vissza a főoldalra

 2008.02.01. 

Újabb háború küszöbén?

A múlt év decemberében az amerikai titkosszolgálatok jelentésükben egyértelműen leszögezték: Irán legkésőbb 2003-ban felhagyott nukleráris fegyverek előállítására irányuló szándékaival. Tehát legalább 4 év óta a perzsa államnak nincsen atomprogramja. Ám a jelek szerint George Bush elnököt ez a legkevésbé sem hatotta meg. Abu Dhabiban elmondott beszédében a „terrorizmus fő támogatójának” nevezte Teheránt. Mint kiderült, közel-keleti körútjának legfőbb célkitűzése éppen a „baráti” arab országok csatasorba állítása volt Irán ellen. Ha az atombomba gyártásának vádja elesik, akkor találnak más indokot: megvádolják a perzsa államot terrorizmussal, az „iraki lázadók támogatásával”, vagy éppen incidenseket provokálnak. Minden jel arra utal, hogy Bush hivatali ideje alatt még szeretne leszámolnia perzsa állammal. A vádak, amelyeket az amerikaiak ismételgetnek, teljesen nevetségesek. „Irán a legfőbb veszélyforrás a Közel-Keleten” - erősítette meg többször is Bush elnök nyilvános beszédeiben éppúgy, mint a négyszemközti megbeszéléseken. Ezzel szemben a perzsa állam egyetlen más ország ellen sem indított támadást az elmúlt száz esztendőben. Ami az Egyesült Államokról aligha mondható el. Atombombát sem dobott le senkire, annál is kevésbé, mert nukleáris fegyverrel nem rendelkezik. De interkontinentális rakétái sincsenek. Az USA-t vagy épp a nyugati világot tehát semmiképpen sem fenyegeti. Továbbá Ahmadinejad elnök sohasem mondta, hogy „le szeretné törölni Izraelt a térképről”. Amit mondott, pontosan így hangzott: „miként a Szovjetunió, úgy egy napon a cionista rezsim is össze fog omlani”. Ami pedig a Hamasz és a Hezbollah számára nyújtott támogatást illeti, egyik szervezet sem terrorista, miként azt Nyugaton állítják. A Hezbollah a Libanon területére betörő izraeli hadsereg ellen vette fel a küzdelmet már a 80-as évek elején. A Hamasz pedig a palesztin földek megszállói ellen harcol. Az Al Qaida kétségtelenül terrorista szervezet, de senki nem állt elő bizonyítékokkal arra nézve, hogy Irán együttműködik Oszama bin Ladennel. Ezen kívül pedig Amerika valamint a nyugati világ sokkal nagyobb összegekkel támogatja Izraelt és a csatlós arab rezsimeket, mint amekkora  segélyeket Teherán biztosít a szövetségeseinek.

                Tragikomikus, amikor az USA érzi magát fenyegetve. Az az ország, amely a világ messze legerősebb hadseregével rendelkezik, és hatalmas nukleáris fegyverkészleteket birtokol. Katonái a világ majd minden pontján jelen vannak, és már lényegében gyűrűbe fogták Iránt: az amerikai hadsereg jelen van Afganisztánban, Irakban, különleges egységeik megjelentek Pakisztánban, és az USA támaszpontokat épített ki a perzsa államtól északra fekvő közép-ázsiai országokban. De katonai bázisaik megtalálhatók Szaúd-Arábiában és az Öböl-országokban, az Arab-öbölben pedig amerikai hadihajók cirkálnak. És mégis, mindezek ellenére, a teljesen bekerített, és katonailag sokkal gyengébb perzsa állam „fenyegeti” mégis az Egyesült Államokat. Ekkora elképesztő, gátlástalan hazugságot még Adolf Hitler sem engedett volna meg magának. Lehetséges mégis, hogy lesznek, akik bedőlnek ennek a teljesen képtelen amerikai propagandának? És lehet-e vajon mozgósítani a nyugati közvéleményt Irán mellett, ha a támadás bekövetkezik? Korántsem bizonyos, mert sajnos az elmúlt évtizedek iszlámellenes propagandája megtette a hatását. Meglehet, Amerikában és Nyugaton az „utca embere” elítéli ugyan az Irán elleni akciót, de könnyet sem ejt majd azért az országért, ahol azok a „gonosz mullahok uralkodnak”, akik „lábbal tiporják az emberi jogokat”.

                Az arab-muszlim világban hatalmas lenne a felháborodás, ám Amerika joggal reménykedhet a hozzá hűséges - mert tőle függő - arab despoták támogatásában. Nem mintha az Öböl-menti olajmonarchiák különösképpen lelkesednének az újabb háborúért. Hiszen az utóbbi években igen szoros gazdasági, sőt politikai kapcsolatok épültek ki Irán és az Öböl-menti államok között. Teherán tudatosan építgette ezeket a kapcsolatokat, épen azért, mert ki szeretett volna törni az elszigeteltségből. Irán még Szaúd-Arábiával és Egyiptommal is igyekezett baráti viszonyt kiépíteni. Ennek ellenére persze a rijadi álláspont meglehetősen homályos, mert a megbízhatóan Amerika-barát szunnita irányzatú szaúdi monarchia kétségkívül vetélytársat lát az Iráni Iszlám Köztársaságban. Elképzelhető tehát, hogy ha nyilvánosan nem is, de a színfalak mögött áldását adja az újabb amerikai agresszióra.

                Amelynek következményei azonban beláthatatlanok. Irán alighanem hősiesen védekezni fog. Muszlimok újabb tömegei fognak beállni az Al-Qaida és más hasonló szervezetek zászlai alá. Terrorista merényletekre lehet számítani a világban, de elsősorban persze a nyugati országokban. Izrael, amely az Irán elleni agresszió legfőbb szorgalmazója, alighanem kihasználja majd az alkalmat, hogy leszámoljon a Hamasszal és a Hezbollahhal, és végleg letörje a palesztin ellenállást. Szíria, látva Irán sorsát, sürgősen behódol az amerikai-izraeli világhatalomnak. Az ellenállás parazsa azonban sohasem fog kihunyni. A világuralom ábrándjaja magával ragadta az izraeli és amerikai politikusokat. Úgy gondolják, most van itt a történelmi pillanat, hogy „örök időkre” biztosítsák uralmukat a Közel-Kelet népei fölött. Pontosan ez, a világuralmi őrület - ahogy a görögök mondták, a hübrisz - okozta a világbirodalmak bukását.

 Zábori László