vissza a főoldalra

 2007.11.25. 

A grúziai példa

Hasonlóan kezdődött minden, mint nálunk tavaly, Gyurcsány elhíresült öszödi beszéde után. Grúziában vagyunk. November 2-án, pénteken, az un. „rózsás forradalom” kitörésének 4. évfordulóján. Egy 40-50 ezer főből álló tömeg verődött össze ezen a napon a tbiliszi parlament épülete előtt – igaz, nem spontán, hanem az ellenzéki pártok felszólítására. /Ellenzéki források 100 ezer főre becsülték a tömeg létszámát./ A felszólalók hangoztatták: olyan kormányt akarnak az ország élén látni, amely nem rabszolgaként bánik polgáraival, hanem a nemzet érdekében cselekszik. Elhangzott az is, hogy addig fognak tartani a tüntetések, amíg a követelések nem teljesülnek. /Honnan is olyan ismerős ez?/ És mit követeltek? Mindenekelőtt azt, hogy a tüntetők szerint korrupt és diktatórikus módszereket alkalmazó kormány ne akarja a jövő év tavaszán esedékes választásokat mindenféle trükkökkel későbbre halasztani.

Az amerikaiak támogatásával a „rózsás forradalom” nyomán hatalomra jutott Mihail Szaakasvili elnök ugyanis valóban jó ideje igyekszik a voksolás idejét minél távolabbi időpontban kitűzni. Talán abban bízik, idővel beérnek neoliberális „reformjainak” a gyümölcsei? Mert a makrogazdasági mutatók kétségkívül javultak az elmúlt négy évben, de ahogyan az lenni szokott ebben a globális kapitalista rendszerben, a nép mindebből semmit nem vesz észre. A bankárok meg a külföldi befektetők rohamosan gazdagodnak, a nép azonban inkább csak szegényedik. Így tehát a megélhetési nehézségek is jócskán fokozták a tömegek indulatait. Ami pedig a kormány diktatórikus módszereit illeti, sok tüntető tábláin „nem félek” felirat volt olvasható. Hát talán ebben az igazán Amerika-és Nyugat-barát rendszerben félni kellene? A tüntetésen felszólaló ellenzéki vezetők élesen kirohanásokat intéztek Szaakasvili elnök önkényes vezetői módszerei ellen. De szóvá tették azt is, hogy nem is oly rég, légből kapott korrupciós vádak alapján rövid időre őrizetbe vették Irakly Okruashvilit, korábbi honvédelmi minisztert, aki az elnök egyik legkeményebb ellenfelévé vált az utóbbi időben. A hatóságok állítása szerint a politikus orvosi kezelés céljából külföldre távozott. Hollétéről azonban igazán senkinek nincs pontos információja. /Állítólag Németországban tartózkodik./ Ez a kínos közjáték pillanatok alatt megteremtette a korábban széthúzó, megosztott ellenzéki pártok egységét.

A hűvös, esős idő ellenére a tüntetők nap, mint nap megjelentek a parlament előtt. A rendőrség nem épített kordont, sőt a kormány közölte: tiszteletben tartja a szabad véleménynyilvánítás jogát, és a tiltakozók addig maradhatnak, ameddig akarnak. A hatóságok részéről azonban elhangzott a figyelmeztetés: a „közlekedés akadályoztatását” nem tűrik el, de azt sem engedik, hogy a tüntetők sátrakat állítsanak fel a belváros szívében. Eltelt néhány nap, a tüntetések békésen zajlottak, rendőröket sem igen lehetett látni. Csakhogy a demonstrálók „nem mentek haza”, ezért a kormány elhatározta magát a cselekvésre. Szaakasvili elnök televíziós beszédében kijelentette: a tiltakozásokat Moszkvából irányítják. Nem sokkal később a tbiliszi állami televízióban bemutattak egy olyan videofelvételt, amelyen orosz diplomaták és ellenzéki vezetők találkoztak „titokban”. A tiltakozó mozgalmak vezetői azonnal határozottan cáfolták a vádakat, a videofelvételt hamisítványnak bélyegezték. A tüntetéseken pedig immár nem csupán mielőbbi és tiszta választásokat követeltek, hanem immár az elnök lemondását is.

