vissza a főoldalra

 2008.12.19. 

James Bondok Dél-Kelet-Ázsiában

Mint ahogy a 2001. szeptember 11-i terrortámadások hátterének teljes kivizsgálásában sem reménykedhetünk, ugyanígy arra sincsen semmi esély, hogy megtudjuk, pontosan milyen okok idézték elő a borzalmas mumbai vérengzést. Ugyanis nem elég pusztán elmondani, mi és hogyan történt, hányan voltak a terroristák, mit akartak, miért támadtak, és miért éppen a kijelölt célpontokra csaptak le? Ezeket a kérdéseket nemigen tanácsos föltenni, vagy pedig a szokványos hazug választ kell adni rájuk: az elkövetők „félelmet akartak kelteni”, mert ők „gyűlölik a szabadságot”, „elvetemült muszlim terroristák”, és kész. Előzményeket, okokat keresni „politikailag nem korrekt”. Mert ha nagyon az események mélyére ásnánk, kiderülne:a muszlim fundamentalisták és Pakisztán mellett az USA, Izrael, talán Nagy-Britannia, sőt a hindu nacionalisták is nyakig benne vannak ebben az elképesztő történetben. Pillanatnyilag úgy tűnik, az egész borzalom akkor kezdődött, amikor még májusban a pakisztáni miniszterelnök, Yousuf Raza Gillani egy titkos megállapodás keretében megígérte Washingtonnak és Új-Delhinek: kiadnak néhány pakisztáni terroristát Indiának. Köztük az egyébként mumbai születésű, félelmetes Dawood Ibrahimot is, akit egyes bűnözői körökben Karachi város „királyaként” emlegetnek. Azonban alighanem több is annál: valójában egy egész Délkelet-Ázsiára kiterjedő maffiahálózat főnöke, aki ugyanakkor bizonyos kapcsolatokat is fönntart a Kasmír függetlenségéért harcoló muszlim szabadságharcosokkal és indiai fundamentalista mohamedán terrorcsoportokkal. Megjegyzem, Dawood Ibrahimot és nagyszámú követőjét egykoron, még a 80-as években a CIA segítségével Amerika képezte ki, és látta el fegyverekkel a szovjetellenes afganisztáni függetlenségi háború idején. De hát azóta nagyot fordult a világ, ugye. A barátból egyszer csak ellenség lett. Előfordul az ilyesmi. Ja, hogy el ne felejtsem megemlíteni: csak félig-meddig ellenség, mert ha hinni lehet bizonyos Indiában és Pakisztánban keringő információknak, akkor még most is vannak bizonyos törvénytelen üzelmek – elsősorban is szerencsejátékok, illetve drog- és lánykereskedelem – amelyeknek bevételeiből úgy Ibrahim hálózata, mint az amerikai titkosszolgálat is részesül. (Egy, a nepáli Katmanduban található kaszinóról szól a fáma, melyet a CIA Ibrahim maffiájával közösen birtokol. Rossz nyelvek szerint hatalmas pénzeket mosnak itt tisztára, köztük indiai politikusok és más befolyásos személyiségek is.) Bár lehet, hogy rosszindulatú rágalom az egész. Dawood Ibrahimot azonban végül is a mai napig nem adták ki Indiának. Talán a CIA vagy éppen az ISI jött rá arra, hogy a fickó túl sokat tud, és esetleg kiteregeti a szennyest? Nem lehet tudni. Tény viszont, hogy a maffiavezér a nyugat-pakisztáni Quetta városában tartózkodik, és szoros rendőri felügyelet alatt áll. Sorsáról még nem döntöttek, de sokan nagyon szeretnék őt valahova jó messzire elküldeni, esetleg az élők sorából is kiiktatni. Annál is inkább, mivel a pakisztáni elnök, Asif Ali Zardari sem nagyon rokonszenvez vele, mivel „üzleti” riválisa is egyben a „karachi király”. (Ami sok mindent elárul magáról Asif Ali Zardariról is.) Dawood Ibrahim (képen) pedig quettai börtönéből – a pakisztáni titkosszolgálat bizonyos erőinek segítségével – továbbra is képes irányítani