2007.06.29. 

Anconai szerelmesek

(Vidám Színpad)

Az Anconai szerelmesek című vígjátékot a Radnóti Színházban mutatták be 1997. május 11-én, és ott elérte az álomhatárnak számító 250 előadást. 2002-ben, amikor a közszolgálati televízió illetékesei bejelentették, hogy felelevenítik azt a régi, a nézők által olyannyira kedvelt gyakorlatot, ami szerint minden hónapban élő színházi közvetítést adnak, akkor ezt a darabot is bemutatták. Így kerülhetett sor azokra a háttérbeszélgetésekre, magyarázatokra, amelyekkel a színészek és a rendező kísérte ezt az előadást. Majd öt évvel ezelőtt a Radnóti Színház levette a műsorától, és az Anconai szerelmeseket ezután számos vidéki színház mutatta be. De a fővárosi nézőkben is mindvégig ott élt és él a vágy, hogy újra láthassák ezt az aranyos, üdítő, habkönnyű kis produkciót, ezért tavaly nyáron a Ruttkai Éva Színházban mind a 10 alkalommal telt ház előtt adták elő. Ezen az egy évvel ezelőtti kedvező fogadtatáson felbuzdulva az idén úgy döntött a Vidám Színpad vezetősége, hogy nem új szereposztásban, hanem a régi szereplőkkel újítja fel a darabot, és most nyár elején tíz előadás erejéig – június 20-ától július 2-áig – újra játsszák, ugyanis a publikum nosztalgia iránti igényét meglovagolva még kasszasikerre is számíthatnak.

Az Anconai szerelmeseket Valló Péter ötlete nyomán Vajda Katalin írta, felhasználja benne az itáliai reneszánsz komédiák – a commedia dell’arte – hagyományos vígjátéki mozzanatait, helyzet- és jellemkomikumait. Ennek a zenés, táncos darabnak a története 1970 nyarán kezdődik el, és igen rövid idő – nagyjából egy hét – alatt fejeződik be. A színhely mindvégig az Adria partján fekvő, festői Ancona főtere, ahol egy penzione és egy cafeteria áll. Eme két jeles intézmény előtt zajlanak az események. Itt él a korosodó, érző szívű, a szépnem bájainak nagy hódolója, Tomao az eladósorba került, iruló-piruló lányával meg a kikapós, férfifaló házvezetőnőjével. A panzió öregecske tulajdonosnője és a kávézó bűnrossz espressóját főző fiatalasszonya viszont állandó lakosa a városkának. De erre visz az útja néhány idegennek is, közöttük van Viktória, a magyar lány, aki születendő gyermekének apját keresi, a kissé habókos vándormuzsikus és a bánatát italba fojtó milliomos. Végül a dolgok elrendezik magukat, minden zsák megtalálja a maga foltját, azaz a szerelmesek a párjukat. Mindeközben egymás után szólnak Gianni Morandi, Bobby Solo, Toto Cutugno tolmácsolásában a tegnap nagy olasz slágerei, a „Ciao Bambina, Egy könnycsepp az arcon, Felicita, Volare, Huszonnégyezer csók, L’Italiano”, amik hamisítatlan, érzelmektől átfűtött olaszos mókázást, derűt ébresztenek. Elröpülünk egy letűnt világba, ahol a nő karcsú és szelíd, a férfi erős és bátor, ahol télen hideg, nyáron meleg van, ahol a tavasz zöld, az ősz sárga, a boszorkány gonosz, a tündér meg varázslatos.

Szervét Tibor alakítja Tomao Nicomacót, a még mindig heves, a női szoknyák után megforduló apát. Olyan férfit állít a nézők elé, akinek nagy a lelke, ugyanakkor gondoskodó édesapa és még tüzes szerető is. Moldvai Kis Andrea játssza Tomao félénk lányát, Luciát, aki szégyenlős, de azért érzi bontakozó nőiessége fiúkra gyakorolt hatását. Schell Judit vérbő humorral formálja meg Tomao könnyen kapható házvezetőnőjét, az ő felfogásában Dorina nem rosszéletű asszonyság, hanem imádja, ha csapják a szelet neki, ha körberajongják az erősebb nem képviselői. A kedves, gyermekének apucit kereső Viktóriát Gubás Gabi igencsak szeretetreméltó, ugyanakkor céltudatos fiatal nőnek mintázza meg. A panzió hervadásnak indult tulajdonosnője, Agnese, akit Martin Márta jelenít meg, folyton-folyvást a szerelemről ábrándozik. Görög László az elesettségéből mindenki szimpátiáját felkeltő módon tárja a publikum tagjai elé a vándormuzsikus Luigi del Sorót. A nők bálványa cukrász Giovannit Csankó Zoltán igencsak ötletesen állítja fel a színpadra.

                Szerelem, sláger, tánc, gegek, poénok, leheletnyi erotika, kacagás. Az Anconai szerelmesek nem akar mást, mint szórakoztatni, kiemelni bennünket a hétköznapok robotjából, feledtetni velünk kisebb-nagyobb gondjainkat, bajainkat. Megteremti azt az összetéveszthetetlen mediterrán hangulatot, amiért szívünk minden melegével vonzódunk ehhez a nagymúltú országhoz. Felvillantja előttünk azt a fajta életigenlő jókedvet, amit olyannyira kedvelünk Csizmaország lakóiban. A szereplők mind egy szálig szerethető alakok, mert olyan tipikus „taljánok”, akiknek csodáljuk hadonászó taglejtését, széles gesztusát, hangos örömét vagy bánatát, gyorsan pörgő nyelvét, zajosságát, élet- és gyermekszeretetét, ünnepelni tudó lelkét. Ez a darab ezt idézi elénk, és ettől nem is kell több egy könnyű kis nyári esti szellemi felüdüléshez.

 Dr. Petővári Ágnes