|
 2008.05.17.
A
verizmus gyöngyszemei Győrben
A
Parasztbecsület komponistája, Pietro Mascagni 1863-ban Livornóban
született. Zenei képességeit szerencsére még időben
felfedezték, s idővel a fiatal Puccini mellett a verizmus
legjelesebb képviselője lett belőle. (A verista iskola az
operaszínpadon a köznapi jellemek, szenvedélyek megjelenítését
tűzte ki. A megvalósítást nyers, realisztikus ábrázolás, vérbő
dallamosság, erőteljes effektusok, indulatok jellemzik.) Egy vándortársulathoz
szegődött karmesternek, de a társaság hamarosan tönkrement.
Cerignolába költözött, ahol zenetanári és karmesteri állás
vállalt. Itt érte a Sonzogno cég nyilvános pályázati felhívása,
mely egy egyfelvonásos operára szólt. Mascagni Giovanni Verga
novelláskötetében bukkant rá a Cavalleria rusticana című
novellára, mely a Parasztbecsület librettójának alapja lett. A
pályázatot nagy fölénnyel Mascagni nyerte meg. A bemutatón óriási
tapsvihar „tombolt”, és a Parasztbecsület azóta az operaszínpadok
állandó sikerszáma. Az opera egy szicíliai faluban játszódik,
húsvétvasárnap. A kor: a 19. század vége. Turiddu szicíliai
parasztlegényt behívták katonának. Kedvese, Lola nem várta
meg, amíg visszatér, hanem férjhez ment a jómódú fuvaroshoz,
Alfióhoz. Amikor Turiddu leszerelt, Santuzzának kezdett
udvarolni, közeledését a lány forró szerelemmel viszonozta.
Lola hiúságát ez sértette, és ismét visszahódította
Turiddut. Ennyit a cselekmény előzményeiről. Amíg az asszony
férje távol jár, a legény Lolánál tölti az éjszakákat.
Santuzza kétségbeesetten vonja felelősségre Turiddut, és könyörög
neki, térjen vissza hozzá. Az azonban letorkolja és félrelöki.
A végsőkig elkeseredett Santuzza mindent elmond a gyanútlan férjnek.
Alfio szörnyű haragra gerjed, és bosszút esküszik. A húsvéti
miséről érkező Turiddu borral kínálja Alfiót, de az kiüti
a poharat a kezéből. A legény megérti, hogy minden kiderült,
és életre-halálra meg kell küzdenie vetélytársával – így
kívánják ezt a szicíliai erkölcsök. Elfogadja a kihívást,
elbúcsúzik anyjától, és rábízza Santuzzát. A kertek alatt
késpárbajt vív Alfióval, aki halálra sebzi. Leoncavallo a
Bajazzókat a Sonzogno cég pályázatára írta, ahol azonban
Pietro Mascagni Parasztbecsület operája vitte el a pálmát.
Mivel a kiírás kifejezetten egyfelvonásos operára vonatkozott,
a zsűri nem értékelte a Pagliaccit. A Sonzogno cég azonban
felfigyelt az új operára, és két évvel később, 1892. május
21-én, elő is adta a milánói Teatro Dal Verme színpadán.
Magyarországon egy évvel később, 1893. március 28-án mutatták
be a Magyar Királyi Operaház színpadán. A szövegkönyv ma is
használt fordítását Pless Károly készítette. Az előadás
nagy sikert aratott és mindmáig világszerte játsszák. Az
opera a vándorkomédiások világának egy pillanatát villantja
fel. A Bajazzók a hajdani commedia dell’ arte játékok ismert
történetét idézi vissza, a megcsalt férj, a hűtlen feleség
és a csaló szerelmes sorsát, ám mindezt nem csupán színpadi
játékként, hanem valóságként is. A történetben a valóság
drámája jelenik meg. Canio, a színészcsapat vezetője Neddát,
a hűtlen feleséget a színpadon megöli, és mikor annak
szerelmese, Silvio segítségére sietne, őt is leszúrja.
Igaz, Győrben nincs operatagozat, de már több évtizedes
hagyomány, hogy az évad közepén egy népszerű operával ajándékozza
meg a színház a város és környéke operabarát közönségét.
Aida, Don Carlos, Holdbeli csónakos, Otello, Traviata, Turandot,
Tosca, Bánk bán, mind-mind nagy sikerrel mentek. Győrben a színház
a közönségért és nem a sznobokért van, s ez érződik is
egy-egy előadás alkalmával. A publikum rajong a színházért,
a színészekért, énekesekért, s ez hatalmas erőt ad a teátrum
művészeinek. Az itáliai verizmus két gyöngyszemét idén
mutatta be a Győri Nemzeti Színház. A rendező, Káel Csaba
Mascagni és Leoncavallo műveit a hangulatukhoz illő historizáló
környezetben, a leghagyományosabb rendezésben állította színre.
