|
 2008.04.18.
A
magyar cégek versenyképességéről
Egyensúly
és növekedés nélkül nincs stabil gazdaságpolitika, ám ma
mindkét elem hiányzik a hazai gazdaságból. A külföldi
multinacionális cégek támogatása, a magyar kis- és középvállalkozások
háttérbe szorítása, mind hozzájárul a munkanélküliség
hazai növekedéséhez. Mindenképpen szükség van az adócsökkentésre,
és egyszerűsíteni kell az egész elvonási rendszert –
jelentette ki lapunknak Vadász György, a Magyar Iparszövetség
(OKISZ) ügyvezető társelnöke.
–
Elnök úr, ön azt nyilatkozta, hogy az elmúlt években a
multinacionális cégek nyolcszor annyi támogatást kaptak a
magyar államtól, mint a hazai tulajdonú kis- és középvállalkozások.
Miért van hátrányos megkülönböztetés a magyar kis- és középvállalkozásokkal
szemben?
– Egy kis időutazásra invitálom az olvasókat. Emlékezzünk
vissza: volt egy szocialista piacgazdaság, amely már nem működött,
ezért szükség volt a szerkezetátalakításra. Úgy kellett végrehajtani,
hogy a működőképes tőkét bevonják az ország vérkeringésébe,
mert a magyar gazdaság rossz helyzetben volt. Most is azt mondom
– erre szükség volt. Viszont az a tény, hogy 18 évvel a
rendszerváltás után is kérik a működő tőkét, hogy jöjjön,
várják az exportfejlesztés lehetőségeit, ugyanakkor a hazai
kis- és középvállalkozást nem segítik, a gazdaságnak nem
hoz fejlődést. Ennek az lett a következménye, hogy jelentősen
csökkent a magyar cégek gazdasági eredménye. A nemzetközi társaságoknak
adott túl sok, és a hazai vállalkozásoknak biztosított nagyon
kevés támogatás következtében a kisebb magyar cégek már nem
is versenyképesek az európai piacon. Mára duálgazdaság
alakult ki Magyarországon, ennek egyik szereplője a külföldi
érdekeltségű multinacionális cégek csoportja, amely kiváló
versenyképességgel, jó tőkeellátottsággal, valóban fontos
szerepet játszik a magyar gazdaságban, hiszen az export több
mint 80 százalékát ők bonyolítják, de ott a másik oldal, a
kis- és középvállalkozások, amelyek a foglalkoztatásban játszanak
nagyobb szerepet – ez a szektor a rendszerváltás óta eltelt
időszakban egyedüli munkahelyteremtőként mutatkozik. A
versenyképes foglalkoztatottak 72%-ának ez a szektor ad munkát.
Sokszor kormánykörökből is elhangzott vélemény, hogy a
magyar gazdaság fejlődésének legnagyobb tartaléka ez a kis-
és középvállalkozói terület. Ezt a területet kellene támogatni.
Sajnos mindig az volt a prioritás, hogy ez a kis- és középvállalkozói
réteg megél a maga kreativitásából, ügyeskedéséből, és
az volt a mentalitás, hogy „becsukom a szememet, te meg valami
kiskaput találsz magadnak”. Ez ideig-óráig elmegy, de meggyőződésem,
hogy sokkal hamarabb kellett volna cselekedni a kialakult helyzet
megoldásáért. Nem működik az, hogy támogatást biztosítanak
egy külföldi vállalkozónak, és a magyar vállalkozótól azt
kérik: „várj a sorodra, egyszer a te a sorsod is jobbá válik”.
Különösen fontos ennek a kérdésnek az átértelmezése ma,
amikor a foglalkoztatottsági szerkezetben az 56, 8 %-os
foglalkoztatottsági aránnyal sereghajtók vagyunk Európában.
Nem beszélek a skandináv országok 73, vagy az Egyesült Államok,
Japán 80 % -áról, mert sajnos mi az átlagtól is nagyon messze
vagyunk. A foglalkoztatottság megoldásánál jóval többet
kellett volna kérni a külföldi cégektől. A foglalkoztatásnál
az ma a legnagyobb gond, hogy a bérek közterhei világelső
magasságban vannak, és ezek a közterhek a 72%-os foglalkoztatást
biztosító kis- és középvállalkozókat sújtják, akiknek a jövedelemtermelő
képessége egytizede az európai nagy tizenötök átlagának.
Tehát, ha valaha itt volna az idő arra, hogy ezen a helyzeten változtassunk,
akkor a gazdaság zuhanása, az infláció emelkedése, a költségvetés
ismertebb gondjai között most kellene hozzáfogni a kis- és középvállalkozások
felzárkóztatásához, versenybe hozatalához.
– Példaként fel lehet hozni a plázákat és a bevásárlóközpontokat,
amelyek tönkretették a kis sétálóutcákat, üzleteket, vállalkozásokat?
