vissza a főoldalra

 2007.10.26. 

Diliházas nemzeti lét

Mint publicista, mindig rettegek attól, nehogy ismételjem önmagamat, akár szándékosan, akár szándéktalanul. Ezért, eszembe nem jutott volna elővenni az alaposan lerágott, sőt leszopogatott csontnak számító témát: Németország szánalmas tehetetlenségét az őt gúzsba kötő múltbéli görcsökkel szemben. Na és azokkal szemben, akik ezeket a görcsöket mesterségesen és szándékoltan, folyamatosan provokálják. A német közéletet akárcsak felületesen is figyelő olvasó azt hihette volna, hogy az 1998-as Walser-Bubis-vita után – (Ignatz Bubis magas rangú német főrabbi, a holokauszt-kultusz leghangosabb védelmezője) -, amelyet a Frankfurter Allgemeine Zeitung cenzúra nélkül leközölt, valamint Martin Walser e témában – (a német-zsidó együttélés jelenkori fonákságainak témájában) – írott, zseniális és emlékezetes nagy regényének (Egy kritikus halála) 2002-es megjelenése után újat mondani már nem lehet ebben a vitában. Sőt, én még azt is hinni merészeltem egy rövid ideig, hogy impozáns érveinek, meggyőző logikájának, kifogástalan gondolatmenetének hála, kiütéssel győzött Martin Walser – vagyis a józan, német ész. Tévedtem. Nem győzött, sőt, mintha gyengült volna a németek önbecsülése az utóbbi években. Mindez nem holmi szubjektív állapotfelmérés részemről, hanem a napi sajtóban való böngészgetés egyetlen levonható következménye.

                Németország még ma is, 62 évvel a háború befejezése után egy legyőzött, megalázott, megzavarodott, tükörbe nézni és önmagát megmérettetni nem merő nemzet. Walser így fogalmaz regényében:  „Mindenütt hemzsegnek a legyőzöttek. Kilépsz a házból és máris legyőzöttekbe botlasz. Állandóan legyőzöttekről kell elfordítanod tekinteted.  … Legyőzöttnek lenni azt jelenti, hogy: ezt már nem hevered ki.”  A jelek szerint tényleg nem. Ezek után nézzük a három friss hírt, mely közül kettő Németországból kelt, egy hazainak tekinthető. Joachim Meisnert, Köln bíboros érsekét egy bizonyos, Stephan Kramer nevű úr, aki nem mellesleg a Zsidók Központi Tanácsának főtitkára, „szellemi gyújtogatónak” nevezte, mivel az érsek egy egyházi múzeum felavatásán a következő mondatot merte mondani: „Ott, ahol elválik a kultúra a kultusztól, az Isten tiszteletétől, ott a kultusz rítusokba merevedik, és a kultúra elkorcsosul.” A németországi zsidóság bősz képviselője azért háborodott fel annyira, mert – szerinte – ezen mondat egy bizonyos szókapcsolata emlékeztet Goebbels (képünkön) egy 1937. július 12-én elhangzott beszédének azon passzusaihoz, amelyek „az elkorcsosult művészetet” emlegették. Számolhatok bárhogy, de bizony mindez 70 évvel ezelőtt történt, Köln érseke viszont a múlt héten lett megkövezve, mert megsértette a zsidó érzékenységet. Az idős főpap hosszasan bizonygatta a médiában, hogy nincs köze a nemzeti szocializmushoz, sőt időközben egy cikkében ő követte meg azokat, akik úgy gondolták, hogy igen. Mi ez valójában? Kabaré vagy diliház? Olvasom, hogy egy Eva Herman nevű, 48 éves tévébemondónőt az NDR azonnali hatállyal elbocsátott állásából, mert frissen megjelent – családpolitikai témájú – könyvében a Harmadik Birodalom családpolitikája kapcsán a következő mondatot engedte meg magának: „Embertelen időszak volt, egy őrült, veszélyes politikussal, aki pusztulásba vezette a német népet – ezt mindannyian tudjuk. – (eddig jó a kezdés, ettől még maradhatott volna bemondónő, de most jön a példátlanul felháborító folytatás) – De volt akkor valami jó is, értékek, gyerekek, anyák, családok, összetartozás”.  Ismerősei, volt kollegái megtagadták, nyilvánosan elhatárolódtak tőle, de még egy élő tévéműsorban is megalázták. Meghívták ugyanis egy beszélgetésre, és mert nem volt hajlandó a műsor keretében megkövetni  Németország érzékenyeit, vagyis, nem volt hajlandó elhatárolódni önmagától – élő adásban kitessékelték a stúdióból! Azt tudom, hogy bármely anyaszülte halandó bedilizhet, ha úgy hozza sorsa. De vajon egy nemzet, hogy képes ennyire elveszíteni józan eszét, mint a német?

                Végül a harmadik kis hír, ez már hazulról, ugyanis az Európához való felzárkózás jegyében mi sem akarunk lemaradni a németek mögött a nemzetiszocializmus elleni harcban. „Egy független civil kezdeményezés” – láthatólag nagyon diszkrétek, még a nevüket sem tudhatjuk, mi, keresztény halandók – tiltakozott az ellen, hogy Gyurcsány 48 pontos politikai programját bárki is „új rendnek” nevezze, ez ugyanis őket – nyilván csakiscsak őket – a náci borzalomra emlékezteti. Mindenesetre gratulálunk kiváló memóriájukhoz, miközben eltöprengünk egy pillanatra: vajon ha mindazon szavakat vagy szókapcsolatokat, melyek minket a sztalini kényszermunkatáborok, kínvallatások, éhenhalások, aljasságok, tömeggyilkosságok, jogtalanságok, embertelenségek, vagy a Rákosi korszak véres világára emlékeztetnek, kivonnánk köznyelvünkből – mi maradna? Bokros Lajos, akit híres, nem kért, de 1996-ban mégis kikézbesített csomagjáról ismer az ország, néhány nappal ezelőtt a Naptévében így nyilatkozott: „Az Európai Unió magasrendű civilizációs keret, amelynek meg kell védenie bennünket saját hibáinktól is.” Elismerem, sok hibánk van, köztük a széthúzás, a szolidaritás hiánya, a túlzott megfelelési hajlandóság stb. Hálás is lennék az EU-nak, ha ezektől valóban megszabadítana minket. Viszont figyelve a fentebb is idézett híreket, azt gyanítom, hogy saját hibáink helyett mások paranoiáját akarja ránk kényszeríteni a szép új világ. Akkor már inkább a saját hibáink. Mégiscsak a mieink.

 Szőcs Zoltán