vissza a főoldalra

 2007.10.26. 

Celebvilág*

Besenczi Árpád színművész 1965. július 18-án született Pécsett. 1989-ben jogot végzett a Janus Pannonius Egyetemen, de már joghallgatóként, 1983-tól a pécsi Egyetemi Színpadon játszott. 1989 és 1993 között a Pécsi Nemzeti Színház művésze. 1993 óta a József Attila Színház tagja. Díjai: 1992 –ben Pro Teatro-díj (Pécsi Nemzeti Színház közönség-díj), 1997-ben, 2002-ben, 2004-ben Színházi gyűrű (József Attila Színház társulati-díj), 2001-ben Pesti Páholy Díj. F.sz.: Martini (Kesey–Waserman: Kakukkfészek); Austin (Sephard: Valódi vadnyugat), Elűzött herceg, emigrációban az Ardeni-erdőben (Shakespeare: Ahogy tetszik), Leblanc (Francis Veber: Balfácánt vacsorára!), Max, titkár (Ludwig: Botrány az Operában), Szekeres Jenő (Gábor Andor: Dollárpapa), címszerep (Moliere: Dandin György), Szobrász, Öreg, Mester, Barát (Székelyhidi Ágoston: Emlékművek), Victor Rosetti (Portner: Hajmeresztő), Horatio, Laertes, Cimbora, Osric (Shakespeare: Hamlet), Porthos (Dumas: A három testőr), rendező, Daniel Borozovszki, vízvezeték-szerelő (Kishon: A házasságlevél), Színész (Petőfi: A helység kalapácsa), ifj. James Tyrone (O’Neill: Hosszú út az éjszakába), Kuruzs (Csokonai: Karnyóné), Rezső (Horváth Péter: Kilencen, mint a gonoszok), Tranio (Shakespeare: A makrancos hölgy), Juraj Ardonjak, vállalkozó (Kusan: A Kobra), Tóth Istók, kocsmáros (Mikszáth: Különös házasság), Gyalog Gyula, Lompos polgármestere (Szilágyi Andor: Lássuk a medvét!), Igazgató (Móricz: Légy jó mindhalálig!), Dutilleul (Keroul-Barre: Léni néni), Linzmann (Molnár: Liliom), Kányai, telegdi fogadós (Szigligeti: Liliomfi), A hulla (Cooney: A miniszter félrelép), Georges Barchét, képviselőjelölt (Poiret: Őrült nők ketrece), Jack Gable (Ludwig: Primadonnák), Braun Ferenc, pincér (Rejtő: Vanek úr Afrikában). Filmek: Cha-cha-cha, Üvegtigris 1-2., Vadkörték - A tihanyi kincsvadászat, Brooklini testvér, Zoo Kids, A miniszter félrelép, Czíííz (TV műsor) műsorvezető, Szeszélyes évszakok.

 -Életrajzodat olvasva az jutott eszembe: szüleid azt mondták, hogy legyen egy „normális”, olyan diplomád, amivel pénzt lehet keresni, utána elmehetsz bohóckodni a színpadra. Nem így történt?

