vissza a főoldalra

 2007.09.14. 

Görgey Gábor: Bulvár

(Újpest Színház)

1992 augusztusának utolsó napjaiban – hagyományteremtő céllal – rendezett először városnapokat Újpest Önkormányzata. Azért esett erre az időpontra a képviselők választása, mert kerek száz évvel ezelőtt, 1907. augusztus 19-én nyilvánították rendezett tanácsú várossá Újpestet. Az azóta eltelt 15 évben mindig tartottak színházi bemutatót is. Újpesten az 1900-as évek elejétől működött kőszínház, a város polgárai méltán voltak büszkék pezsgő színházi életükre. A két világháború között egy-egy jó darab kedvéért még a Belvárosból is sokan kivillamosoztak Újpestre. Sajnos, 1952-ben Újpestet Budapest IV. kerületévé minősítették vissza. Az önállósággal együtt a színházi előadások is megszűntek. A rendszerváltásnak titulált hatalomátrendeződés után a frissen választott képviselőtestület külön odafigyelt arra, hogy színházi előadások ismét legyenek. Új épület felhúzása azonban szóba sem jöhetett, viszont az Ady Endre Művelődési Központ színházterme rendelkezésre állt, így itt kezdte meg működését a színház, és azóta is itt lehet megtekinteni a produkciókat. Állandó társulata nincs az Újpest Színháznak, évente egy-két premierre kerül sor. A régi Kaszinó épületében, az Árpád úton kamaraszínházat is kialakítottak, ahol önálló esteket, monodrámákat, pódium jellegű színműveket nézhetnek meg az érdeklődők.

A 15 éves jubileumi városnapok keretében, most szeptember 1-jén Görgey Gábor Bulvár című darabját újították fel a szerző rendezésében. Görgey a Bulvárt az 1970-es évek vége felé írta, és 1980-ban volt az ősbemutatója a Kecskeméti Katona József Színházban. A mű dalbetétjeit az azóta elhunyt Fényes Szabolcs szerezte, és hosszú időn át azt hitték, elveszett eme negyedszázad alatt a partitúra. Erre a második, újpesti premierre Kecskeméten előbányászták az eltűntnek vélt kottákat, így az eredeti dallamokkal játszhatják ezt a komédiát. A Kádár-diktatúra puhulása idején írt  Bulvárnak nincs bonyolult cselekménye, Bakonyi Géza drámaíró elefántcsonttornyából nem akar alászállani, azaz nem hajlandó olcsó, sikeres darabokat írni, de ahogyan a közhely is tartja, a sors a legjobb rendező, a ’nagy író’ beleszeret a számító, különösebb színészi kvalitásokkal nem rendelkező Stellába. Pigmalionként neveli a lányt, a csúnya bábból gyönyörű pillangó válik, aki egészen Hollywoodig repül, és elfelejti jótevőjét. Ezt történetet megspékelte az akkori magyar élet konfliktusaival: gulyáskommunizmus forró levese hűlni kezdett már, egyre kevésbé lehetett lenyomni a dolgozó nép torkán, ezért az áremelésekről, a szabadság hiányáról a proletárok figyelmét el kellett terelni egy kis vetkőzéssel, dekára kimért odamondogatással. A Bulvár nem célzott meg mást, mint a korabeli az indulatok leszelepelését, a felgyülemlett gőzök-gázok kiengedését.

Ez a halvány, csipkelődő kis humor mára már senkihez sem szólna, semmit nem jelentene, ezért Görgey Gábor a Bulvárt felturbózza az újpesti előadásra. Élénken vigyáz, hogy semelyik oldalt olyan nagyon meg ne sértse, beolvas egy kicsit a szociknak, de megkapják a magukét a jobboldaliak is. Mindezt – természetszerűen – a politikai korrektség jegyében. A nagy durranást annak a színházigazgatóvá vedlett egykori körömletépő és szájbavizelő ávósnak a személye okozza, aki nemcsak vallatta, de halálra is verte az író apját. De akad itt III/3-as ügynök is, és szó esik még kórházbezárásról, vizitdíjról, áremelésekről... Semmi sem indokolja ennyire „bekeményíteni” ennek a szórakoztató – amúgy örökzöld témájú – darabnak a mondanivalóját, ugyanis hivatásukat meg magukat komolyan vevő írók sohasem akarnak színdarab-gyárosokká válni, és tény az is hogy, a korszellem oltárán még a legnagyobbaknak is áldozatot kell hozniuk, a középszerűeknek meg még többet. A színészek mindent elkövetnek, hogy élvezetes, pergő előadást hozzanak létre, a nagy döccenésekről, műfajbeli váltásokról nem tehetnek. Moravetz Levente (képünkön) alakítja az öntudatos, a főművét alkotó drámaírót, a megalkuvó, az egyszer fent, egyszer lent hintázását elfogadó színidirektort Lőte Attila. A megunt feleséget Incze Ildikó, a hisztis dívát Iván Ildikó, a világsztárrá avanzsált kóristalányt Szőlőskei Tímea, a fülbemászó slágerek szerzőjét Törköly Levente, a légnyomás következtében össze-visszakarattyoló nagypapát Harsányi Gábor, a ravasz producert Dózsa László játssza. Semmiféle dramaturgiai oka nincs annak, hogy Görgey Gábor ennyire aktualizálja ezt a közel harminc éve papírra vetett darabját. A második felvonás közepén azok a mély és döbbent csöndek nem igazán tesznek jót ennek a produkciónak, és az sem, hogy a függöny legördülte után a néző nem tudja eldönteni, végeredményben mit is látott: felhőtlen kacagást nyújtó, könnyű kis bohózatot, vagy eltévesztette a termet, és véletlenül egy közelmúltunk történelmét taglaló ismeretterjesztő előadásra ült be.

 Dr. Petővári Ágnes