2007.03.30. 

Világhírű a csornai hun fejedelmi diadém

Kulturális gyökereinkről árulkodik az ásatásokról előkerülő leletanyag. A régészek számára tudományos adathordozó lehet egy kerámiatöredék is.

A Csornai Múzeum Kávéház rendezvényének vendége volt Aszt Ágnes régészszakmuzeológus, aki a Kisalföldnek Csorna régészeti lelőhelyeiről beszélt.

-Csorna és környéke gazdag örökséggel bír, számos régészeti lelőhelyet tartunk számon, melyek széles időszakot fognak át. Speciális muzeológiai helyzeténél fogva azonban soha nem volt a városnak önálló régészeti gyűjteménye, ezért a leletanyaga mindig egy kicsit mostoha sorsú volt. Különböző múzeumokban helyezték el, nem igazán dolgozták fel, így nem került régészeti szakpublikációk központjába. A leletek közül messze kiemelkedik és világhírű az V. századi csornai diadém. Az ékszer Magyarországon is jelentős, korabeli temető női sírjából került elő. A fejet díszítő ékszer hatalmi jelkép volt, feltételezhető, hogy egy hun hatalmi központban, az orduban élő vezető egyik feleségének ékszeréről van szó. Roncsolt állapotban került elő, a feltárási technikának köszönhetően viszont sikerült restauráltatni. A rátaláló amatőr régész, premontrei kanonok, Lackner Ambró figyelt fel egyediségére, és szinte hiánytalanul szedte öszsze az aranylemezeket és az ékköveket. Hazánkban egyetlen hasonló lelet van; az budapesti, és érdekessége, hogy férfisírból származik, darabokra törve találták meg. Valószínűleg özvegyáldozatként került a sírba. A csornai diadémhoz hasonlókat egyébként csak Ázsiából, illetve az orosz sztyeppékről ismerünk, tehát ez az ékszerfajta legnyugatibb képviselője. Aszt Ágnes hozzátette: a csornai diadém az őt megillető helyen van a szakmai „rangsorban", nemzetközi katalógusokban szerepel és nemzetközi kiállításokon mutatják be. Egyetemi tananyag, a Nemzeti Múzeumban őrzik. A szakember részletesen beszélt a további csornai régészeti lelőhelyekről is. Az első lelőhelyet az 1870-es években Paur István tárta fel, a település északi határában, az Eperjes-dombon. XI. századi sírokat talált, melyek vélhetően besenyő temetkezési nyomok. A már említett premontrei Lackner Ambró is folytatott régészeti kutatásokat elsősorban a rend birtokain. A homokbányában, a Téglavetői-dűlőben, Süly-hegyen. Ezeken a területeken a neolitikumtól az Árpád-korig minden korszak emlékei megtalálhatók. A két világháború között a kutatások lezárultak, esetlegessé váltak. 1945-öt követően a megyerendszer átalakításával a kutatások is átszerveződtek. Az addig Sopronhoz tartozó csornai lelőhelyek Győrhöz csatoltattak. Később Tomka Péter és Egry Ildikó kutatásai jellemezték a területet. Tomka Péter az avar temető feltárásában ért el jelentős eredményeket, illetve fontos megfigyelése, hogy telep is kapcsolódott az avarokhoz. A népvándorlás-kutatásban ugyanis általános probléma, hogy nagyon sok több száz síros temetőt ismerünk, de kevés a telep. Csornán avar teleprészletet is sikerült feltárni.

A földből előkerülő tárgyi emlékekről Aszt Ágnes megjegyezte: gyakorlatilag minden korból település- és temetőanyag egyaránt maradt az utókorra. A szántóföldeken folyamatosan forgatott talajból rendszeresen a felszínre kerülnek kerámiatöredékek. Ezek ugyan nem szépek és kevésbé látványosak, de nagyon fontos tudományos adathordozók. Jelzik ugyanis, hogy hol rejt a föld településnyomokat.

– Egyedi darab a csornai Ebágya-dűlőben feltárt, avar kori temetőből előkerült fazék, szalagfonatos díszítéssel. Egy-egy előadáson a résztvevőknek különleges élmény kézbe fogni például neolit kori, csiszolt technikával készült kőeszközöket, baltákat. Ugyanígy érdekesek a római kori luxuskerámiák, illetve egy ép, kiegészített római tálka. Megható darab az ékszerek között egy honfoglaló kislány sírjából származó, teljesen épen megmaradt ezüst karperec. Mivel én a mosonmagyaróvári Hansági Múzeumban dolgozom, gyűjtőterületem is Moson megyéhez köt. Itt a mosoni ispáni központból egy különleges darab került elő, egy kerámia aquamanile, lófej alakú, díszes asztali folyadéktárolóedény- töredék, aminek magyarországi párhuzamairól nem tudok. A kidolgozás technikája, formai analógiái Regensburgba vezetnek, a XII. századba.

(forrás:kisalfold.hu)