2008.03.14.
Kőháti
Zsolt: Osvát
(Petőfi Irodalmi Múzeum – Felolvasószínház)
A
Nyugat című folyóirat első számát 1908 januárjában vehették
kezükbe az olvasók, így megjelenésének ebben az évben,
2008-ban van százéves jubileuma. Ez a kerek évforduló jóformán
minden irodalmat szerető folyóiratot, intézményt, színházat
arra ösztönzött, hogy a centenáriumi ünneplésből vegye ki a
részét. Olyan könyvek láttak és majd fognak napvilágot látni,
amikben a Nyugat jelentősebb tanulmányai, három nemzedékéhez
tartozó szerzőinek versei, novellái kapnak helyet. Az Örkény
Színház pedig úgy tiszteleg az 1941-ig megjelenő folyóirat előtt,
hogy az ott közzétett írásokból állította össze a Nyugat című
produkciójának anyagát. A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) sem
akart kimaradni a sorból, a 2008-as esztendőben a Felolvasószínház
összes előadását a Nyugat alkotóinak szenteli. Ezt a
Magyarországon kevésbé ismert színházi formát a PIM honosította
meg, tudniillik 17 éve ad otthont ezeknek a szokatlan és különleges
élményt nyújtó előadásoknak. A felolvasószínházi produkciók
közbülső állapotot képeznek a puszta felolvasás és a valódi
színjátszás között. A színészek mozgásterét, mimikáját,
összes gesztusát behatárolja, hogy a szövegkönyvet a kezükben
tartják, abba folyton bele kell tekinteniük. A nézőknek
ugyanakkor páratlan élményben van részük, mert olyan érzésük
támad, mintha egy majdnem kész, a próbafolyamat végén járó
előadás intim közegébe csöppennének bele. A Felolvasószínház
„szülőanyja” Petrányi Ilona, aki a mai napig szerkeszti ezt
a sorozatot. A Petőfi Irodalmi Múzeumban végzett levéltári
munkája során – főképp a Nyugat szerzőinek tanulmányozása
közben – különös, egymásba szövődő írósorsokra, pikáns
szerelmi háromszögekre bukkant, és ekkor jutott eszébe, felkéri
a jelen alkotóit, írjanak olyan színdarabokat, amiknek középpontjában
irodalmunk nagyjainak élete áll. A kíváncsiság örök emberi
tulajdonság, szeretünk bepillantani mások magánéletébe,
furdalja az oldalunkat, hogy milyenek voltak, mit tettek, hogyan
szerettek, szenvedtek azok a „fél- és egészistenek”, akik a
magyar irodalom égi magasában trónolnak. Az emberek
kiapadhatatlan érdeklődésének nemcsak tollforgatók, hanem színészek,
énekesek, sportolók, újabban pedig politikusok az alanyai, számtalan
pletykaújság, tévés magazinműsor köszönheti a létét ennek
a soha meg nem szűnő információéhségnek. A Petőfi Irodalmi
Múzeum Nyugat-sorozatának is ez a kukucskálás az alapja.
Kőháti
Zsolt darabjának, az Osvátnak az ősbemutatóját február 28-án
tartották, és ez a második produkció, ami a Nyugat-műsorfolyamban
látható volt. A szerzőnek a magyar film múltjáról és jelenéről
számtalan tanulmánya jelent meg. Drámájának főszereplője
pedig nem más, mint Osvát Ernő (felső képünkön) , a Nyugat
éles látású és jó szimatú szerkesztője, aki 1929. október
28-án az Aréna úti lakásában szíven lőtte magát, mert úgy
érezte, nincs kiért és miért élnie. Osvát Ernő feje felett
összecsaptak a hullámok, anyagi helyzete megromlott, vesebántalmak
gyötörték, és csak a morfium adott ideig-óráig tartó
nyugalmat neki. Osvát menekült a kihűlt családi fészekből,
felesége állandóan vádló tekintete elől. Az asszony két évvel
azelőtt mérgezte meg magát, mert nem bírta elviselni, hogy férje
lépten-nyomon megcsalja. Imádott lányának a tüdejét gyógyíthatatlan
betegség támadta meg, és Osvát nem tudott segíteni rajta.
Aznap, amikor a 25 éves Ági kilehelte a lelkét, Osvát nem bírta
tovább cipelni az élet terhét, összerogyott alatta, és az öngyilkosságba
menekült. Ezekről a kopogósan száraz tényekről beszámolt
Gellért Oszkár és Kosztolányi Dezső is, így Osvát utolsó
24 órájáról bőséges adattal rendelkezik az irodalomtörténet.
Kőháti
Zsolt azonban nem görög sorstragédiát ír erről a végzetes
napról, hanem tragikomédiát. Azt igyekszik kitalálni, hogy mi
történt a lelkek színpadán, mi történt és milyen beszélgetés
zajlott le ezen a délutánon Osvát és Ági között. A
nagybeteg lánynak az a legfőbb baja, hogy szűzen kell a koporsóba
befeküdnie. Ez szemmel láthatóan nyomasztja őt, ezért hálóköntösét
szétnyitva ünnepélyesen szólítja fel az édesapját, tegyen
arról, hogy ne érintetlenül menjen át a túlvilágra. Ezenfelül
mint valami óvodás úgy igyekszik kideríteni, hogy mije van
neki és mije van az apjának. A férfi és a nő szaporítószerveinek
legalpáribb kifejezéseit kiabálja oda apjának. Kőháti Zsolt
szerint halála órájában ez a két kérdés, a szüzesség el
nem vesztése nyomasztotta és a nemi szervek legocsmányabb nevén
nevezése foglalkoztatta Ágit? Még ha így is volt, - ami nem
valószínű, - akkor is roppant ízléstelen és visszataszító
mindezt - ráadásul az irodalomnak szentelt múzeum falai között
- színre vinni! A színészek mindent elkövetnek, hogy az előadást
megmentsék. Bálint Andrásra (alsó képünkön a színész),
Jordán Adélra, Csuja Imrére, Zborovszky Andreára, Vlahovics
Editre és Lengyel Ferencre nem lehet panasz, nem tehetnek róla,
hogy mit kell eljátszaniuk. Kőháti Zsoltnak a darab műfaji
meghatározásban tényleg igaza van, ez nem dráma, hanem
tragikomédia a javából!
Dr. Petővári Ágnes
|