vissza a főoldalra

 2008.08.15. 

Cél: a horvátországi magyarság egysége

Július 4-én Pélmonostoron sajtótájékoztatót tartott a Horvátországi Magyar Megyei Kisebbségi Önkormányzatok és Képviselők Koordinációja, ahol a két társelnök, Szekeres Péter és Andócsi János ismertették az újjáalakult testület célkitűzéseit. Az intézmény jogi alapjáról, céljairól, s a kettős szavazati jog kérdéséről Szekeres Péter nyilatkozott.

 – Milyen jogi alapokon áll a Horvátországi Magyar Megyei Kisebbségi Önkormányzatok és Képviselők Koordinációja?

 – A koordináció szabályozásáról a 2002. december 13-án elfogadott alkotmányerejű kisebbségi törvényben olvashatunk. A magyarországi modellnek egy csorbított változatáról van szó. Tehát, míg az anyaországban beszélhetünk országos kisebbségi önkormányzatokról, addig ilyen Horvátországban nem létezik. Kisebbségi, járási és megyei szintű összefogások vannak nálunk, míg országosak nincsenek. Ennek az oka minden valószínűség szerint a szerb-horvát konfliktus lehet. A kisebbségi törvény 33. és 34. cikkelye mondja ki a koordináció létrehozásának lehetőségét. A koordináció mind vertikális, mind horizontális szinten valósítható meg. A Horvátországi Magyar Megyei Kisebbségi Önkormányzatok és Képviselők Koordinációja már egy országos szintű szervezet, s június 15-én, Zágrábban alakult újjá. A tavaly júniusban megtartott magyar kisebbségi önkormányzati választások óta majdnem egy évnek kellett eltelnie, hogy létrejöjjön az országos koordináció. A résztvevők új alapszabályt fogadtak el, és új tisztségviselőket is választottak.

 – Milyen jogosítványai vannak egy koordinációnak?

 – Javaslatokat tehetünk a saját nemzetiségeinket érintő kérdésekben, de ezen kívül csak koordinálhatjuk a képviselők munkáját. Rámutathatunk bizonyos problémákra is, s ezeket jelezhetjük a horvát parlament kisebbségi képviselőinek. Természetesen ez sem elégíti ki az összes nemzetiségi igényt. Horvátország 22 elismert kisebbsége számára csupán 8 képviselői hely van a törvényhozásban. Ez azt jelenti, hogy 3 szerb, 1 olasz és 1 magyar biztosított hely létezik, míg a maradék három képviseli a fennmaradó kisebbségeket. Így alakult ki az a helyzet, hogy jelenleg egy roma képviselő egyszerre 11 kisebbséget képvisel a parlamentben. Ez egy abszurd helyzet, s az összes kisebbség nem képviseltetheti magát a száborban. A koordináción és a parlamenten kívül létezik egy harmadik országos intézmény, amit már maga a kabinet alakít: a kormány kisebbségi tanácsa. A kabinet a tanács tagjaitól kéri ki a kisebbségek véleményét. Igaz, három intézményt említettem, de amíg nincsenek országos kisebbségi önkormányzatok, addig képviseletünk igencsak hiányos.

 – A sajtótájékoztatón megemlítette a kettős szavazati jog kérdését. Miről van szó?

 – Egy igen régi problémáról. Amikor a háborús években létrejött az első kisebbségi törvény, már akkor felvetődött a nemzetiségek szavazatának kérdése. Számunkra, horvát állampolgároknak korántsem mindegy, hogy melyik párt, vagy koalíció vezeti az országot. De! Ha már szavazunk egy horvát pártra, akkor nem dönthetünk arról, hogy ki fogja képviseltetni a magyarságot a horvát parlamentben. Jelenleg tehát csak egy voksot adhat le egy kisebbségi polgár. Ez az oka annak, hogy még az adott kisebbség tagjai sem szavaznak mind a soraikból kikerülő jelöltekre. Annak vagyok a híve, hogy ezt ne hívjuk kettős szavazati jognak, hanem – ahogy a parlament olasz képviselője, Furio Radin nyilatkozott – jóval találóbb a pótjog elnevezés. Tehát, mint kisebbségi állampolgároknak legyen egy pótjogunk arra, hogy a horvát pártok egyikére leadott voks mellett megválasszuk saját képviselőinket.

