2007.06.29. 

Lerövidítené a gyest az OECD

A gyermekgondozási szabadság rendszerének átalakítását és idejének alapos lerövidítését, valamint a nyugdíjkorhatár fölemelését javasolja Magyarországnak a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD).

Az államháztartás és a hozzá kapcsolódó elosztási rendszerek reformjának lendületét fenn kell tartani, de további területeken is jelentős lépéseket kell tenni - hangsúlyozta Andrew Dean, az OECD igazgatóhelyettese a Magyarországról szóló 2007-es országtanulmány május végi ismertetésekor. Dean szerint elsősorban az egészségügyi, az önkormányzati és a szociális támogatási rendszer átalakítására van szükség. Az OECD értékelői egyetértettek abban, hogy Magyarországon nagyon hosszú a gyermekgondozási szabadság, és úgy értékelik, hogy annak lerövidítésére és rendszerének reformjára van szükség. Andrew Dean elmondta: ha 9 vagy 12 hónapos lenne a gyermekgondozási szabadság, az még megosztotta volna az értékelőket, ám a jelenlegi 3 éves időtartamot egyértelműen túl hosszúnak és károsnak tartják. Szerintük ugyanis rontja a költségvetés egyensúlyát, az aktív keresők arányát a társadalmon belül, és a munkáltatókat arra ösztönzi, hogy kevesebb gyermekeket vállaló nőt alkalmazzanak.

Ez még a Gyurcsány –kabinetnek is sok volt. Ők ilyen nyíltan még sosem mondták ki, hogy mi a valódi céljuk. Épp ezért Veres János pénzügyminiszter kijelentette: a magyar kormány nem támogatja teljes mértékben az OECD javaslatát. Az OECD szerint teljes egészében meg kellene szüntetni a korkedvezményes nyugdíjba vonulási rendszert, mivel az nem csökkenti a nyugdíjkifizetés mértékét. A „csökkentett korkedvezményes nyugdíj” intézményét pedig szerintük biztosításmatematikai alapra kell helyezni. A testület hangsúlyozza, hogy a reformnak mindenképp ki kell terjednie a törvényes nyugdíjkorhatár 62 év fölé emelésére. Az OECD szükségesnek tartja az egészségügyi reform továbbvitelét, az önkormányzati rendszer átalakítását és a nyugdíjrendszer módosítását is. Andrew Dean elmondta, a szervezet szerint sok kis önkormányzat helyett kevesebb nagyobbra volna szükség, mert jelenlegi formájában túl költséges és nem elég hatékony az önkormányzatok működése. A szervezet szerint ugyan a közkiadások sikeres reformjához szükség van az önkormányzati rendszer átalakítására, ám megértik, hogy politikai korlátok kizárják a települési önkormányzatok nagy számban történő egyesítését. Ugyanakkor támogatandónak ítélik a kormány azon célját, hogy a megyeiek szerepét regionális önkormányzatok vegyék át. Az OECD mindemellett szükségesnek tartja az önkormányzatok finanszírozási rendszerének átalakítását is.

A nemzetközi szervezet az egészségügyi rendszer folyamatban lévő reformjával kapcsolatban megjegyzi, erősíteni kellene a háziorvosok szerepét annak érdekében, hogy vissza lehessen szorítani a kórházi szakorvosi ellátás túlságosan gyakori igénybe vételét. Az OECD szerint a kórházvezetőknek nagyobb hatáskort kellene kapniuk, és nagyobb felelősséget viselniük az általuk irányított intézmény gazdálkodásáért. Kormányunkra vall, hogy nem jelentette ki nyíltan: tiltakozunk Dean igazgatóhelyettes javaslata ellen, mely szerint Magyarországon „fontolóra kell venni az igen hosszú gyermekgondozási szabadságok lerövidítését a velejáró pénzbeli juttatások rendszerének módosításával együtt”. Tudjuk jól, hogy a gazdaság mindnyájunk anyagi jólétének alapja, viszont az emberi lét nem szemlélhető pusztán gazdasági szempontból.

Az OECD javaslata nem veszi figyelembe azt, hogy gyermeklélektani kutatási eredmények, a szakma prominens képviselőinek véleménye szólnak amellett, hogy a korai életkorban a gyermek egészséges testi-lelki fejlődéséhez az anya jelenléte szükséges. Ennek hiányában aránytalanul nagy számban rosszul szocializálódva nevelődnének fel az egyáltalán még megszülető gyermekek, akik nem lennének képesek a társadalom, a gazdaság jövője szempontjából megfelelő terhek viselésére, megfelelő jövedelem termelésére. Ezt ismerte fel több más európai ország is, és követi Magyarország példáját, amikor a fizetett szülési szabadságon túl bevezette a kisgyermekkor időszakára a gyermekgondozási pénzellátást (ilyen pl. a Kinderbetreueungsgeld Ausztriában). Meg kell tehát állapítani, hogy a jelenlegi gyermekgondozási szabadság tehát Dean „úr” véleményével szemben egyáltalán nem túl hosszú, hanem még éppen elfogadható. Tény, hogy a modern társadalom ellenérdekeltté teszi polgárait a gyermekvállalásban, minthogy a gyermeket gondozó szülők tartós, sokszor élethossziglani anyagi hátrányba kerülnek. Sokszor halljuk, hogy azokat a nőket, akik egy felvételi interjúban kijelentik: gyereket szeretnének, nem veszik fel egy adott munkahelyre. Sok édesanyát pedig a gyes lejárta után mondvacsinált okokkal kitesznek állásából. Egy gyerek sokszor betegeskedhet, csak baj van vele, így megbízhatatlan munkaerővé válik a kisgyermekes édesanya sok munkaadó szemében. A mostani kritikus demográfiai helyzetben, és mert Magyarországon a tervezett gyermekszám még éppen eléri a népesség egyszerű újratermeléséhez szükséges szintet, a gyermekellátási rendszernek nem a visszafejlesztésére, hanem éppenséggel a továbbfejlesztésére van szükség.

