vissza a főoldalra

 2007.11.02. 

Csurka István beszéde a Hősök terén

Ötvenegy évvel ezelőtt, körülbelül ebben a napszakban, októberi szélben, napsütésben fegyvertelenül, dalolva és a magunk szülte jelszavakat, rigmusokat skandálva vonultunk tízezrével Budapest utcáin és tele volt a szívünk egy jobb magyar jövő reményével. Nem azt latolgattuk, hogy a tüntetésünk után vajon szocializmus marad-e vagy kapitalizmus következik, hanem egyszerűen szabadok akartunk lenni és magyarként akartunk élni a hazánkban. „Vesszen az ávó” és „ruszkik haza!” kiáltottuk együtt, teli torokból, és este, a felháborító Gerő-beszéd után, amelyben a moszkovita zsidó gazember csőcseléknek nevezett bennünket, a Rádiónál közénk lőttek a rádió ávósai. (A későbbi szerkesztők.) A sorkatonák, akiket ellenünk vezényeltek oda, a Múzeum-kertben átadták a fegyvereiket és visszalőttünk. A felvonulásból akaratunk ellenére, a hatalom gőgös elbizakodottsága és gonosz bolsevik önzése következtében, elsősorban Gerő Ernő sértő, fenyegető beszéde miatt estére forradalom lett, és éjfél után Budán, a Moszkva téren már megjelentek az első szovjet tankok a székesfehérvári bázisról és elkezdődött a szabadságharc is.
Ennek a napnak a csillagrobbanásos erejét, lelkesedését, a világ folyamataira tett hatását ma vagy szétkenik, vagy le is tagadják. 1956. október 23-án minden, ami történt és minden, ahogyan történt a magyarság ősi, öröklött és egyedülien magyar jelleme, alaptermészete szerint történt. Hoszszú hónapok forrongása, jobbat akarása után felsorakozik egy megállíthatatlan erejű békés tüntetés, amelyik nem akar forradalmat, eszében sincs a fegyver, a vér, a bosszú, nagyobb szabadságot, önállóságot akar és le kíván váltani egy sötét garnitúrát a kormányról. De beérné Nagy Imrével, aki korábban mint hű elvtárs, de megtűrt gój benne volt a bandában, ám 1953-ban kormányprogramot csinált, megtért és az emberek megszerették. Az ifjúság is ragaszkodik hozzá, mint régen a nemesség ragaszkodott egy felkent királyhoz, holott az egy Habsburg volt. Csak éppen „vitam et sanguinem”-et nem kiáltottunk, mint annak idején a főnemesek Mária Teréziáért.
És akkor estére jön a Rádiónál az ávó, elkezdi a vérontást. Halottak a falak mentén, vér, döbbenet és ökölbe szorult kéz. Igen? Ti így a magyarral? Megkezdődik a Rádió ostroma és este tízre-tizenegyre le van döntve a Sztalin-szobor. A magyarság egy nap alatt egész történelmi korszakokat él át, a békés reformerből elszánt forradalmárrá és szabadságharcossá válik és semmilyen áldozatot nem kímélve a végsőkig küzd – reménytelenül is. A szovjet tankok az első perctől végtelen sorokban özönlenek befelé. A küzdelem szinte kilátástalan. A pesti flasztert a kiömlött vér tócsái borítják. Gyermekek harcolnak, ifjak, munkások, földjükről elmenekült parasztok, bányászok és mindenki velük van. A forradalom helyi intézményei az egész országban létrejönnek. Október végére a belső ellenséggel elbánik a felkelt magyar nép, a külső ellenség kénytelen színleg visszavonulni.
Mi, magyarok, sohasem kezdjük gyilkolással, orgyilkossággal, vérbosszúval. Népünk alaptermészetének fele a jámborság, a józan megértés, a béketűrés, a másik fele azonban a megalázás visszahatásaként a roppant kemény szembeszállás, a vitéz küzdés a végsőkig. Még akkor is, amikor a harc már kilátástalan. Eszményeiért, sértett önbecsüléséért, önállóságáért szebben meghalni nálunk senki nem tudott a történelemben.