 – Azt is említette, hogy a civil szervezetektől eltérően a Koordinációt alkotó választott testületek és képviselők kinyilvánították az összefogásra irányuló szándékukat. Tehát: míg a helyi magyar szervezetek izoláltak, s vezetőik egymást szidják, addig a képviselők az egység mellett törnek lándzsát?

 – Igen, mert szinte az összes horvátországi magyar szervezet azt mondja magáról: legitim, s ő képviseli igazán a helyi magyarság érdekeit. Ezek a szervezetek acsarkodnak egymásra, és sok energiát, pénzt emészt fel ez a mini magyar-magyar „háború”. Az ilyen szervezetek mögött nem állnak választópolgárok. A képviselők és az ombudsmanok már megmérették magukat a kisebbségi önkormányzati választásokon. Koordinációnk a horvátországi magyarság 85%-át képviseli, és örülök annak, hogy a szervezetek között sikerült létrehozni egy ilyen összefogást, s remélem: magyarságunk egyes politikusai be fogják látni, csakis együtt, egységesen lehet mindannyiunk érdekében eredményesen dolgozni. A Koordináció alapító okiratát az Eszék-Baranya megyei és Zágráb városi magyar kisebbségi önkormányzat elnökei mellett kézjegyükkel látták el az Isztriai-megyei és Tengermelléki-fennsíki megyei magyar kisebbségi önkormányzatok első emberei, a Zágráb megyei, Verőce-Drávamellék megyei, Sziszek- Moszlavina megyei és a Split-Dalmát megyei magyar kisebbségi képviselők. Ők megelégedéssel állapították meg, valós lépést tettek afelé, hogy végre létrejöhessen egy olyan szervezeti forma, amelyben a horvátországi magyarság egysége nyilvánulhat meg. Az önszántukból távol maradó két megyei magyar önkormányzat és két megyei magyar képviselő a horvátországi magyarság mindössze 15%-át képviselik. Az ajtók természetesen továbbra is nyitva állnak minden együttműködni kívánó megyei szintű magyar önkormányzat és képviselő előtt, így azon néhány önkormányzat előtt is, amelyek nem voltak részesei az újjáalakulásnak. Fő célkitűzésünk pedig a horvátországi magyarság egységes képviselete demokratikus módon, illetve a törvényi lehetőségeket kimerítve. A Koordináció mindenképpen felemeli a hangját a magyar falvak fejlesztése érdekében, és magyarságunk gazdasági, szociális helyzetét illetően is meg fogják keresni az illetékeseket.

 – Andócsi úr szerint a Központi Közigazgatási Hivatal nem válaszol a problémák felvetésére. Mi ennek az oka?

 – Az új kisebbségi modell hat éve létezik Horvátországban, és ez az idő nem volt elegendő néhány állami tisztviselőnek ahhoz, hogy a már említett 2002-es törvénynek megfelelően járjon el. Az egyik ilyen probléma a kétnyelvű táblák kérdése. Van egy olyan passzus, miszerint az időközben elért jog nem csorbítható. Tudjuk: a háború miatt több községben megváltozott a nemzetiségi összetétel, így van olyan falu, ahol – a tisztviselők szerint – a magyarok száma nem éri el azt az arányt, ami a kétnyelvű tábla jogosságát mutatja, így a táblát el kell távolítani.

 – Sok magyar távozik szülőföldjéről Nyugatra?

 – Nem a migráció a legfőbb gond. Sajnos a magyarság kiöregedett, és elindult egy önkéntes asszimilációs folyamat. A magyar iskolák, papok hiánya miatt egyre kevesebben vallják magukat magyarnak. A népszámlálási adatok szerint 10 évente kb. 20%-kal csökken a magukat magyarnak vallók száma. 2001-ben 16 ezer 800 horvát állampolgár vallotta magyarnak magát, míg 1991-ben 25 ezer, s ’81-ben 36 ezer. Kíváncsi vagyok a 2011-es adatra. Az is nagy feladata a magyar önkormányzatoknak, hogy arra biztassa a horvátországi magyarokat: ne titkolják el származásukat. Vallják magukat magyarnak. Egy szabad országban a nemzeti hovatartozás bevallása nem járhat problémával, sőt néha előnyt is tud biztosítani.

 Medveczky Attila