vissza a főoldalra

 

 

 2008.07.25. 

Végnapjait éli a Benczúr Ház

Eltűnik a magyar dzsessz budapesti fellegvára, megszűnik a Benczúr Ház. Habár a három tulajdonos nagyvállalat egyike sem mondja ki nyíltan, a gyönyörű környezetben, kiváló helyen álló ingatlant a jelek szerint el akarják adni. A dolgozók augusztus végén az utcára kerülnek, pedig az érintett cégek kasszájában aprópénznek minősülő összegből megmenthetnék az intézményt. 

 Még működik, de gyakorlatilag már megszűnt a Városliget közelében található, a kilencvenes évek elején felújított Egyedi-palotában lévő Benczúr Ház, a postás dolgozók művelődési központja, a működtető alapítvány már meghozta erre vonatkozó döntését. Az utolsó rendezvényeket július 9-én és 10-én tartották meg: a kulturális központ fennmaradását támogató fesztivált rendeztek neves előadóművészek részvételével. A Benczúr Házat működtető alapítvány kuratóriuma múlt kedden tartott ülésén döntött a bezárásról, a felszámolás folyamatban van, augusztus 28. lesz az alkalmazottak utolsó munkanapja, az alapítványi kötelezettségeket magában foglaló adminisztrációs munkát pedig november végéig kell befejezni.

 "A kétnapos tiltakozó koncertsorozat dicsőségesen és emelkedetten zárta le a Benczúr Ház történetét, célját azonban nem érte el, akárcsak az a petíció sem, amelyiket több mint száz kiemelkedő művész írt alá az intézmény fennmaradásáért" – értékelte a helyzetet a Magyar Hírlapnak nyilatkozó Szilágyi Mária, a Benczúr Ház ügyvezető igazgatója. Az érdekvédelmi szervezetek ilyenkor mért nem szólalnak meg? – teszi fel a kérdést az intézményvezető, és azonnal hozzáfűzi, hogy a központi üzemi tanács meg is vétózhatná a kuratórium döntését, s ezzel megmenthetné a művelődési központot.

 Az osztatlan közös tulajdonban lévő alapítvány fenntartását korábban három cég finanszírozta: 2002-ben szállt ki a Matáv, amelynek a Magyar Telekom a jogutódja, az Antenna Hungária 2005-ben vonta meg a támogatást, az idén pedig június 30-án a Magyar Posta Zrt. is csatlakozott döntésükhöz.

"Mindössze hatvanmillió forintról lett volna szó – mondja Szilágyi Mária –, nem igaz, hogy három ilyen cég, amelyek között multinacionális is van, nem tud ennyit összeadni. Most várjuk a visszajelzést a három alapítótól, hogy vállalják-e a felszámolási időre járó bér és a végkielégítések kifizetését, mert ha erre nemet mondanak, akkor eladjuk a székeket, vagy magam sem tudom, mit csinálunk. Az Antenna Hungária jelezte elsőként, hogy a tulajdonrészének megfelelő ötszázalékos rész költségeit vállalja. A Benczúr Házban 47,5 százalékos részesedése van még a Magyar Telekomnak és a Magyar Postának."

 Három akkora cégnek, mint az Antenna Hungária, a Magyar Telekom és a Magyar Posta, a hatvanmillió forint valóban aprópénz, ennyit nevetve el tudnának különíteni, ha akarnának. Hiszen a Benczúr Ház eddig sem ebből a támogatásból pénzelte működését. A működtető Postai és Távközlési Művelődési Alapítvány költségvetése évente megközelítőleg 230-240 millió forint volt, a Magyar Posta eddig az ehhez hozzáadott hatvan-hetven millió forinttal olyan alaptőkét teremtett, amellyel pályázni tudtak – tájékoztatta lapunkat az igazgató. A támogatás megvonásával azonban pályázni sem tudnak, tehát önrész hiányában minden esetleges alapítványi pénztől is elesnek. A posta indoklása, miszerint megváltoztak a postások kulturális igényei, egyszerűen nevetséges.

 Tomecskó Tamás, a Magyar Posta Zrt. sajtószóvivője nem volt hajlandó válaszolni a Benczúr Ház bezárásával kapcsolatos kérdéseinkre. Telefonos megkeresésünket azzal utasította el, hogy a múlt hónapban már nyilatkozott erről a témáról a Magyar Hírlapnak, a posta álláspontja azóta nem változott, ezért nincs mit mondania. Június 9-i lapszámunkban megírtuk, hogy a posta álláspontja szerint az elmúlt csaknem húsz évben lényegesen megváltoztak az alapítóknál a dolgozók művelődési igényei, és ezért ritkán látogatják a Benczúr Házat, az ott működő zeneiskolába pedig sem alapfokra, sem szakközépiskolába nem járnak postásgyerekek. Ezzel indokolták akkor, hogy az alapítók közül utolsóként a Magyar Posta is úgy határozott, a jövőben más formában nyújt támogatást dolgozóinak művelődési, oktatási igényeinek kielégítéséhez.

 A Benczúr Ház központi könyvtára eddig hálózati ellátó központként is működött. Több mint nyolcvanezer kötetes szépirodalmi állományát évente nagyjából három-négyezer új kötettel gyarapította. A könyvtár állományának megmentéséért most a Magyar Írószövetséggel közösen egy alapítványt hoznak létre, amely átveszi a könyveket.

 A Benczúr Házban működő zeneiskola alapfokú oktatásban részt vevő növendékei közül többen a VI. kerületi Tóth Aladár Zeneiskolában folytatják tanulmányaikat, a szakközépiskolások képzését pedig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Bartók Konzervatórium vállalta el.

 Az épület hihetetlen értékű műemlék – mondja Szilágyi Mária, aki biztos abban, hogy a Benczúr Házat a tulajdonos vállalatok el akarják adni. Osztja az ügyvezető igazgató véleményét Takáts Tamás, a népszerű zenész is. Őt sok fiatalkori élménye köti a Benczúr Házhoz, rendszeres vendég volt itt együttesével.

 "Gyönyörű helyen van az épület, csodálatos szépségű az Andrássy út és környéke, most pedig valaki »rátenyerel« a Benczúr Házra – mondta el Takáts Tamás a Magyar Hírlapnak. – Ma már a magyar kultúrában nagy pénz nincsen, ezért valaki az ingatlanon akar »kaszálni«. Budapest gyönyörű, nem kellene lerombolni, én szerelmese vagyok ennek a városnak, és fáj a lelkem, amikor azt látom, hogy tönkreteszik. A Lánchíd budai hídfőjénél, az alagút mellett volt régen egy gyönyörű klasszicista kávézó, a Lánchíd presszó. Azt is bezárták, néhány év alatt hagyták teljesen lepusztulni, most pedig azt látom, hogy lebontották, és kezdenek valamit építeni a helyén. Remélem, hogy nem ez lesz a Benczúr utca sorsa. A Kálvin térre is beraktak két iszonyúan gusztustalan épületet, két óriási szörnyet, a Nemzeti Múzeum közvetlen szomszédságába. Nem is értem, hogyan engedélyezhették, hogy ezek a szörnyetegek megépüljenek ott, hiszen ha a tervezők az egyetemen ilyen terveket adnak be vizsgára, azonnal kirúgják őket. Iszonyatos rombolás folyik Budapesten. Nagyon félek, hogy a volt ifjúsági parkban álló épületnek is hasonló lesz a sorsa."

 (Forrás: Magyar Hírlap)