vissza a főoldalra

 2007.09.21. 

110 éve született a Fekete bojtár- Sinka István

Dúsgazdag irodalmunk megengedheti magának azt a luxust, hogy a mélységeit kutakodót akárhány igazgyönggyel ajándékozza meg: egy-egy spontánul elfelejtett vagy nagyon is intenzív társadalmi hipnózissal kiradírozott vers, novella, színmű vagy regény szinte naponta előkerül. Keresni se nagyon kell, oly sokan vannak az elfelejtettek és megtagadottak. De még boldog lehet az a szerző, akinek csupán egyik-másik opusza csúszott bele ebbe a dicstelen kategóriába, mert nemritkán egész életművek ide sorolandók, polcokat kitöltő könyvsorok a maguk összes üzeneteivel. Sinka István a mai napig bezárólag valahol középen van ezen a szerencselistán: életművének egyik szegmentje rendkívül népszerű és keresett olvasmány, míg a másikról, jó, ha tudják a beavatottak, hogy létezik egyáltalán. Költői termékenysége megdöbbentő: még most is, összes műveinek Püski Sándor által 1993-ban kiadott, kétkötetes, több mint 1300 oldalas megjelenése után tucatjával kerülnek elő olyan remekművei, amelyek megszületésük óta kéziratok és valószínűleg még jó darabig azok is maradnak. Minderről nálam sokkal többet tudna mesélni a család, aki e művek születésének tanúja és mindmáig őrzője vagy Medvigy Endre, a Sinka-életmű avatott szakértője.

A Denevérek honfoglalása nem ítéltetett kézirathalálra, pontosan 60 évvel ezelőtt, 1941 könyvnapján megjelent a szolid kis füzet,* amely még el sem fogyott teljesen, amikor már ráüttetett a visszavonhatatlan és letörölhetetlen pecsét: antiszemita! Ez a verdikt egészen biztosan nem a filológia tudományára tartozik, sokkal inkább az ideg-elmekutatás tárgykörébe, ugyanis a Denevérek honfoglalásában nem hogy egy fia zsidó sincsen, akit üldözni lehetne, de még csak anyaszülte emberi lény sem: a Denevérek honfoglalásának kizárólag állatszereplői vannak. Ezért csak jól fejlett paranoiával, netán nagyon rossz lelkiismerettel rendelkező szemita állíthatja - és hasonló esetleírású szemiták vehetik ezt komolyan tőle -, hogy ez a kiseposz veszélyezteti létüket, mert ellenük irányuló antiság. A Denevérek honfoglalásának antiszemitává nyilvánítása azon 20. századi abszurditások egyike, amelyekből bőven kijutott a Kárpát-medencei hungarusnak, akit ab ovo antiszemitaként kezelnek a címkézőrészlegben, mivel magyarnak születet t. De, hogy már az állatok is képviselhetnek zsidóellenességet, ez bizony több, mint abszurd: ez vagy elmebaj vagy szellemi terror. Tartok tőle, az utóbbi, annak is egy hisztérikus változata.

Komoly társadalmi gondokat állatszereplőkkel elmondatni, felnőttek részére állattörténetet írni valójában egyidős az emberiséggel, gondoljunk csak az ősi mítoszok állat- illetve félig ember-, félig állatszereplőire. Aztán persze ott van a két klasszikus, a görög Aesopus (Kr. e. 6. sz.) és a francia Lafontaine (17. sz.), mégis azt kell mondanunk, hogy a gondolkodó, beszélő, érvelő, ember módra viselkedő, társadalmat építő állatokkal manipuláló alkotás meglehetősen ritka csemege lett a 20. század irodalmában. Kettő olyat tudnék kiemelni csupán, amely világirodalmi karriert futott be: Rostand Chanteclerjét 1910-ből és Orwell Állatfarmját, amely 1943-44 fordulóján íródott. A Denevérek honfoglalása ezen utóbbinak közeli rokona, bár úgy három évvel korábban született annál.

Fontosnak találom kiemelni ezt a rokonságot, Sinka és Orwell nagyon hasonló művészi teljesítményét és azt, hogy ettől függetlenül, sőt ennek ellenére Orwell abszolút világhíresség, minden kultúrnyelvre lefordítva, Sinka pedig csakis a magyar anyanyelvi közegben ismert, bár a Denevérek honfoglalása még ott sem, mert eddig elzárták előlünk. Pedig ő rímelve, költészetként énekelte meg azt, amit az Állatfarm szerzője csak prózában tudott megszólaltatni. És előbb is jutott eszébe az állatszereplők alkalmazása, mint Orwellnek, mégis a világdicsfény elmaradt esetében, miképpen elmaradt a többi, egekig érő, Istennel társalgó klasszikusunknál is, mint Vörösmarty, Ady, Szabó Dezső és a többi óriás. Ma a magyar családok tízezrei őrzik könyvespolcaikon az Állatfarm valamelyik kiadását a sok közül, de hányan tudnák felmutatni a Denevérek honfoglalásának ütött-kopott, rongyosra olvasott, 60 éves példányát?