Minden nagy írónk, költőnk ilyennek írja le nemzetünk karakterét: béketűrő, amíg lehet, de keményen visszaüt, ha becsületében sértik, alattomosan megtámadják. Október 28–29–30- ára lényegében győzött a forradalom, Rákosi, Gerő és egész bandája elmenekült Moszkvába és megalakult az új magyar kormány Nagy Imre vezetésével.
Ötvenegy év szaladt el azóta. Veszteségeink iszonyatosak, hanyatlásunk kétségtelen. Nemzetünkből kiveszni látszik a Toldi Miklós-i jellem, a jogaiért és elsősorban önállóságáért vérezni is hajlandó világszerte becsült magyar és helyette tengődő, mindent lenyelő, félrevezetett és egykedvű, saját jövője iránt is alig érdeklődő emberhalmaz lettünk. Amit nincs miért becsülni. Már hatodik éve tűrünk magunk fölött egy gengszterbandát, amelyik csak abban különbözik a Rákosi–Gerő–Farkas–Révai-négyesfogattól, hogy nem közvetlenül Sztalin ültette a nyakunkra, hanem a globalizmus személytelen központjai, és abban is, hogy sokkal tehetségtelenebb Rákosinál és Gerőnél. Rákosi legalább elmélyült marxista-leninista tanulmányokat folytatott a szegedi Csillag börtönben 16 évig, amíg végül kicserélték Moszkvával 48-as zászlókért, Gyurcsány viszont csak epigonságra szocializálódott a KISZ-ben. A rendszerváltáskor a főnökei bankárok lettek. Óriási cégeket privatizáltak maguknak. Gyurcsány tehát egy a moszkovitákat is félelemben tartó bankárcsalád felé orientálódott. Az Apró Antal zsidó családtól elállamosított villájába nemcsak a jó kilátásért, hanem éppenséggel a milliárdokért célszerű bekerülni – gondolhatta –, és a tartós rablás érdekében bűnszövetkezetet kell szervezni. Mint volt KISZ-fiú, a sportminisztériumban kezdte el Szilvásy komája segítségével, aki meg tudott kapaszkodni az Antall-kormányban és rengeteg, a bűnszövetkezet számára hasznos információ jutott a birtokába. Amikor aztán a banda felállt, teljes harci díszben és már rendelkezésre álltak Leisztinger beltag milliárdjai is, átvette a hatalmat az MSZP-ben és a kormányban. És a nemzet csak nézte.
Ez az első eset a magyar történelemben, hogy kormányra nem egy politikai garnitúra kerül, hanem egy bűnszövetkezet. Szálasi is véreskezű, gonosz megszállott, sorsát megérdemlő gazember volt, de politikus, vezérkari tiszt, akit Horthy bebörtönzött, és aki mániákusan vágyott a politikai hatalomra. Rákosi Mátyás is másodosztályú hivatásos forradalmár volt fiata-labb korában, gonosz, tömeggyilkos, de elsősorban politikus, Kádár is a munka elől menekült a munkásmozgalomba. Ez az első csapat, amelyik csak a könnyebb és nagyobb arányú szajrézás céljából álcázza magát politikusnak, valójában, indítását tekintve pénzszerző. Velük és általuk lett a kormányhatalom a bűnözés főfészke.
Most azonban egy kis zavar támadt a rablás és a privatizálás bűnszövetkezetében. Az is lehet, hogy a kinevezőik megunták őket. A kiskunhalasi fiókot, benne egy néhány bácskai sváb gyerekkel fel kellett számolni, hogy a központ megmeneküljön vagy legalább egy kis időt nyerjen. Nekik életbevágóan fontos minden perc, amit kormányon töltenek, mert addig sincs bilincsben a kezük és a milliárdjaikat így tudják átmosni.
Ez korunk hiteles története.
Két kérdést azonban itt is fel kell tenni. Nézzük az elsőt. Hogyan lehetséges az, hogy egy országot Európában egy bűnszövetkezet kormányozzon? Véletlen ez, mint egy baleset, vagy a történelem újabb fejleménye? Egyáltalán politikai történés ez még, vagy valami egészen más, amiről még fogalmunk sincs? Kinek az érdeke, hogy így legyen?