 -Majdnem, annyi különbséggel, hogy mindig színész szerettem volna lenni. Már gyerekkoromban, 1978-ban részt vettem a Rátóti Humorfesztiválon. Ez volt az első hazai kabaréfesztivál. Műsorunk nem állt másból, minthogy kiállt négy fiú és vicceket mondott. Jómagam voltam a csapat motorja, a gegman. Akkora sikerünk volt, hogy bekerültünk a döntőbe, s így 1979-ben szerepelhettem az Amatőrök is elkezdhetik c. tv -műsorban. Ebben láthatták először a tv-ben Nagy-Bandó Andrást, Ihos Jóskát, Bach Szilviát és Besenczi Árpádot. Ezt követte egy gimnazista korombeli felkérés: a Cha-cha-cha. Akkor nagyon megtetszett az egész színészélet. Elhatároztam: színész leszek. Az egyik gimnáziumi tanárom, első mentorom, dr. Tóth Károly készített föl a főiskolára. Tizennyolc évesen eljutottam a harmadik fordulóig, de ott kirúgtak. Egy világ dőlt össze bennem. Szüleim mondták: jó eszű gyerek vagy, felvételizz a pécsi jogra. El is mentem, de olyan szándékkal, hogy ne vegyenek fel. A sors fintora: Jókait húztam, s az ő munkásságáról pedig szinte mindenki tud beszélni. Így felvettek a joghallgatónak. Következett a katonaság, s az egyetem alatt még két alkalommal jelentkeztem a főiskolára, de mindkét alkalommal csak a harmadig fordulóig jutottam el. Nem volt rossz a pécsi egyetem se, kiváló tanárok oktattak, s úgy döntöttem: harmadéves koromban már nem hagyom ott a jogi kart. 1983-tól a Bagosi László által vezetett pécsi Egyetemi Színpadon játszottam. Akkoriban már új szelek kezdtek fújdogálni a pécsi színházi és egyetemi életben. Pont, mikor elvégeztem az egyetemet, akkor került a pécsi színház élére Lengyel György igazgató úr, aki egyszer megnézett a Paraszthamlet c. darabban. Ezután megkérdezte tőlem: nem volna-e kedved leszerződni hozzám, a Pécsi Nemzeti Színházhoz. „Először lediplomázom, ledoktorálok, s csak akkor szerződöm le, ha nem ajtónálló leszek, vagy szolga” – feleltem. Lengyel György megígérte, hogy rendes szerepeket fogok kapni, s közölte: ne zavarjon, hogy nincs színi diplomám. 1989. március 1-jén kaptam meg a szerződésemet, március 4-én doktorrá avattak, s néhány nap múlva találkoztam volt évfolyamtársaimmal, akik zakóban és nyakkendőben siettek az utcán munkahelyükre. Kérdezték: mi van velem. Válaszoltam: próbálok a színházban. „Mit?” „Én vagyok a pingvin a Csipkerózsikában”- feleltem. Majd fokozatosan „beúsztam a mély vízbe”. Játszottam Zubolyt és 1991-ben Ádámot is a Tragédiában. Nagyképűség nélkül állíthatom: Pécsett sztár voltam.

 -Mielőtt a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerzőtél, milyen szerepkörben képzelted el magad? Komikusban, drámaiban, vagy hősszerelmesben?

 - Már egyetemi színpados koromban azt mondták: olyan alkat vagyok, aki mindenben jó. Valóban játszottam hősöket és karakterszerepeket is. Az Egyetemi Színpadon egyaránt megformáltam Visnyevszkij Optimista tragédiájában Alekszejt, a hős tengerészt és Majakovszkij Gőzfürdőjében Csudakov feltalálót, ami abszolúte egy karakterszerep. Nagyon széles skálán mozogtam/mozgok. Nem szégyellem: a humorból indultam el. Mikor Ibsen Nórájában játszom, előadások után sokan gratulálnak nekem, s mondják: nem is gondoltuk, hogy magának ilyen oldala is van.

 -Az, hogy jogász vagy, segít-e abban, hogy az élet különböző területein ne tudjanak becsapni?

 -A diplomámat elzártam egy szekrénybe…Úgy lettem dörzsöltebb, hogy az élet tett azzá. Egy biztos: jó világlátást adott nekem az egyetem. Kiváló kollektíva volt a mienk. Mindig is befogadó ember voltam, sok minden érdekel/érdekelt. De értem a kérdést: a szerződéseket mindig jól átnézem aláírás előtt. 1989-ben végeztem, akkor még más volt a jogrendszer. TSZ-jogot is tanultam…Azóta nem foglalkoztam joggal.

 -Tudjuk: a joghallgatóknak sokat kell magolni. Ez segített a szerepek megtanulásában?