– Váci út, Rákóczi út sorolhatnám, fájó szívvel
megy az ember végig, látva a lezárt üzlethelyiségek
kirakatait. Sajnos nincs üzletpolitikája, nincs gazdaságpolitikája
mind az országnak, mind a fővárosnak. Nincs egy olyan stratégia,
ami kimondaná, ilyen akarok lenni tíz év múlva. A rendszerváltásnál
nagyon nagy lehetősége volt Magyarországnak, hogy a régióban
egy kiemelkedő hátterű kereskedelmi pénzügyi központ legyen.
Ez mára teljesen eltűnt, a környező országok sorra előznek
meg minket.
– A kormány nem teszi lehetővé, hogy egy magyar
ember vállalkozó lehessen?
– A kormány erre azt mondaná, én ugyanazokat a lehetőségeket
biztosítom a pályázatoknál mindenkinek, de önmagában az
induló feltételek már hátrányos helyzetbe hozzák a magyar
kisvállalkozót. Vannak olyan pályázati kiírások, ahol esélye
nincs a magyarnak, mert egyszerűen nem felel meg a feltételeknek,
pl. nincs nemzetközi referenciája.
– Boros Imre, az
Orbán-kormány PHARE-ügyekért felelős minisztere, nyomorúságosan
alacsonynak nevezte a magyar foglalkoztatási szintet. Felhívta a
figyelmet arra, hogy 1989- ben még 5,4 millióan dolgoztak az
országban, míg ma csak 3,9 millióan. A statisztika azonban csak
négyszázezer munkanélkülit tart nyilván.
– A foglalkoztatási
szerkezet tarthatatlan, nagyon kevesen járulnak hozzá a költségvetéshez,
akik hozzájárulnak, azok sokallják a terheket, a költségvetés
mégis azt mondja kevés az a pénz, ami befolyik hozzá. Amikor
arról beszélünk, hogy a munkanélküliségi ráta átlépi a
8%-ot, ami egy borzasztó nagy szám, ebben 400 ezer munkanélkülit
tartanak nyilván, viszont ha azt kérdeznénk, hogy mennyi a valós
munkanélküli, aki dolgozhatna, ha tehetné (például a 800 ezer
korai nyugdíjaztatott), ne lepődjünk meg, ez a 16%-ot is elérheti.
Tény, hogy a magas magyar adórendszer miatt a feketén, szürkén
dolgozók száma jelentős. Benne van az a kényszer is, hogy a vállalkozó
tisztességtelen lépésekre kényszerül. A munkavállalót 8 órára
bejelenti, nem minimálbérre, hanem a tényleges teljesítmény
után értékeli a munkáját, utána csődbe megy, mert nem tudja
kifizetni a béreket és járulékokat, vagy alkalmazza azt a
kiskaput, hogy bejelenti 4-6 órára a dolgozót – persze jóval
többet dolgozik – minimálbérrel elkönyvelve, és zsebből egészíti
ki a jövedelmét. Ezzel vállalja, hogy törvénytelenül jár
el. Ezek az általánosan érvényes jellemzők, amelyeken mindenféleképpen
változtatni kellene.
– Folynak a tárgyalások egy új adótörvényről, önök
is részt vettek a koncepció megvitatásában. Milyen álláspontot
képviselnek?
– Három variációról beszélhetünk, amiből mi egyértelműen
azt a szándékot támogatjuk, miszerint a kormány kimondja, hogy
ma Magyarországon a bérek közterhei magasak, tarthatatlanok, ezért
változtatni kell. A változtatás mértékénél vonalat kell húzni.
Ezt el kell fogadni, hiszen a költségvetés prioritását nem
lehet megkérdőjelezni, nem lehet többet költeni, mint amennyi
befolyik. Más kérdés, hogy miért kell a költségvetésnek
olyan dolgokra költeni, amikre nem kellene, és miért nem mást
támogat azzal az összeggel. A közterheket érezhetően csökkenteni
kell, de ezt nem egy lépcsőben kell végrehajtani, mert a költségvetés
nem bírná ki. A másik két variációnál nem lehet olyan
gazdasági eredményekkel számolni, ami elfogadható lenne.
Javasoltuk még, hogy csökkenjen a különbség a bruttó és a
nettó bérek között.
– A vagyontárgyak megadóztatását javasolja az
iparszövetség?
– Olyan vagyonadóra lenne szükség, amelyben nemcsak az
ingatlan, hanem a műkincs, a magánjacht, s egyéb javak is
beletartoznának. Az átmeneti átcsoportosítást az áfa emelésével,
valamint az 50 millió forintnál értékesebb vagyontárgyak
(ingatlan, repülőgép, jacht) megadóztatásával javasoljuk. Az
egyenesadók (például a bérterhek) mérséklése pedig a vállalkozások
helyzetét javítaná. A javaslat egybevág az EU 2003-ban hozott
ajánlásával, amely az egyenesadók mérséklését és a közvetett
adók növelését javasolta. Amikor arról beszélünk, hogy
azonos teherviselés, szolidaritás, ezeket kell figyelembe vennünk.
Mi egy modern adórendszerről beszélünk, szükségesnek tartjuk
a modern vagyontípusú rendszer bevezetését is, de vonalhúzással,
nehogy a kis egzisztenciájúakat elriasszuk, eltaszítsuk.
Oláh János József
|