Tömören válaszolom meg ezt most, mivel az idén augusztus huszadikán kiadott, „A kilábalás forgatókönyve” című írásomban már megpróbáltam elemző módon feltárni és javaslatokat is tettem. Az államok bűnbandák általi irányítására azért van szüksége a globális hatalomnak, mert először: a feladatok olyan kegyetlenséget és cinizmust igényelnek, olyan gátlástalanságot, amely csak a Lombroso által tipizált született bűnözőben van meg, másodszor: mert a bűnbanda bármikor elcsapható. A bűnbandával felvételkor közlik, meddig tart a szabadrablás és mikor kell mennie. A baj akkor keletkezik, amikor a bandavezér megmakacsolja magát és nem akar elmenni, mert megkedvelte a hatalom ízét. Gyurcsánnyal is ez a baj. De a tartótisztek előbb-utóbb eltávolítják. Autóbaleset, Lipótmező, akármi jöhet. Ezzel a megoldással az a baj, hogy ettől a rendszer nem változik, és egy kis politikai intermezzó után újra lehet találni egy bűnbandát, amelyik folytatja a kiszemelt nép kiirtását gazdasági eszközökkel. Ahogy azt a későbbiekben egy idézetből látni fogjuk.
A gengszterek átképzése politikusnak folyamatos. Gyurcsányék is beszédtanfolyamokon, piár iskolákban sajátították el az amerikai politikusok beszédstílusát, és azt valami magyar nyelvhez hasonlító formában adják elő. A folyamatos hazudozás művészetét, a mellébeszélés fordulatait minden nap tanulják. Minden nap skáláznak. És közben igénybe veszik az öröklött államapparátust, törvényeket csináltatnak embereikkel, amit ők el sem olvasnak, külföldre járnak, pózolnak, de közben a szemük csak a Kopaszi-gáton legel, meg a kormánynegyeden és az off-shore cégeikbe kijátszott milliárdjaikat számolgatják. Azért kiáltatják ki egymást zseninek, mert az takarja el legjobban a kasszafúrót.
„Zuschlag fiam! Kapsz ötven milliót, tizet vissza nekem, a többi a te dolgod.” Mire Zuschlag Halason: „X elvtárs, te kapsz negyven milliót, ötöt visszaadsz nekem”. Az, hogy X elvtárs hogyan osztja tovább, az egyelőre még homályos. Néha eldörren egy fegyver is, az olajmaffiózók, a borhamisítók néha sittre kerülnek, a bűnbandák összekeverednek és szétválnak, egyesek közülük bekerülnek a rendőrségbe, az államhatalom szerveibe, a Kulcsárok és más bankárok és brókerek hozzák-viszik a pénzt az off-shore cégek között, adót senki nem fizet közülük, és aztán egyszercsak felfedezik, hogy a nyomorult nép egészségére túlságosan sokat költ a magyar állam, és sok az iskola, meg a tanár és ennek következtében kevesebb az elrabolható pénz. Kimondják: ez így nem mehet tovább. Ezért rendeletbe foglalják, hogy a nép köteles olcsó gyógyszert fogyasztani, saját magát gyógyítani és mielőbb elpatkolni. Kóka János, a nagy gazdasági zseni rájön, hogy minden baj forrása a szárnyvonal, amelyen nem utazik senki. Megy a gőzös Kanizsára, de nem visz senkit. Mert a fránya nép nem utazik. Pedig a vénebbjének ingyen lenne. De hát minek utazzék a nép? Hová menjen a szegény nép? Hol van számára cél, egy kis barátkozás, terefere, piac? Hol?
Vég nélkül lehetne sorolni ezeket a képtelenségeket, amelyek között a bűnbanda jóvoltából élünk, fogyatkozunk, öregszünk, amelyek között értelmetlenül telik el az egyetlen életünk. A panaszkodást azonban abba kell hagyni. Panaszkodással nem megyünk semmire. A panaszkodásunkon ők csak röhögnek. A panaszkodás helyett a második kérdést kell feltennünk, hogy kinek az érdeke ez?
