|
 2008.04.04.
A
kormány makacs, mint az öszvér
-Elnök
úr, mi várható őszre?
- Éger István, a MOK elnöke: A népszavazás
kedvező és elvárt eredményének messzemenő következménye
lehet. Most március 9-én működött a népfelség elve. Megérezték
az emberek, hogy érvényesíteni tudják alkotmányos jogaikat.
Ez az őszi népszavazásra előre tekintve is példamutató
lehet, amikor egy nemzeti sorskérdésre kell válaszolnunk. Tehát
ennek a mostani szavazásnak nagyon erős a pozitív üzenete. Ami
pedig a következményeket illeti, igaz, hogy a minisztérium
megkezdte az ezzel kapcsolatos egyeztetést, viszont a kormány és
a miniszter asszony magatartása még mindig furcsa, hiszen nem
hajlandók tudomásul venni, hogy elment a hajó. Az emberek nem támogatják
azt, amit ők akartak, olyan megoldásokat erőltetnek, amelyek
alkalmatlanok az egészségügy gondjainak megoldására és
komoly szándékot nem lehet felfedezni a vizitdíj kompenzációjára.
Mi nem akarunk egymás zsebében turkálni, hiszen a pénzt nem
lehet ilyen alapon megtalálni. Felszólítottuk a minisztert: a
források pótlására a költségvetésen belül keressenek
megoldást. A vizitdíj kiesése az alapellátásból válságot
okozhat, ugyanakkor a költségvetésnek továbbra sem jelenthet tételt
ennek a forrásnak a pótlása. A Magyar Orvosi Kamara hosszú évek
óta rendszeresen, tényadatokkal alátámasztva jelzi, hogy a gyógyító-megelőző
ellátásra fordított összeg a szükséges költségeket nem
fedezi, az ágazati bérhelyzet kétségbeejtő. Ennek következtében
halmozódott fel a gyógyintézmények sok tízmilliárdos adósságállománya,
és veszítettünk el immár több ezer jól képzett szakorvost,
akik a jobb körülmények és megélhetés reményében mentek el
külföldre dolgozni. 2007. januárjában tételes kimutatást
tettünk közzé, és nyújtottunk át valamennyi döntéshozónak.
Azt bizonyítottuk, hogy az egészségügyi alapellátás (háziorvosi,
házi gyermekorvosi, alapellátó fogorvosi) lassan működésképtelenné
válik a 2003 óta nominálértéken közel azonos – reálértékét
folytonosan vesztő – finanszírozása miatt. Ezt a helyzetet
tovább súlyosbítja az orvosi kar közel 60 éves átlagéletkora.
Előre jeleztük, hogy mindez együtt hamarosan rendkívüli mértékű
betegellátási zavarokhoz vezethet. Az eszközhasználati díjátalány
ellentételezésének megvonása tovább nehezítette az általunk
vázolt helyzetet. Erre válaszként a vizitdíj-napidíjból
befolyó bevételek nyújtotta segítség reménye volt a válasz.
Már akkor elmondtuk elvi és gyakorlati ellenvetéseinket a módszerről,
mindhiába. Az elmúlt egy esztendő tapasztalata álláspontunk
helyességét maradéktalanul igazolta.
– Mi a véleményük a kormány javaslatáról, hogy a
gyermekorvosi támogatásból pótolják a kieső összegeket?
– Nem fogadjuk el. Ez ellen tiltakozunk, és amennyiben
ezt mégis megpróbálja a kormány, óriási botrány lesz belőle.
Nyilvánvaló, hogy az összeugrasztás a cél, csakhogy kilóg a
lóláb, s módszerük még kísérletnek is gyenge. Nekünk az a
véleményünk, hogy az egészségügyi miniszternek lobbiznia
kellene a kormánynál, hogy az amúgy is szűkös E-alapon kívüli
forrást találjanak a vizitdíj pótlására. Az egészségügyi
tárca és a szakmai szervezetek között zajlott egyeztetésen ez
a megoldás csak, mint lehetőség jelent meg, de már akkor sem támogatták
a javaslatot. Amennyiben minden tiltakozásunk ellenére mégis a
gyermekellátásba juttatott 3 milliárd forintból akarnák a
vizitdíj-kompenzációt megoldani, az azt jelentené, hogy
praxisonként havi 28 ezer forint bevétellel lehetne számolni,
ami a vizitdíj-bevételnek mindösszesen egyhatoda. A megszűnő
vizitdíj praxisonként 180 ezer forintnyi kiesést jelent.
– Mit kellene tenni?
