|
 2008.08.29.
John Kander – Fred Ebb – Bob Fosse: Chicago
(Madách Színház)
A
Madách Színház 1999-es fejújítása óta zenés darabok
bemutatására tért át. Kilenc évvel ezelőtt még – nevükhöz
méltóan – Az ember tragédiájával nyitottak, és adták át
a közönségnek a széppé varázsolt épületet. Azóta sok víz
folyt le a Dunán, a színház igazi feladatát betöltő alkotások
lassanként kiszorultak a nagyszínpadról, jobb esetben felkerültek
a Stúdióba, vagy a Tolnay Szalonban kötöttek ki, időnként
pedig vendégjáték formájában kirándulnak a Vidám Színpadra.
A nagyszínpadot pedig elfoglalták a kasszasikert kasszasikerre
halmozó nemzetközi musicelek meg az olyan nagyszériás bulvárdarabok,
amik Londonban vagy a Broadway-n 10-20 éve mennek, és túlvannak
akár az ezredik előadásukon is. Ezek közé tartozik a Chicago
is. A musical tipikus tengeren túli műfaj, a tunya,
testileg-lelkileg elhájasodott amerikai átlagember szellemi színvonalához
szabják, ennél fogva igen vérszegény a cselekménye,
mondanivalója a nullával egyenlő, mert a lényeg a zenén, a szóló
vagy tömegjelenetes táncon és éneklésen van.
Az
1896-tól 1969-ig élt Maurine Dallas Watkins törvényszéki tudósítóként
dolgozott a Chicago Tribune című lapnál. Munkája során találkozott
azokkal a bűnesetekkel, amikre a férjgyilkos asszonyokról szóló
színművének első változatát építette. Ennek az 1926-ban írt
darabjának A derék kis nő címet adta, amit még ez év
decemberében be is mutattak a Brodway-n, ahol 172 előadást ért
meg, sőt 1927-ben némafilmet is forgattak belőle. Roxie Hart címmel
1942-ben már a hangos és színes filmváltozatát is láthatta a
közönség, aminek címszerepét Ginger Rogers alakítja. A
Chicago igazi karrierje azonban 1975-ben kezdődött el, amikor a
musicaltörténet egyik legsikeresebb szerzőpárosa: John Kander
zeneszerző és Fred Ebb szövegíró Bob Fosse koreográfiájával
és rendezésében immáron Chicago címmel bemutatta a Broadway-n,
ahol azóta is telt ház előtt játsszák. 2002-ben pedig
amerikai-német koprodukcióban készült el a hat Oscar-díjjal
jutalmazott, igencsak látványos változata, amiben olyan világsztárok,
mint Renée Zellweger, Catherine Zeta-Jones, Richard Gere játsszák
a főszerepet.
 Hazánkba
2001-ben jutott el, a Madách Színház Szirtes Tamás rendezésében
– változó szereposztásban – azóta tartja műsorán, és
vidéki teátrumaink is szívesen veszik fel repertoárjukba. A
Chicago mondandójának felszíni megértéséhez elég az elemi
iskolai végzettség is, mélyebb megértéséhez azonban már
kell a világos és józan gondolkodásmód, a liberális elbutításnak
ellenálló fej. Az 1920-as évek vége felé Roxie Hart, egy
jelentéktelen chicagói bárnak a hátsó sorában táncoló és
éneklő, középszerű, de hatalmas ambícióktól fűtött kóristalánya
lelövi szeretőjét, mert az nem teljesíti ígéretét, vagyis
azt, hogy a negyedik sorból az elsőbe kerülhet. A börtönben
azonnal ellenfele támad a férjét és nővérét megölő, szintén
énekes- és táncosnő Velma Kelly személyében. Roxie-t és
Velmát a minden hájjal megkent ügyvéd, Billy Flynn védi, aki
újságszenzációt kreál hol az egyik, hol a másik nő esetéből.
Roxie eléri, amit akar: ismert lesz, mindenki róla beszél, vele
foglalkozik a sajtó. A gátlástalan Billynek a jogi kiskapuk közötti
ügyes lavírozásával sikerül elérnie, hogy felmentsék őket.
Végül a két nő – kényszerből, de – összeáll, és közös
pódiumszámukkal fényes sikert aratnak. A Madách társulata
derekasan helytáll. Roxie-t Balla Eszter (alsó képen), Velmát
Várady Viktória énekli, táncolja. Kökényessy Ági Morton
Mama kemény figuráját nagyszerűen jeleníti meg. Gergely Róbert
a dörzsölt ügyvédet, Szerednyey Béla (felső képen) a
mutyi-mutyi férjet, Lippai László Mary Sunshine-t játssza. A
Chicago cselekménye ugyan a világgazdasági válság felé sodródó
Amerikában játszódik, de a történet kortalan és nem országfüggő,
bármelyik olyan államalakulatban megeshet, amelyikben visszájára
fordultak az erkölcsi törvények, ahol a társadalmat összetartó
egészséges szöveteket szétroncsolta a korrupció, és a média
gyakorolja a főhatalmat, befolyásolja az emberek tudatát, gyártja
a politikusokat meg a sztárokat, kényére-kedvére emeli magasba
vagy taszítja le onnan őket. A Madách Színház produkciójából
éppen az az elem hiányzik, ami ezt a vékonyka sztorit időtlenné
teszi. Halljuk a nótáját az olyan asszonyokból álló kórusnak,
akik mind egy szálig büszkén harsogják bele a világba, miként
tették el láb alól a férjüket. Ahol az ököljog a
megengedett, a gyilkosokat felmentik, az egy szem ártatlant elítélik,
amiben az áldott állapot csak egy trükk a börtön elkerülésére.
Itt a jogot lábbal tiporják, az igazságszolgáltatás nem működik,
mert annak az érdekét védi, akinek tömött a pénztárcája.
Mindenki – kisebb vagy nagyobb áron – megvehető. Sajnos ez a
szomorú megállapítás nem csupán a 90 esztendővel ezelőtti
Amerikára érvényes, még csak alaposabban szét se kell néznünk,
és rögvest találunk az 1920-as évek Chicagójához hasonló állapotban
lévő társadalmakat.
Dr. Petővári Ágnes
|