Szerintem ez egy globális kísérlet európai része. A globális pénzközpontok, a Soros Alapítvány elsőként Magyarországot választotta ki a gengszterek általi irányításra. A Kárpát-medence már az avarkor és a hunok óta ilyen kísérleti helye a történelemnek. Mi lettünk a békés rendszerváltók, mivelünk csináltattak valami kapitalizmusfélét a szovjet szocializmusban, nálunk nem volt soha nemzeti kommunizmus, csak nálunk voltak a Politikai Bizottság és a kultúra, valamint a bankok irányítói több mint felerészben mindig zsidók, s ezt már a KGB is nehezményezte a hetvenes években. Úgy látom, hogy a világot – Kínát és Indiát leszámítva – valójában irányító társaságok agytrösztje most egyes országok vezetését bűnbandákra akarja bízni – a nagyobb hatékonyság érdekében. Úgy tapasztalta ugyanis, hogyha politikusokra bízza az irányítást, akkor sok a felesleges kiadás. A politikus vezető néha elképzeli, hogy őt azért választják meg, mert szeretik, mert ő jó. A politikus vezető néha akaratlanul is ideológiai áramlatok hatása alá kerül. Mondjuk feltámad benne a proletár ösztön, mint szegény Horn Gyulában. A gengszter ellenben soha nem törődik a népszerűség általi megválasztással, a politikai-ideológiai sikerrel, mert vagy meg tudja szervezni a győzelmét csalással, Ron Werber módszerével, fenyegetéssel, kiéheztetéssel vagy nem. Nála minden pénzkérdés. És most ez kell. A politikus vezető ma már nem elég hatékony, nem rabol és nem oszt vissza elég gyorsan, néha megesik a szíve a nyomorgókon, fenntartásai vannak, néha eszébe jut, hogy mit dúdolt az édesanyja a bölcsője felett, néha – hangsúlyozom: néha – emberi vonások ütköznek ki rajta – ezért nem kell. A fenntartás nélkül, rezzenetlen arccal rabló, népirtó gengszterekre van most szükség az általános hatványozásban. Most már nemcsak a pénzt hatványozzák számítógépes forgalomban, hanem a politikát is. A globális politika második hatványa a bűnöző kormány. MSZP–SZDSZ a négyzeten egyenlő Gyurcsány–Kóka-kormány.
A világban ez még nem általános, az európai államok többségét még ilyen-olyan politikusok vezetik. A dolgot még ki kell kísérletezni. Erre a legalkalmasabb terep Magyarország. Ugyanazoknak az erőknek a közreműködésével, amelyek ezt a rablóbanda-kísérletet is vezénylik, Magyarország 1982-ben belépett a Nemzetközi Valuta Alapba. Sokáig első és egyetlen szocialista blokkbeli ország gyanánt. Azóta sokféle kísérletnek voltunk szenvedő alanyai. S végül ezért lettünk az első rendszerváltó ország, amelyik természetesen nem váltott rendszert és minden gyilkost futni hagyott, minden ávóst vagy ávós csemetét magas posztra helyezett és főként korlátlan hatalmat adott a Nemzetközi Valuta Alap által támogatott, irányított magyarországi zsidó köröknek, hogy a többi kövessen bennünket. Nem követtek vagy csak részben követtek. Hogy miért, azt most ne elemezzük. Magyarországon viszont sikerült a nesze semmi fogd meg jól hadművelet. Ma övék a Rádió, övék minden televízió, övék minden bank, pénz, hatalom, övék a jogállam és lassanként az egész magyar föld. Ne hangozzék szerénytelenül, jómagam ezt már másfél évtizede mondom, írom, beszélem itt, ezen a téren, ellenállást sürgetve, és ezért kiáltottak ki antiszemitának. Mert nevén mertem nevezni a dolgokat.
Most azonban két papír van a kezemben, az egyik azt igazolja, hogy a bíróság visszavonta az ellenem kiadott letartóztatási parancsot, a másik viszont Izraelből érkezett. És ez a nagyobb jelentőségű. Izrael Állam elnöke egy 84 éves vénember könnyedségével kijelentette, hogy az izraeli gazdaság annyira dübörög, hogy felvásárolja Manhattant, Lengyelországot és Magyarországot. A kijelentést a magyar sajtó is közölte, de csak amúgy mellékesen, az óriási hírdömping zuhatagában, ezért nem váltott ki felháborodást. Nem lett belőle álforradalom, mint az őszödi beszédből.