A közelmúlt kormányzati reformjai, megszorító intézkedési folytán a magyar társadalomban hatalmas mértékűre nőtt a munkanélküliség, egyes területeken a lakosság zöme a legsúlyosabb nélkülözéseket szenvedi el, amit a pénzbeli juttatások megkurtításával fokozni már nem szabad, a társadalmi feszültség további szítása, a szegénység mélyítése, kiterjesztése értelmetlen és veszélyes. Ráadásul a gyermekes magyar családokra a gyermeket nem nevelőkhöz képest amúgy is jelentős többletteher hárul, amit nem fokozni, hanem éppenséggel ellensúlyozni kellene. Fel kell tenni a kérdést: költségtakarékosabb megoldás lenne- e az, ha anyák tömegeit gyermekgondozási ellátás helyett munkanélküli segélyben részesítjük? A kérdés apropója, hogy évtizedek óta nem látott mértékű a munkanélküliség, és a magyar gazdasági feltételek mellett a munkapiac túlnyomó része nincs tekintettel a munkavállalók családi kötelezettségeire. No igen, ilyenkor szoktak előhozakodni a babysitter-rendszerrel. A Nyugaton, főleg a szigetországban elterjedt - színvonaltalan gyermekgondozást biztosító - babysitter-rendszer nálunk több okból is adaptálhatatlan, ezért szükség lenne az idő előtt a munkapiacra visszakényszerített anyák gyermekeit befogadó bölcsődei, óvodai és bentlakásos iskolai hálózat kiszélesítésére (és folyamatos fenntartására). Ez viszont a gyermekek kárára megspórolt pénz többszörösét vinné el, miközben a gyermekek megfelelő nevelése súlyos hátrányokat szenvedne. Többek között ennek az intézményrendszeri fejlesztésnek a megspórolási igényéből is született meg a fizetett gyermekgondozási szabadság ötlete 40 évvel ezelőtt. A gyermekgondozási szabadságok lerövidítésével, a szegényes juttatások megkurtításával elérhető pillanatnyi államháztartási „előny" tehát nem állna arányban azzal a rombolással - az azonnali kiadásnöveléssel és az érintett gyermekek szocializációs és mentális károsodásával, az emiatt később várható bevételkieséssel -, amit egy ilyen döntés okozna.

Sajnos korunkban egyre többen nézik le, csudabogárnak, fanatikusnak gondolják azt az édesanyát, aki 3-4, vagy esetleg ennél is több gyermeket vállal. Nagyanyáink számára még teljesen természetes volt, hogy akár négynél is több gyermek sertepertélt körülöttük nap mint nap. Régi mondás: ha az Isten báránykát ád, füvecskét is ád ám hozzá! Milyen igaz! De vajon korunk elkényeztetett báránykái beérik-e az Isten által nyújtott zsenge zölddel, vagy génmanipulált, vegyszerekkel hatalmasra növelt, különleges csemegék után vágyakoznak. Mert ez azzal a veszéllyel jár, hogy miközben egyre többet és drágábbat igyekeznek birtokolni, lemondanak a legnagyobb értékről: az élet tiszteletéről. Vannak azonban emberek, akik megpróbálnak szembe úszni az árral, s nem törődve környezetük rosszallásával, az anyagiak helyett igazi értékekben akarnak gazdagodni. Ezek a többgyermekes családok már puszta létükkel is - függetlenül attól, hogy tudatosan megélt hitre épül-e a több gyermek vállalása, vagy csak a minden ember szívében jelenlévő lelkiismeret szavára hallgattak a szülők - jelekké válnak önzésre hajló, kényelemhez szokott világunkban. Önzetlen szeretetük, mellyel a rájuk bízott új életeket fogadják, számukra is az élet ajándékát adja: egy olyan belső nyugalmat és biztonságot, amely a körülöttük forrongó, értéktipró világban a békesség szigete lehet, ha nem kényszerből, tudatlanságból vagy anyagi haszon reményében vállalják gyermekeiket. A kádári politika is a nagycsaládosokat nyomorgatta leginkább, amellett évtizedek óta hatásos szájpropaganda hangolja a közvéleményt ellenük. Sajnos a mai közvélemény, a több évtizedes napi agymosásokkal kinevelt közgondolkozás nem hajlandó tudomást venni a nemzeti létet fenyegető végveszélyről, minthogy szívósan ránevelték: ne érezzen felelősséget a magyarság jövőjéért, fennmaradásáért. Valóban vannak züllött nagycsaládok, de általánosítani finoman szólva is marhaság, hiszen a jó légkörű, rendes nagycsaládokban, az erős testvéri közösségekben nevelkedik az utánpótlás legjava. A nagycsalád az egészséges népesedés nélkülözhetetlen tényezője. Fank Notestein – ő tekinthető a világnépesség modern előreszámításai megalapozójának - népességkutató írja: „Akármilyen kedvezőek is egy populációnak a halandósági viszonyai, fennmaradása nem lehetséges számottevő arányban előforduló nagycsaládok nélkül, ezek hivatottak ugyanis ellensúlyozni a magányosan maradtakat, gyermekteleneket, illetve azokat, akiknek nem lehetett egynél vagy kettőnél több gyerekük.”

 Medveczky Attila