin

(Nemzeti Színház Nagyszínpad)

Szomory Dezső Pesten, 1869-ben született és Budapesten, 1944-ben hunyt el. A katonai szolgálat elől külföldre menekült, ugyanis félt, hogy hadbíróság elé állítják mint katonaszökevényt, ezért 17 évig Európa nagyvárosaiban, Párizsban, Londonban, Rómában bujdokolt, és csak 1906-ban tért vissza Magyarországra. Munkatársa volt a Pesti Naplónak és Az Újságnak, de írásai jelentek meg a Nyugat hasábjain is. 1920-tól pedig a Vígszínház ünnepelt szerzője lett, 1939-től, a zsidótörvények hatályba lépésétől kezdve visszavonult, de hazánkat nem hagyta el újra. Kortársai Szomoryt nehéz természetű embernek ismerték, öntömjénező, különcködő pózai miatt sokan ki nem állhatták őt. Élen járt a kicsinyes gyűlölködésben: Molnár Ferencet és Lengyel Menyhértet ott pocskondiázta, ahol tudta. Szomory stílusa furcsa és különleges: valamiféle barokkosan túlcicomázott, fennkölt, a köznapi szóhasználattól elemelkedő magyar nyelven írt. Ezt a keresetten választékos, ugyanakkor pikírt kifejezéseket, gúnyos hangnemet is tartalmazó nyelvet nevezik szomororyzmusnak.

A Nemzeti Színházban nem először játszanak Szomory-művet, 2003-ban már bemutatták a Györgyike, drága gyermek című darabját, amit nem oly régen vettek le a műsorról, és most, május 12-én pedig a Hermelint láthatta a közönség. A Hermelin Szomorynak leggyakrabban színre vitt alkotása, aminek a premierjét 1916 márciusában tartották a Vígszínházban, és azóta a fővárosi és a vidéki teátrumok sűrűn játsszák, mert a Hermelinnel mind az anyagi és mind a szakmai számításuk beválik. Számtalan előadása közül kiemelkedik a Madách Színház-i, amelynek címszerepét Domján Edit alakította. Tévéfilmváltozat és készült belőle, amiben Hermint Básti Juli személyesíti meg. A Nemzeti még áprilisban szeretette volna a Hermelin új előadását a közönség elé vinni, de Kaszás Attila halála közbeszólt, és jó egy hónapot késett a bemutató: más színészt kellett Kaszás Attila helyére állítani. A Hermelinnek nincs bonyolult mondanivalója, a cselekmény a múlt század elejére vezeti a publikumot, amikor Pálfi Tibornak, a Vígszínház zajos sikereket arató házi szerzőjének újabb darabját mutatják be. Kolléganője, Lukács Antónia, aki első számú rajongója, szeretője, házvezetőnője is egyben, és az esti nagy eseményt meg az utána jövő pazar lakomát készíti elő, amikor felbukkan Tóth Hermin színésznő, Pálfi jó ideje elhagyott szerelme, aki alaposan fölforgatja a szépen eltervezett estét és az elkövetkező napokat, sőt hónapokat. Hermin nem akar mást, mint Pálfinál hagyni közös gyermeküket, a három éves Péterkét, amíg őt a munkája Nagyváradra szólítja. Csakhogy felébrednek a régi érzések, eluralkodnak rajtuk az eltemetettnek hitt szenvedélyek, és ha sok-sok kitérő után is, ez a két ember egymásra talál.

Pálfi Tibor alakjában Szomory Dezső önmagát mintázta meg, nyugodtan kijelenthetjük, Pálfi nem más, mint Szomory alteregója. Ez a hasonlóság nem csupán a figura és Szomory vígszínházi szerzőségében nyilvánul meg, hanem fenekedő ellenségeikben, imádó hódolóikban, női udvartartásukban, fejedelmi gőgjükben is. A Nemzeti Színház produkcióját Balikó Tamás rendezi, aki a legnagyobb alázattal állítja színpadra a Hermelint. Ebben az előadásban nincs semmiféle belemagyarázás, átértelmezés, mához szóló üzenetkibontás, hanem a leghagyományosabb színházi eszközökkel mutatja be magát, a művet, és ez bizony dicséretre méltó teljesítmény akkor, amikor bizonyos rendezők mindenféle agyament, lila gőzös ötlettől vezérelve alaposan kiforgatják jó néhány drámai alkotás mondanivalóját. Ezt a rendezői elvet támasztják alá Horesnyi Balázs pompás díszletei, mindhárom felvonásban olyan nagypolgári miliőt teremt a színpadra, amiben ez az önimádó ember otthonosan érzi magát. Pilinyi Márta pompás jelmezei is Balikó Tamás elképzeléseit szolgálják. Pálfi Tibor szerepét Stohl András örökölte meg, akit viszont túlfűtött fantáziát igényel női szívekben gázoló nagy macsónak és magamutogató pozőrnek elképzelni, ettől függetlenül derekasan helytáll az író szerepében. Tóth Hermint Schell Judit nem egy kis aranyos, a gyorsan sikló állatkához, a hermelinnek a bájához hasonlító fiatal nőt, hanem amolyan mai öntudatos szinglit jelenít meg. Básti Juli a féltékeny dívát igencsak plasztikusan állítja színpadra, annyi megbántottság, keserűség gyűlik fel ebben a hervadásnak induló asszonyban, amennyi csak egy félreállított szeretőben lehet. Dr. Plundrich Károly hálás karakterét Szarvas József elismerésre méltóan játssza, Benedek Miklós Róna Ilos megformálását igencsak rutinosan oldja meg.

A Hermelin előadása abba, a közel száz évvel ezelőtti a korba röpíti vissza a nézőt, amikor még hazánkban is voltak ünnepelt, szinte olimposzi istenekként tisztelt és szeretett színpadi szerzők, színésznők.

 Dr. Petővári Ágnes