vissza a főoldalra

 2007.10.19. 

David Irving nem adja fel

Jó hír: David Irving, a kiváló brit történész – aki megtisztelte jelenlétével a MIÉP március 15-i ünnepségét – tovább fojtatja a második világháború történetének kutatását. Mint emlékezetes, Irving a tavalyi év végén szabadult ausztriai börtönéből, ahol több mint egy évet töltött el. „Bűne” az volt, hogy egy 1989-es beszédében megkérdőjelezte az auschwitzi gázkamrák létét. Ezzel pedig megsértette az osztrák törvényeket. És amikor 16 évvel később az alpesi országba látogatott, azon nyomban letartóztatták. Három éves börtönbüntetést kapott, amelynek „csak” a felét kellett letöltenie. Szabadulása után keveset mutatkozott a nyilvánosság előtt – budapesti látogatása kivételesnek tekinthető. Az elmúlt napokban azonban számos nyilatkozatot adott különböző lapok részére. Elmondta, hogy pénzügyi gondjai voltak, és új lakhelyet is kellett keresnie magának. Gondjai azonban mostanra már megoldódtak, így tovább folytathatja kutatásait.

                Csoda lenne persze, ha nem torzítanák a David Irvinggel kapcsolatos híreket. Egyes sajtóorgánumok ugyanis legutóbbi nyilatkozatait úgy magyarázták, hogy a történész „felülvizsgálta a holocausttal kapcsolatos nézeteit”, és „immár nem tagadja a zsidók tömeges legyilkolását” a második világháború idején. Nos, az igazság az, hogy Irving sohasem vonta kétségbe a nácik gonosztetteit. Ha ellenségei és kritikusai vennék a fáradtságot, és elolvasnák könyveit – elsősorban is az 1976-ban megjelent, Hitler háborúja című /magyarra máig le nem fordított/ művét - pontosan tudhatnák, valójában korábban kifejtett nézeteit hangoztatta most is. Persze vannak közöttük, akik tudják is az igazat, csak éppen nem kötik az orrunkra. Amit David Irving állított régebben is, az a következő: Hitler nem tudott a zsidók programszerű kiirtásáról, nem Auschwitz volt a fő megsemmisítő tábor, az ottani gázkamrák valószínűleg a háború után épültek, továbbá a 6 millió zsidó áldozat is erős túlzás. Az utóbbi napok nyilatkozataiban Irving azt mondta, nem változott a véleménye a holocausttal kapcsolatban, csupán „kikristályosodtak” a nézetei. A brit történész azt a meglepő bejelentést tette, hogy föllelt egy dokumentumot, amelynek hitelessége „80%-ban bizonyos”, és ennek alapján kijelenthető: 2,4 millió zsidót öltek meg három lengyelországi koncentrációs táborban /Sobiborban, Belzecben és Treblinkában/ 1941 és 1943 között. Vagyis  nem Auschwitz volt a tömegmészárlások színhelye. A történész állítása szerint a parancsot a szerencsétlen zsidók meggyilkolására Heinrich Himmler adta ki – Adolf Hitler tudta nélkül. „Elfogadom – tette hozzá -, hogy a náciknak határozott célja volt az európai zsidók likvidálása”. Irving nem használta ugyan a holocaust kifejezést ennek a szörnyű programnak a megnevezésére illetve végrehajtására, de hát mi más ez, ha nem holocaust?  Nem lehet tehát őt „holocaust-tagadónak” nevezni. Igaz, Adolf Hitlert nem tartja felelősnek a történtekért, nem szól Auschwitzról és a gázkamrákról, és 2,4-2,5 millió zsidó tervszerű meggyilkolásáról beszél a 6 millió helyett. Ráadásul interjúiban azt is állította, a zsidók maguk is felelősek azokért a borzalmakért, amelyek velük történtek, sőt szerinte az elmúlt száz év legtöbb háborújának kirobbantásában is komoly szerepük volt.

