2007.06.22. 

Karinthy Ferenc: Leánykereskedő

(Karinthy Színház)

Budapest egyetlen magánszínháza, a Karinthy Színház tavaly ünnepelte fennállásának 25. éves jubileumát. Először még az „átkosban” Hököm Színpad néven alakultak meg 1981-ben, majd hét évig különböző helyeken játszottak. 1988-ban találták meg végleges otthonukat, ekkor költöztek Kelenföldre, az egykori Haladás mozit alakították át színházzá. Eme negyedszázad alatt 60 premierjük volt, és 2500 előadást tartottak. Először egyfelvonásos darabok bemutatóhelyévé, majd a magyar vígjátékok színházává akarták tenni ezt a játszóhelyet, végül pedig Karinthy Frigyes szellemiségét őrző, színvonalasan szórakoztató, a magyar vígjátéki hagyomány ápolását maga elé tűző társulattá váltak. Erre a kerek évfordulóra nem is emlékezhettek volna illőbben, mint úgy, hogy Karinthy Ferenc vígjátékát tűzték műsorukra. A Karinthy család három generációja is az irodalom és a színház területén jeleskedik, Frigyes elsősorban humoristaként és az 1912-ben, az Így írtok ti cím alatt megjelent szatirikus paródiák szerzőjeként lett híres az olvasók körében. Az ő fia, az 1921-ben született és 1992-ben eltávozott Ferenc, akit az ország „Cininek” ismer. Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy ennek a becenévnek a használatáért a popénekesnő Zalatnay Saroltával meg kellett küzdenie, tudniillik éles pengeváltásokból álló komoly szócsatát vívtak, ami döntetlennel végződött: két Cinink van. Karinthy Ferencről az 1953-ban közzé tett Budapesti tavasz című regény és a Gellérthegyi álmok című, 1970-ben írt színdarab jut eszébe annak, aki a 20. századi irodalmunkban egy kicsit is járatos. Ferenc fia, Márton 1949-ben látta meg a napvilágot, ő színházi rendező és legnagyobb tette, hogy a Karinthy Színpadot tető alá hozta, és szívós munkával életben tartja ezt az alapos felújításra váró, de a törzsközönség által kedvelt játszóhelyet. „Marci” Ördöggörcs címmel tavaly jelentette meg regényformában írt családmonográfiáját, ami kendőzetlenül mutatja be a Karinthyak: Frici, Cini és Marci nemzedékeken átívelő, oly sok mindenben különböző, de valahol mégis annyira egyforma sorsát.

Karinthy Ferenc, a Leánykereskedő című vígjátékát alkotó korszakának végén vetette papírra, ez az utolsó színműve. Először novellaként jelent meg, majd átdolgozta, így lett komédia belőle, és 15 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy színre kerüljön. Ennek az a legfőbb oka, hogy ez a darab nem tartozik irodalomtörténetünk lapjain vastag betűkkel szedett művek közé, inkább a felejthető, amolyan kis buborék vígjátékok számát szaporítja. Dicséretére azonban annyi elmondható, hogy egy tisztán látó író az 1990-es évek elején zajló, rendszerváltásnak nevezett hatalmi átrendeződésben észrevette azokat a fordulópontokat, amelyek a mi vadkapitalista, spontánprivatizációs átalakulásunk kezdetét meghatározták, és amiknek káros hatását ma már mindannyian a bőrünkön érezzük. Straub, a leánykereskedő nem más, mint az ötvenes éveiben járó közgazdász, aki elvesztette állását, és jó kapcsolati tőkéjét, nyelvtudását, szervezőkészségét kihasználva lányokat futtat, és ebből fejedelmi módon megél. A házmester trampli lányában, Tecában nem ő, hanem a haverja fedezi fel azt a hajlandóságot, hogy a nők ősi mesterségét űzze. Straub tanítja, átformálja a félszeg leányzót, aki kikupálódva minden várakozását felülmúló, kitűnő szexmunkássá válik. Csakhogy szerelem alakul ki közöttük, ami mindent fölborít, átrendez. Végül egymásra találnak, és – mint a mesében – boldogan élnek, míg meg nem halnak.

A Leánykereskedőben nincs elmélyült és finom lélekábrázolás, leegyszerűsített alakok jelennek meg, akiknek a nevük is sokat elárul jellemükből: Mr. Chasar, azaz Császár úr, a texasi kalapot viselő, nyelvünket törve beszélő amerikás magyar, Borisz, a hatalmas termetű vodkaivó orosz, Goldstein, a precíz, tiroli kalapos és nadrágos német, durva, kívül-belül sötét néger, a gyermekük „szerencséjéből”, az ő okos kislányukból élő parazita szülők, repedtsarkú lotyóból előkelő úriasszonnyá vedlő vállalkozófeleség. De nem csak a figuráknak nincs önálló egyéniségük, hanem a vígjátéki helyzetek is sematikusak, a Leánykereskedőben van féltékenységből következő öngyilkosság, megtalálható még benne a stricik önzése, a szülők álszeretete és szemhunyása, a pornóipar sokféle szerepe: a fekete bőrruhás, korbácsos domina, a két férfi egy nő felállás, a verés mint örömforrás. Dunai Tamás alakítja a címszerepet. Igazán hálás feladat ezt a könnyelmű, ugyanakkor a lelke mélyén érzelmes figurát megjeleníteni. A ripsz-ropsz átalakuló Tecát Sallai Nóra kedvesen viszi fel a színre. Pubit, Straub simulékony modorú barátját Sörös Sándor, a tenyeres-talpas házmesternét Voith Ági, a bumfordi házmestert Horesnyi László, Császár urat Szersén Gyula, Boriszt Konrád Antal játssza. Karinthy Ferenc komédiájának tartalmát nem kell komolyan venni. A Leánykereskedő nem ítélkezik, és nem akar szociológiai tanulmány sem lenni. Jelzésértékű helyzeteket mutat fel, miközben szórakoztatja a nézőket.

 Dr. Petővári Ágnes