2007.06.15. 

A jogállami lehetőségek kimerültek...

Pápai Lajos püspök a mai magyar valóságról

Márciusi levél címmel nemrégiben drámai hangú levelet fogalmazott meg Csoóri Sándor költő a mai magyar valóságról, amelynek helyzetértékelésével számos jeles értelmiségi, köztük több katolikus püspök is egyetértett, aminek aláírásával adott nyomatékot. Ez alkalommal Pápai Lajos győri püspököt kérdeztük a Márciusi levél kapcsán.

 - A papoknak, püspököknek nem feladatuk - sőt, a Vatikán kifejezetten tiltja is számukra -, hogy napi pártpolitikai kérdésekbe bonyolódjanak. Csakhogy ami manapság Magyarországon történik, amikről Csoóri Sándor levele is szól, azok nem a napi politika, hanem a nemzet életben maradásának kérdései. A súlyosan veszélyeztetett-kikezdett alapvető emberi értékek mellett kiállnunk pedig nemcsak jogunk, hanem hitünkből is következő erkölcsi kötelességünk. A püspöki karban az iskolaügyek felelőse vagyok. Ha visszatekintek az elmúlt néhány évre: immár kétszer volt csendes tüntetés a - közszolgálatot teljesítő - katolikus iskolák ügyében, hogy az egyházi tanintézmények is megkaphassák ugyanazokat a kiegészítő támogatásokat, amelyeket az önkormányzatiak, de máig nem történt semmi. Két éve az Alkotmánybírósághoz is fordultunk ez ügyben, de eddig semmi eredmény. A médiumok többsége ráadásul azt a kormányzati vélekedést kürtölte szét, nagy valószínűséggel tehát az is marad majd meg az állampolgárok többségének emlékezetében, hogy még többet is kapunk, mint mások - ami pedig egyszerűen nem igaz. Ezt látva nem mondhatok mást én sem: a jogállami lehetőségek kimerültek, úgy tűnik, nincs hová fordulnunk. És ebben az országban nemcsak az egyházi intézmények kerültek rendkívül súlyos helyzetbe. Azt látom, hogy a győri egyházmegye kis falvaiban is ellehetetlenülnek az iskolák, amiből következően a gyerekeknek hamarosan hosszú kilométereket kell mindennap utazgatniuk - az egyre drágább és egyre ritkábban járó tömegközlekedési eszközökkel. Mindez gyengíti a családokat, ezenkívül rontja a kistelepülések lakosságmegtartó képességét. Mindenki láthatja, hogy katasztrofális helyzetbe jutott az egészségügyi ellátás rendszere is. A nemzet riasztó demográfiai állapotában pedig nemhogy segíteni próbálná a kormányzat a gyermekvállalást, hanem a szülő korú nemzedékek számára önmaguk meddővé tételét igyekszik propagálni. A kultúra silányítása, az értékek világától való elfordulása is mindennapi tapasztalat. Mindezek alapjában veszélyeztetik a magyar társadalom létét, fennmaradását. Ilyen helyzetben hallgatni cinkos és cinikus némaság volna.

 Miben látja a kiutat, püspök úr? Hiszen azt mondja, a jogállami lehetőségek kimerültek...

 - A jelek arra vallanak, hogy nem demokráciában, csupán többpártrendszerben élünk, amelyben egy szűk csoport képes akaratát ráerőltetni a nemzetre, amely híján van a jogi eszközöknek, hogy ezen változtatni tudjon. Sem a rezignált beletörődés, sem az erőszak nem jelenthet kiutat. Abban bízhatunk, hogy az értelmiség lelkiismeretes többsége ráébred felelősségére, és belátja, hogy - a maga szűkebb érdekeinek védelmében - nem működhet tovább együtt ebben a rombolásban, nem nézheti tétlenül azt, ami történik. Az értelmiség kijózanodása maga után vonhatja az egész társadalom felébredését.

 A hazai értelmiségnek része a magyar papság is. Nekik mi volna a teendőjük?

 - Természetesen a papoknak is komoly szerepük van mindebben. De azt is látnunk kell, hogy lehetőségei-létszámánál, életkoránál, túlterheltségénél fogva - erősen korlátozottak, többségüktől a hagyományos feladatok elvégzése is már-már hősies erőfeszítést kíván. Híveik bátorítása, lelkiismeretük még határozottabb ébresztgetése azonban elengedhetetlen. A tavaly megkezdett engesztelő év, az idei Szent Erzsébet-jubileum jó alkalom erre. Bízom benne, hogy lesz eredménye: ha nem is nagyon gyors és látványos. Látnunk kell, hogy az ország válsága alapvetően morális természetű. Az élet tiszteletének hangsúlyozása, családok erkölcsi erősítése, az értékek felmutatása révén sokat tehetünk a krízis leküzdése érdekében.

 Mindez, ahogy Ön is mondja, lassú gyógyulást eredményezhet. De a válságos helyzetben gyors változásra volna szükség...

 - Ezt nem vitatom. De emlékezzünk kicsit: a nyolcvanas évek végén nem gondoltuk, hogy pár esztendő múlva milyen változások fognak bekövetkezni. Most sem tudhatjuk, mit hoz a jövő. De tegyük meg érte azt, amit tennünk kell.

 (kipke)

 (forrás: Új Ember)