 -Ezen a téren valóban segített az öt év egyetem. Amúgy is azt szokták mondani: jó eszű vagyok, sok mindent hamar meg tudok jegyezni. Úgy tanulom meg a darabot, hogy még a kollegáim szövegét is tudom. Fehér Anna színművésznő szokta mondani: bármi lesz, a Bese kisegít bennünket. Előfordult, hogy néha a kollegáim szövegét is én szoktam elmondani, ha az illető leblokkol.

 -Egy színésznek nem csak érthetően, szépen kell tudnia beszélni, hanem fontos a színpadi mozgás is. Ezt könnyen elsajátítottad?

 -Igen, mert az Egyetemi Színpad egy kiváló stúdium volt. Mozgásórákat is tartottak nekünk. Később néhány dolgot ellestem kollegáimtól. A mozgásról még annyit: sokat sportoltam fiatal koromban. Cselgáncsozni, kézilabdázni jártam, hobbiból pedig focizni és teniszezni. A főiskola hiányát egyben láttam: alig volt ismeretségem. Míg kollegáim többször neves rendezőtanárokra tudtak hivatkozni, én addig „csak” híres jogászokra. Kezdetben alig volt közös téma – pl. a főiskolás évek-, ha találkoztam egy kollegámmal. Mikor feljöttem Pestre, az első évben sokan mondták rám: amatőr gyerek, most kezdte a szakmát. Erre azt válaszoltam: „este 7 óra után mindenki egyforma. A színpadon kell megmutatni, ki mennyire jó színész.”

 -Manapság is sok amatőr színész játszik a színházaknál….

 -Az 1980-as években az, hogy valaki amatőr színész volt, nem jelentette azt, hogy dilettáns, s nem is kapott rögtön szerződést egy tv-sorozathoz. Anno tanulás mellett esténként játszottunk a színpadon, s arra vágytunk, hogy egyszer talán a Pécsi Nemzeti Színháztól felfedeznek minket.

 -Voltak-e példaképeid?

 -Igazi példaképem, édesapám, aki mindig nyitott volt a világra. A legnehezebb dolgokban is mindig megállta a helyét. A színészek közül egy hajdani pécsi művész nevét említem: Sipos Lászlóét. Rá mindig felnéztem. Sipos Bubiknak volt évfolyamtársa, és sajnos 1989-ben halt meg autóbalesetben. Ugyanolyan típusú színész és ember volt, mint Bubik Pista. Az ő vitalitása és robusztussága néha „rám ragadt”. Igazi színész példaképem sosem volt, mindig a saját utamat jártam.

 -Miért hagytad ott Pécsett? Vezetőváltás volt, vagy pedig jobb lehetőségek kínálkoztak a József Attilában?

 -Minden ember életében vannak nagy lépések. Pécsett mindenem megvolt. Tehát nem valami sértettség dominált. Léner Péter, a József Attila Színház igazgatója 1991-ben megnézett egy darabban, s utána megkérdezte tőlem: volna- e kedvem felszerződni? Azt válaszoltam, hogy még jövőre el szeretném lenn játszani Ádámot, tán azt követően. Érdekes: Léner, mint a nyíregyházi színház igazgatója, még 1983-ban – mikor kiestem a harmadik fordulóban – segédszínésznek hívott le a kelet-magyarországi megyeszékhelyre. Akkor a nagy távolság miatt nemet mondtam. 1993-ban újból elhívott a József Attilába vendégként, a Tévedések vígjátékára. Egy éjszaka alatt eldöntöttem: vállalom. Senkim nem volt Pesten, fogtam magam, s egy combi autóval feljöttem a fővárosba. Kezdetben az egyik haverom romos lakásában éjszakáztam, hiszen ’93-ban még csak szerepre szerződtem; így ingáztam Pécs és Budapest között. Miután páromnak– aki bábszínész - és nekem is szerződést ajánlottak: végleg felköltöztünk a fővárosba. Azóta Pécsre vendégként többször visszatértem. Tehát: lépni kellett. Azért lettem színész, hogy minél több ember megismerjen, s a főváros nagyobb ismertséget adhat.

