vissza a főoldalra

 2008.04.25. 

MIÉP orvosi kollégiuma azonnali változást akar

Dr. Kovács László, a Hódmezővásárhelyi Kórház orvosigazgatója, a MIÉP elnökhelyettese, címzetes egyetemi docens.

 – A MIÉP orvosi kollégiumának vezetője mit tud mondani a magyar egészségügy jelenlegi állapotáról?

 – Egyszerűen, röviden fogalmazva: a mai magyar egészségügy válságos helyzetben van. Az igazán komoly és az egészségügyet alapjaiban megrengető változások 2006. július 1-jén következtek be: az új kormány felállását és a konvergenciaprogram meghirdetését követően. Az ország egészségügyi intézményeiben csökkenteni kellett a betegellátást, ugyanis az OEP nem finanszírozta az intézményeket a teljesítmény volumenkorlátozások okán. Ez azt eredményezte, hogy romlott a kórházi ágyak kihasználtsága. 2007. április 1-jével az egészségügyi kormányzat arra hivatkozva, hogy bizonyos intézmények  annyi üres ággyal dolgoznak, felesleges továbbra is fenntartani egyes osztályokat és működtetni bizonyos szakterületeket. Ezzel azt a hamis illúziót keltette a sajtóban közzétett bejelentés, mintha a tb kénytelen lenne üres ágyak után is fizetni, holott tudvalevő, hogy amióta Magyarországon átálltak a teljesítményalapú finanszírozásra, soha nem finanszírozott az OEP üres ágyakat. 2007. április 1-jével 16000 aktív kórházi ágyat szüntettek meg. Ennél is jobban zsugorodott a teljesítményfinanszírozás, amit 2006. július 1-jéhez viszonyítva tovább csökkentettek. Ezeknek a kórházi osztályoknak meg kellett válniuk régi, összeszokott orvosaiktól és ápolóiktól, nővéreiktől. A megmaradó szakemberek részben ágy híján, részben teljesítményfinanszírozás híján, részben pedig a szakmai, személyi, tárgyi feltételek biztosítása híján nem tudtak eleget tenni a korábbi elvárásoknak. Tehát az egészségügyi kormányzat ezzel az úgynevezett struktúra vagy szerkezetátalakítási törvénnyel szétzúzta a magyar fekvőbeteg ellátási rendszert, az aktív betegellátást. Létrehozott megyénként egy-két kiemelt súlyponti kórházat, a többinek az aktív betegellátási lehetőségeit jelentősen, drasztikusan korlátozta, krónikus betegellátásra kapacitálta ezeket.

 – Az egészségügyi szakma egy része vagy nincs tisztában azzal, hogy mi történt itt reform címszó alatt, vagy arról sincs tudomása, hogy az egészségügy egyes vezetői aktív közreműködőivé váltak az egészségügy leépítésének?  Az embertelen kormányzati munka hívta életre a MIÉP orvosi kollégiumát?

 – Nem. A MIÉP több szakmai kollégiumot alapít. Ilyen a jogi, önkormányzati, a mérnöki, az egészségügyi, a szociális. Ezek a saját szakterületeiken elemzik azokat a visszásságokat és gazdasági, pénzügyi, társadalmi változásokat, amik az elmúlt években és a jelenlegi időszakban is a kormány tevékenységében kívánnivalókat hagynak maguk után. Ezt feldolgozva a társadalom tudomására hozzák, pld. a Lámpás-program keretében, a Magyar Fórumban megjelent cikkek révén, és egyúttal a kiútmutatást is feladatul tűzték ki. Ez a szakmai kollégiumok lényege. A MIÉP rendelkezik olyan szakértői gárdával ezeken a területeken, amely képes arra, hogy mindezt átlássa, feldolgozza, és különböző úton-módon közzétegye. Az egészségügy leépítését reform címszó alatt hajtotta végre a mai szociálliberális kormányzat és annak egészségügyi minisztériumi vezetése. Míg a finanszírozás és szerkezetátalakítás 2007. április 1-jével lépett életbe, 2007 februárjától életbe lépett a vizitdíj rendszere, melynek keretében az ellátási rendszerben a betegeknek esetenként 300 forintot kellett fizetni. Néhány kivételtől eltekintve nem mentesült a beteg a fizetési kötelezettség alól, sőt, ha indokolatlanul vette igénybe az orvosi ellátást, 600 illetve 1000 forintra emelkedett ez az összeg. Ehhez társult még az, hogy a kórházi fekvőbetegeknek a 21. napig napi 300 forint költséget kellett téríteni. Ez ellen kezdeményezett népszavazást a Fidesz. Az érvényes létszámon felüli részvétel mellett, 82–84 %-os többséggel, a nép eltörölte a vizitdíjat, a kórházi napidíjat és a tandíjat. A kormánykoalíció – úgy néz ki – felbomlik, de Gyurcsány Ferenc és az MSZP-s többség ragaszkodik a kisebbségi kormányzáshoz. Ám ez instabil berendezkedésnek tűnik. Ezt érzékelve az MSZP egészségügyi politikusai tárgyalóképesnek mutatkoznak, hogy a vizitdíj eltörlése után a háziorvosok jövedelemkiesését megoldják. A vizitdíj eltörlésével a háziorvosok havi 100–180 ezer forintnyi jövedelemkieséssel számolhatnak. Ezt a hónap végéig hivatalban lévő SZDSZ-es egészségügyi kormányzat nem hajlandó kompenzálni. Felmerült, hogy a házi gyermekorvosok kompenzációs térítését osztanák szét az összes háziorvos között. Ez töredékében sem fedezné a kiesést. Elképesztő híreket hallunk másutt dolgozó kollégáktól. Szeretnénk részt venni a pusztítás utáni helyreállításban, ezért tartjuk kívánatosnak a szakmai kollégiumunk létrehozását.