– Szándékosan és határozottan nem teszünk erre
javaslatot, ez nem a mi dolgunk. Az a mi feladatunk: hiteles képet
adjunk arról, hogy a válság milyen mély és ez azonnali intézkedést
igényel, de nemcsak a vizitdíj kompenzációjának tekintetében,
hanem az alapellátásban és az ágazatban is. A cselekvés pedig
a kormány felelőssége. A napjainkra kialakult helyzet sürgős
javítására tehát nem alkalmazható a kárenyhítés kifejezés.
Az intézkedések megtételének felelőssége alól a kormány és
minisztériumai a legkisebb mértékben sem bújhatnak ki, felelősöket
és „bűnbakot” máshol nem kereshetnek. Az ágazati finanszírozás
és különösképpen az alapellátás gazdasági válságának történetében
az ún. co-payment rendszer létenemléte nem alapvető ok, mindössze
egy fejezet csupán. Ezért: a vizitdíj és kórházi napidíj
megszűnése nyomán kieső bevételeket – a megszűnés napjától
– maradéktalanul ellentételezni kell. Az ellentételezés módját
és forrását – minthogy a megszüntetésről a 2008. költségvetési
évet érintően alkottak jogszabályt –, a kormánynak, mint előterjesztőnek
kell javasolnia és meghatároznia, hiszen javaslatát nyilvánvalóan
a helyzet pontos ismeretében, megfontoltan tette. 2009-től pedig
a jövő évi költségvetés tervezésénél kell számításba
venni. A szakmai szervezeteknek nem feladatuk – ld. a jogalkotásról
szóló 1987. XI. törvény - a pénzügyi fedezet megkeresése. A
törvény 18. § (1) szerint: „A jogszabály megalkotása előtt
– a tudomány eredményeire támaszkodva – elemezni kell a
szabályozni kívánt társadalmi-gazdasági viszonyokat, az állampolgári
jogok és kötelességek érvényesülését, az érdekösszeütközések
feloldásának a lehetőségét, meg kell vizsgálni a szabályozás
várható hatását és a végrehajtás feltételeit.” 23.§.
„A jogszabály tárgya szerint hatáskörrel rendelkező, illetőleg
a kijelölt miniszter felelős a jogszabály előkészítéséért,
így különösen azért, hogy a szabályozás szükséges, és a
tervezett megoldások alkalmasak a kitűzött cél elérésére.”
Ugyanakkor az egyeztetés előkészítése kapcsán rendelkezésre
bocsátott adatok (E-Alap összesített költségvetése) nem is
tartalmaznak érdemi lehetőséget megoldási javaslat tételére
a kasszán belül. Különösen távol áll tőlünk, hogy ismerve
az egész rendszer jelentős alulfinanszírozottságát, annak bármely
alágazatából, szakellátási helyétől óhajtanánk – egymás
kárára – átcsoportosítást kezdeményezni. Az alapellátást
érintően a leghatározottabban ellenezzük, hogy a gyermekellátásban
érintett praxisok tervezett költségvetésből biztosított
kompenzációját akár egyetlen fillérrel is megrövidítsék.
Ez önmagában is komoly feszültségeket okozna! Az alapellátásban
– ismerve a 2007. év vizitdíj bevételi számait – a hátralévő
9 hónapra, időarányosan és a praxisok méretére bizonyos mértékig
tekintettel, a kieső vizitdíjak kompenzálása nem azért
elengedhetetlen, mert a vizitdíjjal egyetértettünk volna, hanem
azért, amit tavaly januárban az alapellátás gazdasági helyzetéről
közzétettünk. Az alapellátás működőképességének
fenntarthatósága szempontjából mintegy tűzoltásként értelmezhető.
Nem feledhető az sem, hogy a járóbeteg szakellátásban –
annak nehéz anyagi helyzete közepette – számottevő és maradéktalanul
pótlandó a mintegy 10%-ra tehető kiesés. Bár a fekvőbeteg
intézményeket illetően – nyilatkozataik szerint – a bevétel
jelentéktelen volt, sőt nem egy esetben a beszedés ráfordításaira
figyelemmel inkább veszteséget szenvedtek, kompenzációjuk mégis
szükséges, különös tekintettel arra, hogy az ott dolgozó
személyzet bérében az elmúlt időszakban egyetlen forintnyi
emelés sem történt. Ez a magatartás, amit a kormány képvisel,
rendkívül öncélú, és saját magukra nézve is veszélyes,
hiszen tovább csökkentik az amúgy is megrendült népszerűségüket.
– Félmillió aláírás gyűlt össze az egészségbiztosítás
privatizációja ellen. Március 9-e után mire számít ez a kormány?
– A kormány nyilván elgondolkodott már azon, hogy érdemes-e
újabb népszavazás elé állni, vagy inkább célszerű lenne
megelőzni józan változtatással az egészségbiztosítás
privatizációját. Ők is érzékelik, hogy a mostani népszavazás
után jó eséllyel elbukják azt is. Ami még nagyobb pofon
lenne.
Oláh János
|