November 7-én, a tüntetések hatodik napján a rendőrség a „közlekedés rendjének biztosítására” hivatkozva megkezdte a tüntetők kiszorítását a parlament felé vezető Rustaveli sugárút környékéről. Már ekkor sor került dulakodásra a rendőrök és a demonstrálók között. A tiltakozók nagyobbik része a rendőri fellépés hatására elhagyta a helyszínt, ám a „kemény mag” nem adta meg magát. Néhány ezren nem csupán állták a sarat, de ellentámadásba is lendültek. A tüntetők fellépése olyannyira sikere volt, hogy sikerült megfutamítani a rendőröket és visszafoglalni a Rustaveli sugárutat. Rövid idő múlva azonban megérkezett az erősítés. Megjelentek a vízágyúk, a rendőri egységek pedig immár gumilövedék kilövésére alkalmas puskákkal és könnygázgránáttal is felszerelkeztek. Megkezdődött a magyarországihoz kísértetiesen hasonló tömegoszlatás. A hatóságok itt is kíméletlenül léptek fel: földön fekvő embereket ütlegeltek, újságírókat vertek meg, tévériporterek kezéből rángatták ki és törték össze a kamerát. Grúzia emberjogi ombudsmanja, Sozar Subari is az utcán volt, amikor a tüntetőkre támadtak. A rendőrök őt sem kímélték. „Mondtam nekik, hogy én az emberi jogok legfőbb őre vagyok, de a válaszuk az volt, pont azért kapok ilyen kemény ütéseket” – mesélte megdöbbentő élményeit a jogvédő ombudsman.  A rendőri túlerő azonban végül is persze felülkerekedett, habár a 2-3 ezer fős tüntető tömeg derekasan helyt állt a harcban. Sőt, miután a parlament és a Rustaveli sugárút környékéről elűzték a demonstrálókat, a város nem túl távoli pontján ismét gyülekezni kezdtek. A rendőrség azonban itt is brutálisan fellépett ellenük. Haláleset szerencsére nem történt, azonban hivatalos közlés szerint 589 embert kellett orvosi ellátásban részesíteni az utcai harcok során elszenvedett sérülések következtében. Húsz fő sebesülése pedig huzamosabb ideig tartó kórházi tartózkodást tett szükségessé.

No és mit tett ezek után a hatalom? Mondhatnánk azt, egyik kezével megragadta a furkósbotot, a másikkal elhúzta az ellenzék előtt a mézesmadzagot. De fogalmazhatnánk úgy is, az államfő szorongatott helyzetében az előre menekülést választotta. Ugyanis Szaakasvili elnök az összecsapásokat követően azonnal 15 napig tartó rendkívüli állapotot hirdetett ki. A televízióban elmondott beszédében továbbá ismételten Oroszországot vádolta meg a tiltakozó mozgalom megszervezésével. Szavai szerint Moszkva szeretné megingatni NATO és Európai Uniós tagságra pályázó országának stabilitását. A megmozdulásokat a hatalma megdöntésére irányuló, a Kremlből irányított puccsnak minősítette. Ki is utasított Tbilisziből három orosz diplomatát, akik szavai szerint súlyosan megsértették Grúzia szuverenitását. Ugyanakkor közölte azt is, hogy az elnökválasztásokat a lehető legkorábbi időpontban, 2008. január 5-ére írja ki. Ezzel túl is teljesítette az ellenzék követeléseit, hiszen a tiltakozók eredetileg a parlamenti választások tavaszi megrendezését sürgették. Ami pedig az ő lemondását illeti, a nép demokratikus döntésére bízta, maradjon-e hivatalában vagy sem. Az ellenzék nyomban fel is szólította híveit: a továbbiakban tartózkodjanak az utcai tüntetésektől.