                A zsidóság képviselőit David Irving nyilatkozatai mérhetetlenül felbosszantották. Megszólalt Deborah Lipstadt, az Emory Egyetem professzora, aki ellen a brit történész 1996-ban sikertelenül pert indított, mert holocaust-tagadónak nevezte őt. A professzor-asszony szerint teljesen mindegy, Irving hány millió áldozatról beszél, így is, úgy is ’”megátalkodott antiszemita”, akinek nem lenne szabad nyilvánosságot biztosítani. Lord Foulkes, az Izrael Munkáspárti Barátai elnevezésű brit szervezet egyik vezetője úgy vélte, „ijesztő még a gondolat is, hogy tovább folytatja munkásságát”. Mások „szélsőjobboldalinak” bélyegezték őt, megkérdőjelezve azt is, egyáltalán történésznek minősíthető-e. Azonban a másik oldalon, a revizionisták táborában – így nevezik magukat azok a történészek, akik a „hivatalos” állásponttól eltérő nézeteket hangoztatnak – is akadtak olyanok, akiket megdöbbentettek David Irving nyilatkozatai. Egyikük, Michael Santomauro úgy vélekedett, a brit történész állandóan váltogatja nézeteit a holocaust ügyében, mostani megszólalásainak célja pedig „hogy minél több könyvét el tudja adni”. Ugyanakkor Mark Weber a revizionista történészeket tömörítő Institute for Historical Review nevű intézmény igazgatója szerint Irving mindig is ellentmondásosan viszonyult a holocaust kérdéséhez. Azok a nézetek, amelyeket most kifejtett, visszatérést jelentenek a Hitler háborúja című művében leírt gondolatokhoz - mondotta. De most akkor David Irving holocaust-tagadó vagy sem? A kérdés megválaszolhatatlan, mert senki nem tudja megmondani, ki is számít holocaust-tagadónak? Az, aki szerint másként zajlott a zsidóság likvidálása, mint ahogy a „hivatalos” történészek hirdetik?  Vagy aki kételkedik a gázkamrák létében? Vagy aki kétségbe meri vonni, hogy Auschwitz volt a legfőbb megsemmisítő tábor? Vagy az, aki felmenti Hitlert a felelősség alól, mondván, a náci vezér nem tudott semmiről? Vagy aki tagadja, hogy a nácik tervszerű, tudatos program alapján láttak hozzá a zsidók megsemmisítéséhez? Roppant nehéz, bonyolult kérdések ezek, de amíg nem tudunk rájuk választ adni, semmiképpen sem lehet büntető törvénykönyvbe foglalni a „holocaust-tagadás” tilalmát. De még azután sem. Elvégre embereket nézeteik kifejtése miatt mégsem lenne szabad börtönbe zárni egy állítólagos demokráciában. Véleményem szerint három alapelvet kellene ebben a roppant kényes ügyben szem előtt tartani. Először is, kétségkívül aljasság, ha valaki akár tudatlanságból, akár gonoszságból kisebbíti, tagadja más emberek, más népek tragédiáját. Ugyanakkor joguk van ehhez – elvégre a szabadság azt is jelenti, hogy az aljas illetve a buta emberek is kifejthetik nézeteiket. Másodszor nem lenne szabad politikai, anyagi előnyökre váltani emberek szenvedését, egy nép ellen elkövetett bűntetteket. Magyarán csúnya dolog, ha tőkét kovácsolnak a holocaustból. Harmadszor pedig, tetszik vagy sem, de biztosítani kell a kutatás teljes szabadságát. Nem csupán képtelenség egy demokráciában börtönbüntetésre ítélni történészeket, de az sem elfogadható, ha emberek egzisztenciája, karrierje megy tönkre azért, mert a holocausttal kapcsolatos kutatási eredményeik, nézeteik eltérnek a „hivatalos” állásponttól. De hát egyébként sem létezhetne már „hivatalos” történészi álláspont. Ilyesmi csak diktatúrákban van. Sajnos úgy a holocaust ügye, mint általában a zsidóság történelmi szerepével kapcsolatos kérdések nem csupán érzékenységeket sértenek, de összefüggésben állnak korunk legfontosabb politikai és gazdasági problémáival is. Ezért a holocaust körüli indulatok és viták aligha fognak egyhamar lecsillapodni.

 Zábori László