Az izraeli államelnök október 10-én mondott beszédet a Kereskedelmi Irodák Szervezetének éves közgyűlésén, Tel-Avivban. A „Mááriv” című héber nyelvű lap szerint Simon Peresz a következőket jelentette ki: „A súlyos pangást, a háborút, a Gázai övezetből történt kivonulást és egyéb válságot kiheverve, manapság Izrael precedens nélküli gazdasági eredményeket ér el. Az izraeli gazdaság virágzik.” (Ez fordítási hiba is lehet, mert lehet, hogy azt mondta: dübörög.) – Fogadja gratulációnkat, Peresz úr. Mindössze egy szerény kérdésem van: ebben a virágzásban nincs semmi magyar pénz? Nincs véletlenül benne mindenekelőtt a Leumi Hitelbank sok tízmilliárdja, amit ismeretlen személyek között osztogatott szét, s aztán egyszer csak, hipp-hopp megszűnt, kivonult az országból és a nagy osztogatás egy fillérjébe sem került, tömöttebb zsebbel ment ki, mint ahogy bejött. Nincs benne a Transelektro-pénz, nincs benne a Postabank és a Budapest Bank és az egész bankkonszolidáció? Nincs benne magyar állami támogatás? És véletlenül Zuschlag Jánosnak nem az a bűne, hogy eltévesztette az osztogatás helyét? Kiskunhalason, Felső-Bácskában, magyarok és svábok között kezdett visszaosztani, és a pénzecskéi nem jutottak el Tel-Avivba, vagy legalább a Váci úti plazába?
De idézzük tovább Izrael Állam elnökét: „Manapság gyarmatok létesítése és hadsereg bevetése nélkül is lehet birodalmakat alapítani. Nézzék meg, mekkora birodalmat épített ki magának rendőrség és katonaság nélkül Bill Gates, s azt is láthatják, hogy micsoda ereje van.” Megállok egy pillanatra az idézésben.
Bill Gates nem érdekel. Elfogadom, hogy zseni. De Simon Peresz gyarmatok létesítéséről beszél. A gyarmatlétesítés új módszeréről, mintegy a magyarországi mód-szerről. Minden szava öntelt provokáció. Bill Gates hatalmának eredete nem érdekel, de Simon Peresz kijelentései csak az amerikai hadsereg nukleáris erejének fedezetében lehetségesek. A világ legerősebb hadserege fedezi ezeket az úgynevezett békés gazdasági gyarmatosításokat, és ha kell, népeket töröl le a térképről. Most Simon Peresz kimondta: Magyarországot gyarmatosítják. Én már Lakitelek óta mondom.
„A kormányok – folytatja Simon Peresz – tehát képtelenek az eredményes működésre, de a cégeket nem kötik gúzsba a korlátozások. Az izraeli üzletemberek befektetnek az egész világon. Izraelnek példa nélküli gazdasági sikerei vannak, mostanra kivívtuk gazdasági függetlenségünket, felvásároljuk Manhattant, Lengyelországot és Magyarországot.” Ezt mondta Simon Peresz, Izrael elnöke, most, 2007. október 7-én, jómagam pedig mindezt elmondtam, leírtam 1992 óta több ízben, többféle formában, elsősorban hazánkra, Magyarországra vonatkoztatva.
Köszönöm, Peresz úr! Vagy ön is antiszemita, vagy én sem vagyok az.
Ezzel természetesen a dolgot nem lehet elintézni. Számomra felmentés Peresz úr beszéde, de a magyarság számára tragikus helyzet. Éspedig nem is elsősorban azért, mert teljes vagyonát, földjét, mindenét zsidók vagy strómanok vásárolják fel, hanem azért, mert akárki vásárolja fel a függetlenségét, a maradék önállóságát is felvásárolja, és azért, mert ez az idegenek általi felvásárlás nemzeti léte végét jelenti. Az új tulajdonos, az új földesúr, mindegy, hogy ki – idegen. Aki nem törődik a magyar élettel. A kultúrával. A népességfogyással és az egészséggel, az iskolával és a nép felemelkedésével. Ellenkezőleg, letapos mindent. A jelenlegi magyar helyzet ezt igazolja: a gyarmatosítók, a felvásárlók letaposnak mindent. A nép nyomorog, helyhez van kötve, mint a jobbágy, tengődik, napról napra él, és egymást átkozza kínjában. Ehhez kell a bűnbanda kormány.