elképesztően jól szervezett, és Indiára is kiterjedő hálózatát. Emberei állítólag ott vannak mind a pakisztáni, mind az indiai rendőrség, katonaság, sőt a titkosszolgálatok soraiban is. Miként szoros kapcsolatokat ápol a Laskhare- Taiba illetve az újonnan feltűnt Deccan Mujahedin elnevezésű szélsőséges fundamentalista iszlám csoportokkal, sőt talán az al-Kaidával is. A Press Trust Of India hírügynökség jelentette, és az indiai hatóságok sem cáfolták a hírt: Dawood Ibrahim bűnözői csoportjának emberei adták át a fegyvereket a Laskhar-e-Taiba muszlim fundamentalista szervezet tagjainak, akik aztán végrehajtották a támadást Mumbai ellen. De vajon mi volt Dawood Ibrahim célja? Nos, először is világos üzenetet küldött Washingtonnak és Iszlamabadnak: ne erőltessék kiadatását Indiának (ahol is egészen biztosan halál vár rá), mert az irányítása alatt álló bűnszövetkezet rettenetesen erős, és a bosszúja még a mostani támadásnál is kegyetlenebb lesz. Ezenkívül pedig a véres akcióval jelezte, hogy szervezete harcol, és nem adja át egykönnyen a drog- és lánykereskedelemben, valamint a szerencsejáték-üzletben kivívott pozícióit más, a térségben egyre inkább terjeszkedő hindu, izraeli és orosz maffiacsoportok számára. Bizonyos híresztelések szerint a mumbai ortodox zsidóság egyik központjának kikiáltott Chabad Ház – amelyre a terroristák szintén lecsaptak – bűnözői körök találkahelye is volt. Hasonlóképpen állítják egyes titkosszolgálati források, hogy a Taj Mahal valamint a Trident-Oberoi Hotel sem véletlenül vált a terrorista támadások célpontjává. Ugyanis mindkét helyen tanyát vertek a Dawood Ibrahim bűnszövetkezetével rivalizáló maffiacsoportok. Hogy azután ezeknek az alvilági köröknek miféle kapcsolata van a titkosszolgálatokhoz, illetve bizonyos országok legfelső politikai köreihez, arról csak sejtéseink lehetnek. Annyi bizonyosnak látszik, hogy a világ nagy titkosszolgálatainak ügynökei csak úgy nyüzsögtek a két megostromolt mumbai hotelben. Egészen nyilvánvaló továbbá, hogy a vérengzést végrehajtó Laskhare- Taiba radikális iszlamista szervezet céljai teljesen mások voltak, mint Dawood Ibrahim bűnszövetkezetének motívumai. Az iszlamisták részben a hotelekben tartózkodó CIA- és Moszad-ügynökökre akartak lecsapni, hogy ily módon figyelmeztessék Tel- Avivot és Washingtont: hagyjanak fel az iszlám többségű Kasmírt 60 éve uralma alatt tartó India támogatásával. Kasmírban izraeli „tanácsadók” egy indiai kiképző tábort is működtetnek. De ami még ijesztőbb, hogy a pakisztáni határtól nem messze található indiai katonai repülőtéren izraeli harci gépek is jelen vannak – legalábbis a pakisztáni titkosszolgálat információi szerint. Az USA pedig az utóbbi években látványosan szorosabbra fűzte kapcsolatait Új-Delhivel. Sőt, az Egyesült Államok egy nemrégiben aláírt egyezmény szerint együttműködik Indiával a „nukleáris technológia fejlesztése” terén. Közben viszont a hatalmas országban élő 140 milliós iszlám közösség úgy érzi, egyre inkább elnyomja és háttérbe szorítja őket a hindu többség. Ugyanakkor egyre több és több amerikai és izraeli katonai „tanácsadó” és titkos ügynök tűnik fel nem csupán Kasmírban, de immár Thaiföldön és Mianmarban is, azzal a céllal, hogy segítsék a kormányerőket a helyi muszlim lázadók elleni harcban. A Chabad Ház – ahonnan egyes hírek szerint a Dél-Kelet-Ázsiban működő izraeli