2008.12.19.
Barsi Balázs OFM : „…az angyali üzenet által…”
Ádvent
negyedik vasárnapjának nagy könyörgése, amely megnyitja a
szentmisét, azonos a naponta imádkozott Úrangyala könyörgésével:
„Kérünk téged, Úristen, öntsd lelkünkbe szent kegyelmedet,
hogy akik az angyali üzenet által szent Fiadnak, a mi Urunknak,
Jézus Krisztusnak megtestesülését megismertük, az ő kínszenvedése
és keresztje által a feltámadás dicsőségébe vitessünk…”
Február
másodika még sajátosan karácsonyi nap, mert „homo usios”-ünnep,
vagyis a Szentséges megtestesülésnek az ünnepe, amely azt a tényt
állítja szemünk elé, hogy Gábriel arkangyal üzenetére, a
Szent Szűz beleegyezésére, az Örök Ige, a második isteni
személy valóságosan emberré lett a Szűz méhében a Szentlélek
Isten erejéből.
Amikor
a mi életünk megfogant édesanyánk méhében, abban a
pillanatban a teremtő Isten minket halhatatlan személynek akart,
vagyis: a két sejt egyesülése pillanatában megteremtette énünket.
Előtte ez az én nem létezett, hacsak nem Isten örök tervében.
Énünk nem úgy bukott le az égi világból a testbe. A Názáreti
Jézus énje azonos a második isteni személlyel, a Fiúistennel.
Amikor a Kisjézus megszólal, és azt mondja, „Édesanyám, én
éhes vagyok”, akkor ez az említett én az örök Isten énje.
Jézusban nincs teremtett személy, nincs teremtett én. Minden
olyan teológia, amely ezt elhallgatja, semmibe veszi, egyszerűen
nem keresztény teológia. Szent János leveleinek szellemében,
aki tagadja a megtestesülést, az az Antikrisztus. Az evangéliumokban
a megtestesülés maga az evangélium, az örömhír, vagyis hogy
Isten Szent Fia a Szűzanya méhében valóságos emberré lett. Két
természete van: valóságos isteni természete, vagyis mindentudó,
mindenható, örökkévaló; és valóságos emberi természete:
születik, fejlődik, növekszik, meghal.
Mindez
nem élettől elvont dogma (igazság), hanem maga az élet. Szent
János azt írja első levelében, hogy az élet megjelent.
Pontosan ez nem elvont, hanem magával kell ragadnia minket, és
el kell vonnia mindattól, ami mulandó. Pontosabban a mulandókban
csak ahhoz ragaszkodjunk, ami örökkévaló. A szinoptikus evangéliumok
ezt tudják, János evangéliuma ezt állandóan hirdeti. Az ősi
krisztológiai zsinatok ezt védik az emberi értelem erejével, a
Szentírásra hivatkozva az emberi értelem ellen.
Egyedül
ez az egyetlen valóság is bizonyítja, hogy a Katolikus Egyház
Krisztus egyháza, mert ezt a misztériumot soha nem tagadta meg,
mindenkor védelmezte, csorbítatlanul megőrizte, sőt egyre élesebben
megfogalmazva hozta el nekünk a XXI. századba, mint az emberi
reménység egyetlen, igazi alapját. Ami a Szent Szűz méhében
történt, az egyetlen szentséges megtestesülés, az az én személyes
életem egyetlen igazi reménysége, és az egész emberiségnek
is egyetlen jövője – akár tudja, akár nem, akár tagadja, akár
nem.
