vissza a főoldalra

 

 

 2008.08.22. 

Súlyos értékválsággal küzd a posztkommunista világ

A missziológusok Balatonfüreden zajló ökumenikus világtalálkozójának résztvevői augusztus 17-én kis csoportokban budapesti katolikus és protestáns templomokban istentiszten vettek részt, találkoztak a helyi közösségekkel és a főváros nevezetességeivel ismerkedtek. 18-án Tomka Miklós, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professzora vitaindító előadásával kezdődött a tudományos tanácskozás.

 A szociológus a posztkommunista Közép- és Kelet-Európa vallási helyzetét mutatta be a világ minden részéről érkezett 270 missziológusnak. Elöljáróban leszögezte, hogy e térség népei súlyos értékválságban vannak. Az emberek nem boldogulnak az életükkel, túlhajtják magukat, mert utol szeretnék érni a nyugati életszínvonalat. Ennek következménye, hogy sokkal rosszabb nálunk a társadalom egészségi állapota, mint más hasonló fejlettségű országokban. Ehhez hozzájárul, hogy az elmúlt negyven-ötven évben a társadalmi és vallási hagyományokat szétrombolták, az emberi kapcsolatok eléggé szétzilálódtak. Vannak sokkal szegényebb országok, ahol a fejlődés jóval lassabb, de az itteni népeket a változás hirtelen érintett, ezért jobban szenvedünk miatta.

 Felmerül a kérdés, mindez hogyan érinti a térség társadalmainak vallási viszonyait. A régióban az elmúlt években mindenütt olyan társadalmi vallásellenesség alakult ki, ami korábban nem létezett - mutatott rá a vallásszociológus. A kommunista időszakban a politika próbálta megnyomorítani az egyházakat, de a társadalomban nem volt a mostanival mérhető egyházellenesség. Az emberek jelentős része nem tud mit kezdeni azokkal a vallási megnyilvánulásokkal, amikkel találkozik.

 Ennek ellentmondani látszik, hogy az egyházakat elutasítók körében is igen nagy számban úgy gondolják: a vallás tud segíteni a személyes problémákon, a családi nehézségeken, értelmet ad az életnek. A konkrét formákkal tehát nem tudnak kibékülni, az egyházaktól távol tartják magukat, de a vallást általában nagy ígéretnek tekintik, ami megbékélést eredményezhet, és ki tudja egyenlíteni a szociális különbségeket. Ez azt is jelenti, hogy nagy vágyakozás él a vallás iránt a nem vallásos emberekben.

 Az egyházak az egyelőre megállíthatatlannak tűnő térvesztés ellenére továbbra is fontos társadalmi tényezők maradnak Közép- és Kelet-Európában, amit Tomka Miklós azzal magyarázott, hogy a vallásukat gyakorlók immár mindenféle külső kényszer vagy megszokás nélküli személyes döntés eredményeként, öntudatosan ragaszkodnak egyházukhoz, és jelentős értelmiségi rétegekre támaszkodhatnak. Ebből az is következik, hogy térségünkben nő az egyházak missziós aktivitása, amelyre jó példa az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye által tavaly megrendezett budapesti városmisszió.

 

(Forrás: reformatus.hu)