titkos ügynökök tevékenységét is irányítják – megrohamozása világos üzenet volt a muszlim terroristák részéről Tel-Avivnak és természetesen Washingtonnak is: súlyos következményekkel kell számolniuk, ha nem hagynak fel az immár egész térségre kiterjedő iszlámellenes hadjáratukkal. A figyelmeztetés természetesen Indiának is szól, amely készséges segédkezet nyújt Izrael és az USA hegemón céljainak elérése érdekében. Nyilvánvaló persze, hogy ha az USA és Izrael Dél-Kelet-Ázsia felett biztosítja az uralmát, akkor sakkban tudják tartani a rohamosan erősödő Kínát. India pedig természetesen lelkes támogatója minden Peking-ellenes koalíciónak. A „tényfeltáró újságírás” nyugati bajnokai nemigen foglalkoztak azzal a sokat mondó ténnyel sem, hogy a terroristák fő célpontja a Taj Mahal Szálloda, annak a Tata családnak a tulajdona, amely komoly szerepet játszik az indiai nukleáris technológia kifejlesztésében. A muszlim radikálisok talán ezen a borzalmas módon figyelmeztették az új-delhi kormányt, és természetesen Washingtont is arra, hogy nem fogják tétlenül nézni az indiai atomfegyverkezés ütemének felgyorsítását. Hiszen az indiai nukleáris erő mindenekelőtt muszlimokat fenyeget, főképp azokat, akik Kasmírban, illetve Pakisztánban élnek. Nem csoda hát, ha a pakisztáni titkosszolgálatok egyes, a radikális muszlimokkal rokonszenvező körei legalábbis félrenéztek, amikor a terroristák Mumbaiban lecsaptak. Arról sem tájékoztattak minket ezek a roppant „objektív” nyugati hírközlő eszközök, hogy a Trident-Oberoi Hotelben éppen jelentős számú izraeli üzletember tartózkodott, akik egy gyémánt ékszereket bemutató kiállításra érkeztek. Érdemes lett volna feltenni azt a kérdést is, miért borult lángba az épület? Az általános magyarázat szerint a mindenre elszánt, kegyetlen terroristák gyújtogattak, „mert félelmet akartak kelteni”. Lehetséges, mint ahogy az is lehetséges, hogy a szállodában tanyát vert ügynökök tüntettek el a tevékenységükre vonatkozó bizonyítékokat. A Kashmir Times című lap internetes kiadása pedig rögvest a támadás után megjelentetett egy hírt, amely szemtanúkra hivatkozva állította: a terroristák, amint beléptek a Taj Mahal Hotelbe, azonnal azonosítottak a tömegben két férfit, akiket amerikai ügynököknek neveztek. (Ez az információ azonban rövidesen eltűnt a Kashmir Times weboldaláról.) Számos pakisztáni hírforrás pedig állítja: az egyetlen életben maradt és fogságba esett terrorista, Ajmal Qasab, kinézete alapján aligha lehet pakisztáni származású. (Az egyik pályaudvaron a kamera rögzítette a terroristákat, köztük Ajmal Qasabot is, akinek hajviselete állítólag más, mint amilyet Pakisztánban viselnek, és kissé túlsúlyosnak is tűnik, márpedig a mudzsahedin harcosok kivétel nélkül csontsoványak.) Igen ám, de akkor kicsoda az elfogott terrorista, akinek vallomása alapján vádolta meg legott az indiai és nyugati média a mumbai vérengzés elkövetésével a pakisztáni muszlim radikálisokat? Nem lehet pontosan tudni, habár vannak, akik állítják: az indiai titkosszolgálatok legalábbis tudtak a készülő merényletről. Azonban egyes szélsőséges hindu nacionalisták nyomására nem avatkoztak közbe. Indiában rövidesen választások lesznek, és a felforrósodott légkörben jelentősen javulhatnak a nacionalista Dzsanata Párt esélyei. Nagy kérdés, valaha is megismerjük-e pontosan a mumbai terrortámadás valódi hátterét.