 - Hiába szerepeltél rengeteg színdarabban, az igazi ismertséget a tv és a filmek hozták meg számodra, pl. az Üvegtigris félnótás rendőre….

 -Ezt aláírom. Mikor felkerültem Pestre, először csak reklámfilmekben szerepeltem. 2000-ben volt a Csíííz, ami hetente jelentkezett az egyik kereskedelmi tv-ben. Abban műsorvezető voltam, s ez hatalmas népszerűséget hozott. Majd jött az Üvegtigris, a Szeszélyes évszakok, a Szeszélyes, a Dilibuli.

 -Itt a humornak van valamilyen nevelő célzata is? Tehát: egyesek ismerjenek magukra, s próbáljanak meg változtatni a stílusukon?

 -Jó lenne, ha lenne. De ha már aznap este valaki nem veri meg az asszonyt, mert jót nevetett a produkciómon, az is valami…

 -Gondolom, azért a humorban is van egy bizonyos szint, ami alá nem akarsz süllyedni?

 -Két dolog nem szerepel azokban a tv-s kabaréműsorokban, melyben felléptem: politika és trágárság. Hívtak politikai kabaréba is, de azt nem vállaltam el.

 -Mostanában több paródiában láthatunk a tv-ben. Régebben is szeretettél utánozni másokat?

 -Általános iskolás korom óta. Akkor és gimnáziumban is tanáraimat, s az iskola többi dolgozóját utánoztam. Érdekes: az sértődött meg, akit nem parodizáltam ki.

 -Petőfi A helység kalapácsában egyedül abszolválod az összes szereplőt, s így járod vele a különböző művelődési házakat. Ez egyfajta kultúrmisszió?

 -Igen, az. 1986-ban adtam elő először ezt a darabot. Már túl vagyok a 100. előadáson. Még Pécsett kezdtem el, s Rendhagyó irodalomóra címmel indult, s különböző gimnáziumokban adtam elő. Mikor felkerültem Pestre, az egyik kollegám, Sztarenki Pál, egy kis kerettörténetet talált ki hozzá: Petőfi saját magának megépíti a színpadot, a „kocsmát”, s a „templomot”. A darabot előadtam már Marosvásárhelyen is, és Oslo is tervbe van véve. Ez is humor, egy népszínmű, s az általános iskolásoktól a nyugdíjasokig mindenki rajong érte, de Petőfi Sándor! Egy irodalmi mű, egy kötelező olvasmány! Tanárok mondják nekem: „ez ilyen jó? Mikor olvastam nem tűnt annak.” Ezt sajnos a tv-kben nem lehet megcsinálni, mert ott mást adnak a népnek. Ilyen a világ…

 -Kultúrmisszió, misszió, hit… Tudjuk, vannak, akik szerint a vallás, a hit magánügy. Attól független megkérdezem: hívő, keresztény ember vagy?

 -Az vagyok, de hazudnék ha kijelenteném: sűrűn járok templomba. A keresztény értékeket viszont magaménak mondom. Édesapám egy ideig papnak tanult a győri bencéseknél, tehát otthonról hoztam ezt a világnézetet.

 -Vállalod, hogy nyíltan elmond a véleményedet az ország és a színházak helyzetéről?

 - Tavaly ősszel felléptem a Terror Házánál – hogy egy példát említsek. A színészek táborában is tudjuk egymásról ki milyen értékrendet vall. A színház falai között nem szeretem a politizálást, ott az a lényeg: este 7-kor menjen fel a függöny, s hozzunk létre egy remek produkciót. Ez a mi dolgunk. Ha mindenki a maga dolgát csinálná, tán nem itt tartana az ország.

 -Ha nem ilyen politikai és morális helyzetben lenne az ország, mint most, akkor is megmutattad volna, hogy mit képviselsz?