Az izraeli megszállás a palesztinai tapasztalatok óta vészterhes számunkra. Látjuk, milyen kegyetlenek a zsidó megszállók, ott, ahol birtokon belülre kerültek. Földről és levegőből irtják a népet és kidózerolják az őslakosok házait, olajfáikat, nem adnak nekik vizet. Pedig a palesztinok végeredményben semita fajtestvéreik, mi pedig eredetileg turániak volnánk, hun ivadékok, finnugorok, miegymás. Mire kellünk mi ennek a világméretű gyarmatosításnak? Miért kell Csonka-Magyarország?
Ezt a volt izraeli nagykövet kotyogta ki még augusztusban, Simon Peresz előtt. „A magyarok szeretnek dolgozni, a munkáért pedig pénzt akarnak kapni. A zsidók tudják, hogyan kell vállalkozni, hogyan kell az üzleti részt megszervezni, kivitelezni, így a magyar fél azt mondja: engedj dolgozni és gondoskodj a gazdasági háttérről” – ez aztán világos beszéd, pontosan azért, mert rendkívűl zagyva. Sokkal többet elkotyog, mint a Simon Peresz általánosságban tett kijelentése. Mire kell a magyar nép, mire kell Magyarország? „A magyarok szeretnek dolgozni, a munkáért pedig pénzt kapni.” Mint a többi kommenciós cseléd, mint a szövőlány József Attila versében, aki „cukros ételek”-ről álmodik. A felvásárló megteremti a munkaalkalmat és megfizeti a munkát. Ha megfizeti. Szíve joga. Jogállam van. A viszony világos. Az egyik úr, tulajdonos, birtokos parancsol vagy irányít, a másik elvégzi a segédmunkát. Gürizik. Nem lát, csak a futószalag közepéig, fogja a lapátnyelet és beleköp a tenyerébe. Ezért kell az oktatást leépíteni, a nagy tömeget tandíjjal korlátozni, hogy a magyar népből csak lapáttal dolgozó váljék, csak alantas munka legyen az osztályrésze, és ezért kell az egészségügyet tönkreverni, hogyha ez a pária megbetegszik, ne kerüljön pénzbe annak, aki fizet. „Engedj dolgozni és gondoskodj a gazdasági háttérről.”
Értitek, magyarok? Mi kérjünk engedélyt David Admontól. Mi, magyarok, itt, a saját hazánkban, amelyet már felvásároltak. A volt izraeli nagykövetet azóta hazarendelték. Nyilván más, fontos beosztásba került. De nekünk meg kell hallanunk az ezekből a szavakból kiütköző megvetést, lenézést. A magyar fél azt mondja – állítja a nagykövet – engedj dolgozni és gondoskodj a gazdasági háttérről. Ezekből a szavakból süvít a részvétlenség és megvetés a bőgatyások és a pálinkaivók iránt. Ez a rendszer lényege. A magyar fél – mondja David Admon, s nekem a huszadik század egyik legnagyobb magyar költőjének néhány sora jut eszembe. Sinka István a Fekete Bojtárt írta: „Ahol a laboda és a vadzab terem, bátyám kint nyugszik e földdévált tengeren. Feje alatt agyag, az agyag oly kemény – ott hánykolódik vesztes félként szegény.”
Erről szól a magyar kísérlet. Ha most politikusok volnának kormányon és bizonyos értelemben ellenzékben is, akkor ezeket a kijelentéseket borzasztó felháborodás követte volna részükről. Ettől zengene minden. Jegyzék ment volna Tel-Avivba, és az ottani magyar követet hazarendelték volna. De hát itt, a tőke szabad áramlásának keretében történnek a dolgok, és a bűnbanda benne van az üzletben. Leisztinger, Gyurcsány üzlettársa hatvanmilliárdot keresett a Kopaszi-gát üzleten. Minden nagy, zászlóshajónak nevezett magyar cég izraeli vagy amerikai tulajdonban van.
Megállapíthatjuk, hogy a bűnöző – kormány – kísérlet eddig sikeres volt. Minden az övék lett, és ezt már Simon Peresz nem tudta magába fojtani.
