vissza a főoldalra

 2008.06.13. 

Isten malmai

Izrael Állam, illetve a cionizmus pillanatnyilag roppant erősnek tűnik. De a cionisták éppen azért hódítanak és terjeszkednek olyan hatalmas lendülettel, mert pontosan tudják: a jövő nem sok jót tartogat a számukra. Ezért aztán úgy gondolják, addig kell cselekedniük, amíg még képesek rá. Egyfajta kapuzárási pánik lett úrrá Izraelen. Ennek oka pedig az, hogy néhány évtized múlva a zsidók kisebbségbe szorulnak a történelmi Palesztina területén. Nézzük a demográfusok előrejelzéseit. Jelenleg Izrael Állam 7 millió lakójának 80%-a zsidó, 20%-a palesztin. Az 1 és 4 éves gyermekek között azonban az arány már csak 70-30%. Ha a jelenlegi születési tendenciák lényegesen nem változnak, akkor 2050 körül az akkori 10 milliós Izrael nemzetiségi megoszlását ez a 70- 30%-os arány határozza majd meg. Ami még csak kezelhető lenne valahogy – de vessünk egy pillantást a megszállt területek lakosságszámának alakulására. Ciszjordániában és a Gázai övezetben a kegyetlen izraeli elnyomás ellenére a jelenlegi 4 milliós palesztin népesség 2050-re 10 millióra nő. Tehát: a történelmi Palesztinában, az egykori brit mandátum területén (amit a zsidók Nagy-Izraelnek is neveznek), 13 millió palesztin mellett alig 8 millió zsidó lakik majd. (Ugyanis az illegális ciszjordániai telepeken több mint 400 ezer megszálló tartózkodik, akiknek száma idővel szintén gyarapodni fog, ha ugyan addig ki nem ebrudalják őket onnan.) És akkor nem szóltam még a környező államokban, többnyire menekülttáborokban élő palesztinok tömegeiről, illetve azokról, akik más, távolabbi arab országokban, illetve Nyugaton élnek. Közülük sokan, akárcsak a menekülttáborokban élő honfitársaik, az 1948-ban, 1967-ben, illetve az izraeli megszállás későbbi évtizedei alatt hazájukból elüldözött őslakosok leszármazottjai. Ők pedig vélhetően még évtizedek múlva is követelni fogják a hazatérés jogát. És ha még mindez nem lenne elég, vegyük tekintetbe azt is, hogy a világon élő zsidók száma is csökkenni fog az elkövetkező évtizedekben. Az USA-ban például 2050 táján a jelenlegi 5,2 millió helyett csupán 2,5 millió zsidó származású polgár él majd! (Amit köszönhetnek a liberalizmusuknak.) Ezzel szemben a világon élő arabok 2050-re 700 millióan lesznek, ami az akkori világ lakosságának 7%-át teszi ki. A muszlim vallás híveinek a száma pedig a század közepére megközelíti majd a kétmilliárdot, és ezzel messze a legnépesebb vallási közösséget alkotják majd! És éppen a zsidó állam közelében fekvő arab országok lakossága nő majd rohamosan: Libanonban a mostani 3,8 millió helyett 5 millióan, Szíriában a jelenlegi 20 helyett 34 millióan fognak élni, Szaúd-Arábia 24 milliós lakossága pedig 45 millióra duzzad. Egyiptom lakóinak száma ez idő szerint 71 millió, a század közepén azonban már 121 millióan lesznek, a 71 milliós Irán népessége pedig 2050- re eléri a 100 milliót!

 Izrael végső soron hatalmas bakot lő azzal, hogy nem elégszik meg az 1967-es háború előtt elfoglalt területekkel. Nagy-Izrael álmát kergetve, az USA és a nyugati világ katonai erejére és gazdasági támogatására támaszkodva újabb és újabb területeket hajtott uralma alá. A mohóság, a hübrisz azonban ezúttal is alaposan megbosszulja magát. Mert az őslakosok ellenállása jól láthatóan nem törik meg, kiirtani őket nem képesek, ahhoz túlságosan sokan vannak. És egyre többen lesznek. És bármennyire szorongatják őket, és katonai akciókkal, gazdasági blokáddal, katonai ellenőrzőpontok sokaságával, elválasztófal építésével, házaik lerombolásával igyekeznek őket a végső elkeseredésbe taszítani, és távozásra kényszeríteni, nem hajlandók elhagyni őseik földjét. Micsoda nagyszerű és bátor nép! És ha a múltjuk és a jelenük keserves is, az idő ezúttal nekik dolgozik. Izrael rettenetes dilemmája pedig a következő: a cionizmus alaptétele szerint államuknak zsidó jellegűnek és demokratikusnak kell lennie egyszerre, de vajon lehetséges ez? Kérdés persze már most is, vajon demokratikusnak tekinthető-e egy olyan állam, amelyben a más nemzetiségű polgárokat hátrányosan megkülönböztetik? Vajon egy demokratikus állam elűzheti egy másik nép fiait otthonaiból, és évtizedeken át megszállva tarthatja hazájukat? Egy demokratikus állam sorozatosan megszegheti a nemzetközi jog szabályait, és nyíltan semmibe veheti az ENSZ megannyi határozatát? Ezek a kérdések már most is felvethetők, noha legott antiszemitának bélyegzik azokat, akik felteszik őket. De 40 év múlva, amikor Izrael 100. születésnapját fogja ünnepelni, miképp magyarázzák meg azt a tényt, hogy 8 millió izraeli uralma alatt tart 13 millió arab nemzetiségű polgárt a történelmi Palesztina területén? A zsidó állam vezetői is tisztában vannak a veszéllyel: Ehud Olmert miniszterelnök a múlt év őszén a Haaretz című lapnak úgy nyilatkozott, hogy „ha nem jön létre a két állam (már ti. egy zsidó és egy palesztin állam), akkor szembe kell néznünk egy dél-afrikai típusú harccal, ami az egyenlő jogokért folyik…, ha ez bekövetkezik, a zsidó államnak vége”. Milyen jó lenne, ha ez a felismerés arra sarkallná Izrael illetve Amerika vezetőit, hogy végre igazságos, méltányos megállapodást kössenek a palesztinokkal. (Képünkön: Ehud Olmert a túlélésért könyörög.)

 Zábori László