Egy
Nyugatra szakadt hazánkfia a Kossuth rádióban azt nyilatkozta,
hogy ő már az evangéliumokat is meghamisításoknak tartja, ő
visszament az evangéliumok mögötti hiteles Jézushoz. (Hogy ez
mitől hiteles, azt végképp nem lehet tudni, legfeljebb modern
értelemben hiteles, vagyis abszolút szubjektív.) Csak azt
felejtette el bejelenteni, hogy milyen történelmi anyagon
dolgozva, és milyen tudományos módszerrel jutott el az
„igazi” Jézushoz. Saját bevallása szerint szerzetes pap
volt; aposztatált, de nem csak hivatásából, hanem a Katolikus
Egyházból is. Vallomásában mégis van egy elgondolkoztató
mozzanat. Ő, aki valaha teológiát tanult, nem merte azt állítani,
hogy az Egyház Krisztusa nem azonos az evangéliumok Krisztusával.
Ezt csak az állíthatja, aki tagadja a tényeket, és szellemi
vaksággal van megverve. Ez az aposztata testvérünk nagyon is
logikusan gondolkodott, amikor kijelentette, hogy ha az Egyház
Krisztusát (a Nicea-konstantinápolyi hitvallás Krisztusát) nem
fogadja el valaki, akkor az evangéliumok Krisztusát is
megtagadta. Azt a Krisztust, akinek a személye, énje, azonos a
Fiúisten örökkévaló énjével, de aki valóságos emberré
lett a Szent Szűz méhében. Minden olyan úgynevezett krisztológia,
amely ezt nyíltan vagy burkoltan tagadja, tudva-tudatlanul az egész
kereszténység totális összeomlásán dolgozik. De egy tudós
hogy lehet tudatlan abban, amit csinál?
Az
Úrangyala könyörgése azt állítja, hogy mi az angyali üdvözlet
által megismertük a megtestesülés szent titkát. Minket,
keresztényeket úgy nevez, úgy minősít, hogy mi azok vagyunk,
akik ismerjük a megtestesülés misztériumát. Nem vélekedünk
róla, nem sejtjük, hanem tudásunk van róla, mégpedig angyali
üdvözletből. Hármas angyali üdvözletről kell
elgondolkodnunk. Időrendi sorrendben az első angyali üdvözlet
a Szent Szűznek, majd Szent Józsefnek szólt. A második a húsvét
hajnali angyali üdvözlet a kenetet vivő Máriákhoz szólt. A
harmadik angyali szózat a kegyelemben nekünk hangzik, amikor az
Egyházban újra és újra halljuk a megtestesülés szent titkának
hirdetését. A középső angyali üdvözlet megfontolásával
kezdjük, mert a húsvéti-pünkösdi fölismerés tette egyértelművé
az első angyali üdvözletet, mely a Szent Szűznek és Szent Józsefnek
szólt, és azt az angyali üdvözletet is, amely nekünk szól. A
Máriák, az asszonyok, akik a fogantatások és a szülések által
az élet hordozói, a hét első napján kora hajnalban kimentek Jézus
sírjához, hogy megkenjék az Úr testét (vö Lk 24,1-12).
Angyalok jelentek meg nekik. Az asszonyok megijedtek, féltek,
mint egykor a Szűzanya, ám az angyal így szólt hozzájuk:
„Ne féljetek! Jézust keresitek, a megfeszítettet. Nincs itt.
Feltámadt, amint megmondotta” (Mt 28,6).
