|
 2007.09.07.
Úz
völgye – Ragaszkodni ahhoz, ami a miénk
Kürtszó,
felszálló galambok, három puskalövés jelezte, hogy megemlékezés
kezdődött az Úz-völgyében. Ott, ahol 1944. augusztus 26-án
esztelen mészárlásnak voltak kitéve az oroszok részéről a
magyar határt védő csapatok. Kevesen vannak, aki túlélték,
azonban szavaik ma is tanúságul szolgálhatnak nemzedékeknek,
csak tudni kell őket meghallgatni. Az Úz-völgyébe Csíkszentmártonból
vezető utat az augusztus 26-án, hajnalban lezúduló víztömeg
több helyen is átmosta. A völgyben felállított emlékmű köré
ezúttal is sokan gyűltek össze, bizonyítva, hogy vannak még,
akik – érezve a hely kisugárzását – vállalják a nehéz
utat. Nemzeti lobogók alatt idén is álltak még olyanok, akik
nem csak így békeidőben jártak az Úz-völgyében. Köztük a
szentivánlaborfalvi Lőcsei István is, akik 18 évesen szolgált
Horthy seregében. Visszaemlékezése szerint 24 katonatársa közül
ma már csak ő él, többen közülük már a fronton meghaltak.
Az idei emlékezők között voltak a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi
Egyetem kiküldöttei, élükön dr. Szabó József János
alezredessel, aki 14. alkalommal vett részt a megemlékezésen,
zarándoklaton. Jelen volt Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács
alelnöke, a Kisborosnyói Lokálpatrióta Kör, amely kopjafát
is állított. Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere köszöntötte
a jelenlévőket, megállapítva, hogy egyre több embernek fontos
ez a hely. Borboly Csaba alelnök beszédében hangsúlyozta:
vissza kell szerezni mindent, amit ránk hagytak az elődök:
„akkor tudunk egy egészséges életteret kialakítani itt, a székelységben,
ha ügyelünk arra, amit ránk hagytak”. Egyben a politikum
felelősségére is rávilágított, amiért nem tettek meg
mindent, hogy az Úz-völgye visszakerüljön Hargita megyéhez,
Csíkszentmártonhoz. A jelenlévők ökumenikus egyházi szertartáson
vehettek részt, majd a kegyelet koszorúit helyezték el az emlékmű
talapzatánál.
(Forrás: Csíki Hírlap)
|