Most azonban egy kis szünetet akarnak beiktatni. Olyan kormányt akarnak, amelyik politikai kormánynak mondja magát, és a bűnözőket tartalékállományba rakják. Úszkáljanak egy kicsit házi uszodájukban. Élvezzék az életet, a politikai színpadra pedig ideiglenesen jöjjenek politikusok, vagy politikusnak látszó alakok. A cerkófmajmokat váltsák fel a makimajmok.
Ezt nem szabad megengednünk. Nekünk életben maradásunkhoz most rendszerváltás kell. A rendszerváltást pedig ki kell kényszeríteni. A kikényszerítéshez pedig valamennyire legalább felvilágosult nép kell. Erkölcsi tömegerő és nem ócska handabandázás. A lépések a következők: ezt a bűnöző kormányt el kell takarítani, és nem szabad megengedni, hogy a saját kebeléből ültessen Gyurcsány helyébe másik elvtársat. Új választás kell. A választáson csak azzal a feltétellel szabad támogatni a győzelemre legesélyesebb Fideszt, ha elvállalja, hogy minden nemzetközi nyomás ellenére megkezdi és végrehajtja a szükséges, alapvető rendszerváltozást. Új alkotmány kell, kétkamarás Országgyűlés és a rablóprivatizáció felülvizsgálata, akármikor történt is. A rablott vagyont egyszerűen el kell kobozni és vissza kell adni a rossz tulajdonosnak, a magyar államnak. Mindezt részletesen leírtam a „Kilábalás programja” című dolgozatomban, amit persze elhallgattak és nem akarnak tudomásul venni sehol.
A gyakorlati lépéseket illetően pedig az a véleményem, hogy a népszavazás bármilyen három kérdésben is jó út és lehetséges módja a kormány eltakarításának. Ezt nem kell szégyellni, rettenetesen le kell szavazni ezt a kormányt. Hogy nem megy el, ha leszavazzuk? No, azt majd meglátjuk.
A forradalom és szabadságharc ötvenegyedik évfordulóján pedig be kell látnunk, el kell ismernünk, hogy nem az a nép, nem az a nemzet vagyunk, ami voltunk 56-ban. De a világ sem az. Egy rettenetes mérgezés, züllesztés korszakán van túl az egész világ. A bolsevizmus mérgezése után a globalizmus mérgezése következett, és mi, magyarok éppen a forradalmunk miatt is a legnagyobb adagot kaptuk a mérgekből.
De még élünk. Úgy látszik, van valami az Árpádoktól örökölt szittya vérünkben, ami mindent kibír. Most csak reális, kivihető terveket szabad szőnünk. Amit lehet. Olyan forradalomra, mint amit ötvenhatban végbevittünk, nem vagyunk képesek. De egy lassú, munkával, felvilágosítással összekötött, valódi rendszerváltást az értelem erejével kikényszerítő eljárásra, egy magunkért való küzdésre még igen.
Legyen vége a megalkuvásoknak, s az elfogadhatatlan elfogadásának, a saját másodrendűségünk elismerésének itt, a saját hazánkban. Olyan világ kell, amelyik életben tart bennünket, magyarokat. Ez lehet demokrácia és lehet jogállam is, de ilyen demokrácia és ilyen jogállam, mint amilyen most van, nem lehet. Ez hazugság. Olyan demokrácia és olyan jogállam, amelyben egy izraeli nagykövet kiejtheti a száján, hogy a „magyar fél”, aki szeret dolgozni, ő meg szereti nézni – nem kell!
Itt most, forradalmunk ünnepén figyelmeztetek mindenkit: a magyarság, akármennyire öreg és mérgezett, béketűrése végén van. Végső, talán már a temetőárokból kirobbanó véres fellázadása azonban azokat fogja lemészárolni, akik utoljára csapják be. Akik begyűjtik a szavazatait, de nem csinálják meg a szükséges rendszerváltást. Akikben most bízik, de akik eljátsszák ezt az utolsó bizalmat.
Köszönöm, hogy jelenlétetekkel megadtátok a lehetőséget, hogy mindezt elmondjam és általatok a nemzet színe elé tegyem. Nagy Imre november negyedikei szavainak kicsi átalakításával zárom beszédem. ő azt mondta: „Csapataink harcban állnak.” Magam pedig azt mondom: a szívünk harcban áll. Igen, a szívünk harcban áll!