Angyali
üdvözlet ez. Az angyal az élet megszületéséről ad hírt az
asszonyoknak: Jézus emberi testével beleszületett Isten dicsőségébe,
vagyis föltámadt. Él, de már nem hal meg. Dicsőségesen támadt
föl. Az asszonyok kérdezhetnék, mint egykor a Szent Szűz, és
ahogyan az első keresztény hívek meg is kérdezték: hogyan
lehetséges ez? „Isten Lelke föltámasztotta Jézust a halálból”
(Rom 8,11). Új, dicsőséges, örökké való életre. Vagyis a
Szentlélek által lehetséges, aki a Magasságbeli ereje. A húsvét
hajnali Máriák csodálkozó kérdésére ugyanaz a válasz, mint
a Szent Szűz megdöbbent kérdésére: a Szentlélek által, a
Magasságbeli erejéből. Anyaméhről van most is szó, és születésről,
hiszen a barlang a föld méhe, olyan, mint az anyaméh. Ezt nem
valamiféle költőieskedés címén, vagy a Jung által
felfedezett ősképek alapján mondom, hanem Urunk, Jézus
Krisztus szavára hivatkozva, aki midőn kortársai jeleket és
csodákat kívántak tőle, az egyetlen és az egész világtörténelemre
szóló jelről beszélve kijelentette: „Amint Jónás próféta
három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz az
Emberfia is három nap és három éjjel a föld szívében” (Mt
12,40). Az utolsó vacsorán pedig ezt mondta tanítványainak:
„Bizony, bizony mondom nektek, ti szomorkodtok, de szomorúságtok
örömre fordul. Az asszony is amikor szül, szomorkodik, mert eljött
az órája, de amikor megszülte gyermekét, már nem emlékezik
gyötrelmére, mert örül, hogy ember született a világra” (Jn
16,21-22). Vagyis Jézus halála és föltámadása az ember megszületése
az új világban, az örökkévalóság világában. Ahogyan
angyal hirdette a Szűz méhében történő fogantatást, ugyanúgy
angyal hirdeti a föld méhében végbement új születést. Mi a
megtestesülést az apostolokkal és az ősegyházzal együtt ebből
a húsvéti angyali üdvözletből ismertük meg. Most lett világos,
mit jelent, hogy uralkodni fog mindörökké. Tudniillik a halál
fölött is. És hogy országának nem lesz vége. Most értjük
meg, mit jelent az, hogy ő szabadítja meg népét bűneitől, és
főleg most értjük meg, hogy nagy lesz ő. Nem az Úr előtt,
mint Keresztelő János, mert ő a Magasságbeli Fia. Ez a mi
Urunk, Jézus Krisztus fönséges ismerete, amelyet a húsvéti
angyali szózatból ismertünk meg.
Ebből az angyali üdvözletből, a húsvéti-pünkösdi fölismerésből
visszatekintve igazolódik a szűzi fogantatás és a betlehemi
csodálatos szülés. Az az Isten lépett be a történelembe, aki
képes teremteni, és képes halottakat föltámasztani. Nem biológiai
szűzi fogantatásról kell itt beszélni és mellébeszélni,
hanem arra kell gondolni, amit János evangélista mond: zárt ajtók
mellett megjelent, látni engedte magát a föltámadt Krisztus,
akinek csontja és húsa volt, és van. Ugyanígy a Szűz méhében
zárt ajtók mellett jelent meg. Ahogyan Isten Lelke ott lebegett
az ősvizek felett, ugyanúgy ott lebegett Mária méhében, és
ugyanúgy hordozta a második isteni személyt, aki az Atya örökkévaló
Fia.
Csak
ezen angyali üdvözlet kifejtése után elmélkedjünk a Szűz Máriának
történt angyali jelenésről. Ahogy belefogantatott Jézus
emberi teste Isten dicsőségébe a Szentlélek által, aki őt föltámasztotta,
minden más evilági erőt kizárva, ugyanúgy az örök Ige, a második
isteni személy a Szentlélek által fogantatott Szűz Mária méhében.
Karácsony introitusában énekeltük: „Én fiam vagy te, én ma
szültelek téged.” Ez az örökkévalóságból hangzik. Az örökkévaló
Szentháromság életében is szűzi születés van, mert az Atyától
születik, csak az Atyától, öröktől fogva. Az angyali üdvözletkor
az Atyaisten örökké születő Fiának a Szentlélek teremtő
erejéből testet alkotott az Atya. Ahol valami lehetetlen lehetségessé
válik, ott a Szentlélek jelen van, mint ahogyan az Úr Jézus
Nikodémusnak mondja, aki megkérdezi, hogyan születhet újjá,
amikor már öreg: a Szentlélek által. Ez is szűzi fogantatás
az Egyházanya méhében, a Magasságbeli fia leszünk Jézusba
iktatva, a Szentlélek által, férfielv nélkül. Mindazoknak,
akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten fiává legyenek.
