vissza a főoldalra

 2008.01.25. 

Jaj a legyőzötteknek?

Izrael Állam szavai és tettei köszönő viszonyban sincsenek egymással. Állandóan a békéről, megegyezésről, a „szélsőségek veszélyeiről” szónokolnak Tel- Avivban, miközben cselekedeteik kizárnak mindenfajta értelmes és igazságos egyezséget. Novemberben összeült a békekonferencia Annapoliszban, amit Izraelben lelkesen üdvözöltek. Január 9-én Bush elnök megérkezett Izraelbe, és ellátogatott a Palesztin Hatóság székhelyére, Ramallahba is. „Újabb esély a békére”, harsogták az izraeli és a nyugati médiumok, amelyek szerint a békekötés egyetlen akadálya a „szélsőségesek”, a „terroristák” jelenléte. De mi történik a valóságban? Január 2-án több ezer izraeli katona, tankok és páncélozott járművek kíséretében, behatolt a ciszjordániai Nablusz városába. A hadsereg egységei házkutatások örve alatt békés otthonokba törtek be, a lakókat megmotozták, sok esetben megalázták és megverték. Több tucat palesztin megsebesült, és 20 embert letartóztattak, egy részüket azért, mert a kijárási tilalom ellenére az utcára merészkedtek. A többiek pedig a Hamasz illetve az Iszlam Dzsihad nevű ellenállási mozgalom tagjai voltak. A Palesztin Hatóság valamint a Ciszjordániát kormányzó Fatah biztonsági erői pedig a laktanyáikba elbújva, lábhoz tett fegyverekkel nézték a rombolást. (Pedig ugyanezek a biztonsági erők az elmúlt hónapokban igencsak hevesen üldöztek, vertek meg és tartóztattak le több száz Hamasz-aktivistát.) Eléggé megdöbbentő, de létezik egy megegyezés a Palesztin Hatóság és Izrael között, amelynek értelmében, amíg a zsidó állam haderejének „terrorellenes” akciója tart, a „hivatalos” palesztin fegyveres erők nem avatkozhatnak közbe. Csakhogy ez az egész így roppant kínos. Végtére is miféle kormány az, amelynek hadereje gyáván elbújik, miközben a fennhatósága alatt álló várost idegen katonaság megtámadja? Nem az ilyesfajta kormányokat nevezik kollaboránsnak? Netán árulónak? Na jó, azt meg kell hagyni, szavakban azért legalább tiltakoztak. A ramallahi rezsim miniszterelnöke, Salam Fayyad úgy vélekedett, hogy a Nablusz elleni offenzíva „tönkretett mindent, amit hónapok óta építgetünk”. Mások szerint Izrael a maga szokásos brutális módján adta értésére a palesztinoknak: ne is számítsanak semmiféle méltányos és tisztességes békeszerződésre. Az izraeliek persze a jól ismert érveiket hangoztatták, mondván, a „zsidó állam biztonságát veszélyeztető terroristák” ellen irányult az akció. És amíg a Palesztin Hatóság nem képes fellépni a „terroristák” ellen, addig bizony meg-megismétlődnek az ilyesfajta betörések Ciszjordániába illetve a Gázai övezetbe – hangoztatják Tel-Avivban. És valóban: január 7-én izraeli katonai egységek a palesztin kormányzatnak otthont adó Ramallah belvárosáig nyomultak előre. Két Hamasz-aktivistát le is tartóztattak az akció során. (Az egyikük Abu Kweik, akinek három gyermekét és a feleségét ölték meg az izraeliek, amikor 2002-ben megkísérelték meggyilkolni őt.) Az izraeli katonáknak valójában nem volt nehéz dolguk, mert a két ellenállót néhány nappal korábban az Abbasz-féle Palesztin Hatóság biztonsági szolgálata már őrizetbe vette, majd átadta őket a megszállóknak. A Hamasz közleményben tiltakozott, és ismételten rámutatott a ramallahi vezetés és Tel-Aviv között kiépült szoros kapcsolatokra. A ciszjordániai izraeli betörések mellett Tel-Aviv persze nem „felejtkezik el” a Gázai övezetről sem: a Hamasz vezette parányi