vissza a főoldalra

 

 

 2008.01.18. 

A tiszta életért – Szakmai nap a tisztaságra nevelésről

Az Országos Lelkipásztori Intézet január 9-én eddig példa nélkül álló rendezvénynek adott otthont. Lelkiségi mozgalmak, közösségek, ifjúsági lelkipásztorok, missziós és iskolai modellek képviselői jöttek össze, hogy arról beszéljenek: milyen útjai vannak a fiatalok körében a tiszta életmód népszerűsítésének.

 A család értékének megrendülése Európa „legkatolikusabb”, legbiztosabban álló országaiban is súlyos tüneteket mutat. A születések száma radikálisan visszaesett, bomlékonyak a házasságok, a szex egyeduralma megtörni törekszik a házasság, a hűség, a szerelem, a nő értékét, megnövekedett a házasságon kívül született, sérült gyermekek száma, egyre gyakoribbak a különböző pszichés betegségek, és pótcselekvésként mind többen élnek kábítószerrel, vagy alkoholisták lesznek. A helyzet az utolsó 10 évben Magyarországon is jelentősen romlott.

 A sok negatív jelenséggel szemben a nyugati országokban, mindenekelőtt az Amerikai Egyesült Államokban már sokféle módon igyekeznek fellépni katolikus és keresztény szervezetek. Ezeknek a híre, hatása hazánkba is eljutott, és Magyarországon is megindultak már hasonló kezdeményezések. Az Országos Lelkipásztori Intézet most azokat a vezetőket, lelkipásztorokat, pedagógusokat kívánta megszólítani, akik hívők vagy nem hívők, felnőttek, fiatalok vagy családosok körében már elkezdtek tenni valamit az ifjúság tisztaságra nevelése, a házasságra való felelős felkészülés témájában.

 Nem bűnöket ostorozunk

 A találkozó alapgondolata az volt, hogy elsődlegesen nem „valami ellen” kell harcolnunk, a bűnöket ostoroznunk, hanem a fiatalokat a „normális emberi élet” szépségével szeretnénk megismertetni, a Krisztusban megélt harmonikus élet, kapcsolatok építése felé vonzani, aminek szerves része a szexualitás terén megélt tisztaság, a hűség, a felelősség vállalása is. Ezen a közös alapon állva tudnak egymással kapcsolatot találni a különböző irányból indult, különböző felfogású kezdeményezések.

 Az egyik tapasztalatban elhangzott: „Jogos, hogy az embernek az jut eszébe először, hogy a tisztaság a mai világban ciki, és vonzóvá kellene tenni, de fordítsuk csak meg: valójában vonzó, csak a mai világban cikivé van téve… Az ember szíve mélyén van egy vonzódás, keresés, ami erre rezonál, de ezt a világ cikinek kiáltotta ki. Azonban egyáltalán nem biztos, hogy ez az emberből fakad, és a fiatalokban fel lehet ébreszteni a felismerést, hogy tulajdonképpen ez lenne a természetes.”

 A résztvevők különböző próbálkozások bemutatkozását, tapasztalatait hallgatták meg, így például Varga Pétert, aki a Zászlónk ifjúsági lap szerkesztése és a Hajszoló országos katolikus ifjúsági vezetőképző irányítása mellett arról is ismert, hogy Spielhózni néven fiataloknak tart előadást a párválasztásról, ami könyv formában is megjelent. Előadást tartott Bajzák M. Eszter nővér a katolikus iskolák lehetőségeiről, Tomka Ferenc atya a káposztásmegyeri Szentháromság-plébánián szerzett lelkipásztori tapasztalatokról, s bemutatkozott a Regnum Christi lelkiségi mozgalom „Tiszta divat" nevű kezdeményezésével, valamint a nyíregyházi Filia Közösség. A műhelynapon jelen volt Bíró László, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családügyekért felelős püspöke.

 Az OLI nem új mozgalmat indít, hanem a hátteret biztosítja

 Lelkipásztori témáról lévén szó a kezdeményezés szervezési bázisát az Országos Lelkipásztori Intézet biztosítja, vállalva azt, hogy összegyűjti mindazokat, akik már tesznek valamit ezen a területen. Az OLI nem egy újabb mozgalmat akar indítani, hanem teret nyújtani arra, hogy akik ebben a témában a Szentlélek indítására találkozni szeretnének, azoknak lehetőségük legyen rá, és az esetleges folytatást, a további együttműködést is lehessen koordinálni – mondta el a találkozóról Nobilis Márió igazgató.

 Imakonferencia márciusban

 Március 28-tól 30-ig a kezdeményezés egy „imakonferenciával” folytatódik, amelyre sokkal több embert szeretnének meghívni, és tovább gondolkodni az itt kirajzolódott kérdéseken.

 (Forrás: Magyar Kurír)