Azoknak, akik hisznek benne, „aki nem vérből, sem a test ösztönéből,
sem a férfi akaratából, hanem Istenből született” –
mondja a Prológus János evangéliumának 1. fejezetében. Egy
csodás szeplőtelen szűzi fogantatás ténye, misztériuma van hívő
életünk kezdetén, és megmaradó módon minden pillanatban a mélyén.
Az Egyház az igazi anyám, aki szűz és anya. És a mennyei Atya
az én atyám. Fogantatásom a kereszteléskor történt, vagyis
akkor, amikortól a Szentlélek erejéből Jézus örök istenfiúságából
részesedem.
De
most már el is kezdtünk elmélkedni arról a harmadik angyali üdvözletről,
arról a tényről, hogy a keresztség szentségében csodálatosan
megfogant bennünk az istengyermeki élet, de mi, miután
fogantattunk, csak azután halljuk a nekünk szóló örömhírt
Isten küldöttei, angyalai által. Ez az Egyház igehirdetése.
Az angyali üdvözlet, amelyből nem csak Jézus Krisztus
megtestesülését ismerjük meg egyre mélyebben, mely szűzi
fogantatással történt, hanem azt a szűzi fogantatással kapott
istengyermeki életet is, amelyet mi magunkban hordozunk.
Ez
ismeret megtanulható, felfogható, tudni kell és tudni lehet,
miről van benne szó és miről nincs. De van más, titkos
angyali üdvözlet is, mely ennek a misztériumnak a mélységeibe
enged betekinteni, szavakkal már ki nem fejezhető módon.
Ismerek valakit, aki az elmúlt nyáron egy erdőben
lelkigyakorlatot kezdett, s az első reggelen arra az abszolút
evidenciára ébredt, hogy minden jól van. De nem szavakból
hallotta ezt, ez is angyali üdvözlet volt. Annak kimondhatatlan
megsejtése, hogy mivé leszünk, mert most Isten gyermekei
vagyunk, mondja Szent János első levelében, de azt még nem
tudjuk, hogy mik leszünk. Azt tudjuk, hogy Isten gyermekei
vagyunk, de hogy még mik leszünk, az nem nyilvánvaló, de
angyali sugalmazás által megsejthető. Ez is angyali üdvözlet.
Az
angyali üdvözlet tartalmának elfogadásához egy egészen sajátos,
új emberi hozzáállás szükséges. Ez a dogma, ez az igazság
az ember egész egzisztenciáját követeli. Miért? Mert Isten egész
istenségével belevetette magát az emberi életbe. Hogy a Periódusos-rendszernek
van-e még egy új eleme, az olyan igazság, olyan lehetőség,
amely mellett az ember nyugodtan lophat, csalhat, hazudhat,
kirabolhat, megölhet másokat, paráználkodhat. Ez az igazság,
hogy a Periódusos-rendszernek egy újabb elemét felfedezték,
nem érinti egzisztenciálisan az egész személyiségünket és a
történelmet. Ám az az igazság, hogy Isten emberré lett, az egész
embert érinti: az értelmét, az akaratát, az érzelmeit, a
szexuális ösztönét, az önfenntartás ösztönét, emberi
kapcsolatait, pénzügyeit, terveit, világlátását, földi és
örök életét. Tehát, hogy megérthessük ezt az igazságot,
tulajdonképpen kevés az értelem. Ide akarat is kell, ösztöneink
bevetése, egész egzisztenciánk odaadása.
