|
 2007.11.09.
Mi
történt a nahr al baredi menekülttáborban?
Nahr
Al Bared Libanon északi részén található palesztin menekülttábor.
Mielőtt el nem kellett menekülniük innen is, 40 ezer lakója
volt. Többségük immár gyermeke illetve unokája azoknak,
akiket 1948-ban, a zsidó állam születésekor kergettek el
otthonukból. Ez év májusa és szeptembere között heves harcok
zajlottak a menekülttáborban a libanoni hadsereg és egy Fatah
al Islam elnevezésű fegyveres csoport között. Ez utóbbi
szervezet néhány hónappal korábban fészkelte be magát Nahr
Al Baredben – természetesen a tábor lakóinak a megkérdezése
nélkül. A libanoni hadsereg egységei körülvették ezt a
roppant lepusztult települést, és hosszú heteken keresztül ágyúzták.
Már a legelső napokban megindult a menekültek áradata – a
legtöbben csak a ruhájukat vitték magukkal. Az iszlám
szervezet harcosai ugyanakkor nem adták meg magukat, és roppant
keményen küzdöttek. Nem is volt más lehetőségük, mivel
csakis a megadás illetve a halál között választhattak. Így
azután igen sok libanoni katona is odaveszett. A harcok
szeptember 2-án fejeződtek be, amikor is sikerült végleg felszámolni
az ellenállást.
Amikor azonban a nyugalom helyreállt, és a lakók kezdtek
visszaszállingózni otthonaikba, igen csak elképedtek. Mert arra
számítani lehetett, hogy a három hónapos heves küzdelem nyomán
sok lakóház összedőlt, vagy legalábbis súlyos károkat
szenvedett. Az sem okozhatott meglepetést, hogy a hátrahagyott
értékeket – autókat, tévékészülékeket, hűtőszekrényeket,
stb. – széthordták. Ezen kívül azonban világosan látszott:
valakik a harcok befejeződésével behatoltak a házakba, és
felgyújtották azokat. A különböző háztartási felszereléseket
és gépkocsikat széttörték, illetve közvetlen közelről géppuska
sorozatot adtak le rájuk. Egyes lakók értékeiket – ékszereket,
értékesebb órákat, emléktárgyakat – kénytelenek voltak
otthon hagyni. Ezek ellopták, sok esetben a széfeket
felrobbantották, a szekrényeket, fiókokat felforgatták az értéktárgyak
után kutatva. Így azután ami a harcok során épen maradt
volna, galád emberek azt is romba döntötték, illetve ellopták.
A szerencsétlen menekültek, miután hazatértek, döbbenten
szemlélték a megdöbbentő pusztítást.
Ki és miért tette ezt? A palesztinok elől a tábor le
volt zárva, ők tehát nem lehettek a tettesek. De meg miért dúlták
volna fel a saját tulajdonukat? Lehetséges továbbá, hogy a
Fatah-Al Islam fegyveresei, még mielőtt meghaltak, zabráltak és
pusztítottak. Lehetséges, de kevéssé valószínű. A bizonyítékok
inkább a libanoni katonák bűnösségét támasztják alá. A
falakon feliratok maradtak, némelyik az egységek neveit is feltünteti,
amelyek ott garázdálkodtak.
A falfirkák általában a palesztinokat gyalázzák –
kifejezve azt a hangulatot, amely Nahr Al Bared ostromának
napjaiban eluralkodott Libanonban. Nagyon sokan ugyanis a
palesztinokat hibáztatták a történtekért, mint ahogy korábban
is, az 1975 és 90 között lezajlott polgárháborúért is sokan
őket okolták. A táborból menekülő palesztinok is súlyos
jogsértésekről számoltak be: a libanoni hadsereg egységei állítólag
indokolatlanul feltartóztattak, sőt megkínoztak palesztinokat,
sőt, egyes beszámolók szerint le is lőttek némelyeket.
Azonban a menekülttábor területére a harcok befejeződése óta
sem újságírók, sem emberjogi szervezetek képviselői nem léphetnek
be. A palesztinok attól tartanak, a libanoni hatóságok idővel
el fogják tüntetni azoknak a bűncselekményeknek a nyomait,
amelyeket feltételezések szerint elkövettek.
Az Amnesty International az elmúlt héten egy jelentést
tett közzé a Libanonban élő palesztin menekültek helyzetéről.
Azonban a Nahr Al Baredben uralkodó állapotokról nem esik szó
benne, mivel a szervezet munkatársait a táborba be sem engedték.
Eleve kérdéses egyébként, vajon nem kellett volna-e a libanoni
hadseregnek nagyobb körültekintéssel eljárnia a tábor
ostromakor? Hiszen a három hónapon át tartó ágyúzás során
nemigen tettek különbséget a fegyveresek és a civilek között,
holott ez minden hadsereg kötelessége lenne. A Libanonban élő
palesztinok sorsa egyébként is roppant nehéz, mert igazságtalan
megkülönböztetések sokaságának vannak kitéve. A menekülttáboraikban
pedig áldatlan állapotok uralkodnak: borzasztó a szegénység,
munkalehetőség nincs, a közbiztonság szinte nem is létezik.
Nem csoda hát, ha különböző radikális csoportok, sőt
terrorszervezetek telepednek meg bennük, és a zűrzavart és
elkeseredést kihasználva soraikba csábítják a reményvesztett
fiatalokat. Egy 1969-es egyezmény értelmében a libanoni
hadsereg alakulatai nem léphetnek be a táborok területére. A
polgárháború során, 1982-ben, falangista milíciák - az
izraeli hadsereg támogatásával – borzasztó vérengzést
rendeztek a sabrai és satilai menekülttáborokban. Ennek sem
lett semmilyen következménye, bár a világ közvéleményének
egy része legalább tudomást szerzett az esetről. Most azonban
senki a világon még csak oda sem figyelt arra, mi történt a
nahr al baredi palesztin menekülttábor lakóival. Az USA, az Európai
Unió, sőt az Amerikát kiszolgáló arab rezsimek is minden segítséget
megadtak a libanoni kormánynak, hogy leszámoljanak az Fatah Al
Islam nevű terrorszervezettel. Hogy közben ártatlan palesztinok
százai haltak és sebesültek meg, ezrek és ezrek veszítették
el javaikat, és maradtak otthon nélkül ismét, senkit nem érdekel.
Zábori László
|
