|
 2008.01.18.
Csak
a színházra van ideje
Újév
küszöbén nyilvánosságra hozták a megyei irodalmi és művészeti
díjak nyerteseinek nevét. Idén a Jevhen és Jurij Serehij színházművészeti
díj nyertese a legjobb férfiszínész kategóriában Ivaskovics
Viktor, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház
tagja volt. A művésszel a próbák szünetében beszélgettünk.
- Mit jelent önnek ez a díj?
- Az hiszem, bármilyen kitüntetés nagyon sokat jelent egy
színész számára, mert közvetlen elismerése, bizonyítéka
annak, hogy fontos, amit csinál. A színpadon töltött jó 13 év
után az ember esetleg már elkezdhet kételkedni abban, hogy valóban
jó pályát választott-e, amikor színésznek állt. A kitüntetések
egyfajta megerősítést is jelentenek tehát, hogy mégiscsak jól
döntöttem, jó a választott út, ezen kellene megmaradni, ezt
kellene csinálni tovább.
- Tizenhárom év arra is feljogosít, hogy értékeljen, hogy megpróbálja
"beskatulyázni" magát, azaz meghatározni, a szereptípusokat
tekintve hová sorolja magát.
- A hangosítónk szerint ha hülyét vagy részeget kell játszani,
abban én jó vagyok. Valójában soha nem gondolkodtam el még
ezen. Egyébként is, általában a rendező dönti el, milyen típusú
szerepet oszt a színészre. Úgy gondolom, hogy minden szerepet
el lehet játszani. Eljátszhatom én például Rómeót is,
ugyanakkor a szereposztással változik maga az előadás is. Részemről
az a legfontosabb, hogy megpróbáljam minden szerepben jól érezni
magam, mert azt vallom, hogy ha az ember nem érzi jól magát,
nem érdemes csinálni. Minden szerepben, minden előadásban meg
kell találni azt az egyedi valamit, amitől az a szerep, az az előadás
igazán jó lesz. Ha sikerül felfedezni ezt a valamit, s a rendező
segít azt kibontani, akkor az ember szeretni fogja azt a
szerepet. Ráadásul egy ilyen figura nem kövül meg egyszer s
mindenkorra, hanem az előadások során is folyton csiszolódik,
alakul.
- Mit játszana szívesen?
- Valójában nincs olyan szerep, amelyet különösebben el
szeretnék játszani. Legfeljebb annyit mondhatok, hogy bár a
leggyakrabban pozitív szerepeket osztanak rám, valamilyen általam
ismeretlen okból mindig a negatív figurák álltak közelebb
hozzám.
- Min dolgoznak jelenleg?
- A Doktor Zsivágót próbáljuk Sárkány Sándor
magyarországi rendező irányítása alatt. Jelenleg csak annyit
mondhatok el a készülő előadásról, hogy igyekszünk nem a szövegkönyv,
hanem a regény eredeti szövege alapján dolgozni. Ha minden jól
megy, február elején következhet a bemutató.
- Úgy alakult ebben az évadban, hogy a számos egyszeri vendégfellépés
mellett egyszerre kell sorozatban előadásokat játszania a
beregszászi és a debreceni színházban is. Mennyiben befolyásolja
a színészt a hely, ahol színpadra lép?
- Személy szerint sokkal jobban szeretek itthon játszani,
mert úgy gondolom, hogy az itteni emberek bizonyos értelemben a
sajátjaiknak tekintenek bennünket, és sokkal jobban is
fogadnak. Éppen ezért, akárhány előadásunk legyen is
Debrecenben, s még ha úgy is érezzük már néha, hogy az a második
anyaszínházunk, ott mi azért mindig csak egy vendégtársulat
leszünk. Itthon bármit el tudunk játszani, s annak mindig különösen
örül az itteni közönség.
- Odaát viszont sokkal jobbak a körülmények, ott minden este van előadás,
közönség...
- Nem hiszen, hogy csak az az igazi színház, ahol minden
este előadás van. Természetesen közönségre feltétlenül szükség
van, hiszen miattuk van a színház. Azt viszont szerintem hosszú
távon a világ egyetlen színháza sem tudja megcsinálni, hogy
minden este ugyanolyan magas színvonalú előadással rukkoljon
elő. Úgy gondolom, a színész előbb-utóbb belehal abba, ha
minden este 100 százalékot teljesít a színpadon.
- Rutinná válik a játék?
- Csak félve jelenteném ezt ki ilyen egyértelműen,
de végső soron mégiscsak ez a helyzet. Nem is lehet másként,
hiszen a színésznek be kell osztania az erejét ahhoz, hogy
valamilyen szinten végig tudjon csinálni egy évadot, különben
még fizikálisan sem fogja bírni a terhelést.
- Mit csinál a színházon kívül, amikor nem próbál, nem játszik,
nem utazik egyik színházból a másikba?
- Gyakorlatilag az égvilágon semmit. Van egy számítógépem
- ez az egyetlen hobbim. Igazság szerint az elmúlt évünk úgy
alakult, hogy nem is igen volt időm másra.
- És a család?
- Még nincs. Arra sem jut idő. Nem tudom, hogy ez mennyire
jó vagy nem jó, de úgy érzem, annyira lefoglal a munka, hogy még
arra sem igen nyílik lehetőségem, hogy elgondolkozzam a családalapításon.
- Harmincon túl azért már mindenképpen elgondolkodik az ember a kérdésen...
- Valóban el szoktam gondolkodni a dolgon, de ennél tovább
nem jutok. Úgy gondolom, semmiképpen sem érdemes erőltetni a
dolgot: vagy jön, vagy nem.
- A színház a család?
- Végül is valóban az, hiszen igen gyakran ide vagyunk összezárva
a kollégákkal.
- Mik a tervei?
- Például a családalapítás - hogy a témánál
maradjunk. Egyébként az a tervem, hogy minél többet dolgozzam
a jövőben is.
- Adottak ennek a feltételei?
- Úgy gondolom, hogy ez elsősorban tőlünk, a társulattól
függ. Ha megteremtjük a feltételeket, akkor dolgozni fogunk.
Valójában nekünk nincs is szükségünk túl sok mindenre.
Eddig sem voltunk elkényeztetve. Számunkra az itteni káosz is
megfelel arra, hogy dolgozzunk. Aztán majd meglátjuk, mi sül ki
belőle.
(Forrás:
Kárpátalja) |
