2007.05.04. 

Henrik Ibsen: A vadkacsa

(Katona József Színház)

Ibsen mindmáig a legismertebb és legnagyobb hatású norvég és egyben skandináv író. Az irodalomtörténet a modern polgári dráma megújítóját látja benne. A 19. század népszerű szalondrámáin, az úgynevezett jól megcsinált darabokon lépett túl. Ibsen a görög sorstragédiák analitikus módszerével és a szimbolizmussal teremtette újjá a polgári drámát. Az 1887  után született színműveiben fordult Ibsen a modern polgári dráma felé. Ezeket az alkotásait külföldön vetette papírra, mégis majdnem mindegyikben a norvég életet, társadalmi viszonyokat mutatta be. A világsikert az 1879-ben írt Babaszoba hozta meg számára. Nálunk ezt a művét Nóra címmel szokták játszani. A legtöbb Ibsen-dráma – s A vadkacsa is ilyen – utójátéka az előzményeknek, s ezeknek elemzése, vizsgálata lendíti tovább a mű cselekményét. A dialógusok egyszerre visszafelé és előre is visznek, felidézik azt, ami volt, és ami az alakok jellemét kiformálta, és sodorja az embereket addig a pontig, ahol a sorsuk beteljesedik. A vadkacsát is áthatja a szimbolikus kifejezésmód: a szerző a cselekményt egy nagy, többértelmű szimbólum köré szervezi, s ebben a dráma alapgondolata sűrítetten jelenik meg. Ibsen A vadkacsában – mint a többi érett drámájában – bemutatja az önámítást, és leleplezi az öncsaló illúziókat, az élethazugságokat.

Ibsen A vadkacsát 1884-ben írta, és szimbólumtechnikájának legkitűnőbb megvalósulása. Amikor a darab első jelenete elkezdődik, a kis Hedvig halálán kívül már minden megtörtént, s mi nézők, csak az utójátéknak vagyunk szemtanúi. A szereplők sorsát a múltban bonyolult, s a két főhős Hjalmar Ekdal és Gregers Werle előtt jórészt mind ez ideig rejtve maradt szálak csomózzák össze. Az Ekdal család viszonylagos jólétben él. A családfő, Hjalmar fényképész ugyan, de a munka oroszlánrészét a felesége, Gina végzi. Hjalmar boldog és megelégedett embernek tartja magát, aki „tudós” és „zseniális feltaláló” is. Szobájába visszavonulva dolgozik a „nagy találmányán”, valójában azonban semmit sem csinál, csak lustálkodik. Rögeszmés öncsalását az egész család táplálja és kiszolgálja. Van egy 14 éves kislányuk, Hedvig, aki az apját rajongásig szereti. A család negyedik tagja az öreg Ekdal. Valaha dúsgazdag nagykereskedő, gyáros és bányatulajdonos volt, aki az idősebb Werle üzlettársaként dolgozott. Hadnagyi rangot viselt, híres vadász volt. Most katonai rangjától megfosztott, kegyelemkenyéren élő, lecsúszott ember. Ő Werle áldozata, mert egy kétes üzleti mesterkedés során tőrbe csalta, elárulta. Ez a szerencsétlen, kissé habókos öregember önáltatásba menekül, a műterem melletti padláson vadásztelepet rendezett be, ahol kedvére vadászhat. A család szemében a padlás legnagyobb értéke egy igazi vadmadár, az idősebb Werle által a szárnyán megsebesített, sánta vadkacsa. A vadkacsa az Ekdal család számára a régi tisztességes élet, a szabadság jelképe, valójában a különböző öncsalásoknak, a nagy élethazugságoknak a szimbóluma.

Az ifjú Gregers Werle rádöbben a sok aljasságra: apja döntötte romlásba Ekdal hadnagyot, és megunt, tőle állapotos szeretőjét a mit sem sejtő Hjalmarhoz adta feleségül. A tisztességes, naiv és kétbalkezes Gregersnek világmegváltó, népboldogító törekvései vannak. Ideális követeléseivel afféle morális forradalmat szeretne megvalósítani. Abban az illúzióban ringatja magát, hogy a hazugság bevallása, az igazság megismerése a boldogság forrása. Az ő szemében a vadkacsa a mélybe zuhanást, az Ekdal család bűnösen tisztátalan életét jelképezi. Valójában Gregers tisztesség-láza is egyfajta élethazugság. A becsület megszállottja, de elviselhetetlen idealista, akinek minden cselekedete balul üt ki. A vadkacsa műfaja tragikomédia, melyben a legnemesebb erkölcsi törekvések és a valóság groteszk konfliktusa jelenik meg. A dráma tanulsága, hogy a szennyes és hazug életnél még elviselhetetlenebb a színtiszta igazság, az embereket nem szabad, nem lehet akaratuk ellenére boldogítani. Hjalmart Fekete Ernő alakítja. Ezt a pipogya, ugyanakkor túlontúl önérzetes férfit nagyszerűen viszi fel a színpadra. Keresztes Tamás Gregerse olyan, mint egy hamisítatlan aszkéta, igazának biztos tudatában fújja szét az Ekdal család buborék-életét. Az idősebb Ekdal szerepében Haumann Péter belenyugvó, nem lázadó, kissé habókos öregembert jelenít meg. Máté Gábor Werléje fölényes és leereszkedő, Fullajtár Andrea Ginája a sötét titkok kiderülésétől reszkető. A Hedviget megszemélyesítő Simkó Katalin igazán elismerésre méltóan játssza a kis fruskából semmi perc alatt felnőtté váló nagylányt.

A vadkacsát a Katona József Színház 2007. január 19-én mutatta be Ascher Tamás rendezésében. Ez egy tisztességes, becsületes produkció, ami nem akar mindenáron újat mondani, és mához szóló üzeneteket átadni, hanem – ami ma már ritkaság számba megy – magát a művet kívánja eljátszani. Amolyan minden magyartanár álma előadás ez, mert nem forgatja ki az író mondanivalóját, nem gyömöszöl bele olyasmiket, amik nincsenek benne.

 Dr. Petővári Ágnes