Ennek a mai korban, mikor divat a műveket „megerőszakolni”,
csak örvendhetünk. A kritikusok többsége azért húzta le a
rendezést, mert nincs benne semmi érdekes. Nos, ha az az érdekes,
ha meztelen férfiak rohangálnak a színpadon, s a néző egy
kukkot sem ért a darabból, akkor ez az előadás valóban érdektelen.
Az más kérdés, hogy ami érdekes, az korántsem biztos, hogy értékes
is. Káel Csaba külön érdeme, hogy nem rendez a zene ellen.
Egyetlenegy énekestől sem várja el, hogy bukfencet hányjon áriázás
közben. Sajnos ma már ott tartunk, hogy ami normális, az dicséretet
érdemel…
A
Parasztbecsületben a kórus fegyelme és pontossága figyelemre méltó,
amellett, hogy látványos állóképekkel jeleníti meg a falusi
közösség összetartozását. A titkok soha nem tartoznak a
nyilvánosságra – különösen Szicíliában nem. A recept a következő:
szükséges egy sértett és megalázott szerető – Santuzza
lelki fájdalmát kiválóan érzékeltette Lázin Beatrix –,
egy kihívóan viselkedő asszony, a korábbi kedves – (Lolát
Wolf Ildikó alakította) – és máris előáll a dráma. A
visszafojtott szenvedély érzékelhetővé vált, mikor színre lépett
a Turiddut alakító Nyári Zoltán, míg a vetélytárs, a
Bede-Fazekas Csaba által megformált Alfio ugyancsak megkapta belépőjéért
a megérdemelt tapsot. A Húsvéti kórus és a bordal az együttes
kiváló közös teljesítményének bizonyult. Szinte vibrált a
levegő a feszültségtől, amikor Turiddu és Santuzza kettősében
a férfi végleg visszautasította a szerelmes nő vonzódását.
A rendezés külön érdeme, hogy Luciát, Turiddu édesanyját
nem egy szenilis, szerencsétlen, szürke asszonynak állítja be.
Sajnos a fővárosi dalszínházban Lucia totálisan szürke alakként
jelenik meg, s nem csak a mostani, hanem az előző rendezésben
is. Holott, jól tudjuk, hogy az olaszoknál a család mindig is
„szent” volt, s az összetartó erőt az édesanya személye képviselte.
Leoncavallo operájában nagy vonalakkal rajzolja meg a jellemeket
– a vándorkomédiások vezetőjét, Caniót (Soskó András), a
feleségét, Neddát (Bellai Eszter), a szeretőjét, Silviót
(Vincze Gábor Péter) és az intrikus, nyomorék bohócot (Györgyfi
József) –, ezért nem csak énekesi, de színészi alkatnak is
kell lennie, aki életet akar lehelni a figurákba. Elmondhatjuk,
hogy a győri teátrum énekesei egytől egyig megfeleltek ennek a
korántsem egyszerű feladatnak. Tonio szerepe az egyik legösszetettebb
jellem a darabban; a széles gesztusskálát birtokló Györgyfi József
pedig végig is járta a figura valamennyi lelki átváltozását
a kedves bohóctól a gyűlölettől vezérelt méregkeverőig. A
Bajazzók színpadképe kissé hasonlít Zefirelli operafilmjére.
Itt is megjelennek a lámpaoszlopok, s a póznákra kifeszített
szárítókötél. A zenei előjáték alatt pedig egy négytagú
artistacsoport bohóckodik a színpadon, de később is maradnak;
ők lesznek a szék és az asztal a komédiában. Ez ötletnek kiváló
– ez már nincs Zefirellinél –, viszont nagyobb játszóteret
kívánt volna. A komédia színpada így túlzsúfolt lett.
Mindez persze összességében nem von le sokat a rendezés nívójából.
A zenei irányítás Medveczky Ádám biztos kezében volt, aki
remek hangulatú előadást varázsolt karmesteri pálcájával.
Az előadást hosszan tartó vastapssal ünnepelte a közönség,
minden bizonnyal azért, mert értékelte, hogy hagyományos formában
értékes és maradandó hangulatú produkcióval ajándékozták
meg a Győri Nemzeti Színház művészei. (Képünkön: Lázin
Beatrix és Bede-Fazekas Csaba a Parasztbecsületben.)
Medveczky Attila
|