Négyféle
állapot teszi lehetővé, hogy az angyali üdvözletet
elfogadjuk. Az első a szentségi házasság, amelyben gyermekek
születnek – vagy születhetnek, és amely hűséges. Második
állapot a szentségi házasság, amelyben nem születhetett
gyermek, de a szülők vállaltak gyermeket. Kivettek az árvaházból
egy kicsit, és úgy nevelték, mint a sajátjukat. Sajátjuk is,
mert nincs az a csonkaság, az a nyomorúság, amelyet a
Krisztusban való hitben ne tudnánk túlhaladni. Szent József
nem mostohaapja volt Krisztusnak, hanem sokkalta édesebb atyja
volt, mint a mi apánk nekünk, mert az Ősok, a teremtő Isten
rendelte Jézus mellé. A gyermektelen házasok azzal a hittel vállalják
el más gyermekét saját gyermekükként, amellyel Szent József
befogadta az örök Igét Mária által. Ekkor ez a házasság
beteljesedik.
Harmadik
állapot, amelyben lehetséges a megtestesülés megértése, a szüzesség,
amely Krisztusra vonatkozik, a mennyek országáért vállalt cölibátus,
szüzesség, amely megvívja a maga kemény harcát. Egy negyedik
állapot is alkalmas arra, hogy az ember egzisztenciális módon
felfogja a megtestesülést. Az előbbi háromra való tisztességes
felkészülés állapota. És van egy ötödik: ha valaki elbukott
a házasságban, a házasság előtt, vagy a szüzességében, és
ezt őszintén megbánta, megsiratta, mint Mária Magdolna a bűnös
életét, ez is alkalmas, hogy megértse a megtestesülés szent
titkát az angyali üdvözletből, de ezenkívül nincs más állapot.
Aki keresztény katolikus létére az angyali üdvözletet merő
kitalálásnak tartja, megrágalmazva a Szent Szüzet, az valószínűleg
parázna életet él, amelyet nem bánt meg. Ahogyan küszködünk
a tiszta házasságban, vagy a Krisztusért vállalt szüzességben,
vagy ezekre az állapotokra fölkészülve, vagy mint egy Cortonai
Szent Margit, bűnbánatot tartva, úgy értjük meg a megtestesülés
szent titkát. A testünkkel, egész emberi egzisztenciánkkal is
felfogjuk ezt a titkot.
A
megtestesülés titka óriási tudást ad számunkra. Evidenciákat
látunk meg. Egy katolikus keresztény embernek nyilvánvaló,
hogy a fogantatás első pillanatától az ember ember. De ha
mondjuk ezt most tudományosan, biológiai szempontból kezdenénk
igazolni, és ez a katolikus ember, aki hisz a megtestesülés
dogmájában, együtt dolgozik két nem hívő tudóssal, akik
szintén ezt kutatják, ezek közül az egyik nem hívő tudós
ezt mondja: Ha én magamnak bebizonyítom, hogy a két sejt egyesülése
már az ember megjelenése, akkor én abbahagyom parázna életemet,
amely abortumokat termel. A harmadik viszont azt gondolja magában,
akármire fogok rájönni, mint kutató-tudós, nem hagyom abba
azt a parázna életet, amely abortumokat termel. Most megkérdezhetjük,
a három közül melyiknek van megkötve az esze, az értelme.
Vajon ki közülük a szabad gondolkodó? Azt hiszem, a katolikus
ember, aki hisz a megtestesülés dogmájában, meg az a nem hívő
kutató-tudós, aki azt mondja, ha számomra világos lesz, hogy a
két sejt egyesülésével az ember már megjelent, akkor az életemet
megváltoztatom. Ez is szabad gondolkodó. A harmadik viszont nem
szabad gondolkodó, pedig ő annak nevezi magát. Megköti az értelmét
is és az eszét is az erkölcstelenség, ahogyan a mai világban
akadémiai szinten zseniális értelmeket köt meg a bűnös élet.
Az
igazság szabaddá tesz titeket – mondja Krisztus. A megtestesülés
igazsága a legnagyobb szabadságra vezet el. Az angyali üdvözlet
a lehetséges legnagyobb örömhírt közli velünk, amelyet
elhinni csak úgy lehet, ha elkötelezzük magunkat a szentség útján.
„Íme az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd
szerint.”
(Forrás: Jel)
|