Bizonyos körök ugyanis nem akarták és nem akarják, hogy mi ismerjük ezt a kiseposzt, hogy olvassuk, megértsük, ne adja Isten, néha úgy hozza kedvünk, idézzünk belőle egy-egy traktust. Remekmű pedig, de hát a billog, ami még 1941 óta rajta van, nagyon makacs dolog és - ezt mutatja a gyakorlat - szinte mindig életfogytig tart. De mi most szembeszegülünk ezekkel az erőkkel, mert mondjon akárki akármit, 1989-ben volt itt egy rendszerváltásféle, amelynek most szerény hozadékaként visszahelyezzük jogos nemzeti jussába - az olvashatóságba - a Denevérek honfoglalását. Szegény jó Sinka István, már nyakig benne a szocializmus építésének társadalmi derűjében, elővette a régi kis kötetet, és néhány helyen javított rajta, hozzáírt vagy módosított, majd saját kezűleg ezt írta rá a füzet tetejére: ,,Átcsiszolt és átjavítgatott példány. Ha valaha kiadásra kerülhet a ,Denevérek honfoglalása', ezek szerint kell sajtó alá kerülnie. Ez a végleges szöveg. Többé nem csiszolok rajta semmit. Buda, 1960. nov. Sinka István. Kézirat gyanánt őrzendő!”

Hogy miről szól tulajdonképpen a mű? Minden magyarnak nagyon ismerős lesz ez az állatmese, hogy ,,miként lehet hamisan győzni / és rút varanggyal, béka aggyal / az örök szellemet megelőzni” azon idegen lelkű, idegen fajtájú, idegen stílusú, idegen érdekű és idegen célokat kergető jövevényeknek, akik szemet vetettek a hegyre, amely az idők kezdete óta a fehér galambok ősi otthona. Nagy változások történnek ezen a csodálatos hegyen: ,,ragyogó kövek nőttek körbe, / köztük zengett a történelem, / de jött néhány komisz és gaz / s a szép tiszta zengést megölte.” És persze országa sorsában a fehér galambok népe is osztozni kényszerült: ,,A Vagyon, az Érdek, az Üzlet / a galambok szárnyát is tövig nyesték”, akiknek egyetlen módja maradt a továbbélésre: ,,kap egy denevér-feleséget / s annak karjába dőlhet”. A szervezetre rátelepedő rákos daganat nem olyan undorító és életveszélyes - az lehet jóindulatú is -, mint a galambok országába befurakodott, mindig mindent jobban tudó idegen denevérek és békák ügyködése. Egy szerencséjük volt a már minden reményüket elvesztett galamboknak: a jövevények szörnyű bírvágyuk és mohóságuk közepette túlzottan is elvetették a sulykot, nem lévén érzékük az arányokhoz, képtelenek lévén érzékelni, hogy hol van az elég, amit semmiképpen sem szabad túllépnie egyetlen teremtménynek sem, magukra haragították az egeket, a Sors-angyalát és az őt megszemélyesítő, hatalmas sasokat, akik rövid időn belül megtisztították a hegyet a csúszómászó siserehadtól: ,,s megnő az örömök fája - / Új galamboknak új kor lesz itt / s új sasok szállnak nemsokára.”

Adja Isten, hogy így legyen.

*A Bolyai Akadémia kiadása, szerkesztette Kovách Aladár, a címlap és a belső grafika Fáy Dezső munkája. Külön érdekessége a kis kötetnek, hogy Püski Sándor volt a kiadója, bár magát a Bolyai Könyvek sorozatot valójában nem ő jegyezte.

Szőcs Zoltán

Denevérek honfoglalása

HARMADIK ÉNEK

Szépül a hegy, a fák virágoznak, ezüst eső hull

Ki látta már:

az eső, mint villám megyen,

ettől lobog a déli nap,

evvel zúgnak a kicsi méhek

és szűkebb hazám éji egének

csillagait is erő tartja;

erő az is ha szél lobog

s amikor anyókám zokog

(én is sikoltok, de ki hallja?)

És erő tartja fenn a hegyet,

amiről én énekelek.

Az meg titkos erő, hogyha

csillogni kezd a hegy bokra.

Leveleit lengeti szellő,

lágy bimbói felhasadnak,

s mint ártatlan ősi vaknak,

virágpillákat ád az ég.

S mint ahogy a virág készül

sok sebbel és illatokkal,

ím az én hegyem is szépül.

ide gyertek:

ezüst eső hull,

sátorok a virágzó fák,

az ezüst a füstöt elnyeli

s ami nem ezüst, porrá válik...

(Na, fehér bőrű unokák! Nyújtsa fel ujját, aki meri.)

 Ilyen eső még nem volt,

valami szent erő hozza,

csillognak erős cseppjei

s a hamisat halálba mossa.

Ó, bágyadt zsidók, ravasz germánok,

fejetek fölött lesz e tető?

Valamit még mondok a hegyről:

lett bokra, fája és virága

és lett ereje és egy csudája:

egy szirtjén

ragyogó kövek nőttek körbe,

köztük zengett a történelem,

de jött néhány komisz és gaz

s a szép tiszta zengést megölte.

...Most én e fehér halottat

úgy bútatom ének-ágyba,

mint drága fejét anyaölbe

hogy bútatja a kisgyerek.