vissza a főoldalra

 2008.12.05. 

Hiller igazsága - avagy bort iszik, és vizet prédikál a kormányzat

„Országunknak az oktatásba, a kutatásba, a kutatásfejlesztésbe és a kultúrába érdemes pénzt invesztálni, mert ha ezt megteszi, sikeres jövő áll előtte.” Idézet Hiller István oktatási és kulturális minisztertől, amit élő adásban mondott el a közszolgálati televízióban. A mondat igazságtartalma megfellebbezhetetlen, hosszú távú feladatnak is teljes mértékben helytálló. Csak az vele a baj, hogy mindez egy szocialista politikus szájából hangzik el, hat év folyamatos kormányzást követően. Már eleve az apropó, amelynek kapcsán Hillert a stúdióba hívták, döbbenetes. A legújabb felmérések szerint ugyanis gombamód megszaporodott azon nyugat-magyarországi kisdiákok száma, akik Ausztriában végzik az elemi iskolát. Az erre érkező stúdiói reakciók is döbbenetesek voltak. Mert bár rendkívül magasröptű – értsd: nesze semmi, fogd meg jól – eszmecsere folyt arról, hogy versenyképes tudást, nyelvismeretet és ezzel hosszabb távon kézzelfogható gazdasági előnyöket szerezhet az olyan gyermek, akit szülei osztrák elemi iskolába járatnak, több lényeges kérdést „elfelejtettek” megválaszolni a kedves vendégek. Először: mi az oka annak, hogy bárki is úgy döntsön, inkább külföldi iskolát választ a hazai helyett? Másodszor: hogyan fordulhat elő, hogy amíg egy gyermek beiskolázása itthon teljességgel kimeríti egy átlagos magyar család házi kasszáját, addig odaát mindez 30 euróból (7500- 8000 Ft ) könnyedén kivitelezhető. És ami a legsarkalatosabb: egy osztrák iskolában meg fog-e ismerkedni egy magyar gyermek Adyval, Petőfivel, Móriczcal, Arannyal, Jókaival, Gárdonyival, a magyar történelem kimagasló alakjaival, nagy győzelmeivel, legfontosabb eseményeivel, és egyáltalán bármivel, amitől ő büszke magyarrá válhat? Továbbá, ha végignézzük a miniszter úr által kiemelt területeket, ott éppen az általa kívánatosnak tartott folyamatok ellenkezőjét tapasztalhatjuk. Az oktatás most már minden szinten válságba került. A felsőoktatás jelene és jövője szempontjából semmilyen módszerváltás nem hozott üdvözítő megoldást. Amíg nőtt a diplomások száma, ezzel egyenes arányban emelkedett a diplomás munkanélküliek létszáma is. Az általános és a középiskolák – és benne a tanárok – helyzete drámai. Miközben a fizetések továbbra is bántóan alacsonyak, hatalmas leépítések történtek az elmúlt években, és továbbiak várhatóak a közeli jövőben is. Kevesebb tanár jut ugyanannyi munkára, ami valószínűsíti a további színvonalcsökkenést. Ráadásul az elmúlt években a tanárok jelentős tekintélyvesztést is elszenvedtek, aminek kézzelfogható jele a tanárokat érő mind gyakoribb fizikai inzultus. A kutatás és a kutatásfejlesztés különböző területein dolgozók sem lehetnek optimistábbak. Évek óta hallható segélykiáltásuk, mellyel a kitűnő magyar szürkeállomány jövőjét féltik. Sajnos szavuk pusztába kiáltott szó maradt, semmilyen előrelépés nem történt, sőt, a helyzet tovább romlott. Legjobb szakembereink, kiváló tudósaink, felkészült kutatóink közül sokan külföldre mennek, mert itthon sem tisztességes megélhetést nem tudnak biztosítani maguknak, sem pedig megfelelő elismerést nem kapnak munkájukért cserébe. A kultúra – mint harmadik említett terület – szintén mélyponton van. Színházaink – néhány kivételtől eltekintve – vegetálnak, színészeink úgyszintén. Utóbbiaknak szinte mindent – köztük gyakran méltatlan, „szerepnek” gúnyolt bohóckodást – el kell vállalniuk, hogy valamennyire felszínen maradhassanak. A korábban világszínvonalú hazai szinkronágazat csődközeli helyzetbe került. A Nemzeti Színház – élén egy maximálisan nemzetietlen, szélsőségesen liberális látásmódú és fölöttébb furcsa körülmények között kinevezett direktorral – művészei egy részének elbocsátásával, valamint „megerőszakolt”, ezáltal valódi katarzist nem nyújtó darabjaival kerül a címlapokra. Láthatjuk azt is, hogy mi folyik az „Európa Kulturális Fővárosa” címet elnyert Pécsen. Rajtunk röhög – vagy éppen csóválja rosszallóan a fejét – fél Európa. Mindezt látva és tapasztalva, valamint Hiller tévés bölcsességét hallgatva, igen nagynak tűnik a szakadék, mely a kormányzat szavai és az általuk előidézett valóság között tátong! Az embernek az egyszeri pap jut eszébe, aki a híveknek vizet prédikál, miközben maga bort iszik. Ám az ilyen megnyilvánulásokból azért az is látszik, hogy a szocialisták és a liberálisok igenis tisztában vannak azzal, mit kellene cselekedniük, csak éppen mégsem azt teszik. Erre csak két lehetséges magyarázat van: vagy meghaladja a képességeiket, vagy szándékosan végzik rosszul a kötelességüket!