 – Tulajdonképpen mi van most? Amennyiben az elvont pénzek pótlása nem történik meg, az érintett praxisok összeomlanak?

 – A kormányzat már évek óta nem kompenzálta a betegkártya fejpénzt az infláció mértékének megfelelően, és az amortizációs költségtérítést, ami átlagosan havi 50 ezer forint bevételhez juttatta korábban a háziorvost. Ezeknek a tételeknek az elvonása, illetve az infláció, a betegkártya díjtétel emelésének elmaradása volt az, amit a beteggel fizettetett meg a kormány. Megsarcolta a magyar társadalmat, ahelyett, hogy a magyar költségvetés ezt az elmaradó, de a társadalomtól elvont összeget biztosította volna az egészségügynek. Nonszensz. Büntetőakció a magyar egészségügy és az egész  társadalom ellen. Ezért karolta fel a MOK a háziorvosok kezdeményezését, ami arra irányul, hogy amennyiben a költségvetés nem kompenzálja a kieső összeget, akkor a háziorvosok megfontolás tárgyává teszik az OEP-pel kötött szerződések felbontását. Ez a végső elkeseredés lépése, és nyilván egy érdek- érvényesítő akció, hiszen amennyiben 6400-ból 3500-4000 ezer orvos felmondaná a finanszírozási szerződését az egészségügyi pénztárral, összeomlana az egészségügyi alapellátási rendszer. A kormány érzi, hogy bajban van. Ha ez megtörténik, akkor soha nem látott világbotrány következne be, mely mindenképpen ezt a kormányt terhelné. A kormány azzal is tisztában van, hogy az önkormányzatok feladata és kötelessége az alapellátás biztosítása. Furcsa helyzet: az önkormányzat köti a háziorvosokkal a szerződést, viszont a betegellátást az OEP finanszírozza. Ez a kettős szerződés élteti és működteti ezt az alapellátási rendszert. A kormányzat kétségbeesésében az önkormányzatokra mutogat, holott tudja azt, hogy az önkormányzatok nem finanszírozhatják a háziorvosi alapellátás működtetését.

 – A MIÉP orvoskollégiuma hogyan értékeli a jelenlegi helyzetet?

 – A magyar egészségügy sosem látott lejtmenetben van a reform címszóval, a finanszírozási elvonással, az aktív ágyak drasztikus csökkentésével, az aktív és a krónikus fekvőbeteg-ellátás egyensúlyának elvesztésével – Molnár Lajos és Horváth Ágnes működése alatt – előidézett helyzet következtében. Ha nem kezdődik rövid idő alatt érdemi változás, akkor ez önmagát generáló folyamatként az eü. ellátórendszer teljes összeomlásához vezet, akkor is, ha további pusztítások már nem történnek.

 – Mit lehet tenni a katasztrófa elhárítása érdekében?

 – Rövid időn belül változtatni kell. Az alulfinanszírozás okán tiltva van, hogy egyes osztályok betegeket vegyenek fel bizonyos létszámon és teljesítménykapacitáson felül, minden fekvőbeteg-intézmény és a járóbeteg-szakellátások is várólistára kell hogy helyezzék a nem sürgős ellátást igénylő betegeket. Viszont ha ezek az osztályok a rendelkezésre álló ágyszám és teljesítményvolumen felett is kötelesek ellátni azokat az aktív ellátásra szoruló betegeket, akiknek az ellátás elmulasztása miatt valamilyen tartós egészségkárosodása lesz és meghalnak, akkor az orvost börtön fenyegeti. Ez elképzelhetetlen a civilizált világ bármelyik részén. A másik nagy gond: elöregedett az orvostársadalom, jelentős részük – különösen az alapellátásban, de a kórházi orvosok körében is –nyugdíjkorhatár felett is aktív munkát végez, az orvosok igen nagy többsége pedig 5–10 évre van a nyugdíjkorhatártól. Ha meghal, vagy végleg nyugdíjba vonul az orvos, akkor úgy néz ki, hogy hiányzik az utánpótlás. A ma végző orvosok döntő hányada Magyarországon nem kíván munkát vállalni. A rezidensi időszak letöltése és a szakvizsga megszerzése után csak külföldön – Anglia, Írország, Norvégia, Svédország, Svájc – akarnak dolgozni, tíz-hússzoros jövedelem reményében. Ez bizonyos szempontból érthető, de a magyar társadalom egészségügyi ellátása nem szenvedheti meg a mindenkori kormányok érzéketlenségét, az egészségügyi ellátási rendszer tönkretételét. Magyarország nem azért lépett be az EU-ba, hogy az itt nagy költséggel oktatott és megfelelő módon felkészített fiatal szakember-gárda elhagyja az országot és máshol remélje a szakmai és egzisztenciális előmenetelét. Ezt agyelszívásnak nevezik.  Itthon is meg kéne találnia számítását. Ez a mindenkori magyar kormányok felelőssége. Tapasztalom: egyesek még mindig reformról beszélnek akkor, amikor nyilvánvaló, hogy az egészségügyben az utóbbi években meghozott intézkedéseknek a reformhoz semmi közük. Ami történt, az a magyar betegtársadalommal, az egészségügyi ellátással szembeni lelketlenség. Az elkövetkezendő választások, a valódi rendszerváltás gyötrelmes, fáradságos és küzdelmes feladata lesz az egészségügyben eddig végrehajtott leépítések, kártételek, pusztítások rendbetétele, amihez várjuk valamennyi érintett segítségét. A MIÉP orvosi kollégiuma keresi a kapcsolatot a nemzeti pártokban, illetve a holdudvarukban tevékenykedő kollégákkal, mert ezekből elegünk van.

 V. I.