 -Igen, ez nem egy demonstratív dolog nálam. Az értékrendszeremet és világnézetemet nem az határozza meg, hogy milyen az ország jelenlegi állapota. Otthon hallottam Nagy-Magyarországról, megtanultam a felvidéki városok nevét, s szeretek Erdélybe járni. Azt nem mondhatják rám, hogy nem ismerem a másik oldalt, mert olvasok én Konrád Györgyöt, és 168 órát is. Nyitott és befogadó vagyok, viszont a keresztény és nemzeti világnézet áll hozzám közelebb.

 -A színházak és a színészek manapság nincsenek haj de megbecsülve. Anyagi problémákról is hallhatunk. Nem gondoltál arra, hogy jobb lett volna, ha ügyvédnek mentél volna el?

 - Csupán az elmúlt pár évben jutott ez többször is eszembe. Ez nagyon nagy baj, mert a legfontosabbnak azt tartom: abból éljek, amit szeretek csinálni. Mondom is gyermekemnek viccesen: kisfiam nem színész, szülész! Nem szeretek panaszkodni, de ahhoz, hogy meg tudjunk élni, a színházi fizetés nem elég. Nem szeretek mexikói szappanoperát szinkronizálni, de el kell vállalnom a megélhetés miatt. Minden szellemi és fizikai tartalékot mozgósítani kell ahhoz, hogy naponta toppon legyek, s közben tartsam az életszínvonalamat. Régebben a színészek nem így éltek. Más a világ, ezt tudomásul veszem, csak éppen azt látom, hogy míg olyan emberek, akik hirtelen egy trendi miatt középpontba kerültek, úgy, hogy még életükben nem voltak színpadon, és felvevőgép előtt, milliókat vesznek fel, addig Kossuth-díjas színészeink anyagi gondokkal küszködnek. Ez elkeserítő, hiszen, ha nincs megbecsülve a kultúra, akkor hiába minden! A színpadon pedig elvárják: fitt legyél és jókedvű…Az nem érdekli a nézőt, hogy adóznunk kell, s fel kell nevelnünk gyerekeinket. Annak pedig csak örülhetünk, hogy ilyen gazdasági helyzetben még ennyien járnak színházba. Attól félek, hogy jön egy olyan generáció, aki már erősen hanyagolni fogja a színházba járást.

 -Igazat adsz azoknak, akik azt mondják: kevés az egyéniség a színpadon?

 -Nem, mert vannak még nagy egyéniségek a színpadon. A problémát az jelenti, hogy sokszor egy tv-s műsorvezető nagyobb sztár, mint egy tehetséges színész. Ilyenkor felvetődik a kérdés: lehet, hogy ma nincs szükség egyéniségekre? A színházakban pedig nincsenek veretes nagy magyar művek. „Sufnikban” játszanak mai magyar darabokat, melyekben jobb híján vetkőztetik egymást. Úgy néz ki, hogy a klasszikus színház korszaka leáldozott. További gond: felhígult a pálya, s a színészek mellett előtérbe kerültek a celebek. Manapság többet tudunk egy műsorvezetőről, mint egy jó színészről.

 -A veled hasonlóan gondolkodók szerint egyfajta értékrendválság van jelen életünkben. Hogyan tudsz ennek egyes emberként, Besenczi Árpádként nemet mondani?

 -Egyszerű a felelet: tartom magam. Megpróbálom olyan emberekkel körül venni magamat, akik értékesek. Azon már túl vagyok, hogy leálljak valakivel vitatkozni a politikáról. Ha egy értelmes ember nem látja, mi folyik körülöttünk, azzal nem tudok mit kezdeni.

 Medveczky Attila

 *A celeb szó az angol celebrity rövidítése; jelentése = híres ember, híresség. Celeb az, akiről sokan hiszik el, hogy nem lehet nélküle élni. Egy celebnél nem számít, hogy képességei mennyivel előzik meg az átlagot.