terület elleni támadásoknak január 1-je óta legalább 30 halálos áldozata van. Tovább tart a blokád, az övezet lakói a nemzetközi segélyszervezetek szórványos adományain tengődnek. Január 8-án pedig az izraeli médiumok arról adtak hírt, hogy Kelet-Jeruzsálem újabb részein folynak előkészületek zsidó lakónegyedek felépítése céljából. De terjeszkednek az izraeli telepesek Ciszjordániában is. Azután jön Bush elnök, és kijelenti: Tel-Avivnak abba kell hagynia az illegális telepek építését a megszállt területeken, sőt fel is kell számolnia némelyeket. Ehud Olmert izraeli kormányfő lelkesen bólogatott, mondván, „fel fog lépni” az illegálisan épített lakónegyedek kiürítése érdekében. Hasonló ígéreteket évek óta hallani Tel-Aviv részéről, miközben egyre több és több település épül a palesztinoktól elvett földeken. Hiába, a szavak és tettek sehogy sincsenek összhangban… Egyébként pedig a nemzetközi jog szerint minden egyes zsidó település illegálisan épült föl Ciszjordániában és Kelet Jeruzsálemben. Arról azonban sem Washington, sem Tel-Aviv hallani sem akar, hogy az összes (több mint 400 ezer) zsidó telepes elhagyja lakóhelyét. Izrael célja világos: minél több települést fölépíteni addig, amíg esetleg rájuk nem kényszerítenek egy békeszerződést. (Bár valószínűleg azt szeretnék, ha ez minél később történne meg.) Vagyis kész helyzetet akarnak teremteni egy esetleges megállapodás aláírása előtt. Akkor ugyanis lehet hivatkozni a „realitásokra”. Amerika pedig partner ebben a cinikus játékban: Bush elnök izraeli látogatásán arról beszélt, immár nem lehet szó az 1967 előtti határok helyreállításáról. Vagyis a palesztinoknak a „realitásokra tekintettel” bele kell törődniük az izraeli települések „egy részének” létezésébe. Tehát az újonnan létrejövő palesztin államnak le kellene mondania Ciszjordánia és Kelet-Jeruzsálem jelentős részeiről is. A menekültek hazatéréséről pedig immár szó sem esik. Akinek pedig nem tetszik ez a békeajánlat, az „szélsőséges” és „terrorista”. A helyzet az, hogy sajnos nem csupán a szavak és a tettek, de a „realitások” és a nemzetközi jog (és az egyetemes emberi erkölcs) között is egyre mélyebb szakadékok húzódnak. ENSZ-határozatok sokasága világosan kimondja: az 1948 óta otthonaikból elűzött palesztin menekülteknek joguk van a hazatérésre, Izraelnek pedig feltétlenül el kell hagynia az 1967-ben elfoglalt területeket. De ezt már lehetetlen megvalósítani, mert a realitások megváltoztak – állítják Washingtonban és Tel-Avivban. Igen, Izrael Amerika támogatásával, erőszakkal és jogtalanul megváltoztatta a „realitásokat”. Ha ezt az álláspontot elfogadjuk, onnantól kezdve összeomlik a nemzetközi jog egész rendszere. Mert akkor mást nem kell tenni, mint kellőképpen hosszú ideig kell fenntartani mindenfajta jogtalan állapotot és megszállást, amelyek idővel a „realitások” részévé válnak. Akkor pedig mindenki elfogadja a jogtalanságot. Más szavakkal: nincs jog és nincs erkölcs, hanem az történik, amit az erősek és hatalmasok akarnak. A rómaiak legalább őszinték voltak: „jaj a legyőzötteknek” – mondogatták. A világ kétezer év óta semmit sem változott. De miért is változott volna? Talán ez az élet rendje. De legalább lássuk világosan, hogy a „jogról”, „békéről”, „emberi jogokról”, „demokráciáról”, a „szélsőségek veszélyeiről” és a „terrorizmusról” szóló beszéd értelmetlen, üres fecsegés. És lássuk világosan azt is, kiknek az oldalán áll a jog és az erkölcs.

 Zábori László