Nagy kérdés természetesen a januári elnökválasztások végkimenetele. Bár a „rózsás forradalom” ígéretei közül kevés vált valóra, és az ország népének többsége nem él jobban, mint azelőtt, mégis Szaakasvili esetleg meg tudja őrizni hatalmát. Az ellenzék pártjai most gőzerővel keresik a közös jelöltet, akit a hátralevő rövid idő alatt valahogy „fel kell építeni”. Az elnök viszont, ahogy eddig is, számíthat amerikai és nyugati támogatóira. /Többek között George Sorosra, aki a nem csupán a grúziai, de a kirgizisztáni és az ukrajnai oroszellenes „forradalmakat” is nagyvonalúan pénzelte./ Mindenki számára világos egyébként, hogy ez a parányi kis kaukázusi köztársaság az Oroszország és Amerika közötti nagyhatalmi versengés egyik legfontosabb terepe. A cél a Kaukázus feletti hegemónia megszerzése. A térség elsősorban energiakincsei miatt olyan értékes, illetve azért, mert a Közel-Keletről és Közép-Ázsiából érkező olaj-és gázszállítmányok egy része itt halad keresztül. Természetesen az sem mellékes szempont, hogy Grúzia közel van a Közel-Kelet válságzónájához.

De a tavaly, illetve idén ősszel hazánkban lezajlott tüntetések, véres tömegoszlatások fényében számunkra is igen érdekes tanulságok vonhatók le. Magyarország is, Grúzia is a globális világbirodalom része, ahol is a demokráciáról papol ugyan mindenki, azonban a helytartóknak a jelek szerint elnézik az önkényuralmi intézkedéseket, az emberi jogok korlátozását és a brutális rendőri fellépést. Véletlen vajon, esetleg csupán a régi kommunista beidegződésekkel magyarázható a grúziai és a magyar rendőrök megdöbbentően hasonló viselkedése? Nem arról van inkább szó, hogy a „terrorellenes háború” ürügyén az erőszakszervezetek kezében egyre több és több hatalmat összpontosítanak? És így immár az se baj, ha súlyosan megsértik az emberi jogokat – csak tartsák fenn a bankároligarchia világuralmát úgy otthon, mint a gyarmatokon. Elkeserítő. Ami pedig az ellenállást illeti, a grúziai ellenzék kétségkívül bátrabbnak, szervezettebbnek tűnt, mint a magyar. /És talán nem csak azért, mert az orosz titkosszolgálat szervezte meg őket./ Az ellenzéki politikai pártok sem ijedtek meg a saját árnyékuktól, és nem határolódtak el azoktól a tüntetőktől, akiket a rendőrök összevertek. És azoktól sem, akiknek volt bátorságuk szembeszállni a dühöngő rendőrökkel. Az egyik ellenzéki parlamenti képviselő kijelentette: „A hatalom tűrhetetlen brutalitással lépett fel a békés tüntetőkkel szemben, ezért meg fogja kapni azt, amit megérdemel.” Badri Patarkatszisvili, az ellenzéket támogató milliomos üzletember /és Szaakasvili lehetséges kihívója az elnökválasztáson/ szerint pedig „most világosan megmutatkozott, hogy Szaakasvili rezsimje semmiben sem különbözik a kommunista rendszertől, amelynek katonái ugyanígy verték véresre saját polgáraikat.” A határozott ellenzéki fellépésnek pedig meg is lett az eredménye, hiszen a hatalom végül is – bölcsen - meghátrált. /Mert talán éppen ez a meghátrálás biztosítja majd Szaakasvili győzelmét./

A Washingtonban megtervezett és bőkezűen pénzelt „forradalmak” Ukrajnában, Grúziában és Kirgizisztánban hatalomra juttatták Amerika bábjait. Hatalmuk azonban mindenütt meglehetősen ingatag alapokon nyugszik. Semmi kétség, a Kaukázus vidékén a hidegháborús időkre emlékeztető vetélkedés folyik az iraki mocsárban megrekedt Amerika és az erejének ismét tudatára ébredt Oroszország között. De hogy melyikük kerül ki győztesen ebből a párviadalból, az a térségben élő népek akaratától is függ.

 Zábori László