2007.06.22. 

Csökken Fico népszerűsége

Továbbra is Robert Fico kormányfőben, Ján Slota SNS-elnökben és Ivan Gasparovic államfőben bízik a szlovák állampolgárok többsége – derül ki a statisztikai hivatal mellett működő Közvéleménykutató Intézet (ÚVVM) júniusi, reprezentatív felméréséből. Bugár Béla hatodik, Csáky Pál tizenkettedik a bizalmi ranglistán. Ficóban az emberek 34 százaléka bízik, de már harmadik hónapja csökkenő tendenciát mutat a kormányfő bizalmi indexe. A leginkább a szakmunkások (44%), illetve a szakképzetség nélküli munkások (41%) körében népszerű, de a 2 ezer és 10 ezer közötti lakosú településeken is sokan bíznak benne (39%), szintúgy, mint a Trencséni (44%) és Eperjesi (43%) kerületek lakói, illetve a Smer szimpatizánsai (87%). Slota több mint 13 százalékos bizalmi indexszel szerezte meg a második helyet, a leginkább a szakmunkások és a Zsolnai kerület lakói (18-18 %), valamint az SNS szimpatizánsai (88%) bíznak benne. Gasparovicban a megkérdezettek 12 százaléka bízik, főként a 60 év felettiek (17%) és a Besztercebányai megyében élők (22%).

Bugár annak ellenére a legnépszerűbb ellenzéki politikus, hogy április óta immár nem ő az MKP elnöke. A megkérdezettek 8 százaléka bízik benne, a leginkább természetesen a magyar nemzetiségűek, illetve az MKP szavazói (68 %), de a Nyitrai (18%) és Nagyszombati (13%) kerületek több lakója is vele szimpatizál a leginkább. Csáky Pál elnökké választása óta most érte el a legmagasabb bizalmi mutatót, a megkérdezettek több mint 3 százaléka bízik benne. A kutatóintézet nem közölt részletesebb információt támogatóiról. A közvélemény-kutatás június 1. ás 8. között zajlott, 1 073 választókorú polgár megkérdezése mellett.

 

(forrás: bumm.sk)